Étkezés és vétkezés

Az egyre növekedő bűnözés sajnos tipikusan mai jelenség. Nemcsak a bűnesetek száma gyarapodik, hanem az olyan embereké is, akik hajlamossá válnak kisebb-nagyobb törvénybe ütköző cselekmények elkövetésére. Nem is olyan régen a magyar közvélemény még élesen elítélte mindazt, ami ellentmondott az erkölcsnek és a becsületes életmódnak. Ma már azonban más a helyzet. Az idealista értékrendszert egyre inkább az anyagias, ún. materialista szemlélet váltja fel. Az erkölcs gátja sok helyütt átszakadt, s az országot a bűnözés egyre nagyobb hullámai árasztják el. Az illetékesek egy része, és az a maroknyi becsületes ember, aki még hisz az ideálokban, kétségbeesetten kutatja ennek okát, hogy még időben megállíthassa ezt a tragikus folyamatot. Hivatkoznak a freudi elméletre, a nehéz gyerekkorra, hibáztatják a múlt rendszert, a gazdasági hanyatlást, a szokatlan időjárást, a nyugat (főleg az USA) negatív hatását, a sok horror és terror videofilmet, az alkoholt, a drogot, és még sorolhatnám. De ki hinné, hogy az emberi szellem lealjasodásában az ételnek is szerepe lehet?

Az vagy, amit eszel

– tartja a régi bölcs mondás. S valóban; elgondolkodtató, hogy a nagyvárosokban, ahol az emberek legtöbbje gyorsbüfékben gyűri le a hamburgert vagy a hot-dogot egy kávé, esetleg egy vegyileg színezett és ízesített „üdítőital” kíséretében, szóval az ilyen helyeken valóban jóval több a bűnözés is, mint másutt. Nyugati tudósok egyre inkább kezdenek felfigyelni erre a jelenségre, s manapság a külföldi szaklapok is gyakran foglalkoznak cikkeikben az étrend és bűnözés lehetséges összefüggéseivel.

A Vegetarian Times című amerikai, havonként megjelenő folyóirat például néhány évvel ezelőtt közölte a Kanadai Elmegyógyászok Társaságának kutatási eredményeit, melyek a helytelen táplálkozás és a bűnözés összefüggését bizonyították. A szakértők véleménye szerint az erőszakos bűncselekmények elkövetői sok húst és fehér cukrot fogyasztanak, üdítőitalokon, kávén, cigarettán és alkoholon élnek. A tanulmánnyal szinte egyidejűleg merényletet kíséreltek meg az akkori amerikai elnök, Ronald Reagan ellen. A merénylőről egy John Hinckley nevezetű férfiról, a vizsgálatok során kiderült, hogy szinte kivétel nélkül mindig gyorsbüfékben étkezett, kávén és üdítőitalon élt. Az utóbbi évtizedben egyre többen kutatják a bűnözés biokémiai összefüggéseit, kétségbe vonva az általánosan elfogadott nézetet, amely a társadalmi hátteret és a körülményeket teszi felelőssé. Semmi kétség, ezek a tényezők jelentős szerepet játszanak a bűnözésben, de a probléma biokémiai vonatkozásait sem szabad elhanyagolni. Többek között érdemes lenne behatóbban megvizsgálni az elégtelen táplálkozás, vagy a környezet toxinjainak szerepét, de ugyancsak figyelemre méltó lehet a kismama táplálkozásának a magzatra gyakorolt hatása is.

A kriminalisztika, a táplálkozástudomány és az orthomolekuláris pszichiátria eredményeit felhasználva az amerikai és nyugat-európai kutatók a rehabilitáció egészen szokatlan módszereivel próbálkoznak. A büntetőintézetekben az üzemileg előállított koszt helyett természetes táplálékot (teljes őrletű lisztből készült kenyeret, rostos gyümölcslét, sok zöldséget stb.) biztosítanak az elítélteknek, megavitamin-kúrának vetik alá az önként jelentkezőket, illetve az egyes ételekkel szembeni túlérzékenység és a hiányos táplálkozás következményeit vizsgálják. Bár a kísérletek ma még csak szórványosak, egyes büntetőintézetekben mégis olyan jelentős a változás, hogy a bűnügyi szakértők egyesnesen biokémiai forradalomról beszélnek. Ezt illusztrálja az alábbi néhány amerikai példa is:

– Az ország legnagyobb büntetőintézete, a Los Angeles Állami Fegyház. A bűnözés és az étkezés összefüggéséről szóló kutatási erdmények alapján a fiatalkorúak javító-nevelő intézetében már 1981-ben betiltották a finomított élelmiszeripari termékek, a cukor, az édességek, a csokoládé és a hagyományos üdítők kiszolgálását, a hús fogyasztását pedig a minimálisra csökkentették. Néhány változástól eltekintve ez a program ma is érvényben van.

