A tartalom tartalma

„Száguld a vonat. A rideg fémkerekek őrjöngő, aritmiás zakatolását észrevétlenül veszi át szívem. Dobbanásai a síneken, rajta száztonnányi súly: félelem. Tüdőm légfékszusszanásai. Lassul az ütem. A test legyőzi a lélek rettegését. A test élni akar, és csordultig adagolja idegsejtjeimbe az adrenalint… Most már mindegy.

Itt vagyok… végre. Végre? Na majd kiderül. Az eszem nem fél, hiszen naprakészen olvastam a hazai sajtót önkéntes száműzetésemben: tudom, hogy minden és tökéletesen megváltozott. Otthon (?), a svéd állam ölelő biztonságában bizony nagyobb hős voltam, mint itt… „Tudni” valamit vajon mit jelent? Hiába tudják agytekervényeim a változásokat, minden sejtembe beépültek a riasztóberendezések, tudatom vagy lelkem szerves részévé vált az óvatosság, a kitérés, a „fortélyos félelem” …Hát újra itt. Tudod-e, mit jelent a hivatalos értelmezésen kívül a szó, igen maga a szó: „Hegyeshalom”.

„Jó napot kívánok útlevélvizsgálat passkontroll bitte.” Keresem a határőr-kiskatona szemében a megszokott kincstári bizalmatlanságot, valamint azt a megfogalmazhatatlant, ami azoknak az agresszivitásából fakad széles e világon, akik fenyegetettnek érzik magukat, tudván, hogy hatalmuk bitorolt, mögöttük csak erő, és nem az igazság, a szeretet áll…

A határőr-kiskatona vidám, mosolygós ábrázatára hiszi először el lelkem is a változásokat… Ahogy vizsgálom, „fürdetem gondolataimat” – jövök rá, hogy talán most már sokkal inkább otthon leszek hazámban, mint valaha. Boldog vagyok, hogy a Svédországban megszokott, megszeretett szabadságomat nem kell elvámoltatni, lepecsételtetni, leplombáltatni az új – nekem igenis új – Magyarország határán…

Tudtam a nehézségekről: pénzhiány, papírhiány, szeretethiány, bizalomhiány. Omladozó házak, ósdi gépek, régi nyomtatványok. Nekem olcsó, de belföldre „szakadt” hazánkfiának megvehetetlen hongkongi bóvlik. Ételárrobbanás. Utolsótánc hangulat. Ebbe beletartozik minden: a „mi lesz a holnap – ki tudja azt”-ja, a „hogyan tovább – előbb az utat kéne megtalálni”-ja, és végül is amiről szólni szeretnék, a „mi van benne – mi közöd hozzá”-ja vagy „jobb, ha nem tudod”-ja.

Kómásan bolyongok az élelmiszerek között. Az áru már nem is érdekel, csak a minőség, no meg a csomagolás. Zacskók és dobozok… Nem tudom, mi az, ami zavar… A csomagolás minősége? Nem új dolog, nem erről van szó, valami más… Hiányérzet? Igen ez az! Hiányérzetem van. Mitől? Kézbe veszek egy zacskó édességet. „Neve” is van: „Extrudált kukorica karamellaporos felvezetéssel”. így nevezik a szerencsétlent. Kutatok az emlékeim között. Hogy is hívták régen ezt az izét? Mert hogy ismerősök vagyunk gyermekkorom óta, annyi bizonyos… Játszom a gondolattal, hogy bemegyek egy nem önkiszolgáló boltba és kérek egy zacskó extrudált kukoricát karamellaporos felvezetéssel. Azt hiszem kapnék. Amúgy hivatalosan… Mi az az extrudálás? Ki vezeti fel a micsodát? No, nézzük csak eme staniclit, mit is tartalmaz? Gyártja az XY Vegyi Művek… Kinek van mumsza? Gusztán hangzik mindenesetre… No, olvassuk csak tovább: M. Sz. 8976543 299909! Tisztelt „ipar”! Köszönöm a tájékoztatást! Hülyén már nem halok meg; tudom a karamellaporos felvezetésű extrudált kukorica szabványszámát… Ára: egymáson öt. felülbélyegzésen fecni, az ötödiken: 15 Ft.

Újabb felirat: Etilvanilint tartalmaz. …Mi a fene? Fenyegetnek, mint a dohányosokat? Tudta a gyevi bíró, hogy az ilyesmi káros az egészségre… Vagy esetleg becsületből közlik: fiúk, legyetek erősek, mi, mint Vegyi Művek nem bírván ellenállni hivatásunk csábításának, egy kis etilvanilint is suvasztottunk a karamellaporos felvezetésű extrudált kukoricádba. Jobb, ha tőlünk tudod meg… Viszont kitől tudhatnám meg én, a szegény vásárló azt, hogy eme sunyin hangzó vegyi anyagon kívül, mit is tartalmazol te, karamellaporos felvezetésű, extrudált kukorica? S ha már itt tartunk, elárulnád-e anyakönyvi adataidat, mivel ezt sűrű homály fedi! Mondd meg szépen, hány éves vagy? Nézz a szemembe, és valld be őszintén: nem jártál még le?! Hallgatsz? Akkor nem kellesz.

