Tízparancsolatok

Nemrégiben kezembe került a közismert kordokumentum: Mit kíván a magyar nemzet? – a híres tizenkét pont, amely ugyan a múlt évezredből való, jónéhány pontja azonban ma is aktuálisnak tűnik. Mit sugallt a tizenkét pont? Pusztán politikai vágyálmokat, a világ haladásával lépést tartani akaró fejlődés szellemét, a nemzeti elkötelezettség szívdobogtató eszméjét – vagy szimbolikusan a zodiákus teljességét, a befejezettséget, netalán avilági dolgok sorsszerűségét és a szabadságharc lefejezettségét vetítette előre? Ki tudja eldönteni?

Pedig a tizenkettő jó szám, jelzi az egységet és a dualitást, valamint a teljességet, a téridőn belüli beteljesedést, a boldogságot, de a természet körforgását, a lezárulás és továbbfejlődés végtelen spirálisát is. Ugyan a tizenkét pontok történelmi jelenségként politikai felhangokkal kísértek bennünket – gondoljunk csak a negyvennyolcas pontokra vagy a kisdobosok hat, illetve az úttörők tizenkét pontjaira – de mi valósult meg belőlük? Tizenkettő egy tucat: hamvába dőlt ideológiák; beteljesületlen, s ha mégis beteljesedtek, annál kiábrándítóbb fantáziák a szabadságról, egyenlőségről, testvériségről; vagy a matéria káprázata nyomába szegődő eszeveszett és végtelen rohanás a megnyugvás legcsekélyebb reménye nélkül? Nem teljesíthetetlen a tizenkettő?

A tizenkét apostol között is volt, aki nem illett a sorba, s bár ők tizenketten nem csupán emberi követeléseket testesítettek meg, hanem – mondják sokan – a zodiákus teljes ciklusát, így a mindenség szimbolikus átfoghatóságát jelképezték. A sorból persze kétféleképpen lóghat ki az ember: lefelé vagy fölfelé, s azon is eltöprengtek már sokan, hogy vajon nem a legkiválóbb, legáldozatosabb tanítvány vált-e árulóvá, vállalva ezzel a megvetettség végzetét, de beteljesítve mestere küldetését is? Mindenesetre a csorba, a hiány kiküszöbölése végett újabb tagot kooptáltak – nem engedhettek a tizenkettőből.
A tizenkét pontok követeléseket fogalmaztak meg: az embernek önmagával, embertársaival, a politikai rendszerrel szemben támasztott követelményeit. Tekinthetjük ezeket az élethez szánt használati útmutatásoknak is.
A világnak emez fertályán a leghíresebb – bár talán nem egyetemlegesen a legrégibb – ilyen használati utasítás a tízparancsolat. Az ószövetségi szentírásban foglalt tízparancsolat évezredek óta vezérlő elve az emberiség tetemes hányadának. Igaz, e parancsolatok java része éppúgy betarthatatlannak bizonyult, mint annyi más erkölcsi és törvényi szabály, előírás. Pedig a tíz mintha kedvezőbb volna a tizenkettőnél. Számszerűleg is kevesebb, ráadásul a tíz zárt kört szimbolizál: az egységet, teljességet, tökéletességet, az isteni princípiumot. Erény, morál, házasság, realista életszemlélet, kozmikus teljesség – mind a tízhez kötődik. Csakhogy ez a tíz pont az Ószövetség Istenének az emberrel szemben támasztott követelményeit összegzi, olyannyira antropomorf formában, hogy a kezére tekintő ember minden ujjára jut egy-egy parancsolat.
A tízparancsolat az Ószövetség szerint a sinai-hegyi szövetségkötés alkalmával Mózes által kihirdetett, Istenre visszavezetett, két kőtáblára vésett törvénygyűjtemény, a mózesi törvény központi része. A tíz szónak (dekalógus) is nevezett tízparancsolat két változatban maradt fenn (2Móz.20.1-17; 5Móz.5,6-22). Ma ismert formái valószínűleg a Kr.e. VIII-VII. században keletkezett törvényválogatások a nagykorú izraelita polgárok számára. Alexandriai Philón szerint „A törvények hajdan káldeusul íródtak és hosszú ideig így is maradtak: nyelvük nem változott…” Káldea Mezopotámia délkeleti része, az Eufrátesz melletti Hit községnél kezdődik, ahol a két folyam már közel kerül egymáshoz. Káldea a tulajdonképpeni Babilon. Az ékírásos táblák bizonysága szerint Kaldu eredetileg Dél-Babilon egy részét jelölte, később azonban az egész birodalomra áttevődött a megnevezés. A káldeusok [héb.: kasdim, gör.: kaldaiosz] az ókor nagy mágusai, az Újbabiloni Birodalom alapítói voltak; első említésük az asszír forrásokban a Kr.e. IX. századból való. Judith könyve (5,6-9) szerint Izrael népe a káldeusok ivadéka. Philón a görög kaldaiosz szót szinte mindig a hebraiosz szinonimájaként használja. A káldeusok egyik kincsét, a mirhát a napkeleti bölcsek, mágusok vitték Jézusnak hódoló ajándékul.

