Képeskönyv a tibeti poklokról

A mennyekről és az alvilágról szóló leírások már igen korán ismertek voltak Belső-Ázsiában is; ezek sokszor hasonló motívumrendszert vonultatnak fel, bár jelentős eltérésekkel. Tibetbe a pokolról szóló elképzelések Indiából érkeztek (ld. Law, 1973; Jones, 1949), s itt további változásokon mentek keresztül, míg kialakult egy többé-kevésbé egységes kép (vö. Waddell, 1971; Cybikov, 1913). Az alvilági szenvedést számos kézirat és fanyomat mutatja be képpel és szöveggel, így próbálva meg helyes útra terelni a hívőket. Az alapszövegek bekerültek a tibeti és a mongol kánonba (vö. Suzuki, 1956-58: No. 953; Ligeti, 1942: Nos. 1044- 1047) és tanításuk sokféleképp szerepel más írásokban is. A hosszú leírások az idők során lerövidültek, s készültek a poklokat csupán képekben bemutató könyvek is. Az ábrázolások felkerültek a kolostorok falára, hogy az elrettentő képek mindig szem előtt legyenek.

Az itt bemutatott képeskönyv a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum gyűjteményének becses darabja. Vizsgálódásaink során világossá vált, hogy tulajdonképpen két könyv lapjai keveredtek össze, szétválogatásuk nem volt mindig egyszerű, hiszen méretük, stílusuk azonos. A kézirat (beszéljünk a továbbiakban egyről, a szétválogatott könyvek közül a terjedelmesebbről) Mongóliában készült, erre utalnak az időnként mongol magyarázatok, feliratok. Képes és szöveges részeket egyaránt tartalmaz. A szövegek főleg a poklok képei előtti címlapok, valamint rövidebb, töredékes leírások. A képek és a szövegrészek emlékeztetnek egy 19. század közepi, kétnyelvű, tibetimongol fanyomatra, feltehető, hogy ezt a képeskönyvet ebből a műből másolták. A fanyomat címe: „Tanítás, amely képek segítségével mutatja be, hogy mely okok miatt születnek az élőlények a pokolba vagy a bolygó szellemek világába, és így az emberekben félelmet ébresztve a helyes útra kalauzolja őket.” Szerzője Bandida Cevel Vangcsug Dordzse, aki az Üjdzengüng nyugati hosúnjának kolostorában (Tüsét Kán tartomány, Mongólia középső része, vö. Šüger, 1972) működött. E rendszeres pokolleírást az MTA Könyvtár példánya alapján két cikkben mutattuk be (ld. Bethlenfalvy-Sárközi, 1975 és 1975b)1. Az itt ismertetett könyv, bár Mongóliában készült, tibeti nyelvű: ez a nyelv volt a vallás nyelve, szent mivoltát fokozta, hogy avatatlanok nem érthették.

Az alvilág itt bemutatott ábrázolása a 136-os pokolrendszert tükrözi: nyolc nagy meleg pokol, ezekhez kapcsolódik 16-16 alpokol (ez 128), és ehhez adódik a nyolc hideg pokol, melyek az északi buddhizmusban kerültek az alvilági megpróbáltatások színhelyeinek sorába. Ebbe a rendszerbe nem számítódnak bele a rövid idejű poklok, amelyek a nagy poklok bejáratai körül helyezkednek el – innen hamarabb szabadulnak a bűnösök.
A nyolc nagy meleg pokol
A nyolc nagy meleg pokol I. köre: „Az Újragyógyuló pokol” (t.: yang sos). Ebben a pokolban (1. kép) az elítéltek magukon hajtják végre a büntetést. Kezükben éles fegyvereket tartanak, s amikor erős szél támad, akkor ide-oda hajladozva össze-vissza kaszabolják egymást, amíg holtan a földre nem rogynak. Végső nyugodalmat azonban ekkor sem találnak, mivel az égből egy hang zendül: „Keljetek fel”; mire ők ismét életre kelnek, s újra kezdik egymás kaszabolását, ismételve ezt az idők végtelenségéig. Ez a motívum a pokol többi bugyrára is érvényes, s a buddhizmus alapgondolatából, az újjászületés hitéből fakad: itt a szenvedések kezdődnek újra és újra, végeérhetetlenül. Az első kör azoknak a pokla, akik mások életére törnek, vagy önkezükkel vetettek véget a sajátjuknak. Ide jutnak a rossz orvosok, kiknek kezei közt meghaltak betegeik, s a népeken uralkodó zsarnokok is.

