A filozófustermészet tulajdonságai

Platón: Az állam (VI. könyv, 486/b-487/a)

SZÓKRATÉSZ: A filozófusok természetét illetően először is azt fogadjuk el, hogy mindig abba a tudományba szerelmesek, amely megvilágítja nekik a keletkezés és a pusztulás között nem hánykódó örök lényegek létét.
GLAUKÓN: Fogadjuk el.
SZÓKRATÉSZ: És azt is, hogy e lényeget teljes egészében keresik, de azért nem mondanak le annak kicsi, nagy, drágább, olcsóbb részéről sem, akár az előbb tárgyalt becsvágyó és szerelmes emberek.
GLAUKÓN: Helyes.
SZÓKRATÉSZ: És vizsgáld meg ezt is: aki olyan szeretne lenni, mint leírtuk, annak természetéből nem hiányozhatnak a következő tulajdonságok.
GLAUKÓN: Melyek?
SZÓKRATÉSZ: Hogy sohasem hazudik, a hazug szót szándékosan sosem fogadja el, hanem gyűlöli, és csak az igazságot szereti.
GLAUKÓN: Igaz.
SZÓKRATÉSZ: Tudsz-e valamit, ami inkább sajátsága a bölcsességnek, mint az igazság?
GLAUKÓN: Hogyan tudnék?
SZÓKRATÉSZ: És lehetséges-e, hogy ugyanez a természet egyszerre bölcsesség- és hazugságszerető lehessen?
GLAUKÓN: Nem, semmiképpen.
SZÓKRATÉSZ: A tanulást igazán szerető ember már kicsiny korától kapva kap minden igazságon.
GLAUKÓN: Szívvel-lélekkel.
SZÓKRATÉSZ: Ha valaki forrón csak egyvalami után sóvárog, tudjuk, a többi sok minden után már csak alig, akár a folyó, amely csak egy irányban folyik.
GLAUKÓN: Így van.
SZÓKRATÉSZ: Akinek minden vágya a tanulásra és más ilyesmire irányul, azt csak magának a léleknek a gyönyöre nyűgözi le, a test gyönyöreit megveti, ha igazi filozófus és nem álszent.
GLAUKÓN: Szükségképpen.
SZÓKRATÉSZ: Az ilyen zabolázza magát, s nem hajszolja a pénzt. Sok áldozat árán hajszolni a pénzt, ez bárkihez jobban illik, mint hozzá.
GLAUKÓN: Így van.
SZÓKRATÉSZ: Erre is vigyázz, ha meg akarod ítélni, ki a filozófustermészet, ki nem.
GLAUKÓN: Mire?
SZÓKRATÉSZ: Nehogy szolgai lélek rejtezzék benne. Semmi sem összeférhetetlenebb az isteni és emberi dolgok teljességére sóvárgó lélekkel, mint a kicsinyesség.
GLAUKÓN: Színigazság.
SZÓKRATÉSZ: Ha valakinek a szellemét kiváló ész jellemzi, s az idő és a lét egészének szemlélete tölti be, mit gondolsz, ennek olyan drága az emberi élet?
GLAUKÓN: Aligha.
SZÓKRATÉSZ: A halált sem tartja valami szörnyűségnek.
GLAUKÓN: A legkevésbé.
SZÓKRATÉSZ: Gyávának, szolgalelkűnek – azt hiszem – semmi köze nem lehet az igazi filozófiához.
GLAUKÓN: Azt hiszem én is.
SZÓKRATÉSZ: És tisztességes, a pénzt megvető, szabad szellemű, nem fennhéjázó, nem gyáva ember vajon lehet ugyanakkor összeférhetetlen és igazságtalan?
GLAUKÓN: Nem lehet.
SZÓKRATÉSZ: Ha azt kutatod, kiben lakozik filozófus lélek, nem fürkészed-e gyerek korától fogva, vajon igazságose, szelíd-e, összeférhetetlen-e, zabolátlan-e?
GLAUKÓN: Nagyon is.
SZÓKRATÉSZ: És gondolom, ezt sem mellőzöd?
GLAUKÓN: Mit?
SZÓKRATÉSZ: Hogy könnyen vagy nehezen tanul-e? Azt hiszed, valaki szerethet olyasmit, ami gyötri, amivel nem boldogul?
GLAUKÓN: Ez lehetetlen.
SZÓKRATÉSZ: És ha feledékeny? Ha semmi sem marad meg a fejében, amit tanult? Vajon az ilyen elérheti, hogy a tudománytól szűz ne maradjon?
GLAUKÓN: Hogy érhetné el?
SZÓKRATÉSZ: És ha hiába vergődik, mit gondolsz, nem kényszerül meggyűlölni, amit csinál?
GLAUKÓN: De igen.
SZÓKRATÉSZ: Tompa elmét se tartsunk filozófus léleknek, keressünk éles eszűeket.
GLAUKÓN: Mindenképpen.
SZÓKRATÉSZ: De gondolom, prózai és otromba természet se vezethet másra, csak szerte lenségre.
GLAUKÓN: Ugyan mi másra?
SZÓKRATÉSZ: Mit gondolsz: minek a rokona az igazság, a szertelenségnek vagy a mértékletességnek?
GLAUKÓN: A mértékletességnek.
SZÓKRATÉSZ: Tehát más jó tulajdonságok mellett mértékletes és nyájas természetű elme kell nekünk, melyet jó ösztöne már eleve az egyes létezők ideája felé irányít.
GLAUKÓN: Nyilván.
SZÓKRATÉSZ: És nem úgy látod-e, hogy a felsorolt követelmények mind szükségszerűek, és egymásból következnek, ha a létezőt ügyesen és tökéletesen megragadó lelket keressük?
GLAUKÓN: Mind szükségszerűek.
SZÓKRATÉSZ: Becsmérelheted-e valamiképpen e foglalatosságot, amelyet aligha űzhet valaki, ha nem természettől jó emlékezetű, gyorsan tanuló, nagy szellemű, kedves, továbbá igazsággal, igazságossággal, vitézséggel, mértékletességgel megáldott?
GLAUKÓN: Még Mómosz sem gáncsolhatná.
SZÓKRATÉSZ: És ha az ilyen ifjak korban, neveltetésben éretté váltak, vajon nemcsak őreájuk bíznád-e az államot?

Fordította: Jánosy István