– A California State University egyik kriminalisztikával foglalkozó szakértője több tanulmányában egyértelműen bizonyította, hogy a cukorfogyasztás visszafogásával párhuzamosan csökkent a rabok agresszivitása.

– A Cuyahoga Falls Megyei Bíróság (Ohio) szabadult bűnözőket patronáló osztálya a szenátusi bizottságnak benyújtott jelentésében feltárta a táplálkozástudományi felvilágosítómunka eredményeit. A felmérésben szereplő hatszáz elítélt 89 százaléka nem követett el újabb bűncselekményt.

– Georgiában, Dougherty megyében a fiatalkorú bűnözők körében végeztek biokémiai felméréseket. A szervezet kémiai egyensúlyát biztosító, úgynevezett kiegészítő tápanyagok alkalmazásának köszönhetően a fiatalkorú bűnözés a tíz évvel ezelőtti szint alá szorult vissza.

Sokféleképpen magyarázzák az étkezés és az aszociális magatartás kapcsolatát. Egyesek az elégtelen táplálkozásra, vagy a túlzott cukor-, illetve alkoholfogyasztás miatt alacsony vércukorszintre vezetik vissza a bűnözést. Mások az élelmiszeripari adalékanyagokat okolják, arra hivatkozva, hogy a fiatalkorú bűnözés egyenes arányban terjed az adalékanyagok használatával. (Az amerikai étrend több mint felét az adalékok és konzervek teszik ki.) A hirtelen felindulásból elkövetett, látszólag ok nélküli bűntetteket gyakran az egyéni túlérzékenységgel, illetve étel-allergiával hozzák összefüggésbe.

Stephen Schoenthaler, a neves kriminalista szerint egyik vélemény sem bizonyítható teljes mértékben, de a viselkedés kétségtelenül összefügg az étkezéssel. Meggyőződése a fegyházak étrendjének vizsgálatából fakad. Módszerének hitelességét sokan kétségbe vonják, ám a vizsgálati eredmények azt igazolják, hogy az étrend megváltoztatása után majdnem a felére csökken a rendzavarások száma. Az új étrendben a hagyományos édességeket és üdítőket nem cukoralapú desszertekkel, illetve gyümölcslevekkel cserélik fel. Az országos felmérésben kilenc javító-nevelő intézet vett részt, s több, mint ötezer fiatalkorú pozitív változása igazolja Schoenthaler elméletét. A vizsgálatból az is kiderült, hogy a fiatalok viselkedése jelentősen romlott, ha visszatértek a régi cukros ételekhez.

Schoenthaler egy kis virginiai javító-nevelő intézetben kezdte kutatásait, még 1980-ban. A Tidewater Nevelőotthonban az üdítők és gyorsételek helyett tápláló fogásokból és gyümölcslevekből álló menüt vezettek be, ami nélkülözte a cukoralapú édességeket. Az új étrendnek köszönhetően negyvenhat százalékkal csökkent a verekedések száma, s a fiataloknak a felügyelőkkel is sokkal kevesebb összetűzése volt. A nagyobb alabamai és californiai intézetekben folytatott későbbi vizsgálatok ugyanezt támasztották alá.

A cukorfogyasztás csökkentését, illetve teljes elvonását az a széles körben elterjedt nézet indokolja, hogy a finomított (fehér) cukor agresszivitáshoz vezet. A túlzott cukorfogyasztás ugyanis láncreakciót indít el a szervezetben: a hasnyálmirigy fokozza az inzulintermelést, ami a vér glukóz-kiválasztását növeli. Ennek következtében csökken a vércukorszint, ami hypoglycemiához vezet. Barbara Reed, a Cuyanoga Falls-i jelentés szerzője írja „A nevelés táplálkozástudományi elvei” című könyvében, hogy a vércukorszint csökkenésével párhuzamosan csökken a cerebrum szerepe, pedig ez az agyi terület felel a gondolkodásért, a tanulásért, az erkölcsért és a társadalmilag elfogadható viselkedésért. Csökkenő energiaforrásait az agy inkább az agytörzsre koncentrálja, ami sokkal primitívebb funkciókat irányít: a táplálékszerzést, a nemi vágyat, a védekezést és támadást, valamint a többi alapvető testi működést. Alacsony vércukorszint mellett az emberen szorongás, reszketés lesz úrrá, szédül, verejtékezik, mozgása rendezetlenné válik, ingerlékeny és zavarodott lesz, sőt emlékezetkihagyás is fölléphet.