A kép két oldalból áll össze. Az elítéltek valamiféle házban vannak, a négy oldalon négy kapu, melyeket az alvilág „alkalmazottai”, az erligek védenek, s vonszolják be az újonnan jött elítélteket.

A többi pokolhoz hasonlóan ez a pokol is tizenhat alpokolból áll. Képeink ezek közül csupán kettőt mutatnak (2. kép). Feltehető, hogy a könyvből itt lapok hiányoznak.
A 6. alpokol: „Az örök boldogtalanság pokla” (t.: kun tu mi dga’ba). Itt vadászjelenetet látunk, a pokol állatfejű szörnyei nyilakkal, lándzsákkal támadnak az elítéltekre. A jobb sarokban az egyik pokol-szolga emberbőrből készült dobot ráz. Ebbe a bugyorba kerülnek azok, akik evilági életükben mindenféle állatot, madarat riasztottak, élvezték életük kioltását, dobbal, trombitával zavarták fel az erdők lakóit. Büntetésül most pokolbeli állatok állnak bosszút rajtuk.

A 7. alpokol: „Az elviselhetetlen érzékelés kínja” (t.: tshor ba bdo ba) nevet viseli. A kép nomád állatölési jelenetet ábrázol. Állatfejű szörnyek nyúlnak be az elítéltek felvágott mellkasába, hogy eltépjék aortájukat, így fosztva meg őket az élettől, mint tették azt ők maguk is az állatokkal, mikor még az élők világában lehettek. Egyes elítélteknek a nyakát vágják át a kecske-, ló-, birka-, jak- és kutyafejű szörnyek. A háttérben madzagra akasztva lógnak a már feldarabolt emberi tagok, mint a pusztában a száradni kitett húsok. A baloldalon egy ember lenyúzott bőre hever. A mongol pusztában hasonlóképpen tették ki száradni a lenyúzott állatbőröket.

A nyolc nagy meleg pokol II. köre: a „Fekete csíkos pokol” (t.: Thig-hag); (3. kép). Itt az elítéltek testére vonalzóval vonalakat húznak, majd ezek mentén felfűrészelik őket. Az összefoglaló kép, amely ugyancsak két lapból tevődik össze, szintén házat ábrázol, négy oldalán kapukkal. A pokol szolgái ezeken a kapukon vezetik befelé a láncra vert bűnösöket. Középen az egyik szenvedő bőrét, húsát vágják le egy ahhoz hasonló szerszámmal, amelyet a faháncs lefejtéséhez használnak. Itt szenvednek azok, akik életükben nem tisztelték kellően Buddhát, szüleiket s a lámákat.

„A Fekete csíkos nagy pokol” tizenhat alpoklából itt csak egyet láthatunk: a kilencediket, amelyet talán „A büntetéstől szabadulni igyekvő”-nek hívnak (4. kép). Az elnevezést csak az egyik lapra utólag odavetett néhány szóból próbáltuk kikövetkeztetni, az értelmezés nem egészen bizonyos (más, párhuzamos szövegekben ugyanis ez az elnevezés nem szerepel). Itt is csíkokat húznak az elítéltek testére, de nem vonalzóval, hanem festékbe mártott zsinór segítségével. A feldarabolt embereket középen üstben főzik. Néhányat a fák tetejére, másokat a hegyek csúcsára tűznek.

A nyolc nagy meleg pokol III. köre „az Összemorzsoló” (t.: bsdus gzhom). Itt állatfejű hegyek préselik össze az elítélteket, amíg testük minden nyílásából, pórusából vér folyik (5. kép). Az összefoglaló kép itt is ugyanazt a négykapus házat ábrázolja, a belső teret pedig az öszszeszoruló helyek töltik be. Itt szenvednek azok, akik megvetették a vallás tanításait, azok a lámák, akik pénzt vettek fel el nem végzett szertartásokért. Ugyancsak ide kerülnek a hamis súlyokkal mérő csaló kereskedők, s azok is, akik döglött állatok tetemét az útra vetve szennyezték a környezetet.

A nyolc nagy meleg pokol következő, IV. köre a „Sírórívó (t.: ngu bod). Azok kerülnek ide, akik életük során bűnözők, börtöntöltelékek voltak, akik szidták az időjárást, s beszennyezték a vizeket, eldobálták az ételt. A 13-16. poklokat ábrázoló kép-páros közepén megjelenik a pokol ura, Erlig kán (t.: gshin rje), aki a kezében tartott könyvből olvassa ki az ítéleteket. Az ítélkezés többször megjelenő szimbóluma, a könyv fejlett adminisztrációjú társadalomra utal, és felidézi a kínai-mandzsu törvényhozást. Az alvilág ura előtt egy szerzetes térdel; feltételezhetjük, hogy ő nem elítélt, hanem a pokoljáró, aki kegyelemért könyörög a szenvedők számára. A képeskönyv a rendszerező, leíró műfajú pokolleíráshoz tartozik, de időről-időre megjelenik benne egy szerzetes. Szinte minden szövegrész így kezdődik: „s azután az a szerzetes a….. pokolban a következőket látta”.

