Hétköznapi gesztusaink

Nézzünk körül a világban! Mindenütt gesztusok számtalan formája irányítja a mindennapi életet: az emberek fejüket, kezüket, egész testüket felhasználják, hogy gondolataikat, érzelmeiket kifejezzék, illetve, hogy kommunikáljanak egymással.

A közlekedési rendőrök, az utcai árusok, tanárok, sofőrök, játszadozó gyerekek, és azok az emberek, akik érzelemtől vezérelve összeölelkeznek, vagy összecsapják a tenyerüket, mind-mind gesztusokat használnak. Az emberi kommunikáció 60%-a nonverbális, vagyis szavak nélküli közlés. Ezek nélkül a világ nagyon színtelen lenne. George Du Maurier szerint a beszélt nyelv fölöttébb szánalmas dolog. „Az ember megtölti a tüdejét levegővel, hogy aztán megrezegtessen egy kis szalagot a torkában, majd a levegő megrezegtet kis hártyákat a fülünkben… és az agyunk nagyjából felfogja a jelentését. Micsoda körmönfont tevékenység, micsoda időpocsékolás.” A gesztusok lerövidítik ezt az utat, amit nagyon találóan „néma nyelvnek” neveznek.

A gesztusok lehetnek sértőek vagy fenyegetőek, melegek vagy elutasítóak, üdvözlőek, hívóak, érintéssel kapcsolatosak, érzékiek s így tovább.
Gesztusaink „szótára” egyszerre informatív, szórakoztató, ugyanakkor lehet veszélyes is. Az emberiségnek vannak közös, egyetemes jelzései, amit a világ minden táján mindenki egyformán ért, de vannak olyan gesztusok is, amik mások számára érthetetlenek, vagy akár sértőek.

Üdvözlő gesztusok

A nyugati világban a legnépszerűbb üdvözlő gesztus a kézfogás. A fiúkat egészen kis koruktól arra tanítják, hogy határozottan, erősen szorítsanak kezet, amikor valakivel találkoznak. A kézfogás pontos eredete tisztázatlan. A Római Birodalom polgárai a kezük és alkarjuk összeérintésével üdvözölték egymást, a mai formájában használt kézrázás csupán néhány száz éves lehet. Mindkét üdvözlési forma szándéka nyilvánvaló. Nyíltságot tükröz és azt jelenti, hogy nincs fegyver az üdvözlőnél. A békés szándék egy másik formája a középkorból ered, amikor a páncélos lovagok felemelték sisakrostélyukat, így adva tiszteletet egymásnak. Ebből ered a szalutálás katonai gesztusa.

Az indiai emberek – férfiak, nők, gyerekek egyaránt – két tenyerüket mellkasuk előtt összetéve üdvözlik egymást, a namaszté, „hódolatom” köszönéssel együtt. Az összetett kéz, fejbólintással hódolat-ajánlást jelent – a kézfogást, mint üdvözlési formát nem minden szempontból tartják illendőnek.

A fej felett összetett két kéz kizárólag Istennek szól, így köszöntik őt a templomba lépéskor, amit leborulás követ. A keresztény embernek is megvan a maga gesztusa Isten felé, amikor belép a templomba. Keresztet vet egyik kezével a szív fölé, miközben térdét mélyen behajlítja. Ez a gesztus a keresztre feszítésre emlékeztet. A keleti katolikusok a hüvelykujjukat valamint a mutató és középső ujjukat (a szentháromságra emlékezve) használják és először a jobb vállukat érintik meg. A római katolikusok mind az öt ujjukat használva végzik a gesztust (Krisztus öt sebére emlékezve), és először a bal vállukat érintik meg.

A Közel-Keleten az emberek a szálem kifejezéssel üdvözlik egymást. A jobb kéz először megérinti a szívet, majd a homlokot és végül fölfelé, kifelé legyint egyet, amit fejbiccentés kísér. A szálem alejkum szavak jelentése „béke veled”. A világon az üdvözlésnek hihetetlen sok és érdekes formája van, gondoljunk csak az eszkimókra, akik találkozáskor egymást fejbe vagy vállon csapják, vagy az új-zélandi maori bennszülöttekre, akik összedörgölik az orrukat, vagy az indiánokra, akik feltartják előre fordított tenyerüket és azt mondják: „ham”. Ez a gesztus a közúti forgalom kellős közepén álló rendőrtől egészen mást jelent.

