Kola, csipsz, térerő

Amióta ember az ember, szereti hármasságokban megfogalmazni eszményeit. Atya, fiú, szentlélek – vágnánk rá nyomban, ha a hármasságról gondolkodunk, de az évezredes biblikus háromság mellett hármas a polgári demokrácia jelszava is: szabadság, egyenlőség, testvériség. Minap egy fiatalember az életben legfontosabb dolgok sajátos hármasságát fogalmazta meg: szex, drog és rock and roll. Lassan azonban idejétmúlttá válik a hippi korszak eme hármassága, s mára felnőtt egy generáció, melynek szentháromsága a kóla, csipsz és térerő…

A címben szereplő kifejezések nem csak egyszerű fogyasztási cikkeket jelölnek, hanem absztrakt élvezeti eszközöket is. Áraikban magas százalékarányban a hozzájuk társított nimbuszt is ki kell fizetnünk, de ezáltal természetesen a saját imidzsünkhöz is hozzávásároltunk valamit. Megnyugtathat bennünket azonban az a magyarázat, hogy „a modern ember magasabb rendű társadalmi-gazdasági gondolkodását az különbözteti meg a primitív archaikus társáétól, hogy absztrakt módon képes gondolkodni, a jelen képét befolyásolni és a jövőt irányítani.” Hisz jó érzés modernnek tudni magunkat. Magasrendűséget sugall.
E sajátságos jelenség legmarkánsabb vetületét a gazdasági folyamatok vizsgálatában lehet tetten érni. A fogyasztói társadalom szokásainak nagyító alá vételekor érdekes részterületet képvisel a hitel jelensége. Az emberi fejlődés történetében a konkrét tárgyi ellenszolgáltatás, a cserekereskedelem után megjelent a pénz, ami már csak áttételesen képvisel értéket. Ehhez hamarosan csatlakozott a hitel fogalma, ami a még nem létező ellenszolgáltatásokat is realitásként kezeli. A tizenhetedik századtól ismert fogalom és gyakorlat volt a hitelezés, de csak a huszadik századtól beszélhetünk a fogyasztás forradalmáról, ami a tömegfogyasztás megjelenésének tudható be. Ehhez kapcsolódik a fogyasztásra ösztönző iparágak kialakulása is, a reklám-, divat-, és a szórakoztatóipar egyes ágai. A mozi illúziójától a TV sorozatok hasztalan bájáig, a luxuskávézótól a cola, chips és popcorn ki- és betermeléséig.

Honnét indult a látszatkultúra?

A jelenség gyökeréig leásva azt láthatjuk, hogy a nyugati világ gyors gazdasági fellendülését jelentette a hitel, majd a hitelkártya bevezetése. A gazdaságban forgó pénz rövid idő alatt megduplázódott. A világkereskedelem napi értéke mintegy huszonöt billió dollár, míg a spekulatív devizatranzakciók napi értéke száztíz billió dollár. Ugyanakkor a világ összes jegybankjának összes devizatartaléka csak a felét teszik ki annak az összegnek, amivel a devizapiacokon naponta kereskednek. A kézenfekvő gyanú ellenére nem lehet ezt a gazdasági-, pénzügyi fogást pénzhamisításnak felfogni. Hisz annak ellenére, hogy rögtön az első időszakban kétszeres mennyiségű fizetőeszköz keringett a gazdaság érhálózatában, nem szaporodott a kézzelfogható bankók száma, és nem robbant inflációs bomba. Mindössze a jövő pénzeit költötték el előre ígéretek, szerződések, értékpapírok és számlák formájában. Ez a virtuális pénzforgalom legjobban egy hólabdához hasonlítható: folyamatosan növekszik, ahogyan halad előre. Ha ma elköltjük a ma és a holnap pénzét, akkor holnap már a holnaputáni és az azutáni nap pénzeit költjük. Két nap alatt tehát a négy nap keresetét…
A piac időről időre korrigálja magát tőzsdekrachok, gazdasági válságok formájában, esetleg egy-két háborúval könnyít magán a világ, mint ahogyan azt a történelem példázza. Az Európai Unióhoz közeledve érdemes figyelmet szentelni azoknak a tapasztalatoknak, amelyeket nyugaton a saját bőrükön szenvedtek el a fogyasztók. Az EU struktúrák átvételével talán nem kell megfutnunk ugyanazokat a köröket, amik Németországban is problémákhoz vezettek.
Néhány évvel ezelőtt Németországban figyeltek fel a fiatalság eladósodására. Minden tizedik fiatal átlag 1550 euroval lépte túl pénzügyi kereteit. A gátakat szaggató sajtóvisszhangot az okozta, hogy a napvilágra került felmérési adatok nem az életpályájukat megkezdő fiatal felnőttekről szóltak, akik új otthonuk, vagy annak berendezése miatt adósodtak el, hanem azokról a tizenéves fiatalokról, akik még nem rendelkeztek önálló keresettel, és akiknél az eladósodás okát legtöbbször a mobiltelefonok és a telefonszámlák okozták.