A nyolc nagy meleg pokol közül az V. a „Nagy síró-rívó” (t.: ngu bod chen po) pokol, ahol az eddigi szenvedések tovább fokozódnak (6. kép). Ide kerülnek azok, akik eretnek tanokat vallottak.

A következő kör a VI., a „Nagy forró pokol” (t.: tsha ba chen po) (7. kép). Ebben a pokolban az elítélteket vaskötéllel körülkötözik, s fejüknél, ivarszervüknél fogva húzzák. Izzó, forró vasba lökik őket, s ott főnek. Azok szenvednek itt, akik a földi világban állatokat öltek, s megették húsukat. Az összefoglaló kép egy égő házat mutat, benne sikoltoznak a szenvedők.
A VII. nagy pokol, a „Nagyon forró” (t.: tsha be chen po) az egyetlen, amelynek mind a tizenhat bugyrát láthatjuk a képeken:
1. A „Minden irányból nagyon égető” (t.: phyogs thams cad rab tu sreg pa): az elítélteket körülkötözik, fejükbe forró vasat öntenek.
2. A „Nagytestű, a félelem jajszavát ordító” (t.: skra ’byin ’jigs ’jigs lta bu ’dug pa): az emberek húsát levagdossák, úgy, hogy csak csontvázuk marad. Egy pokolszolga tekercsről olvassa fel az ítéletet.
3. A „Tűznyelvvel szúró” (t.: me spyi gtsug lta bu): az ördög skorpiókat helyez a bűnös testébe, amelyet már szétrágtak a férgek. Odébb kígyók szorítják össze a vétkeseket.
4. Az „Esőként hulló izzó parázs” (t.: mdag me bye ma lta bu’i char rtag): a bűnösöket szaggatva nyílhegyek hullanak az égből. A pokoli ítéletet itt egy némber hajtja végre, talán ő dobálja a nyilakat (8. kép).
5. A „Belül izzó parázs” (t.: nang na me mdag yod pa): itt izzó hegyek morzsolják össze az embereket, a pokol szolgája pedig fűrésszel éppen kettévág valakit.
6. A „La-la-t kiabáló” (t.: a la la zer ba): itt kutyák tépik cafatokra az elítéltet.
7. A „Teljes nyers hússá válás szenvedése” (t.: shar gyur pa thams chad sdug bsngal baj i ltar ’dug pa): az elítéltek húsát letépik, s tilolón húzzák őket keresztül.
8. A „Gázló nélküli, nagyon forró folyam” (t.: chu bo rab med pa rab tu cha ba): a folyóban küszködőket sárkányok is fenyegetik. A parton felnyársalt elítéltek (9. kép).
9. A „Mindig sötét” (t.: dgu pa rtag tu munk pa): férgek és kígyók gyötrik az elítélteket.
10. A „Szenvedés gyökere” (t.: gnod pa’i rgyud): itt nők szenvednek, bőrüket pokolszolgák nyúzzák le. Megjelenik a korábban látott szerzetes alakja, aki segítő kezet nyújt az elítélteknek.
11. A „Gyötörve lehulló kötélháló” (t.: srad bu’i rgyud ’bab pa), amely csapdaként keríti be az áldozatokat, akiket a pokol szolgái lenyilaznak, feldarabolnak, s odébb kígyó nyeli el őket.
12. A „Hajmeresztő” (t.: skra shad ’jings pa): az elítéltek az ördög koponyafejes dobverőjének ütéseit egy dobba gyömöszölve szenvedik el. Odébb fújtatóval élesztik egy emberekkel teli üst alatt a tüzet, máshol pedig egy doronggal és egy húsverővel törik össze a szegény szenvedőket (10. kép).
13. A „Könyörületért üvöltő” (t.: snying rje rje skad sgra ’byin pa): izzó kerekek szeletelik fel a bűnösöket, odább folyóba hullanak, és sárkányok nyelik le őket.
14. A „nagy könyörület(ért üvöltő)” (t.: snying rje chen po): gerebenezőn húzzák át az elítélteket.
15. „Könyörtelenség földje” (t.: snying rje med pa’i sa): izzó hegyek préselik össze a szenvedőket, a rájuk nehezedő hegyeket még egy ördög is üti.
16. A „Száraz faként összegyűjtő” (t.: shing skam bsdus pa lta bu): nevével ellentétben az emberek itt egy szakadék széléről a rohanó folyóba zuhannak, ahol kitátott sárkányszáj vár rájuk (11. kép).
A VIII. nagy pokol a „Soha meg nem nyugvó” (t.: mnar med), amelynek itt a 4. bugyrát láthatjuk, a „Rókahangú”-t (t.: wa skad byin) (12. kép). Ez a két oldalt betöltő jelenet egy bűnöst ábrázol, aki hamis tanokat hirdetett, ezért hatalmasra kihúzott nyelvét ekével szántják (ilyen ekéket még nemrégiben is használtak Mongóliában). Középen az alvilág ura könyvből olvassa az elítélt fejére bűneit, a mellékszereplőknek pedig nyelvét vágják ki. A kép szélén mongol nyelvű magyarázat olvasható: „Ez a 4., a Rókahangú nevű pokol.”
„A nagy hideg poklok” (t.: grang dmyal) a következők:
I. „Fagyhólyagos” (t.: chu bur can);
II. „Felfakadó fagyhólyagok” (t.: chu bur zol);
III. „Fogvacogó” (t.: so tham tham pa);
IV. „Kí-hú-t mondó” (t.: kyi hud zer ba) (13. kép);
V. „Á-csút mondó” (t.: a chu zer ba);
VI. „Kék lótuszként kinyíló” (t.: utpal ltar gas pa);
VII. „Padma virágként kinyíló” (t.: pad ma ltar gas pa);
VIII. „Nagy padma virágként kinyíló” (t.: pad ma ltar gas pa chen po)
A hóesésben vacogó emberek ülnek mezítelenül, testükön fehér és vörös hólyagok fakadnak, mások kékre váltak a hidegtől. A poklok elnevezései sokatmondóak.
A következőkben a „rövid idejű poklok”-ból (t.: nyi che ba’i dmyal ba) látunk néhány jelenetet. A vagyonosok szenvednek itt, akik „Csalárdul kereskedtek” (t.: zhen pas nyo tshong byed pa), életükben hamis mérlegen mérték az árut, s így gyűjtötték kincseiket. Itt ők kerültek a mérlegre, feldarabolva. A világi létben ők rakták meg a tevéket nehéz terhekkel, most éppen őket hajtják így az ördögök.