Számos viselkedési rendellenességet az alacsony vércukorszintnek tulajdonítanak. Ezen a vélelményen van William Hudspeth, a nevadai egyetem kutatója is, aki a depressziót, a felfokozott aktivitást és az agresszivitást is a hypoglycemiával hozza összefüggésbe. Több felmérés is bizonyítja, hogy a bebörtönzöttek 80-85 százalékának alacsony a vércukorszintje. Ez az arány még magasabb is, mint a neurotikus és pszichés betegek, valamint a skizofréniában szenvedők esetében. S amint az várható, a börtönlakók többsége nagy cukorfogyasztó. „Nem ritka az olyan fiatal – mondja Schoenthaler – aki naponta tíz-tizenkét agyoncukrozott jeges teát is felhajt, hiszen szinte ez az egyetlen folyadékféle, amihez hozzájut. A felnőtt elítélteknél csupán annyi a különbség, hogy ők édes feketekávét isznak.”

Az alabamai Mount Megsben James Dupree kétéves programot vezetett be, melynek során csökkentették a cukorfogyasztást. Az egész államra kiterjedő program következtében csökkent a rendzavarások száma, s az előforduló esetek sem voltak olyan súlyosak, mint korábban. Könnyű megállapítani, mikor kapnak süteményt a javítóintézetekben. Ilyenkor a fiúk teljesen megvadulnak, s csak egy-két nap múltán csendesednek le, mikor a cukor már kiürült szervezetükből. Vannak persze kivételek is, a cukoradag csökkentése nem mindenkinél egyformán hatásos.

Valóban ilyen súlyos következményekkel járna a cukorfogyasztás? Hiszen az édesszájú embereknek csak elenyésző hányada kerül szembe a törvényekkel. Miért reagálnak egyesek sokkal rosszabbul a cukorra, mint mások? E kérdések megválaszolásában sokat segíthet a többi tudományág. Feltétlenül érdemes tanulmányozni a szellemi fogyatékosság irodalmát, valamint a méhen belüli élet és a táplálkozás biokémiai vonatkozásait is.

Ehhez azonban át kell értékelnünk a bűnöző fogalmát. Reed szerint a bűnözők nem rendelkeznek helyes ítélőképességgel, s elvesztették az uralmat saját gondolataik felett. Át kell gondolnunk a bűnözés és az elmebetegség viszonyát is. „A fiatalkorúak táplálkozása és viselkedése” című könyvében Reed a következőket írja: „Az alacsony vércukorszint és az elmebetegségek összefüggését a bűnözés és a táplálkozás kapcsolatára is vonatkoztathatjuk. A feltételesen szabadlábra helyezett fiatalok jelentős részét kezelték rövidebb-hosszabb ideig mentális panaszokkal.” A skizofrén beteg általában egészen szokatlan bűntényt követ el, hiszen a környező világot torzan, a valóságtól elszakadva érzékeli.

Ezzel a New York-i Allan Cott, a szellemi fogyatékosság elismert kutatója is egyetért. „Minden összezárt közösségben lesznek olyan emberek, akiknek voltak problémái az iskolában. Ők voltak a nehézfejűek, a túlzottan izgágák, a rossz magaviseletűek. Az Egészségügyi Minisztérium felmérése szerint az ilyen kirívóan vislekedő gyermekek háromnegyede írástudatlan, s 50-80 százalékuk szellemi visszamaradottságban szenved.”

Dr. Chester Poremba, a denveri Ifjúsági Bíróság pszichológusa egyik jelentésében így fogalmaz: „Öt államban vizsgáltuk a fiatalkorú bűnözőket, s 80-90 százalékukat szellemileg visszamaradottnak találtuk. Intelligenciahányadosuk legfeljebb átlagos, vagy annál alacsonyabb. Állandó vesztesnek érzik magukat, amit iskolai kudarcaik méginkább alátámasztanak. Az ilyen gyermek a hozzá hasonlókhoz fog vonzódni, s olyan szubkultúrába kerül, ami csak bizonyos vislekedésformákat méltányol. A jótanulóktól nem hanyagságot, a kötelességek elmulasztását követeli meg a környezet, így nem is térnek rossz útra.”