A tízparancsolat jórészt negatív jellegű, tiltó formulákat ad – például: Ne ölj! –, csak a szombatnap megszentelése és a szülők tisztelete fejez ki pozitív formában követelést. Különböző egyházak másként számolják az egyes parancsolatokat. A római katolikusok a tizedik parancsolatot kilencediknek és tizediknek számítják, viszont kihagyják azt, amely faragott képek csinálását megtiltja. A mózesi könyvekben fennmaradt mindkét változat bővítéseken esett át, az ősi verzió valószínűleg rövidebb lehetett.

Érdemes megvizsgálni, mennyire adekvát ma a tízparancsolat? Modernitásba, mi több posztmodernitásba torkolló korunk sikerrel irtja ki Istent és a szakralitást az emberi élet egyre több területéről. A féltékeny Isten – értelmezés kérdése, hogy féltő, avagy irigy-e? – úgy látszik a fogyasztás Mammonjára nem féltékeny, hagyja, hogy a hetednap ne a lelki gyakorlatok, a templomjárás, vagy legalább a megpihenés napja legyen, hanem inkább a non-stop fogyasztási mámor lázálma. Hajdanán a márvány a templomokat ékesítette, most a pénzintézeteket díszíti, s a tömegek a bevásárlóközpontok fétisei körül járják anyagelvű vitustáncukat. Pokoli vízióként a tízparancsolat inverze is előállhat: „Én, az anyag Mammonja vagyok a te istened, csak nekem szolgálj! A szent nevet nehogy a szádra vedd! Szombaton és vasárnap vásárolj! A szülőket dugd az elfekvőbe, hogy élvezhesd az életet. Ölj, hemperegj, lopj, hazudj, kívánd, mi több, szerezd meg mindazt, ami a másé.”
A páros kőtábla a tízesség nagy dokumentuma, melynek – a római felosztás szerint – első hármassága megszabja, mivel tartozik az ember Istennek, a bolygóprincípiumok hetessége pedig embertársaink iránti kötelességeinkre emlékeztet. A tízet persze másként is feloszthatjuk – 1-9, 2-8, 3-7, 4-6, 5-5 –, de a 3-7 közismert tagolása a tipikusan ószövetségi mágikus számokat alkalmazza, újszövetségi parafrázis gyanánt.
Visszatérve a tíz – például a parancsolatok – és a tizenkettő – például az apostolok – jelentéstartalmára, az előbbi lineáris, befejezett és lezárt, az utóbbi viszont a hónapok, a zodiákus jegyek szellemében ciklikus, dinamikus: vagyis a szeretet és kegyelem képes fölülbírálni a törvényt. Némelyek számára abszolút norma itt a földön a tízparancsolat, míg sokan másodlagosnak tekintik, mondván, az evangéliumok üzenete magasabb eszményt hozott.