A képen egy üstben főznek valakit; a pokol neve: „Vasfazékban sóval forraló” (t.: lcags kyi snod du ba tsha rab tu skol pa).

A következő rövid pokol neve: „Nagy dob” (t.: rnga chen po), ahol azok, akik másoknak pálinkát adtak, hogy lerészegedjenek, egy hatalmas dobba kerülnek, s ott verik őket.
A következő lapon csak vázlatosan látható a rajz, a művész még nem fejezte be alkotását. Feltehetően ez az a pokol, ahol az „Égből tüzes kerekek” zuhannak alá, elsötétítve és beborítva a világot . Képeskönyvünkben a neve nem szerepel, a párhuzamos tibeti mongol fanyomatban mongol elnevezése olvasható: oytaryui-aca yal-tu kürdü bürküjü üimecen bayuyci tamu.

Az itt látható pokol a „Tüzes madarak felfalnak” (m.: yal masi badaraysan sibayun iden jobayaqui) nevet viseli. Itt szenvednek azok, akik nem követték a szerzetesek tanításait, s másokat is megakadályoztak ebben.

A következő rövid idejű pokolban azok a férfiak szenvednek, akik „nőkkel közösködtek”. Szintén csak mongol nevét ismerjük a párhuzamos tibeti-mongol fanyomatból: yambar ba er-e emes-lüge yaboldaysan tamu ene.
„Oroszlánok és kígyók marcangolják” azokat, akik az urak lányaival nem megfelelően viselkedtek (t.: bdag nyid mi dbang bum o la spyud pa).

Képeskönyvünk a poklok bemutatása után megjeleníti a bolygó szellemek avagy éhségszörnyek világát is. Ebbe a létformába újjászületni sem sokkal kellemesebb, mint a pokolba. A bolygó szellemek, azaz a préták a poklok között és a földön is élnek. Általában hatalmas hasuk van, melyet örök éhség gyötör, de mivel torkuk tűfoknyi, nem tudnak elég ételt-italt lenyelni. Ha pedig sikerül is lenyelni valamit, az azonnal tűzzé változik, s belülről égeti őket.

