A Fertő Hanság Nemzeti Park
A nemzeti park létrehozásakor három fő zónát jelöltek ki. Az első a „magterület”, amely fokozottan védett, és emberi beavatkozástól szinte teljesen mentes. Turisták számára nem látogatható. Azért fontos az ilyen területek megóvása, mert így őrizhetjük meg egyedül az itt levő rendkívül gazdag vízi élővilágot.
Második a „megőrző” zóna, ahol a természettel leginkább összhangban működő gazdálkodást folytatják szigorú ellenőrzés mellett.
A legkülső, vagy „ütköző” zónába a szomszédos települések és az idegenforgalmilag fontos területek sorolhatók, ahol a környezet megőrzése érdekében még mindig nagy hangsúlyt fektetnek az előírásokra.
1994-ben kapcsolták össze a Fertő-Hanság Nemzeti Parkot a szomszédos osztrák oldalon ’92-ben alapított Neusiedler See-Seewinkel Nemzeti Parkkal. Ez a lépés más határainknál is fontos lenne. Persze nem várható el az együttműködés olyan szomszédok között, akik még mindig inkább egymás ellen tesznek szívesen. Az efféle rossz szándék nemcsak az emberek, települések, hanem a környezet pusztulásával is jár. A határ menti vidékeket sokszor teljesen letarolták, vagy átformálták a jobb ellenőrizhetőség érdekében. Néhány esetben azonban éppen a természet érintetlenségét használták ki, mert egy járhatatlan mocsár, vagy egy folyó és ártere még ma is kiváló védelem lehet.
Az osztrák-magyar közös nemzeti park esetében minden kezelési munkálatot összhangban végeznek a szakemberek, mert maga a terület is összetartozó, csak egy államhatár fut végig rajta, amit a természet nem vesz figyelembe. A munkát a Nemzeti Park Társaság irányítja és ellenőrzi.
A Fertő-Hanság Nemzeti Parkot két főbb területre oszthatjuk a neve alapján.
„A fertő nagy, vagy közepes kiterjedésű, sekély (1-2 méter mélységű) állóvíz. Felületének több mint harmada kiemelkedő mocsári növényzettel borított, de emellett kisebb-nagyobb nyíltvízi tisztásai vannak.” Ez a meghatározás nagyon jól illik a mi Fertőnkre. Tulajdonképpen ez a tó Közép-Európa harmadik legnagyobb állóvize, a legnyugatibb a sósvizű síkvidéki sztyepptavak közül. Hossza 35 km, szélessége 7-15 km. 309 km2 felületű. Átlagos mélysége csupán 50- 60 cm, néhol éri csak el a 180 cm-t. Mindössze két patak táplálja, és eredetileg lefolyástalan volt, de a Hansági-főcsatorna megépítésével szabályozhatóvá tették. A tó nagyjából 20 ezer éves, tektonikai mozgások következtében jött létre. Többször kiszáradt már, utoljára az 1860-70-es években. Manapság a feltöltődés miatt a nádas mind nagyobb területet hódít el a nyílt vízfelszíntől. Ez a folyamat ismét kiszáradáshoz vezethet.
A Fertő nyílt vizeivel és hatalmas nádas mocsaraival kitűnő életteret biztosít az emberi zavarást nehezen tűrő vízi madárfajok számára. A tavasszal kezdődő költési szezonban már érdemes meglátogatni a vidéket egy madarász vezetővel és távcsővel, mert hatalmas madársereg él a nádasban. Hasonlóan egy nagyváros forgatagához, itt is nagy a jövés-menés, mindig történik valami. Ha pedig valaki több időt szán madármegfi gyelésre, biztosan jut neki csemegeként egy-egy különleges állatfaj, vagy valamilyen felejthetetlen esemény, például az őszi madárhúzás, mikor akár több tízezres madárrajok érkeznek pihenni a biztonságos mocsarakba. Néhány jellegzetesen nádasban, nyílt vízen élő madarat fontos megemlíteni. A vörös-, és szürke gémek, nagy-, és kis kócsagok a sekélyebb vízben gázolva, vagy a nádas szélére állva keresnek apróbb halakat, madarakat, melyeket hegyes csőrükkel átdöfve kapnak el. Mélyen a nádasban vízicsibék és vízityúkok lépdelnek nagyokat egyik növényszigetről a másikra. A szerkők, csérek, jégmadarak a vízre lecsapva ragadják ki a halakat, míg a vöcskök sokszor több időt töltenek víz alatt, mint a vízen. A récék akár a fenékig is lemerülnek, és szinte minden szerves anyagot megesznek. A vízben a bőséges táplálékon élnek a csík-, és pócfélék, amely halak az ország területén megfogyatkozott nádas élőhelyek miatt védetté váltak.
A már kiszáradt fertő-parti szikesekre szívesen mennek táplálék után a cankók, nagy godák, bíbicek. Manapság ezeket a területeket szürkemarha, racka és bivalylegeltetéssel tartják karban.
A Hanság a nemzeti park másik fő területi egysége. Hajdanán ebben az édesvizes medencében nagy tömegben éltek a növények és állatok, amelyek elhalása a vízborítottság miatt nagy mennyiségű tőzeg-felhalmozódáshoz vezetett. Az iszapos hordalékkal borított területeken lápi talajok alakultak ki. Ezen a vidéken kisebb nyílt vizű tavak váltakoznak mocsaras részekkel, illetve lápszigetekkel, a „gorondokkal”, melyek emberi megtelepedésre is alkalmasak. Az 1779-ben épült töltéssel elválasztották a területet a Fertőtől, ezután megkezdték a vízrendezési munkálatokat. A lecsapolás gyorsan haladt a művelhetőség érdekében, és olyannyira jól sikerült, hogy néhány terület az 1930- as évektől már öntözésre szorult. A nyárasok, tölgyesek, égeresek régen fontos forrásai voltak a tüzelőnek, így ezekből alig maradt. A folyók szabályozása és az elvezető csatornák miatt a régi Hanság képe átalakult, de szerencsére a természet gyorsan alkalmazkodik, és a kiszáradó réteken ma mocsári kosborok, hússzínű ujjaskosborok nyílnak a féltve őrzött kornis tárniccsal és a buglyos szegfűvel. Az állatok közt is vannak igazi ritkaságok. Fészkel itt túzok, fekete harkály, a száraz réteken él az egyik legnagyobb védett pókfaj, a szongáriai cselőpók, illetve a kihalás szélére került parlagi vipera, amely az emberre nem különösebben veszélyes. A ragadozó madarak közül a réti fülesbagoly, a gatyás ölyv, hamvas rétihéja, kis sólyom és a réti sas megfigyeléséhez mindenképpen nagy szerencse kell. A néhány megmaradt tó fontos a vízi élővilág megőrzésében éppúgy, mint a mesterséges bányatavak. Érdekes módon éppen a lecsapolást lehetővé tevő csatornák volnának alkalmasak az eredeti élőhelyek visszaállítására ügyes vízgazdálkodással. A hajdani kiszáradt vizes részek könnyen újra mocsarakká válhatnak, ennek pedig addig van értelme, míg az állat- és növényvilág a megmaradt területekről visszatelepülhet.
Hoffer Erik
2006/43.
