Csaitanja Maháprabhu tanítása

A Legfelsőbb

a) Személyes vagy személytelen?

A gondolkodó ember a Legfelsőbbet végtelennek, felfoghatatlannak képzeli. Továbbá úgy véli, ha mi, tökéletlen emberi lények rendelkezünk személyes jellemvonásokkal, akkor a Tökéletesnek, azaz Istennek személytelennek, jellegzetes tulajdonságok nélkülinek (nirguna) kell lennie. Indiában az idők folyamán kialakult különféle filozófiai rendszerek örök vitatémája ez: Isten személyiséggel (szaguna) rendelkező lény-e vagy sem? Lássuk, mit mond ezzel kapcsolatban Csaitanja Maháprabhu filozófiája, amely szigorúan a Védák tanítására alapul:

A vaisnava iskolák filozófiája egyfajta konkrét monizmus, amiben a Személyes Abszolút magába foglalja a teljes létet. Csaitanya monizmusa átfogóságában még tovább megy. Szerinte az Abszolút nemcsak, hogy személyes (szaguna), de Ő az eredete a forma és jellegzetes tulajdonságok nélküli (nirguna), személytelen isteni aspektusnak, melyet a védikus szóhasználat többnyire egyszerűen Brahmanként emleget.

A Cshándóg hja-upanisad(1) azt írja, az Abszolút (Brahman) végtelenül sok jellemvonással rendelkezik. Az Upanisadok Istent sok esetben mint vigjána-ghana és ánanda-ghana említik. Ezt írja például a Gópála-tápaní(2): vigjánaghana ánandaghana szaccsidánandaikaraszé bhaktijógé tisthati. A ghana szó arra utal, hogy Brahman a boldogság (ánanda) és a tudás (gjána) megtestesítője. A Brahma-szanhitá(3) is úgy írja le Brahmant, mint kinek konkrét, szat- (örökkévalóságból), csit- (tudatból) és ánandából (üdvösségből) álló formája van. A Visnu-purána, a Gópála-púrvatápaní és egyéb írások Isten nevéről, testéről, személyiségéről stb. szolgálnak részletes leírással. A Védák azon részei, melyek az anyagi világ teremtéséről és megsemmisítéséről írnak, szintén a szaguna Brahmanról tesznek tanúságot, mivel a tulajdonságok nélküli (nirguna) Brahman nyilván képtelen a cselekvésre.

Természetesen akadnak a Védákban olyan kitételek is, melyek Brahman nirguna voltára engednek következtetni. A Katha-upanisad(4) például az asabdam, aszparsam és arúpam szavakkal írja le Brahmant, melyek jelentése: hang, érintés és forma nélküli. Hasonlóan, a Brhad-áranjaka-upanisad egyes versei kijelentik, hogy neki se szeme, se füle, se szája, se hangja, sőt esze, élete, valamint külseje és belseje sincsen. De vajon nem ellentmondásos, ha a Védák hol személyesnek, hol személytelennek írják le Brahmant? A megoldást a Padma-purána egyik verse tartalmazza, amely kifejti, hogy a nirguna vagy nirvisésa kifejezést csupán akkor használják az írások, amikor Brahman világi (prákrta) jellemzőit tagadják. Abban minden filozófus egyetért, hogy Brahman legalább két tulajdonsággal rendelkezik: örökkévaló és mindent-átható. A Visnu-purána szintén megerősíti, hogy bár Brahman világi, vagyis anyagi tulajdonságokkal nem rendelkezik, számtalan transzcendentális tulajdonsága van.

Csaitanja szerint a nirguna Brahman tehát a tökéletes, számtalan tulajdonsággal rendelkező Isten egy arculata csupán. Ezért értelmetlennek tartja az olyan filozófiai irányzatokat, melyek egyedül Isten nirguna voltát hirdetik, s azt mondják, hogy Őt nem lehet sem elképzelni, sem szavakkal kifejezni. Az ilyen Abszolút nem lehet egyetlen érthető állítás alanya sem, mivel minden érthető állítás ellentmondana az ilyen isten-koncepciónak. Hozzá kell még tenni, hogy már maga az “elképzelhetetlen”, “szavakkal kifejezhetetlen” megjelölések is jelzők, melyek igenis adnak valamely képet Istenről.