A szellemi visszamaradottság átmenetet képez az egészséges psziché és az elmebetegség között. De vajon mi hozza ilyen hátrányos helyzetbe a gyermeket? Csupán a nehéz családi háttér, vagy valami más is? Allan Cott szerint vannak, akik születésüknél fogva hajlamosak a cukor-anyagcsere rendellenességekre. Ha pedig az ilyen gyermek sok cukrot, illetve finomított szénhidrátot fogyaszt, akkor őt inkább fenyegeti a hypoglycemiával kapcsolatos szellemi visszamaradottság veszélye, mint egészséges társait.
Egyre több adat támasztja alá a Cott által is idézett biokémiai tényezők – például a glukóz-anyagcsere problémák – szerepét a tanulási és viselkedési rendellenességek kialakulásában, ami akár fiatalkori bűnözésig is fajulhat. A hiperaktivitást olyan elhanyagolható agyi rendellenességnek tekintik, ami szoros összefüggésben áll az enyhe szellemi visszamaradottsággal. A témával foglalkozó angol szakértők – Belinda Barnes és Irene Colquhoun – sajátos vonásokat fedeztek fel a hiperaktív gyermekekkel kapcsolatban. A szülők beszámolóiból kiderült, hogy a gyerekek könnyen izgatottá válnak, idegesek, rosszul alszanak, szüntelenül izegnek-mozognak. Figyelmük csapongó, otthon és az iskolában is bomlasztóan viselkednek. A szerzők „A hiperaktív gyermek” című kötetükben kifejtik, hogy az ilyen gyermek hajlamos a hazugságra, a durva beszédre, gyakran lop és verekszik, sőt, bűncselekményekbe keveredik és gyújtogat is.

Nyolc év alatt gyűjtött tapasztalatai alapján Barnes meg van győződve arról, hogy a hiperaktivitás, illetve a tanulási és viselkedési rendellenességek kialakulásában a biokémiai tényezők fontosabb szerepet játszanak, mint a pszichológiai okok. Közismert tény, hogy az alkohol károsan befolyásolja a magzatot, de Barnes hozzáteszi, hogy a környezetben található mérgező fémek például az ólom, kadmium, illetve az alumínium – is komoly problémát okozhatnak. Ezért olyan veszélyes az ólomgőzökkel telített, benzinfüstös városi levegő; az alumíniumedények, illetve az alufólia használata, vagy a dohányzás, ami jelentősen növeli a magzat kadmium-mérgezésének lehetőségét. Dr. Barnessal egyetértésben a New Yersey-i Brain Bio Centerben dolgozó Carl Pfeiffer szerint is komoly aggodalomra ad okot ezeknek a fémeknek a felhalmozódása, ugyanis megfosztják a szervezetet az alapvető nyomelemektől – a cinktől, mangántól és krómtól –, amelyek az enzimrendszer legfontosabb katalizátorai.

Ezek az eredmények szinte teljesen egybevágnak dr. Cottnak a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekekre vonatkozó megállapításaival, amelyek azonban nemcsak a fiatalokra érvényesek! Ezt igazolják a chichagoi William Walsh kutatásai is. Az Egészségügyi Kutatóinté¬zet munkatársa hosszú éveken át gyűjtötte a garázda bűnözők hajmintáit. Az új anyagvizsgálati eljárás, az atom-abszorpciós tömegspektroszkópia sokkal megbízhatóbb eredményeket nyújt, mint a korábbi eszközök. A módszer lényege az, hogy a vizsgálandó anyagot – jelen esetben a hajmintát – 5000 C fokon elégetik, s a keletkező röntgensugárzás mennyiségéből következtetnek a minta fémtartalmára.

A hajminták elemzése hasonló eredményre vezetett, mint Barnesnak a hiperaktív fiatalok körében végzett vizsgálata. A hasonló korú, nemű és társadalmi helyzetű kontroll-csoporttal összehasonlítva az erőszakos bűncselekmények elkövetőinek vérében magasabb a mérgező elemek koncentrációja. Az elemzés azonban további részleteket is feltárt. A vizsgálatba bevont száz bűnöző négy biokémiai csoportba sorolható. Mindegyik típusra sajátos vislekedésmód jellemző. Az „eseti bűnöző” általában normális életet folytat, ám hirtelen felindulásból, minden különösebb előzmény nélkül súlyos bűncselekményt követ el. A szociopáthikus betegekre a sorozatos bűntettek jellemzők. Ebbe a két csoportba a rendkívül veszélyes bűnözők tartoznak. Vérük a szokásosnál nagyobb mennyiségben tartalmaz ólmot, kadmiumot és kalciumot, cinkben azonban hiányt szenvednek. Az eseti bűnözők vérében magas a réz aránya, szemben a nátriummal, lithiummal, kobalttal és káliummal. A szociopáthikus egyéneknél alacsony a réz és a magnézium aránya, míg vérük kálium- és nátriumtartalma magas. A közepesen súlyos tettek elkövetőinél gyakoriak a felszívódási zavarok, míg másoknál alacsony vércukorszintet mutat a hajszálelemzés.