Hívó gesztusok

Az egyik legismertebb hívó gesztus, amikor a vendég felemeli kezét a vendéglőben, hogy a pincér észrevegye. Az USA-ban mutatóujjat feltartva teszik ezt, míg ugyanez a jel német területen a kettes számot jelöli, ami utalhat bármire, amiből kettőt szeretne a vendég rendelni. A másik ismert „gyere ide” gesztus, amikor az illető a mutatóujját egymás után többször behajlítja és kiegyenesíti. Egyes országokban, mint például Malajziában ezt a mozdulatot kizárólag állatok hívására használják, ember hívására szörnyen udvariatlan.

A hívó gesztusok csoportjába tartozik az ujjakkal való csettintés, ami Spanyolországban, Mexikóban honos. A spanyolok néptáncaikban – főleg a férfi táncokban – előszeretettel alkalmazzák ezt a kézmozdulatot. Mondanivalója nincs, de a kezek finom játéka nagyon látványos, harmonikus a test mozdulataival.

Sértő gesztusok

A sértő gesztusok használatával az emberiség igen kreatívan fejezi ki általában nem túl pozitív véleményét, dühét, agresszivitását. Már a rómaiak is használták, sőt saját névvel is ellátták digitus impudias vagyis a „szemtelen ujj” gesztust, amikor is a leghosszabb ujjat kinyújtják, míg a többit ökölbe szorítják. De nem kevésbé sértő, ha bezárt ujjakkal, könyékben behajlított kézzel rázzák az öklüket azok, akik így akarják röviden, tömören mondanivalójukat „elmutogatni”, a másik tudtára adni. A „füllel történő fügemutatás” a finomabb sértések közé tartozik, amikor is az illető feje két oldalához emeli mindkét kezét és a hüvelykujjai a halántékra vagy a dobhártyája felé mutatnak, a többi ujját meg legyezőszerűen széttartja. Előre-hátra mozgatja kezeit, valószínűleg egy hosszú fülű szamarat utánoz – azt az állatot, melyet általában ostobának, butának tartanak. Az „orrfüge” bemutatásakor az egyik kéz hüvelykujja az orr hegyét érinti, míg a többi ujj nyújtva van és jobbra-balra csóváló mozdulatot tesznek vele. Állítólag ez egy harcoló kakas ellenséges, felfelé álló taraját jelképezi. Ezek a gúnyos gesztusok a világ minden táján ismeretesek és elsősorban gyerekek használják.

Aki más módon fügét mutat, az összezárja ujjait, és hüvelykujja hegyét kidugja a mutató- és középső ujja között. E kézjel eredetileg a női nemi szervet jelképezte, és védekezésként használt kézjel volt. Ma már talán furcsának tűnhet, hogy egy kimondottan szexuális jelképet a balszerencse elleni védekezésként használunk, de régebben ez a babonás stratégia általánosan elterjedt volt.

Franciaországban ha valaki úgy csinál, mintha egy fuvolán játszana, akkor azt az üzenetet küldi, hogy „túl sokáig beszélsz, kezdem unni.” A zsidók között, ha valaki a tenyerére mutat, azt jelenti, hogy „előbb fog fű nőni a tenyeremen, mint hogy igaz legyen az, amit hallok.”

William Shakespeare a Rómeó és Júlia című művében is felhasznált egy sértő gesztust, hogy a Capulet és Montague család ifjú férfi tagjai párbajra lépjenek egymással. Az egyik szereplő ökölbe szorított keze hüvelykujját a foga alá akasztotta, majd előrefricskázott az ujjával. Ez olyan sértésnek számított, hogy elégtételt kellett érte venni.

Érintő gesztusok

Az érintő gesztusok általában szimpátiát, együttérzést sugallnak a másik fél iránt. Gondoljunk csak arra, amikor egy kézfogás mellé egy könnyed könyök-érintés is járul, vagy két ember baráti gesztusból megérinti, átkarolja egymás vállát, esetleg gyengéden megveregetik a másik hátát. Ezekkel a gesztusokkal szavak nélkül is azt fejezzük ki, hogy a másik személy milyen fontos, kedves a számunkra.