Érdemes a tízparancsolatot egybevetni egy másik ókori forrással, a holt-tengeri tekercsek közt föllelt egyik dokumentummal. 1947-ben a palesztinai Qumran romjai környékén, egy sziklabarlangból kerültek elő a nevezetes tekercsek, amelyek akkor lázba hozták a tudományos világot, s azóta sem szűnő kutatások, viták tárgyát képezik. A beduinok által felfedezett barlangokban tizenegy tekercs, illetve tekercsrész hat jól elkülöníthető írásművet képviselt1. Alább A Közösség Szabályzata című gyűjtemény egy részletét közöljük:

„I.1 [Ezek a törvények] … [a férfiak számára] a közösség [szabályzata] szerint élni, Istent
2 keresni [teljes szívükből és teljes lelkükből], jót és egyeneset cselekedni az Ő színe előtt, amint ezt
3 Mózes és összes szolgája, a próféták által megparancsolta; – szeretni mindazt, amit kiválasztott,
4 és gyűlölni mindazt, amit megvet; – eltávolodni minden rossztól,
5 és ragaszkodni minden jócselekedethez; – s hogy az igazság, igazságosság és törvényesség (szellemében) cselekedjenek
6 a földön; – és hogy ne járjanak többé vétkesen, makacs szívvel, parázna szemmel,
7 megtévén minden rosszat, – hanem hogy az önként jelentkezők közül mindenkit arra irányítsanak, hogy a kegyelem szövetségében teljesítsék Isten
8 előírásait Isten elgondolásával egyetértésben; – és hogy gáncstalanul járjanak az Ő színe előtt minden
9 kinyilatkoztatásnak megfelelően, a tanúságtételeik időpontjai szerint (számára?); – és szeretni a fény minden fiát, mindenkit az Isten elgondolásában (kapott)
10 sorsa szerint, és gyűlölni a sötétség minden fiát, mindenkit vétke szerint
11 Isten bosszújának megfelelően.”
(Komoróczy Géza fordítása, in Burrows)

 

