Matrica Múzeum

A százhalombattai Matrica (ejtsd: mátrika) Múzeum egy XIX. század végén épült kastélyban kapott helyet, és 1987-ben az első állandó kiállítással nyitotta meg kapuit, mely a település történetét mutatja be a bronzkortól a közelmúltig. A múzeum legjelentősebb gyűjteménye a régészeti gyűjtemény, mely az ásatásokból folyamatosan gyarapszik.


Az egyik legfontosabb bronzkori lelőhely egy szélesen elterülő löszdombon található Földvár nevű, több rétegű úgynevezett tell-telep vagy lakódomb, ahol az egymást követő népek folyamatosan építkeztek. Itt a 60-as években és 1989-93 között folyt nagyobb szabású feltárás. 1997-től svéd-magyar együttműködéssel kutatják a lelőhelyet és dolgozzák fel leletanyagát. A bronzkori régészeti maradványok legszebb tárgyai láthatók a kiállításon.

A múzeumhoz kapcsolódó Régészeti Park Magyarország első és egyetlen őskori szabadtéri múzeuma, ahol hat hektár területen a bronzkorból, illetve a vaskorból feltárt házak, kemencék, melléképületek hiteles rekonstrukciói épülnek. A létesítmény 1996-ban nyílt meg és folyamatosan épül.

Az őskori Régészeti Parkban a kísérleti régészet rekonstrukciós módszerével tudományos, de egyben népszerűsítő formában mutatják be az emberiség múltját. A helyszín egy koravaskori halomsíros temető, amely mellett egy sövénykerítéssel elválasztott őskori/bronzkori „falu” házai találhatók a Nagyrévi- és a Harangedényes-kultúrából. A folyamatosan bővülő őskori élettér (meglévő és épülő bronzkori, vaskori házak, kerámia- és bronzöntő kemencék) bemutatása során tekintettel kellett lenni a helyszínen található koravaskori sírhelyekre is.

Bronzkori falu

A kísérleti régészet részét képezik a Parkban felépült őskori házak is. Az 1. számú ház érdekessége, hogy nem hiteles régészeti lelőhelyen talált házat mintáz, hanem a kísérleti régészet során elkészített őskori eszközök felhasználásával készült.
A 2. és 3. számú házak korabronzkori háztípusok, s az eredeti régészeti lelőhelyeken talált alaprajzok figyelembevételével épültek fel. Folyamatban van a Parkban két koravaskori ház építése is. Ezek a későbbiekben melléképületekkel bővülnek majd.
A házak berendezése szintén a kísérleti régészet részét képezi. Főként kerámia, de csont, kő- és fémtárgyak rekonstrukciós másolatait is láthatjuk a helyszínen. A szövés-fonás jelentőségére az 1. számú házban elhelyezett szövőszék és a 2. számú házban található két ruharekonstrukció hívja fel a látogatók figyelmét.

Bronzöntési kísérlet

Bronzöntési kísérlet maradványai több helyen láthatók a Parkban. 1988-ban egy őskori kézműves tábor keretén belül bronzöntési kísérletsorozat zajlott Szabó Géza régész vezetésével. A résztvevők építettek három bronzöntő kemencét. Homokkő öntőformákat faragtak, ezek között ékszerek, szerszámok negatív formái voltak. A sikeres öntési kísérlet eredményeként készült néhány eszköz (véső, fokos, balta, fűrész), amelyeket nyélbe foglaltak és használtak is fa és csont megmunkálására. Használat közben derült fény arra, hogy a tárgyaknak akár több funkciója is lehet. Az eszközöket a bronzkori házrekonstrukciók építésekor is használták.

Kerámia-kísérlet

1999-ben és 2000-ben 1-1 hetes kerámia kísérletsorozat zajlott Csupor István néprajzkutató és Antoni Judit régész közreműködésével. A résztvevők között voltak múzeumi szakemberek, kézművesek és a téma iránt érdeklődők is. A feladat az első évben néhány egyszerű formájú bronzkori edény másolása volt. Második évben kicsit nehezebb feladatot kaptak: vaskori festett kerámiát, bronzkori mészbetétes kerámiát formáztak.