Nézzük a többi árut. Ugyanaz minden vonalon. Ha szavatossági idő van, nincs gyártási idő, de fordítva is előfordul. Lejárati idő? Mi közöd hozzá?! Néhány árun számcsoportok, hieroglifák. Mintha a „Fülest” fejteném… Tartalma? Ugyan, kérem? Micsoda szőrszálhasogatás. Az a tartalma, amit beletettek. Ez csak „világos”, nem?!

Önkéntelenül Svédország jut az eszembe. Gyárának, üzletének azonnali bezárását kockáztatná meg az, aki nem tüntetne fel minden adatot áruján. Gyártási idő (pékáru esetében még a gyártás órája is), lejárati idő tartósítószerek neve, száma, színezőanyagok neve, száma és csodák csodája: TARTALOM!!! Ugyanis az a helyzet, hogy a vásárlóknak joguk van tudni, mit esznek. Ez is része a jogállamiságnak! A demokratikus és emberközpontú társadalmakban figyelembe veszik, hogy a vevők között igen nagy arányban akadnak vegetáriusok (vagy elvi, vagy egészségi okokból kerülik az állatevést). Akik nem falnak be kígyót, békát… még zsírral, állati eredetű zselatinnal készült termékeket sem.

Büntetőjogi szempontból sem más, mint gondatlan veszélyeztetés az ilyen kereskedelem. Az allergiás betegek, cukorbetegek stb. nem ismervén a fogyasztott étel tartalmát – súlyos esetekben – akár az életükkel is fizethetnek ezért.

Én, a vevő jogosult vagyok tudni, mit kapok a pénzemért, így nemcsak az élelmiszereken van feltüntetve alapanyaguk, hanem szappanon, ruhaneműn, kerékpáron, autókárpiton, tehát mindenen. Ugyanis nekem a vevőnek sokkal nagyobb a bizalmam az „őszinte” áru iránt – így annak alapanyagát, tartalmát a kereskedelemnek (is) érdeke feltüntetni. (Persze ez nem „hiánycikk társadalom”, ahol rá lennék kényszerítve a vételre.)

Remélem, feltételezhetem, hogy Magyarországon is tudják a gyártók, mit tesznek az ételbe… Ne hivatkozzanak a nyomdai költségekre! Nem kell új cimke. Egyszerű felülbélyegzéssel megoldható, amint ezt már az áremeléseknél olyan találóan megoldották…

Szabadjon tudatnom, jogosult vagyok azt is tudni, milyen hormonokkal „visszanyert” hulladékokkal, vegyi anyagokkal táplálták a levágott állatokat! Nem tudományos homály nyelvén. Magyarul. (Tájékoztatási javaslatom pl. bontott csirke csomagjára: „Napfénytől és minden más természetes közegtől garantáltan megóvott; saját ürülékén, elhullott disznótetem-liszttel dúsított halliszten nevelve.”) Lehet, hogy ennek tudatában jóval kevesebb embernek lenne gusztusa megenni a húskészítményeket…

Tisztelt kereskedelem! Tudatom, hogy már nem igaz a tétel: amiről nem beszélünk, az nincs. Ez legalább annyira erkölcstelen, mint a Csernobil utáni sunyítás, vagy az az amerikai TV reklám, amely azt sugallja, azt akarja elhitetni a gyermek nézőkkel, hogy a hamburgerek a földeken teremnek. Ugyanis a gyermekek -talán azért, mert nemrég születtek és „valamire” még emlékeznek, ráadásul őszinték – nem a hiéna vagy a sakál szemével nézik és „szeretik” az állatokat. A gyermek szeme nem hizlalja a jószágot. A gyermek pajtást lát az állatban. Nem valószínű tehát, hogy javítaná az előadásokat, ha a reklámfilm az életéért rettegő, síró állatot mutatná, vagy a vérgőzös mészárszékeket: íme zsemlédbe „ők” kerülnek – jó étvágyat. (Ha még van.)

Kedves Hazám, Magyarország! Boldog vagyok, hogy újra átkarolsz. Én is ölellek újra, immár félelem nélkül, szabadon. Hadd kívánjak Neked felépülést, Európát. Nemcsak külcsínben, Toyotában, Adidas cipőben, bankbetétekben. Hadd kívánjak Európát a szívekben, morálban, etikában. Hadd kívánjak Európát a csomagolásban, a csomagoláson is. És ha az árukat európai módon ajánljuk vételre, biztos vagyok benne, hogy egész életünk sokkal emberibb, európaibb lesz, hiszen mi más lenne az egymás iránti tisztelet, udvariasság és tisztesség, hci nem saját életünk csomagolása? Gondoljunk arra, hogy „szavatossági ideje” bizony ennek is lejár… Tartalma pedig…? Nos hát, az is kiderül. „Akkor.”

Nemeskéri Péter

1990/3.