Legtöbbször 36 éhes démonról beszélnek; képeskönyvünk is ezt a rendszert követi, és megadja e szenvedő lények tibeti és – helyenként – mongol nevét is.
1. „Éhségtől görnyedő” (t.: lto gug, m.: ölöscü ebkeyiregsen birid)
2. „Tűfok torkú” (t.: ’kha khab ltar phra ba, m.: aman ni jegüü-nü sübe metü nariqan birid)
3. „Szellentésevő” (t.: bshang ba zab ba). A párhuzamos fanyomat „Bélsárevő”-t (t.: bsang pa zab a) ad. Ezt erősíti meg az itt is mongolul feltüntetett név: bayasu idegci birid.
4. „Mindent megmutató” (t.: kun ston, m.: bükün-ni üjegülügci birid)
5. „Illatevő” (t.: dri zab a, m.: ünür idegci birid). Ezen a bolygó szellemeket ábrázoló képen ismét megjelenik a poklot járó szerzetes alakja, aki itt áldást osztóan emeli fel kezét, így fejezve ki együttérzését.
6. „A tant megevő” (t.: chos za-ba)
7. „Hányadékevő” (t.: spin pa ’am skyugs pa zab ba)
8. „Vízivó” (t.: chu thung ba)
9. „Szája étek nélkül” (t.: kha zas med pa)
10. „Nyálevő” (t.: mchil ma zab ba)
11. „Olvasófüzért evő” (t.: phreng ba zab a)
12. „Vérivó” (t.: khrag zab ba)
A 13-18. prétát ábrázoló kép hiányzik, a képek előtti címlapok nevüket sem említik.
19. „Akinek a teste éjszaka nagyon ég” (t.: mtshan mo lus rab tu ’bar ba)
20. „Az emberek elkapására alkalmat leső” (t.: mi mams la glags lta ba lang)
Ez a préta egy szülő nő gyermekét kapja el, míg egy kicsit odébb, a szörny éppen egy csecsemőt kap be. Az emberek nagyon féltették kisdedeiket a rontó szellemektől, ezért áldozati ételeket készítettek ki nekik a ház tetejére, hogy azzal elégedjenek meg, s őket ne bántsák.
21. „Kedve szerint alakot öltő” (t.: ’dod pa’i gzugs can)
22. „Földrészek közt lakó” (t.: Gling gi bar na gnas pa)
23. „Jama botját tartó” (t.: gshin rje’i dbyug pa)
24. „Csecsemőt evő” (t.: byis pa la za ba)
25. „Brahmá szörnye” (t.: tshangs pa’i srin po)
26. „Hántolt mag héját evő” (t.: ’bru dus pa’i)
27. „Tisztátalant evő” (t.: mi gtsang ba zab a)
28. „A nagy úton lakó” (t.: lam po chen pa gnas pa)
29. „Sokat evő” (t.: mang du zab a)
30. „Parázsevő” (t.: me mdag za ba)
31. „Méregevő” (t.: dug za ba)
32. „Pusztában lakó” (t.:dgon pa na gnas pa)
33. „Temetőben lakó” (t.: dur khrod na gnas pa)
34. „Fában lakó” (t.: shing la gnas pa)
35. „Négy út kereszteződésében lakó” (t.: lam gyi bzhi mdo na gnas pa)
36. „Ördög nemzetség” (t.: bdud kyi sde)
A képekből egy borzalmas alvilág képe rajzolódik ki, ahol a bűnösöket mindenféle kínzásnak vetik alá. Szabadulásra alig van remény, hiszen a különböző poklokban sok-sok világkorszaknyi időn keresztül bűnhődnek az elítéltek, s ha ki is kerülnek az egyik bugyorból, szenvedésük egy másikban újra kezdődik. A borzalmakon túl azonban valami mást is észre vehetünk: a pokolbéli képeken a mindennapi élet tárgyai, jelenetei jelennek meg, s a mongol puszta élete rajzolódik ki. Az embereket a valóságban is használatos üstökben főzik, a vadászatokon használatos fegyverekkel lövik le. A régebbi képeken nyilat, lábas puskát használnak, míg egy modernebb könyvben már a gépfegyver is megjelenik. Láthatjuk, hogy ugyanúgy szántják a bűnös nyelvét, ahogy a tibetiek és a mongolok a földet. Gerebeneznek, drótot húznak – mind-mind egy-egy életből vett jelenet.
Sárközi Alice

1. Itt szeretném megköszönni Bethlenfalvy Géza értékes tanácsait, segítségét, amelyekkel a már régóta folyó közös kutatásunk során munkámat segítette.

2005/41.