Platón: A lakoma (részlet)

… a mi természetünk eredetileg nem olyan volt, mint manapság, hanem egészen másféle. Először is az emberi nemnek száma három volt, (E) nem kettő, mint most, férfi és nő, hanem volt még egy harmadik is, amely egyesítette magában a kettőt. Ennek csak a neve maradt fönn, ő maga eltűnt. Valamikor ugyanis az androgünösz, azaz férfinő külön nemnek számított, amelynek alakja is és neve is mindkét nemből: a férfiúból és a nőből állt. Ez ma már csúfnév csupán, semmi más. Aztán meg mindegyik embernek teljes, gömbölyű alakja volt, körbefutott a háta és oldala, (190 A) négy keze volt és ugyanennyi lába, egészen kerek nyakán két egyforma arc ült. A két ellenkező oldalon levő archoz egy koponya tartozott és négy fül; nemi szervük is kettő volt meg minden egyebük, ahogy már ebből el lehet képzelni. Járni fölegyenesedve is tudtak, mint a mai emberek, amerre csak akartak, ha pedig gyorsan kellett haladniuk, akkor nyolc végtagjuk segítségével gyorsan karikázva haladtak előre, mint akik cigánykereket hánynak, a levegőbe lendítve kinyújtott lábukat.


(B) A nemek száma pedig azért volt három és azért volt ilyen alakjuk, mert a hím a nap sarjadéka volt, a nő a földé, a közös nemű pedig a holdé, mert a holdban is van valami mind a kettőből. Gömb alakúak pedig azért voltak, maguk is és a járásuk is, mert hasonlítottak szüleikre. Erejük és bátorságuk szörnyű volt, gondolkodásuk nagyratörő. Az istenekkel is kikezdtek, …

XV. Fejezet

Végül Zeusz hosszas fejtörés után így szólt: „Azt hiszem találtam olyan módot, amely meghagyja ugyan az embereket, mégis (D) véget vet féktelenségüknek, mert gyengébbé teszi őket. Kettévágom őket – mondta –, mindegyiket kétfelé. Ezzel gyengébbek lesznek, egyben pedig nekünk hasznosabbak, mert a számuk megnövekedik. Fölegyenesedve fognak járni, két lábon. Ha pedig azt látjuk, hogy még mindig elbízzák magukat és nem akarnak nyugton maradni, újból kettéhasítom őket, akkor aztán féllábon ugrándozhatnak.”

Így szólván félbevágta az embereket, mint ahogy a gyümölcsöket szokás (E) aszalás előtt, vagy hajszállal a tojást. S ahogy egyet elvágott, megparancsolta Apollónnak, hogy az arcot és a fél nyakat fordítsa a vágás felé, hogy félbevágottságát szem előtt tartva mérsékelje magát az ember. Azt is elrendelte, hogy a többi seb gyógyuljon be. Apollón megfordította hát az arcot, aztán a bőrt mindenfelől összehúzta arra a részre, amit ma hasnak nevezünk, s akárcsak egy összehúzható pénzes zacskónak, nyílást hagyott a has közepén és elkötötte: (191 A) ezt hívják köldöknek. A ráncok nagy részét elsimította, a mellet olyasféle szerszámmal formálta ki, amilyennel a vargák csiszolják simára a kaptafára húzott cipő ráncait; csak néhányat hagyott meg a köldök táján, emlékeztetőül az ember hajdani viselt dolgaira.

Miután pedig az egységes természet kettéhasadt, mindegyiket a maga másik feléhez húzta a vágy, átkarolták egymást és összefonódtak, arra (B) vágyva, hogy újra összenőjenek. Végül belehaltak az éhségbe és a teljes tétlenségbe, mert semmit sem akartak egymás nélkül csinálni.

Végül Zeusz megkönyörült rajtuk és újabb módot eszelt ki: áthelyezte nemi szervüket előre. Eddig ugyanis a külső részükön volt és nem egymással nemzettek és (C) nem is egymástól termékenyültek meg, hanem a földet használták erre a célra, mint a tücsök. Így hát előre helyezte nekik és ezzel lehetővé tette, hogy egymással folytassanak nemző tevékenységet, azaz a férfi a nővel.

Ebben az időben (D) vert gyökeret az emberekben az egymás iránti szerelmi vágy, vagyis az erósz, amely ősi természetüket ismét összehozza, igyekszik kettejükből egyet alkotni és orvosolni az emberi természetet.

Fordította: Telegdy Zsigmond

2005/42.