Fuvola, harántfuvola

A fuvola európai megközelítéssel a fafúvók hangszercsaládjának hangadás és -képzés tekintetében a legegyszerűbben megszólaltatott, legfürgébb, legváltozatosabb hangszere.

Az indiai hangszermeghatározások – hasonlóan a német Sachs & Hornbostel meghatározásához – aerophonként, azaz levegővel, légbefúvással megszólaltatott hengeres csőhangszerként tartják számon. A fuvola eredetileg bambusznádból, puszpáng- vagy szilvafából, Japánban meggyvagy cseresznyefából készült henger alakú, mintegy 60-80 cm hosszú fúvós hangszer volt. Előbb egy darabból készült, később szétszedhető többrészes, ma pedig ezüsttel, aranynyal kevert fémből készül. A lyukakkal ellátott hangszer kör alakú fúvónyílása körülbelül 5 mm átmérőjű.

Európában a XVI. századtól említett fuvola, vagy harántsíp több részből álló hangszer, amit szakszerű szállító- és védőtokban szétszedve szállítanak. Elnevezése angolul traverse/cross flute, a franciában flute traversiére, németül Querflöte, olaszul flauto traverso, flauto tedesco.

Ázsiában a vallási ceremóniák, szertartások mellett az ősi drámai megjelenítés hangeszköze. Indiában például a Rámájana, vagy a Mahábhárata történeteinek táncos, színpadi előadásain szerepel. Legkorábbi védikus nevei ma is használatosak (például tirayu), de a szanszkrt számtalan további néven nevezi a hangszer hosszúságának, anyagának, díszítésének függvényében. A fuvola a földre szállt Isten, Krsna egyik attribútuma, aki tehénpásztorként (Góvinda) fuvolázik, játékával elbűvölve társait, a pásztorfiúkat (gópák) és a pásztorlánykákat (gópík). Az isteni fuvolást az Isten felé forduló embert bűvöletben tartó erő jelképeként ábrázolják oltáron álló istenszobor (múrti) formában is.

Szükséges megjegyeznem, hogy az indiai zenéhez mindig hozzáértendő a hang (szvara), aminek megvan a maga színkódja (varna), állapot-értéke (bháva) és érzelmi tartalma (rasza). Az óind esztétikában kilenc érzelmet különböztetnek meg: csodálkozó (adbhuta), hősies (víra), haragos (raudrí), békés, közömbös (sánti), szerelmes (srngára), tréfás (hászja), ijedt (bhajánaka), irtózó (vibhatsza) és könyörületes (karuná). A bhakti-jóga rendszere tizedikként a bhakti-raszát sorolja még ide, az isten iránti, nem földi természetű szerelem érzelmét. Ennek szimbóluma a nem földi természetű, azaz isteni hang, amely a pásztorfiú Krsna fuvoláján szólal meg:
„Góvindát imádom, az őseredeti Urat, kinek nyakában a hold-medállal ékes virágfüzér leng, kinek két kezét fuvolája s drágaköves ékszerek díszítik.” (Brahmaszamhitá 5.31.)

„Nézzétek, a tehenek is elbűvölten állnak, amikor Krsna transzcendentális fuvolájának hangját hallják! Úgy érzik, mintha nektár csordogálna, s azonnal hegyezni kezdik hosszú füleiket, hogy részesülhessenek a fuvola nektárjából.” (Bhágavata-purána 10.21.13.)

Váray László
Széchenyi István Egyetem, Győr
2005/39.