A győri Xántus János Múzeum

Győr városának barokk központjában, a Széchenyi téren áll az úgynevezett Apátúr-ház, amely ma a Xántus János Múzeum székhelye, központi épülete. Ez a múzeum – jogelődjének köszönhetően – az ország legrégibb alapítású ilyen jellegű intézménye, aminek alapjait a bencés tanár és régész, Rómer Flóris vetette meg a XIX. század közepén.



A győri Xántus János Múzeum napjainkban három nagyobb gyűjteményegységgel – helytörténet-régészet, néprajz, illetve képző- és iparművészet – rendelkezik, és ha e kollekciók nagyságát és nem utolsósorban színvonalát, nívóját tekintjük, azt kell mondanunk, hogy e múzeum a hasonló vidéki bemutató helyek sorában igencsak előkelő helyet vívott ki magának.

A Xántus János Múzeum 1986-ban egy értékes, több mint 1000 műtárgyból álló gyűjteménnyel, a Patkó Imre kollekcióval gazdagodott, amelynek egy része állandó kiállításként az ugyancsak a város főterén álló Vastuskós-házban kapott helyett.

Az említett gyűjtemény megteremtője Patkó Imre, újságíró, történész, aki az ötvenes években a Magyar Rádió külföldi adásainak szerkesztője, majd a Távirati Iroda munkatársa volt. A 60-as és 70-es években Pekingben, Londonban és Párizsban teljesített szolgálatot és korai, 1983-ban bekövetkezett haláláig főszerkesztője volt a Nemzetközi Szemle című folyóiratnak.

Patkó Imre az 50-es évek végén jutott arra az elhatározásra, hogy műtárgyakat fog gyűjteni. Kezdetben érdeklődését a két világháború közötti magyar képzőművészet jeles képviselőinek (Kassák Lajos, Kádár Béla, Derkovits Gyula, Egry József, Mednyánszky László stb.) alkotásai keltették fel, ám ezt követően mindinkább a kortárs hazai festészet és grafi ka irányába fordult, aminek eredményeként gyűjteménye olyan művészek egyedi és sokszorosított alkotásaival gyarapodott, mint Kondor Béla, Tóth Menyhért, Korniss Dezső, Bálint Endre, Gyarmathy Tihamér stb.

Hosszabb-rövidebb ideig tartó külföldi kiküldetései során Patkó Imre mindig arra törekedett, hogy alaposan megismerje azokat az országokat, ahol megfordult, és ha alkalma, lehetősége kínálkozott rá, természetesen vásárolt is olyan műalkotásokat, amelyek jellemezték az illető ország kultúráját.

A képzőművészeti gyűjtemény mellett, ezzel párhuzamosan Patkó Imre létrehozott, összegyűjtött egy több száz, az afrikai, ázsiai, ausztráliai kontinensről származó tárgyakat magába foglaló iparművészeti és néprajzi kollekciót is. E néprajzi, illetve képző- és iparművészeti gyűjtemény legértékesebb és talán legszebb darabjai azok a reprezentatív kultúrhistóriai tárgyak, amelyeket Patkó Imre Kínából és Tibetből hozott magával. A gazdag, változatos kínai anyagból kiemelkednek a nagyméretű tekercsképek, a fi nom kivitelű pacskolatok, a míves használati tárgyak és a modern kínai képzőművészet olyan világszerte elismert és megbecsült alkotóinak remekbe szabott akvarelljei, mint Csi Paj-Si és Li Ko-Jan.

Patkó Imre Tibetbe – ebben az időkben az elsők között Magyarországról – 1956-ban jutott el, amikor e távoli vidékre elkísérte a győri Rába Gép- és Vagongyár üzleti delegációját. Az ott átélt élményeket és tapasztalatokat Patkó Imre az 1957-ben, a Képzőművészeti Alap kiadásában napvilágot látott „Tibet” című könyvében örökítette meg, tárta az olvasók elé. E kötetet – mint ahogy az újságíró többi könyvét is – az állandó útitárs, a fotóművész Rév Miklós, a tibeti kultúrába, az egyszerű tibeti emberek hétköznapi életébe bepillantást nyújtó művészi igényű és egyben dokumentatív értékű fényképei „illusztrálták”. Patkó Imre tibeti útjának a szó szoros értelmében véve kézzel fogható emlékei azok a XVIII-XX. században készült különböző tárgyak (imazászló és imakendő, ajándéktartó selyemkendő, fadobok, imamalom, lakkozott csészék, fedeles edény, tárka stb.), amelyek jelenleg is megtekinthetők Győrben a gyűjtő nevét viselő múzeumban.

Almási Tibor
(muzeológus, Győri Xántus János múzeum)

2004/38.