E patrióta és szigorúan közösségépítő, korlátozásoktól és fenyegetésektől sem mentes, bio-genetikai szabálykönyvvel szemben akár a korabeli misztika művei is merőben más szellemet képviselnek. Szabálykönyve, tízparancsolata azonban nemcsak a Közel-Kelet népeinek volt, a Távol- Kelet is jeleskedik összefoglaló jótanácsokban. Jóllehet a jógát sokan ateista folyamatnak tekintik, az egyik legfőbb forrásmű, a Patanydzsali-féle Jóga-szútra alapján ez a nézet aligha tartható.
(1.24-26.) „Isten: olyan elkülönült lény (purusa-visésa), akit nem érint korlátozás, karma, érdem, kondicionáltság (szanszkára); benne a mindentudás határtalan; az idő sem korlátozza; Ő az első tanító (ádi-guru).”
A jóga célja a transz, vagyis a hétköznapi lét- és tudatsík meghaladása. Ehhez a következő módszerek állnak rendelkezésre:
„(1.19.) A cél elérésének eszköztára: a félistenek (dévák), de náluk a léthez való ragaszkodás még jelen van;
(1.20-22.) hit; erőkifejtés; emlékezés; koncentráció; helyes felismerés; komoly törekvés (kis-, közép-, vagy magas fokú);
(1.23.) vagy az Isten iránti odaadás (ísvara-pranidhánád-vá).”
Következzék a jóga tízparancsolata. Bár a klasszikus irodalom nem így nevezi, a Jóga-szútra tíz erkölcsi követelményét tekinthetjük jól szerkesztett erkölcsi-teológiai összegzésnek. Ennek a tízesnek a felosztása öt-öt, vagyis öt korlátozó, tiltó rendelkezést, és öt szabályozó pozitív előírást tartalmaz. A jóga nyolc lépcsője közül a tiltások (jama) és az előírások (nijama) képezik az erkölcsi alapokat, melyek megléte előfeltétele a fokozatos, de következetes előmenetelnek.
„Korlátozás (jama), gyakorlás (nijama), ülőtartás (ászana), légzésszabályozás (pránájama), elvonatkoztatás (pratjáhára), koncentrálás (dháraná), meditálás (dhjána) és spirituális elmélyülés (szamádhi) a jóga nyolc alkotóeleme.
Abban (korlátozó szabályok): erőszakmentesség (ahimszá), igazságosság (szatjam), nem-lopás (asztéja), önmegtartóztatás (brahmacsarjam) és nem birtoklás (aparigraha) a korlátozás.
Ezek, lévén univerzálisak, mikor kaszt, hely, idő és körülmény nem befolyásolja őket, nagy fogadalomként (mahávrata) ismeretesek.
A gyakorlandók a tisztaság (saucsa), elégedettség (szantósam), vezeklés (tapaha), tanulmányok (szvádhjája) és a teljes törekvés Ísvara felé (Ísvara-pranidhána). Az ártalmas ösztönzésekkel szemben ellenható gondolatokat kell támasztani.” (Jóga-szútra 2.29-33.)
A jóga tízparancsolata a szubjektív követelményektől, gyakorlatoktól indul. Az őt fő tiltás követése a nagy fogadalom (mahávrata). 1) Az erőszakmentesség (ahimszá) távol tartja az ellenségeskedést és megteremti a béke auráját az ember körül. A szent ember egyik jele, hogy az állatok nem félnek tőle, illetve szabadon kommunikál a nem emberi fajokkal, amire az egyik legjobb példa egy keresztény „jógí”, a madaraknak prédikáló Assisi Szent Ferenc. 2) Az igazságosság (szatja) vagy igazmondás a nyugodt lelkiismeret révén megteremti a lelki békét, harmóniát, s így az ember képes lesz uralni tetteit, s azok gyümölcseit. Az igazmondás nagyfokú lelki erő forrása. 3) A nem-lopás (asztéja), mások tulajdonának tisztelete, sajátságos eredménnyel jár: aki nem kívánja másét, annak a természet rendje szerint minden szükséges dolog automatikusan megadatik. A tulajdon tisztelete a kiváló dolgok meglétének előfeltétele. 4) Az önmegtartóztatás (brahmacsarja) bátorságot, rettenthetetlen karaktert eredményez, s ha nincs önző kéj, megnyílik az önzetlen, odaadó szeretet lehetősége. Végül 5) a birtokvágy nélküliség (aparigraha) teszi lehetővé, hogy az ember igazán tudjon másoknak adni és örvendeni, mikor semmiféle anyagi jószágra vagy ellentételezésre sem vágyik. E követelmény teljesítése misztikus képességeket eredményez: a gyakorló előtt feltárulhat születésének oka és célja.
A második ötös gyűjtemény a pozitív előírások sora, melyek között a 1) tisztaság (saucsam) az első. Ennek lesz eredménye a test iránti ragaszkodás meghaladása, s a tudati tisztulást segítő elkülönülés a tömegtől. Elemei a test, beszéd és elme fegyelmezése. 2) Az elégedettség (szantósa) a világ elrendezettségére utal, miszerint a természet rendje mindenkinek mindenből elegendőt juttat, ám a világ minden kincse nem elég egy kapzsi embernek. Az elégedettség eredménye a legfőbb boldogság elérése. 3) A vezeklés szinonimája a puritán életmód (tapah), amit egyszerű életvitel és magas rendű gondolkodás jellemez. Eredménye a tisztátalanságok megszűnése és ebből fakadóan a test s az érzékszervek tökéletes működése. Következő 4) a Védák, szent iratok tanulmányozása (szvádhjája), egyfajta áldozat, amelynek révén magasztos gondolatokkal társulhat az ember, eredménye pedig a találkozás az imádott Istenséggel. Végül az erkölcsi követelmények és lelki-gyakorlatos előírások rendszerére a koronát az utolsó előírás teszi föl: 5) odaadás Isten iránt (Ísvara-pranidhána), amely imák és mantrák zengésével, ceremóniák, meditációk gyakorlásával, a tettek, a szavak, a gondolatok, s végül a teljes lét Istennek szentelésével valósul meg. Ez a bhakti jóga végcélja is, ami meghozza a spirituális elmélyülés teljes sikerét.