Tizenévesek eladósodása

A szülők biztosította bőséges hitel- és zsebpénzkeretnek köszönhetően, a modern fogyasztási szokások hatására ez a korosztály az eladósodás pszichológiai és társadalmi csapdájában találta magát. Kiterjedtebb gazdasági nehézségeknek is egyik összetevője ez a probléma, melynek folyományaként az idősebb generációkat is érintő életkörülmények romlására lehetett számítani. A személyesen túl társadalmi hatásokat is magában rejtő probléma megoldására pszichológusok és szociális munkások segítségével igyekeztek gyógyírt keresni. Tanácsadókkal segítették a bajba jutottakat.
Adósságcsapdának nevezték azt a helyzetet, amikor a fizetésre felszólító számlák alól már nem is látszik ki az ember. Hasonló csapda azonban a mindannyiunk által ismert mókuskerék is, amely az életszínvonal mások által meghatározott szintjének fenntartására készteti a harmincévesen első infarktusukat elszenvedő csúcsmenedzsereket, vagy akár a gyermekeinek mindent megadni szándékozó másod- és harmadállást vállaló szülőt. Sokak részéről hangoztatott kritika szerint az ilyen csapdába esett embereket segítő tanácsok azonban csak a személyes problémákra szorítkoztak, holott felismerhetően társadalmi jelenségről volt szó. A probléma gyökerét azonban nem a fiatalok túlköltekezésében kell látni. Sokan egyoldalúan a szülőket hibáztatták, akik a zsebpénz és a költekezés terén is szabadjára engedték a gyermekeiket. Elkényeztették őket „háromtól négy kerékig”. Minden kellő és kelletlen dologgal elhalmozták gyermekeiket. Szeretetük jeleként hitelre eladták a holnapjukat, pénzügyi függést kényszerítve saját jövőjükre. A korábbi bűnbakkereséshez hasonlóan könnyű volna a vásárlók helyett – legyenek akár a szülők, akár a fiatalok – másvalakit, nevezetesen a vágykeltést, a reklámokat hibáztatni. A valóság mégis inkább társadalmi problémára hívja fel a figyelmet, hisz a piac is úgy működik, ha „kettőn áll a vásár”. A kereslet és kínálat együtt alakítja a piacot, nem is beszélve a vevő és eladó piaci magatartásáról vagy kultúrájáról.

A kommunikáció tárgyi vetülete

A kereslet és kínálat viszonylatában a legismertebb hétköznapi fogalmaink a luxus, a komfort és a szükséglet. Az ezekhez kapcsolódó értékítéletek közé tartozik a hivalkodás, fényűzés, féktelen hedonizmus, vagy a „máról holnapra élni” fogalma.
Korunk közösségi állásfoglalása e tekintetben azonban a vallási és kulturális moralitás feloldódása miatt megfoghatatlanná vált, személytelen arculatot öltve inkább a tudományos kutatás területére tevődött át.
Mit sugall egy méregdrága ruha vagy egy csodaautó a tulajdonosáról? Azért használják ezeket, hogy elmondják vagy színleljék vágyaikat, bizonyítsák társadalmi státuszukat? A fogyasztás és a státusz bűvöletében messzi kerültünk a szükséges és a nélkülözhetetlen egyszerű gyakorlatától. Van, akinek az a gondja, hogy Lamborghini sportautójából alig lát ki a szűk hátsó ablakon, másnak nem jut egészséges ivóvíz sem. Egy átlagos nyugati ember fogyasztási nívóját száz egységnek tekintve egy fejlődő országbeli embertársa két-három egységnyit fogyaszt. Azonban nyugaton is egyre többen választják a tudatos és önkéntes egyszerűséget. A piac mechanikája és pszichológiája, illetve a társadalom fogyasztási szokásainak vizsgálata külön diszciplínák tárgyaként jelenik meg napjainkban.
A fogyasztásról folytatott tudományos viták és kutatások tekintetében Zentai Violetta antropológus a következőket mondja: „Szembeötlő, hogy a kapitalizmus mértéktelen szerzésvágyára irányuló kritikával szemben alulmaradtak azok a gondolatok, amelyek a fogyasztásban a társadalom demokratizálódásának, az emberi élet teljessé és szabaddá tételének zálogát látták.” A piac lehetőségeinek szabados, önző vagy öntörvényű kihasználása végül is nem a kívánt boldogságot és jólétet hozta meg, hanem a környezettől való személyes és tudattalan függést, kiszolgáltatottságot. Ez a civilizációs betegség, ahogyan a közkeletű megfogalmazás mondja. Jackson Lears egyenesen úgy fogalmaz, hogy a személyes önmegvalósítás lehetőségével kecsegtető szabad fogyasztás paradox módon az autonómia elvesztésé vel járt együtt.

