Éter

Az anyagi világban az étert tartják a legfinomabb elemnek – az elme, az intelligencia és a hamis ego finomabb az éternél is.


Az éter a hang terméke, a hang pedig az egoista tudatlanság átalakulásával jön létre. Az éter jelképesen a Legfelsőbb Lelket képviseli. A gigantikus éter az Úr anyagi teste, amelyet virát-rúpának hívnak, s minden anyagi teremtés az éteren, az Úr szívén nyugszik.

Az éteri elem működése és jellemzői abban nyilvánulnak meg, hogy helyet ad valamennyi élőlény külső és belső létének. A külső tevékenysége a láthatatlan érzéktárgyak létrehozása az élőlények számára. Belsőleg a test érrendszerét és az életlevegő által kitöltött teret határozza meg.

A mentális tevékenységek, vagyis a gondolkodás, az érzés és az akarat pszichológiai folyamatai szintén az éteri létezés szintjén nyilvánulnak meg. Az éteri síkon keresztül kerül kapcsolatba az elme és a test.

Ha az éter elem uralkodóvá válik bennünk a tudatosság és a jelenlét hiányát eredményezi, nincsenek kapcsolódási pontjaink, ami egyfajta gyökértelen sodródáshoz vezet. A túl kevés tér (éter) hajlamossá tesz arra, hogy minden, ami felmerül, eluralkodhat rajtunk. Teherként éljük meg teendőinket, környezetünket. Amikor az éter elem egyensúlyban van bennünk, elegendő idővel, érzelmi képességgel és toleranciával rendelkezünk. Bármi jön az életünkben, annak helye van.

Az éter a legkevésbé érzékelhető elem a számunkra, egyedüli jellemzője a hang, amellyel a hallás révén érzékelhetővé válhat számunkra. A világban való tájékozódásunk legfőbb eszköze a hallásunk. Nem véletlen, hogy a lelki gyakorlatok is első helyen ajánlják a szent tanítások, mantrák hallgatását és csak utána következik azok zengése. A Legfelsőbb, hang formájában alászállt ebben a világban, így segítve híveit, hogy kapcsolatba léphessenek Vele.

Az anyagi megnyilvánulás kezdetén a kozmikus, transzcendentális aum (óm) hang finom rezgése jön létre.

„Én vagyok… az óm szótag a védikus mantrákban, a hang az éterben…”– monja Krsna a Bhagavad-gítában.

A logosz, a mantra, az isteni hangrezgés teremt rendet a rendetlenségben, így lesz a káoszból kozmosz. Az anyagi világ megnyilvánulásával egyidejűleg az élethez szükséges isteni útmutatás is alászállt transzcendentális hang formájában a Védák tanaival. A Védák lényege először az ómkárában, a védikus Óm szótagban, azután a Gájatrí mantrában fogalmazódott meg, majd a Védák és Védánta-szútra formájában jelenik meg, legteljesebb formájában pedig a Bhágavata-puránában található.

A Bhágavata-purána a Legfelsőbb Úr transzcendentális hang-képviselõje, s így teljes mértékben képviseli a transzcendentális tudást és a vallásos elveket. A nem ebből a világból származó isteni hang utolsó aforizmája azt sugalja (a Bhágavata-purána utolsó verse), hogy a hang visz el bennünket abba a régióba, ahonnan már a tudás útján sem lehet visszatérni. A Szent Név szüntelen zengése teljesíti be lelki törekvésünket.Vallásos kapcsolatkeresésünk akkor éri el célját, ha a transzcendentális Hang eszközévé tudunk válni.

Faust Amala

2006/43.