Dzsíva Gószvámí azt írja, a tulajdonságok nélküli Brahman olyan, mint az állítmánytól teljesen különálló alany vagy a saját jellegzetességétől különálló szubsztancia. Miután egy tárgy teljes (szamjak) formája magába foglalja úgy a szubsztanciát, mint a jellegzetes tulajdonságokat, a nirguna Brahman csupán az Abszolút egy része, vagyis hiányos (aszamjak) megnyilvánulása. Az advaita (monista) filozófia hívei figyelmen kívül hagyják az Abszolút jellegzetes tulajdonságait, ehelyett az Ő nirguna arculatát, a tiszta létet részesítik előnyben. A teljes koncentráció síkján közvetlenül megtapasztalják a nirguna Brahmant. Ugyanakkor Dzsíva Gószvámí elismeri: ez a megtapasztalás valódi, ha nem is teljes.

Az emberi ész számára tehát felfoghatatlan, miként személyes Isten, ugyanakkor egyidejűleg végtelen is. A mi felfogásunk azt sugallja, hogy a személyiség a végtelenségnek ellentmondó valami. Persze arra nézve nincsen semmilyen bizonyíték, hogy ez az ellentmondás az elménken kívül máshol is létezne. A látszólagos ellentmondás annak az erőfeszítésnek szükségszerű következménye, amikor a gondolkodó ember megpróbál túllépni saját tudatának korlátain. Mindez azt és csak azt bizonyítja, hogy határai az emberi észnek és logikának vannak. A legtöbb esetben az ellentétesség törvényének alkalmazása a felelős a végtelenről kialakult helytelen elképzelésünkért. A legnagyobb félreértést az a téves és általános nézet okozza, miszerint a végtelennel kapcsolatban ugyanazon törvényszerűségeket alkalmazzuk, mint a véges esetében. Emlékeznünk kell arra, hogy lényegi különbség van a kettő között; a véges emberi elme és kifejezések képtelenek behatárolni a végtelent. Ha a végtelennel kapcsolatban szeretnénk megoldani egy problémát, vigyáznunk kell a megszokott logikai eljárások (törvényszerűségek) alkalmazásával, nehogy korlátozzuk a végtelen tökéletességét, ezáltal is szegényítve az Abszolútról kialakult fogalmunkat.

Csaitanja szerint Isten felfoghatatlan, korlátlan hatalma képes összehangolni az összehangolhatatlant. Korlátolt logikánk képtelen áthidalni Isten nirguna és szaguna aspektusainak ellentmondásait, de ez nem jelenti azt, hogy Ő nem képes egy magasabbrendű szintézisben összehangolni mindezt. Csaitanja ezzel kapcsolatban azt tanítja: a Végtelen felfoghatatlan hatalma (acsintja saktija) révén még az ellentétesség törvényén is felül áll(5). Ez a végtelen természetéhez tartozik, miként az egymásnak ellentmondó tulajdonságok harmóniája is. A végtelen azért végtelen, mert rajta kívül nem létezik semmi(6). Ezért bármiről beszéljünk, bármire gondoljunk, az valamely módon a végtelen megnyilvánult része, s így hozzá tartozik(7).

Itt meg kell jegyeznünk, a matematikában a végtelen egészen mást jelent, mint a teológiában. A matematikában végtelen alatt azt értjük, hogy egyáltalán semmilyen határ, korlát nem létezik. Ha a teológiában is ezt jelentené, akkor Istent semmilyen tulajdonsággal nem lehetne illetni. Ily módon Ő nem-differenciált szubsztancia lenne, egyfajta tabula rasa. Csaitanja tanításában nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy kimutassa: Isten nem ilyen üres koncepció. Személyisége, karaktere van, s mivel ez egyfajta meghatározás, ilyen értelembe véve Ő határolt. Ennek ellenére határtalan abban az értelemben, hogy mérhetetlen, s rajta kívül nem létezik semmi, ami Őt határolná.

