Csaba királyfi és az égi segítség

A márciusi marosvásárhelyi tragikus események után már nemcsak a magyar nép, de az egész világ aggódva követi az erdélyi magyarsággal kapcsolatos híreket. Tudjuk, a forradalom után sokakban szertefoszlott a váratlan fordulat keltette remény és bizalom. Újabb emigrációs hullám keletkezett, tömegével hagyják el szülőföldjüket a magyar fiatalok, még jobban megnehezítvén az otthonmaradottak helyzetét (mivel azok számaránya ily módon csökken).


Emigráció?

A emigráció nem megoldás. Logikája sincs. Ha ugyanis valaki azt mondja, nem tűri tovább, hogy némelyek bozgornak (hazátlannak) csúfolják, s ezért emigrálni fog – vajon gondol-e arra, hogy bármely idegen országba is kerül, az nem a hazája? Ceausescu rendszeréből azért menekültek sokan, mert – mint mondták – nem szerették volna, ha gyermekeik majd nem tudnak magyarul. Elmentek hát Ausztráliába, az USA-ba, ahol a vegyes házasságokból született gyermekek nem, vagy csak alig beszélnek magyarul.

Ha őszinték vagyunk magunkkal szemben, be kell látnunk: csak önmagunkat hitegetjük az ilyen kifogásokkal lelkiismeretünk megnyugtatására. Nem más ez, mint önbecsapás, hiszen szívünk mélyén tudjuk, nem magyarságunk megóvása, hanem az aranyborjú imádata miatt emigrálunk. Az USA dollár szövege fennhangon hirdeti: In God we trust (“Istenben hiszünk”). Ilyen zöldhasú istent akarunk mi is imádni? Ezért hagyunk ott szülőföldet, anyát, apát, rokonságot és barátokat?

A mai Romániában sok mindenre nyílik lehetőség. A jobb jövő érdekében azonban összefogásra, türelemre, szeretetre és megbocsátásra van szükség. Ezekből sohasem elég. Ugyanakkor bölcseknek is kell lennünk. Tudnunk kell, hogy a modern nyugati országok a nagy fejlődésben, nagy rohanásban elfelejtettek valamit: azt, hogy tulajdonképpen hová tartanak, s mi lesz az egésznek a vége. De gondolkodni nincs idejük, mert rohanni kell tovább, nincs megállás. Ezt akarnánk mi is? A pénz beteges hajhászását, s az ezzel járó lelki, testi, valamint társadalmi bajokat? Elfelejtettük már, mire tanítottak bölcs öregjeink – hogy a pénz nem boldogít?

Ki a felelős?

Tény, az ember jelenlegi helyzete nem a véletlen szüleménye, sem a süket és vak sors kegyetlen tréfája, hanem előző (életbeni) tetteinek és vágyainak (szanszkrtül egy szóval karmájának) egyenes következménye. Egyedül saját magunk vagyunk felelősek jelenünkért, jövőnkért. Ezért ne a látszólagos, felszíni okokban keressük a hibát, hanem saját magunkban. Miért születünk egy bizonyos országba, egy bizonyos helyzetbe? Milyen törvények alapján ér bennünket hol bánat, hol öröm? Ezt a tudást kellene elsajátítani. A keleti vallásfilozófiák tanulmányozásával kialakíthatjuk a széles látókörű, lelki létszemléletet, s így megérthetjük jelenlegi helyzetünket. A lelki tudás elsajátítása után nem fogjuk hibáztatni sem a románokat, sem a gazdasági helyzetet. A belső béke elérésével azonnal barátságossá fog válni a környezetünk, s embertársainkat is pozitív fényben fogjuk majd látni.

Az igazi boldogság lelki, következésképpen nem függhet semmi anyagitól: sem pénztől, sem földrajzi helyzettől, sőt még a társadalomtól sem. Ha valakinek az a karmája, boldog lehet egy egyszerű kis székely faluban. De ha nem, akkor mint New York-i milliomos is csak szenvedni fog.

Akik maradnak

Vannak olyanok is, akiknek tálcán kínálkozott a lehetőség, mégsem hagyták el hazájukat, például Tőkés László és Sütő András. Olyanok is akadnak, akik már külföldön éltek, ám a változások után hazatértek (mint például Szőcs Géza). Nagyon tanulságos, hogy korunk talán legdiktatórikusabb rendszere megbuktatásához elég volt egyetlen egy, ám lelki tudással és erővel rendelkező ember, Tőkés László ellenállása. Hasonlóan, a reményt nem szabad feladni sem most, sem a jövőben. A székely monda szerint szorult helyzetben majd megsegít bennünket Csaba királyfi és annak égi serege. Valóban, az igazi segítség lelki, s így tényleg az égből jön. Ezért ne a nyugatra való menekülésben, sem az agyonreklámozott, sokszor teljesen felesleges holmik, dolgok megszerzésében, hanem a lelki béke és boldogság elérésében lássuk a megoldást. “Ember küzdj, és bízva bízzál!” Fogadjuk el karmánk következményét, s becsületes munkával, szilárd hittel építsük jövőnket ott, ahol a legnagyobb szükség van ránk – saját szülőhazánkban.

A. N.

1990/3.