Helen Colton Az érintés adománya című munkájában említi azt az esetet, amikor a híres svéd színésznő, Liv Ullmann Bangladesben járt és egy beteg asszonynál tett látogatása után búcsúzáskor átölelte az asszonyt. Az asszony hirtelen elhúzódott tőle, mire a tolmács megkérdezte az asszonyt, miért tette ezt. Az asszony elmondta: „Nálunk amikor elbúcsúzunk, az emberek megcsókolják egymás lábát.” Természetesen a színésznő lehajolt és megcsókolta a beteg asszony lábát, mire az hasonlóan cselekedett.

Indiában sokszor láttam hasonló gesztust, amikor valaki bocsánatkérésként vagy hódolatajánlásként megérint egy másik embert, majd a fejéhez, homlokához emeli a kezét. De láttam olyan gyerekeket is, akik táncórára érkeztükkor odasiettek gurujukhoz, hogy megérinthessék annak lábait, majd homlokukhoz emelték kezüket, így fejezve ki hódolatukat, a felsőbb tekintély elfogadását. Ez a mozdulat az indiai embernek nem megalázkodást, hanem alázatosságot, tiszteletet jelent. Úgy tartják, hogy a láb érintésével sok karmát átad az ember annak a személynek, akit megérintett. Érthető, hogy vannak olyan személyek, akik ezért nem is engedik megérinteni lábaikat, de olyanok is akadnak, akik megengedik, mert a másik személy irántuk érzett tiszteletét, szeretetét előbbre valónak tartják, mint az ebből a gesztusból származó esetleges visszahatásokat.

Mladonyiczky Edit

Üdvözlő formulák a régi kalendáriumokból:

Üdv! – nálunk fölkapták ezt az üdvözlési formát: rövid, velős, kedves.
Abessiniában megfogják egymás kezét és megcsókolják. Azt is megteszik, hogy az üdvözölt ember övét megfogják, és a maguk teste köré csavarják úgy, hogy az szinte meztelen marad.
Az afrikai törzsfőnökök és királyok egymás középső ujjait nyomogatják.
Az arabok üdvözlése: Haladj békével! Fogadj Isten! Sok szerencsét!
Az asztrachani ember leveti fél, néha mindkét papucsát.
A franczia paraszt ezzel ellentétben hamarosan felhúzza czipőjét, melyet az országúton kímél. Ezt különösen a nők teszik.
A khinaiak közelednek egymáshoz, mozgatva mellhez tartott kezüket, s mondják: Csin-csin! – vagy pedig: Evett már rizst?
A Cykládok lakói vizet öntenek fejükre.
A dánok: Éljen boldogul!
A német: Hogy folynak dolgai? Mit művelsz? Hogy érzed magad?
Az angol ritkábban emel kalapot, s kérdi: Mit csinál? Hogy van?
A mai görög: Mit művelsz?
A hindu a megtisztelt ember szakállát fogja meg, ami másutt súlyos sértés.
A hollandi: Hogy utazik? Hogyan vitorlázik? Jól ebédelt?
A japán leveti topánkáját.
A lapplandi odanyújtja orrát az üdvözölt orrához.
Lemuria lakói, a filippinek közelében az üdvözölt ember lábával a maguk orrát dörzsölik.
A mexicói parasztok: Üdvözlégy Mária! – különben spanyol formulákkal élnek.
Nápolyiak: Gyarapodjál szentségben! Ennek tán megfelel a nálunk szokásos: Jobb erkölcsöket!
Lengyel: Lábadhoz esem! Az Úristennek hála!
Orosz: Jó egészséget! Rabod vagyok! Jobbágyod vagyok!
A skót: Hogy vannak otthon?
A spanyol: Menj Istennel! Hogy van nagyságod?
Ternate szigetének szultánja állva ad kihallgatást, és a kérvényezők, valamint a környezete ül, mintha az ülés volna az alázatosabb helyzet.
A trappisták: Memento mori! (Emlékezzél a halálra!)
(Forrás: Hasznos tudnivalók innen-onnan, Vajda Ferenc gyűjtése, 1899.)