A kísérlet lényege: hogyan oldják meg a feladatot a kerámiakészítési ismeretekkel különböző szinten rendelkező emberek instrukciók hiányában? Milyen fogásokat alkalmaznak, milyen, a környezetükben megtalálható eszközökkel dolgoznak? Ezek közül mi a tanult ismeret és mi az, ami az eredendő emberi logikából fakad? A pontos dokumentáció (fotó, rajz, jegyzetek készítése munka közben) kiértékelése közelebb visz az őskori ember technikai szintjének megítéléséhez, megértéséhez, hiszen másolatot készíteni nem más, mint azonos technikával reprodukálni az adott tárgyat.

Gabonatermesztési kísérlet

A 112. számú Halom lábánál 320 m2 területen 1995 óta folyik a gabonatermesztési kísérlet Peter Reynolds (Butser Ancient Farm) instrukciói alapján. Az első négy évben a tönke- és tönkölybúzák termesztése folyt, majd 1999-től kiegészítettük az alakor (egysoros búza) termesztésével. Mindhárom búzafaj úgynevezett pelyvás búza, ami azt jelenti, hogy a szemek szorosan zárva találhatók a kalászkákban, s igen nehéz azokat a kalászokból kiverni.

A régészek szeretnének képet kapni arról, hogy egy adott terület mekkora népességet tarthatott el, és mennyi idő után merülhetett ki a talaj.

A gabonák cséplését is több módon kísérlik meg, az őrlést kézzel, őrlőkövekkel végzik. A felesleget pelyvástól tárolják földbe ásott vermekben, illetve fémbödönökben. Az őrleményből a helyszínen, a rekonstruált őskori kemencékben lepényt sütnek, amely meg is kóstolható.

Textil-kísérlet

Rekonstruáltak egy ősi álló, láncnehezékes szövőszéket. Ilyen berendezésen szőtték a bronz- és vaskorban használt vászonkötésű textíliákat. Az agyagból készült változatos formájú nehezékek mintájául helyi régészeti leletek szolgáltak. Az álló fakeretes szövőszék láncfonalaira egyenként vagy csoportosan kötötték rá a nehezékeket, biztosítva a szálak feszességét. Ismereteink szerint ebben az időben gyapjúból és lenből sodort szálakat használtak. A szálak sodrását kerámia- vagy faorsóval végezték. Egy ilyen szövőszéken mintegy 70-80 cm szélességű, viszonylag laza, a maihoz képest durvább szövetet lehetett elkészíteni. Mivel nem ismerték az ollót, ruházatukat a leszőtt, különböző méretű, téglalap alakú textilekből varrták össze.

A Matrica Múzeum a település római kori nevét viseli. A Kr. e. III-I. században a mai Dunafüreden terült el a Matrica katonai tábor, melynek több temetője, fürdője és civil települése mintegy háromszáz évig virágzott. Nagy jelentőséggel bír egy feltárt oltárkőtöredék, melyen „territorium Matricensis” formában szerepel magának a településnek a neve. Több ásatás is folyt itt – a legszebb leletek megtekinthetők a kiállításon, valamint a Dunafüreden helyreállított római fürdő is látogatható.

Maguk a „százhalmok”, melyekről a város a nevét kapta, a Kr. e. VII-V. században itt élt – úgynevezett Hallstatt kultúra – vaskori előkelőségeinek sírkamráit rejtik. A középkorban három falu – Százhalom, Báté falu és Báté puszta – jelentette a mai város területét. Báté falu maradványai Dunafüreden a római Matrica kőtábora körül találhatóak; a közelmúlt ásatásai napvilágra hozták Árpád-kori templomát, amely a XI-XII. század folyamán épült és a török hódítás idején pusztult el.

A múzeumban barangolva 4000 év történelme elevenedik meg a látogató előtt a bronzkortól napjainkig. Az állandó kiállítás mellett rendszeres időszaki kiállítások, változatos programok, játszóházak várják a látogatókat. Gyerekek részére múzeumpedagógiai foglalkozások segítik a kiállítások megértését.

A Matrica Múzeumot a Művelődési Minisztérium 1988-ban városi múzeummá nyilvánította, 1989-ben pedig tájmúzeumi rangra emelte. A múzeum kiváló szakmai munkájának elismeréseként elnyerte az „Év Múzeuma 1997” kitüntető címet, a fenntartó pedig 1999-ben megkapta a „Múzeumpártoló Önkormányzat” kitüntetést.

2004/37.