Több védikus írás (sruti) is bizonyítja Isten felfoghatatlan hatalmát, amellyel felülemelkedik az ellentmondásokon. A Svétásvatara-upanisad például azt írja, Brahman nagyobb a legnagyobbnál, ugyanakkor kisebb a legkisebbnél(8). Az Ísa-upanisad ötödik mantrájában pedig azt olvashatjuk, hogy Ő jár is meg nem is, nagyon távol van, ám egyidejűleg nagyon közel, jelen van mindenben, és mégis kívül van mindenen. Ezért írja róla a Kaivalja-upanisad, hogy felfoghatatlan (acsintja) energiával, képességgel (sakti) rendelkezik(9).
Mindezek után láthatjuk: a valódi léttel rendelkező Abszolút pozitív koncepció, s miután minden pozitívnak jellegzetes tulajdonságai vannak, az Abszolút mindenképpen szaguna. Bizonyos tulajdonságok, jellegzetességek határozzák meg, de mivel Ő végtelen, tulajdonságai, jellemzői is végtelenek(10). Ha létezne bármi, aminek híjában volna, valami, amely valamilyen módon nem tartozna hozzá, akkor nem lenne teljes, s nem hívhatnánk Abszolútnak. Természetéből adódóan az Abszolútnak mindenféleképp tökéletesnek és teljesnek kell lennie(11). Ezért a végtelent nem korlátozza sem a személyiség, sem pedig jellegzetes tulajdonságok. A személyiség fogalma nemcsak, hogy összefér a végtelenségével, de annak nélkülözhetetlen része.

A Csaitanja-csaritámrta szerint ha az Abszolútat csak mint nirguna írják le, ezáltal tökéletlenné teszik, s ez olyan, mintha isteni személyének tagjait amputálnák(12). A védikus írások azért ábrázolják az Abszolútat egyidejűleg nirgunaként és szagunaként, hogy ezáltal is szemléltessék Isten számtalan tulajdonságát és formáját. Ha ezt megértjük, akkor a Védák látszólagos ellentmondásait könnyen egyeztethetjük. Ugyanakkor az írások elsődleges és általános jelentése szerint Isten szaguna, mert csakis a végtelen és felfoghatatlan energiával rendelkező szaguna Abszolút foglalhatja magában a számtalan isteni formákat, beleértve a nirguna Brahmant. Ezt a Bhagavad-gítá is megerősíti(13), amikor a Személyes Abszolút kijelenti: Ő a személytelen Brahman forrása s alapja.

Isten végtelenséget és személyiséget harmonizáló, felfoghatatlan hatalmát számos példával illusztrálja a Bhágavata-purána, amikor Krsna csodás tetteiről ír. Egyszer a gyermek Krsnát nevelőanyja, Jasódá arra kérte, tátsa ki száját, hadd lássa, tényleg evett-e földet. S akkor Jasódá gyermeke szájában meglátta a végtelen univerzumot, bolygókkal, galaxisokkal. Más alkalommal, amikor Krsna a falubeli fejőslányokkal (gópíkkal) táncolt, megsokszorozta önmagát, hogy mindegyik lány egyidejűleg táncolhasson vele. Egyszer pedig maga Brahmá jött, hogy elrabolja Krsna játszópajtásait és az általuk őrzött borjakat. Krsna azon nyomban megsokszorozta önmagát, hogy felvegye a hiányzó fiúk és borjak formáját. Így Vrndávan lakosai sohasem vették észre a cserét, bár Brahmá egy teljes esztendeig nem adta vissza őket.

 

Jegyzetek:
1 Cshándóghja-upanisad 7.14.4.
2 Gópála-tápaní 79.
3 Brahma-szanhitá V.1.
4 Katha-upanisad 1.3.15.
5 Csaitanja-csaritámrta, Ádi, IV. 110.
6 Szarva-szamvádiní, 54. oldal
7 Csaitanja-csaritámrta, Madhja, XXIV. 56.
8 Svétásvatara-upanisad 3.2.20.
9 Kaivalja-upanisad 1.21.
10-12 Csaitanja-csaritámrta, Madhja: VIII. 116., VI. 132., III. 36-37.
13 brahmanó hi pratistháham (Bg 14.27.)

4/1990.
Abhay Narayan