A fogyasztás nem szűnő vágya

A nyugati típusú kapitalizmus, melyet továbbra is a fogyasztás nem szűnő vágya, sőt egyenesen annak ösztönzése, és a hozzá tartozó egyre bővülő intézmények jellemeznek, minden kisebb és nagyobb válsága ellenére virágzik. A fogyasztói kultúra mai jelensége tudományos, közéleti és személyes szférákban tapasztalt fenntartások és kritikák ellenére továbbra is vonzó. Világmodellként pedig nem csak elfogadott, de egyre terjedő tendenciát mutat, noha egymás mellett nyújtja a legjobbat és a legrosszabbat. A kultúra ugyanis fizikai és lelki átalakulással jár egyszerre. A technika jobbára beváltja ígéreteit: tényleg gyorsabb a számítógép, biztonságosabb az autó, nagyobb a választék. A fogyasztás környezeti terheiről egyre többen tudnak, mégis nagyon kevesen hajlandók leegyszerűsíteni fogyasztási szokásaikat. Az ember tárgyiasult formában keresi boldogságát, mégis egyre nagyobb űr tátong tudatában, lelkében.
Gyermekeivel tartott kapcsolatában a mai kor rossz anyaként a birtoklásvágyra ösztönöz: „én a tied, te az enyém.” Egyikük sem önmagáé. Az embergyermek függetlenedése, önmagára találása előtt külső és belső elkülönülésének képtelensége tornyosul akadályként. A fogyasztás világában egy állandóan ingerelt, tátott szájnak nyitva kell maradnia, a többi terület nem érdekes. Az egyén visszasüllyed a madárfióka zsarnoki önszükségleteinek kielégítéséhez, individualitását is ennek az alacsony szükségletnek a szolgálatába állítja. Önmaguk építése helyett sok fiatal megelégszik a felnőttség látszatával: a megfeszített munka, a súlyos döntések és a felelősség látszatát igyekszenek kelteni. Pedig az éjszakába nyúló túlóra sem a felnőttnek, sem az elhanyagolt gyermeknek nem jelent boldogságot. A családi problémák magas száma, a környezeti károk növekedése pedig csak a felelősség imitálását bizonyítja. A hitelkártya virtualitásához foghatóan a felnőtt élet is metaforikus, játékszinten maradt. Úgy teszünk, mintha felnőttek lennénk, pedig csak az önmagát felkínáló világanya követelőző gyermekei maradtunk. Ezzel szemben a gyermekeink játékai egyre valóságosabbá válnak. A kisautók már dudálnak, berregnek, sőt maguktól mennek, a babák beszélnek. Nincs már úgy szükség a gyermeki fantáziára, a „csináljunk úgy, mintha” játékára, mert számítógépen akár ölni is lehet. Persze felelősség és felelősségre vonás nélkül. Közhely, hogy a világ a feje tetejére állt. Az azonban egyre feltűnőbb, hogy a gyerekből egyre nehezebben lesz felnőtt, és sok felnőtt marad elkényeztetett gyerek, akit az anyagi élvezet, a cola, a chips és a térerő kárpótol. Egy ideig…
Egy buddhista mondás szerint, ha a testet kényezteted, a lélek haldoklik. A folyamat megfordítva azonban nem igaz. A lelket ápolva az anyagi környezet is felvirágzik. A fizikailag, pszichikailag és lelkileg valóban felnőtt ember a kultúrát e három szférában saját teremtő képességeinek tudatában felelősséggel alakíthatja.

Felhasznált irodalom:

Zentai Violetta: A fogyasztás kultúrája és a történelem,
„Méltányos” érdeklődés
http://www.c3.hu/scripta/replika/2122/zentai.htm
Kathleen Kelley-Lainé – Dominique Rousset: A globalizáció kegyetlen meséi, Konkrét könyvek Kft., Budapest, 2003.
Plakate warnen Jugendliche vor Verschuldung
http://archiv.hamburger-illustrierte.de/arc2002/hamburg/ stadtpr/nachrichtenstaedt.pressestellen/ plakatewarnenjugendlichevorverschuldung.html
Jugendliche hoch verschuldet http://www.seniorentreff.de/ diskussion/archiv6/a1180.html

Capári T. Gábor

2004/37.