A kézrátételes gyógyítás kultúrtörténete

A kézjeleknek rendkívüli szerepe van az emberiség kultúrtörténetében, múltjában és jelenében. Üdvözlés, intés, figyelmeztetés, tanítás, fenyítés, áldás és átok egyaránt lehet egy-egy kézjel. Sértő és segítő jeleket is ismerünk, de kézjel a karmester vezénylő mozdulata, az ember önkéntelen taglejtései, vagy a rendőr intése. A jobb és a balkéznek más-más szerepet oszt a kultúra. Keleten például a tápcsatorna felső szakaszát a jobb kéz táplálja, altesti nyílását a bal kéz tisztogatja, ezért is számít tisztátalannak. Az egyik legkülönösebb kézhasználat azonban talán a kézrátétes gyógyítás…

A kézrátételt sokféleképpen ismerik: közönségesen kézfogáskor, de használják áldásosztásra, beavatáskor, „delejezésre” vagy éppen gyógyításra, hiszen a beteget „kezelik”, még akkor is, ha csak gépeket használnak. A gyógyító kezek újfent hódítanak, s az emberiség története során sokszor találkozunk velük. Úgy tartják, Isis keze – amiről Apuleius beszél – magnetikus varázscélokat szolgált, s az aranykezek a bizánci, karoling és frank királyi jelvények között is szerepeltek. Ilyen kéz-, illetve lábalakzatokat fogadalmi célból a gyógyult betegek is elhelyeztek a templomokban és kolostorokban. Az Ó-testamentumban is gyakran szerepel az Úr keze, de kézrátevéssel gyógyítanak a próféták és maga Jézus is.

A rómaiak a mutatóujjat orvosnak, medicus-nak nevezték, Martialis pedig azt írja, „a varázslónő ügyes keze végigfut a testen és vizet hint a test részeire”. Hadrianus császár vízkórosokat gyógyított érintéssel, csakúgy, mint szent Patrick, akinek érintése vakokat tesz látóvá. A keresztény szentek sokasága szintén kézrátétellel gyógyít, de az indiai Csaitanja érintése is megtisztítja bőrfertőzött tanítványát és a leprást. Az Eddában Olaf kézrátétellel gyógyítja a beteg Egillt. A francia és angol királyok közt pedig generációkon át öröklődött a golyva kézrátételes gyógyításának képessége.

1628-ban egy ír nemesember, Valentin Greaterakes álmot lát, miszerint érintéssel képes golyvát gyógyítani. Eleinte mit sem törődik látomásával, de előbb feleségét, majd másokat is sikerrel kezel. Később a király Londonba hívja, s hamarosan berendezi számára az első magnetikus klinikát.

A XVIII. század híres delejezője Johann Gassner. Az ellvangeni prépost hívatja, hogy kúrálja vakságát. Gassner letelepedik, s az emberek sereglenek hozzá. Egy alkalommal epileptikus lányt vezettek eléje. Gassner csendes, nyugodt parancsait a lány szervezete következetesen teljesítette: ellepte a hideg verejték, fogai vacogtak, vagy éppen felgyorsult a szívverése, sőt parancsszóra halálszerű kataton állapotba került, majd visszatért.

A leghíresebb „csodadoktor”, Franz Anton Mesmer 1734-ben született a Bodeni-tó mellett. Egyszer a fiatalember jelenlétében valakinek a vérét vették. Ekkor vette észre, hogy amint közelít a beteghez, annak gyorsabban folyik a vére, amint távolodik, csillapul – csodálatos erő birtokában volt. Bécsben folytat tanulmányokat, de orvosnak csak később tanul. Előbb az égitesteknek az emberi testre gyakorolt hatását elemzi, később ásványi mágnesekkel gyógyít. Csak később észleli, hogy puszta érintéssel is elérheti ugyanezt az eredményt. Később vastag falakon keresztül is megdelejez embereket, s egy világtalan zongoraművésznőnek visszaadja a látását. Bécsből egyszerűen kitiltják, így Párizsba utazik, ahol kórházat rendez be magnetikus gyógyításhoz. Részletesen ismerteti módszerét. A francia forradalom elől neki is menekülnie kell, majd sok hányattatás után 1815-ben Németországban hal meg.

De nemcsak történelmi példái ismeretesek a kézrátételes gyógyításnak. Korunkban a reiki közvetít gyógyító energiát, de ugyanezt műveli minden édesanya is, amikor gyermeke fájó testrészét kezébe veszi vagy simogatja.

Mladonyiczky Edit

2005/39.