Walsh azonban nem elégedett meg a puszta elemzéssel, ezért a vizsgálati alanyok egy részét Pfeiffer doktorhoz irányította, aki egyébként jelentős sikereket ért el a skizofrénia vitaminokkal történő kezelésében. A kezdeti eredmények bíztatóak, de nem teljesen meggyőzőek. Az ötven vizsgált személy húsz százalékának állapota jelentősen javult az öt-tíz napos vitaminkúra végeztével. Harminc napos kezelés után ez az arány elérte a hetven százalékot, három hónap múltán pedig a kilencvenkét százalékot. Walsh szerint a legnagyobb nehézséget a gyógyszerek hanyag, rendszertelen szedése jelenti. „Egyik kezeltünk a börtönben kötött ki – mondja Walsh. – Levelében azt írta, nem volt pénze gyógyszerre, s nem is tudta, milyen fontos számára a vitamin.”

A Walsh doktorral közösen folytatott vizsgálatai, valamint saját tapasztalatai alapján Pfeiffer bejelentette: nyolc olyan biokémiai faktort azonosítottak, amelyek erőszakos tettekre vezetnek. Ide sorolható a cink és a B6 vitamin hiánya, az alacsony vércukorszint, a magas hisztamin-koncentráció – ami különösen a kábítószerélvezőkre jellemző –, valamint ezzel párhuzamosan a réz és egyéb fémek magas aránya a vérben, az élelmiszer-allergia (elsősorban a tej-, búza- és kukorica-allergia), a fokozott tesztoszteron elválasztás – főleg az erőszakos nemi közösülés elkövetőinél –, a pszichomotoros epilepszia, valamint az XYY kromoszóma-rendellenesség. Pfeiffer szerint ezek a tényezők a férfiaknál magas növést és erőszakos viselkedést eredményeznek. Walsh és Pfeiffer olyan kutatóintézetről álmodik, ahol az aszociális viselkedést tanulmányozhatnák.

Az élelmiszer-allergia és -intolerancia, valamint az agresszivitás feltételezett összefüggése számos morális kérdést vet föl. Bár a szakértők nem tekintik teljesen egyértelműnek ezt a kapcsolatot, a bíróság mégis gyakran hitelt ad az ún. „Twinkie-védelemnek”. Den White például kettős gyilkosságot követett el: megölte George Moscone-t, San Francisco polgármesterét, valamint Harvey Milk felügyelőt. A bíróság mégis viszonylag enyhe büntetést szabott ki rá, ugyanis helyt adtak védekezésének, miszerint tettét a Twinkie sütemény és más édességek túlzott fogyasztása váltotta ki.

Schoenthaler egy újabb esetről is beszámolt. Az egyik légitársaság közismert alkalmazottja tüzet nyitott egy yacht-klub vendégeire. Néhány ember bele is halt sérüléseibe, ám az ámokfutó semmire sem emlékezett. A védelem táplálék-vizsgálatot kért, s közben regisztrálták a vádlott agyi hullámait. Schoenthaler nem kívánta megnevezni azt a közismert ételt (az USÁ-ban az ilyen komoly perekhez vezethet; például, a reklámra dollármilliókat költő McDonald nem hiszem, hogy tétlenül tűrné a számukra komoly veszteséget okozó, kritikus kijelentéseket), melynek elfogyasztása után az EEG az agy két területén is nagy kilengést mutatott. A vádlottat a bíróság felmentette.

Jogi körökben nem kis gondot okoz, hogy egyre több ügyvéd alkalmazza ezt a módszert. A bíróságnak pedig ítélkeznie kell, vajon felelősségre vonható-e a gyanúsított, vagy sem? „Nehéz dönteni – mondja Schoenthaler. – Jónéhány tárgyaláson kértek már szakvéleményt tőlem, de a legtöbb esetben nem sikerült szellemi károsodást megállapítani.”

