Lassan járj, tovább érsz!

Unalomig ismételt közhely, hogy rohanó világban élünk. Jómagam átlapozom azt a cikket vagy könyvet, ami így kezdődik, hisz valóban elég rohanó a világ és kevés az idő ahhoz, hogy újfent ezt a közhelyet ismételgessük.
De azért néha elgondolkodom: merre rohan a világ? És a világnak mely része rohan, s melyik cammog?

Múltkorában Itáliában jártam, ahol a háromsávos autópálya szélső sávjában szinte folyamatos volt a kamionsor, középütt közlekedtek az emberek, a belső sávban pedig olaszos lendülettel száguldoztak a sietősek. Aztán hazafelé közeledve a szomszéd országban foghíjassá vált a közlekedés, itthon pedig nagyítóval kellett keresni egy-egy járművet. Hja, a csigához képest a teknőc vágtat! Éljen hát a gazdasági növekedés és az azzal együtt járó – környezeti, pszichikai, morális – terhelés? Vagy mégsem?

A statisztikák szerint soha nem volt olyan sok szabadidőnk, mint korunk jóléti társadalmában, hiszen a most kötelező munkaidő fele annak, mint amennyit nagyszüleink töltöttek munkájukkal – leszámítva persze a versenyszférát, valamint a nők többszörös elfoglaltságát. Viharosan fejlődik a közlekedés, ami elméletileg időt takarít meg, jóllehet a forgalmi dugóba rekedten erről is elfilozofálgat az ember. Ami hajdanán előnyt jelentett – autó, számítógép –, az mára nélkülözhetetlen feltétellé vált, s elvesztette előny jellegét: ha mindenki autóval közlekedik, senki sem jut hamarabb céljához. Több a szabadidő (?), mégis egyre kapkodóbb, idegesebb az élet.

A világ egyik fele a gyorsításról beszél, a másik meg a lassításról. Van, aki egyre többet és egyre gyorsabbat szeretne, azért jár fitneszterembe, mások inkább lassítani, kikapcsolódni szeretnének, hogy megtalálják a pillanatok értékét, a most örökkévalóságát.

Nézzük, mi minden történik egyetlen másodperc alatt a nagyvilágban?

– a Földre hullik száz meteor
– megszületik három gyermek
– megtörténik másfél temetés
– ötvenezer liter folyadék és hatvanhét tonna élelem csúszik le az emberek torkán
– eladnak két Barbie babát
– rágyújtanak 12.600 cigarettára
– elkészül 4,5 gépkocsi
– a Concorde 611 métert repül
– hatvan másodpercenként pedig megtörténik egy gyilkosság

Készítsünk pillanatfelvételt! Az emberiség közös hat és félmilliárd másodpercéből mennyit fordítunk emberies, erkölcsös, netán jóságos tettekre, mennyi benne az élet, a halál, az erőszak, az ima, a perverzió és a szexualitás, az intrika és az áldás, mennyi a rút, a szép és a jó?

De a statisztikát meg is fordíthatjuk: vajon mivel telik az élet? Mire fordítja az ember a drága idejét? Először is alvással töltünk huszonöt esztendőt (!), ami a mai magyar várható átlagéletkort véve alapul azt jelenti, hogy életünk majd negyven százalékát átaluszszuk. Ijesztő arány, de arra is rámutat, milyen kevéssé ismerjük és műveljük az álmok létdimenzióját. A televízió előtt töltünk nyolc és fél évet, munkával csak hét és felet. Ennél is kevesebb jut az evésre, csak hat esztendő, várakozással pedig öt évet töltünk. Testápolásra négy évet fordítunk, olvasásra nem egészen hét hónapot (!), míg testedzésre hat hetet szentelünk, ellenben kulcsaink keresésével jó három hónapot töltünk.

Valóban olyan gyors és hatékony a mai világ? Képese az ember érdemlegesen eltölteni azt az időt, ami fölszabadul?
A Párizsi Sorbonne Egyetem szakértői közreadtak egy tanulmányt, amely szerint azok, akik lassabban kezdenek neki a dolgoknak, élvezik az életet, és nem mennek el annak szépségei mellett, többet vesznek észre a világból, és boldogabbnak érzik magukat, mint akik a fokozottabb tempót kedvelik. Bocsánat a közhelyért, de az embernek tényleg arra van ideje, amire akarja.

– rgl

2003/36.