A szent hagyomány korpuszát képező Purána-irodalom is foglalkozik a bűn és erény kérdésével. Jóllehet a tettekért vállalt felelősség, a karma tudománya gyakorlatilag értelmetlenné teszi a bűnösséggel való fenyegetést – s ráadásul magasabb szempontból nincsen jó és rossz, hiszen ez csupán az illúzió duálpárjai közt tűnik így –, mégis létezik követendő és kerülendő a világban. Mert nem mindent szabad, de mindent lehet – csakhogy a következményeket viselni kell.
A bűn legáltalánosabb definíciója – ami nem tényszerű cselekményekben, hanem irányultságában, tendenciájában ragadja meg a kérdést: a magasabb rendű energia alacsonyabb rendű alkalmazása, vagyis egy szuboptimális, értékvesztő tevékenység. A jóga teológiai bűn-definíciója egybevág a világ más tájain megfogalmazódott tétellel: tudatos vagy önkéntelen szembeszegülés az isteni akarattal, ami nem más, mint a lázadás, illetve a tudatlanság emberben lakó démonainak megnyilvánulása. A cselekményekben, tettekben megragadható bűnöket négy kategóriába osztják: i) erőszak, ii) mámor, iii) kicsapongás és iv) játékszenvedély. Ezeket az emberben lakó hajlamokat pozitív gyakorlatokkal tartják fegyelmezhetőnek: az erőszak legyőzésének eszköze az erőszakmentesség gyakorlása a társas viszonyokban, és szubjektíve az állatok életét megkímélő táplálkozás, a vegetárizmus; a mámor ellenszere a bódító szerek kerülése; a paráznaság ellen a szent házasság, a hűség és a nemzés, vagyis az élet továbbadása szentségének megbecsülése hat; a játékszenvedély pedig a hazárdjátéktól való tartózkodással győzhető le. Ugyanígy a vallásnak vagy erénynek is négy oszlopát ismerik: i) igazságosság, ii) könyörület, iii) aszkézis és iv) tisztaság. Az indusok szakrális állatuk, az erényt megtestesítő bika négy lábához hasonlítják e követelményeket, s úgy mondják, a jelen korszakban rogyadoznak e jószág lábai, csak az igazságosság nem roppant még meg.
A jóga tízparancsolata, s a bűn és erény nyolcas rendszere mellett további redukciót, sűrítést jelent a három erény: a bölcsesség, a higgadtság és a szeretet. Innen pedig már csak egy lépés a keresztény misztika egyik érett gyümölcse, az ágostoni ’egy törvény létezik: szeress, és tégy amit akarsz’ nagyívű gondolata, illetve a hinduk szent Om-szótagja. Az A-U-M hangzókból összetevődő ősmantra egyetlen szótagba, illetve látható jelbe tömöríti az Abszolútum (A), az ember (M) s a kettejük közt lévő szeretetkapcsolat (U) hármasságát.

