Orpheusz a zenében

„Veszve minden boldog álmom,
Euridice nincsen már!
Zord gyász sújt, élnem fáj,
Euridice nincsen már.
Rám mély bánat éje száll!
Euridice, Euridice!
Szólj hozzám, esve kérlek,
Adj választ!”
(Gluck: Orfeusz – Orfeusz áriája, Ranieri da Calzabagi szövege, Romhányi József fordítása)

Talán húsz éve már, hogy Gaál István filmje ment a mozikban, de felejthetetlen, ahogy Miller Lajos énekelte, Téri Sándor játszotta ezt az áriát. Deresedő hajjal, fáradt tekintettel, megtörten bolyongott egy téli világban, elveszett kedvesét keresve.

A film Gluck operája, az Orpheusz-téma talán leghíresebb feldolgozása – de nem az egyetlen.

Claudio Monteverdi 1607-ben keletkezett operája a legkorábbi, máig játszott darab ebben a műfajban. Jelentőségét fémjelzi, hogy Jean-Pierre Ponelle vitte filmre, a régizenespecialista Nicolaus Harnoncourt vezényletével.

Gluck operája bő másfél évszázaddal később keletkezett. Előadásainak, lemezfelvételeinek se szeri, se száma – öt (!) film is készült belőle.

Ám másokat is megérintett a téma. Jean Cocteau 1949-ben vitte vászonra a történetet, Visconti utolsó alkotásában (L’ Innocente) ironikusan idézi a híres áriát. Sőt, 1906-ban mintegy tízperces némafilm készült a szüzsé balettfeldolgozásáról.

S ott van Offenbach szatírája, talán leghíresebb operettje, az Orpheusz az alvilágban, ahol a szerelmespár már unja egymást, szeretőket tartanak. A férfi csak kötelességből megy a nő után Hádész birodalmába, a nő meg tulajdonképpen örül, hogy megszabadult a férjtől. Valamennyi feldolgozás közül mégis Gluck zenéje a legismertebb – és a belőle készült számtalan felvételből egy lemezre szeretném a figyelmet felhívni. A legendás angol énekesnő, Kathleen Ferrier 1951-ben énekelte Orpheuszt Amszterdamban – abban az évben, amikor végzetes betegsége kiderült, a gyilkos kór, amely 41 évesen sírba vitte. Talán már tudta, talán érezte az előadáson – tény, hogy a híres áriát ilyen szomorúsággal, ennyi fájdalommal, rezignációval soha senki nem interpretálta, sem előtte, sem utána.

Orpheusz legendáját Christoph Willibald Gluck öntötte definitíven zenébe – de Ferrier tolmácsolása tartja meg az örökkévalóságnak.

Heiner Lajos

2004/37.