Bartos Aranka: A békegalamb

Begyi tejből táplálkozó, puha csőrű
kisded galambok évada járta, amikor
az asszony fölkereste barátja sápadt
lakását: Modell kellene, halálnyugodt
és hófehér, mondta nyújtott fontoskodva,
ám a férfi him-mosolya lefogta a frissen
tépett zöld álcában rejtezkedő szavakat…
Halljam tovább … És olajág, hogy a plakát,
amit festek, a béke látomása legyen …
Ha jól értettem azt kívánod, lőjek neked
egy tubicát, megteszem én vadgalambom,
de csak akkor, ha előbb a szárnyacskáddal
betakargatsz … A koranyár aranyában, zöld
lángnyelvek fénye között dörömbölt
a béke-modellt testközelbe rántó halál,
és egy helyett három madár hagyta nyitva,
oxigénért lerögzítve, begytej helyett
vért csöppentő apró csőrét, ahol majd
az ecset nyomán ezüst fényű olajág lesz.
S a tollborzoló langyos szélben
baba-testüket emésztve galambfiak
sírtak-ríttak mindhiába, gyönge
hangjuk úgy elsikkadt, mint a pitypang
színhalála … És a három lőtt madárból
más fintorral vigyorgott ki a katatonnéma
halál, de talán a hófehéret
bélyegezte meg leginkább. S miközben
a szürke-tarkák csontja fölött gyorsan
főtt a húsvirág, a fehéret modelljének
állította fel az asszony: kókadt, horpadt
szárnyacskáit kis ágakkal támasztotta
repülésre, s apró, hideg álla alá
a szerető ravaszt húzó ujja került,
hogy a fej az olajággal szelid ívben
hajoljon a béke felé. S a kipeckelt
merev modell rövidesen szállni kezdett
a derengő-kék háttér előtt … Elkészült
a galambleves, el a plakát, s a kettős
hajrát páros csókkal ünnepelték …
A békemadár – szólt a férfi jóllakottan –
mintha kissé szédelegne, … s a szeméből
vér cseppenne, – válaszolta rá az asszony.
Hahotázva nézték egymást, s úgy kitágult
a két sötét barlang-torok,
hogy elfért ott a háború is.

2006/43.