A buddhizmus nem tíz parancsolatot ad, hanem a nyolcrétű nemes ösvényről beszél. Buddhát ugyanis nem tekintik Istennek, hanem megvilágosodott lénynek, s mivel a buddhizmus valójában egy Istenmentes szellemi út, így a tanácsok sem eredetüket, sem céljukat tekintve nem divinikusak. A cél a világi lét szenvedéseinek realizálása, majd meghaladása, amiben az erkölcsi követelmények követése segít. Ezért meggyőződéstől függetlenül mindenki számára érthető és alkalmazható egyetemes gyakorlatsor a nyolcrétű nemes ösvény, melynek elemei: 1) helyes beszéd, 2) helyes cselekvés, 3) helyes megélhetés, 4) helyes törekvés, 5) helyes gondolkodás/figyelmesség, 6) helyes meditáció, 7) helyes határozottság és 8) a helyes szemlélődés/nézet.
Egy másik földrészen kalandozva is találunk az élethez való használati utasítást. Az indián tízparancsolat szívmelengető látásmóddal, egy archaikus, finom civilizáció szellemét tükrözi, amiből a fehérek hódításai nyomán alig maradt valami. Emberies, természettisztelő és Istentudatú tanácsok ezek, amiket jobban talán nem is lehetne öszszefoglalni. Megdöbbentő, hogy a világ ismeretlen tájait hajdanán meghódító fehér civilizáció milyen emelkedett kultúrákat tett tönkre, semmizett ki keleten és nyugaton egyaránt.

Végül álljon itt egy titokzatos följegyzés, egy ifjúkori emlék, amelyet az egyik könyvtárban, a bölcseleti művek megsárgult lapjait forgatva találtam. Az egyik könyvből hullott elém egy levél, amit ki tudja, kinek szánt boldogult írója? Az apró papírszeletre ceruzával rótt sorok alig voltak olvashatók, de sokféle igény felfedezhető a pontokban. A kontemplatív csend és béke, az emberi viszonyok harmóniájának igénye, az erény, a szeretet hatalma (s nem a hatalom szeretete), a magas erkölcsi nívó és az alázat egyszerűsége.

1. Hallgass, szemlélődj, figyelj, csak megfontoltan beszélj!
2. A hozzád közelebb állókat becsüld, de másoknak se tégy se anyagi, se erkölcsi kárt.
3. A feléd ellenségesen közeledőket is szeretettel fegyverezd le.
4. Légy egyenes, mindig az igazság vezéreljen, de vedd figyelembe a körülményeket.
5. Tiszteld, becsüld szüleidet, gondoskodj a rád utaltakról.
6. Ne ölj, ne lopj, ne csalj, ne hazudj!
7. Mindenkit figyelmesen hallgass, de kerüld el a tartalmatlan beszélgetéseket.
8. Csak igaz kapcsolatokat építs ki és tarts fönn!

Miért is élünk? – vetődik fel az emberélet nyiladozó szakaszában a kérdés szinte mindenkiben. A helykeresés, oknyomozás sürgető igénnyel hajtja az embert, mindaddig, amíg meg nem leli közegét. Tolsztoj szerint nem az a kérdés, miért kell élnünk, mert ez tény. A kérdés az, hogyan kell élni. A közbülső szinten álló embernek ez a fő kérdés, ezért van szüksége normákra. Csak a szellemi fejlődés következő, magasabb fokán tér vissza a kérdés: miért kell élni? Csakhogy most már nem okhatározói, hanem célhatározói értelemben. Ki tudja, hátha mindenkinek meg kellene írnia, lelnie saját parancsolatait?
Irodalomjegyzék:
Alexandriai Philón: Mózes élete, Atlantisz Kiadó, Budapest, 1994.
Augustinus: Vallomások, Gondolat Kiadó, Budapest, 1982.
Burrows Millar: A Holt-tengeri tekercsek, Gondolat Kiadó, Budapest, 1961.
Dasgupta: India philosophy, Motilal, New-Delhi, 1996.
Hamvas Béla: Tabula Smaragdina
Mereskovszkij, D.S.: Kelet titkai, Holnap Kiadó, Budapest, 1992.
Ó- és Újszövetségi Szentírás a neovulgáta szerint, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest, 1999.
Rózsa Huba: Az ószövetség keletkezése, Szent István Társulat, Budapest, 1995.
Schütz, Christian: A keresztény szellemiség lexikona, Szent István Társulat, Budapest
Szász Ilma: A ponttól a mandaláig, Mandala Art bt. én.

Tornyai Ödön
2005/39.