Az étkezéssel kapcsolatos elméleteket sokféleképpen próbálják a gyakorlatba is átültetni. A javító-nevelő intézetekben, a börtönökben, illetve az önként jelentkezők körében végzett vizsgálatok során általában csökkentik, vagy meg is szüntetik a cukorfogyasztást, a húskonzervek helyett friss zöldségeket használnak, illetve táplálkozási felvilágosítómunkát folytatnak. A San Luis-beli Obispo Nevelőotthonban az élelmiszer- illetve vegyianyag-érzékenységet és az allergiás tüneteket, másutt pedig a hajszál- illetve vérképelemzés adatait vizsgálják. A kevésbé megbízható kérdőíves módszer is hasznos adatokkal szolgál a táplálék-allergiával s a többi anyagcsere-rendellenességgel kapcsolatban. A vizsgálatok végeztével általában diétát vagy vitaminkúrát írnak elő a betegeknek.

Bár a büntetőintézetekben egyre általánosabbá válik az étrendi terápia, a tudományos körök többsége mégsem tartja megalapozottnak ennek gyakorlati alkalmazását. Több kutató elfogadhatatlannak tekinti a hajszálelemzést, és egyenesen csalásnak nevezi, hogy a biokémiai szemléletmód hívei a glukóz-tolerancia vizsgálata nélkül beszélnek alacsony vércukorszintről. A bírálók szerint Schoenthalerék alig-alig alkalmazzák a kétszeres tesztelést, ami pedig az egyetlen tudományosan is elfogadható vizsgálati módszer.

Vannak azonban, akik egyetértenek Cottal. „Az akadékoskodók mindig a kettős tesztelés fontosságára hivatkoznak, de a sokváltozós esetekben vagy a betegségekkel kapcsolatban ennek nem olyan egyszerű eleget tenni.” S egyébként sem lehet húsz évig várni, amíg valaki be nem igazolja a módszer helyességét. Schoenthaler szerint mégsem lehet elítélni őket, amiért azonnal szeretnének választ kapni kérdéseikre.

A puding próbája a kóstolás. Egy dolog azonban nyilvánvaló: a fegyintézetekben sok olyan orvos dolgozik, aki meggyőződött e módszer hatékonyságáról. Bátran vállalják a tudományos bírálatot, illetve a dietetikusok és a cukoripar képviselői által sugallt éles hangú sajtócikkeket. A programok azonban kézzelfogható eredményeket hoznak. A washingtoni Tacoma Biosocial Research Institute szakértője, Alexander Schauss a szervezet vegyi háztartásáról és a bűnözői magatartásról tartott előadássorozatot, s a résztvevők egyike sem vonta kétségbe a biokémiai módszer hatékonyságát.

Schauss a visszaeső bűnözők helyzetét vizsgálta. A hagyományos pszichológiai kezelésben részesültek 34 százaléka követett el újabb bűncselekményt, míg a diétát vállaló elítélteknek mindössze 14 százaléka volt visszaeső. Barbara Reed emlékeztet rá, hogy nemrégiben még a rák és a táplálkozás összefüggését is légbőlkapott elméletnek tartották, ma viszont a legtöbb szakember belátja, hogy igen gyakran valóban a helytelen táplálkozás váltja ki a rendellenes sejtburjánzást. (Lásd az előző számban közölt cikkünket!)

Reed és Schauss bízik abban, hogy idővel megváltozik az emberek véleménye. A legtöbben reménytelen esetnek tekintik a visszaeső bűnözőket. Egyre nagyobb börtönök épülnek, pedig hosszú távon a rehabilitáció tűnik az egyetlen járható útnak.

A megoldást talán egy merőben új táplálkozási elmélet kidolgozása jelenti, amely véget vet majd a modern élet divatos, de roppant egészségtelen étkezési szokásainak. Ha diétával és egyéb módszerekkel befolyásolható a vér összetétele, akkor a viselkedés is könnyen alakítható, s az eddig menthetetlennek tartott bűnözők közül is sokan visszatérhetnek a normális, tevékeny életbe. Ehhez azonban szükséges megértetni az emberekkel az egészséges táplálkozás lényegét. Figyelembe véve a (gyakran rossz) szokás, valamint a milliárdos haszonnal dolgozó vágóhidak, kávé- és dohánytermelők, valamint a cukorgyárak és (a nálunk is egyre terjedő, nemzetközi hálózattal rendelkező) gyorsbüfék láncolatának hatalmát – ez egyáltalán nem lesz könnyű feladat.

Dr. Magyari Károly

1990/2.