Az állatok, a természet és a szeretet követe

„Az emberen kívül számos állat mutat érzelmeket, amelyek hasonlóak, vagy talán azonosak azokkal, amelyeket félelemnek, örömnek, vidámságnak, zavarnak, neheztelésnek, irigységnek, őrjöngésnek, haragnak, szeretetnek, élvezetnek, sajnálatnak, tiszteletnek, megkönnyebbülésnek, undornak, szomorúságnak, kétségbeesésnek és fájdalomnak hívunk.” Mindezt Jane Goodall, a világhírű csimpánz- és viselkedéskutató mondja, akinél hitelesebb állat- és természetvédő nem sok van ma a Földön.
Majd harmincévi, trópusi erdőkben eltöltött kutatóidő után e tudós hölgy ma megpróbálja minél többek lelkiismeretét, a természettel szembeni felelősségérzetét felébreszteni. Tele van reménnyel és hittel, amit igyekszik átadni mindazoknak, akik olvassák könyveit, akik meghallgatják előadásait vagy részt vállalnak az általa kezdeményezett természet- és környezetvédelmi rendezvényeken, mozgalmakban.
A Majmok Anyja
Van, aki Jane Goodallt a csimpánzkutatások és csimpánzvédelem úttörőjét, a természet iránti mélységes szeretete és az ebből fakadó felelősségteljes gondolkodása miatt a Majmok Anyjának nevezi. Találó elnevezés, ugyanis ez az angol hölgy valójában emberi mivolta ellenére egész életében ösztönösen vonzódott a természethez s a majmokhoz. Kisgyermek korában legkedvesebb játszótársa egy ajándékba kapott plüssmajom volt, fiatal lányként, a Tarzan könyvek bűvöletében Afrikába vágyott, ahol végül is közel harminc évig a csimpánzok szinte családtagként befogadva tűrték, sőt segítették kutatói tevékenységét. Cserébe Jane felhívta a világ figyelmét a csimpánzok viselkedésének „emberi” vonásaira, hozzánk mérhető intelligenciájára, tudatos eszközhasználatára, érzelmi gazdagságára. Ezáltal szembesített bennünket, embereket saját önteltségünkkel és sokak helyett feltette a kérdést: hol a határ ember és állat között?
Ezenkívül közhírré kiáltotta a majomkolóniákra leselkedő emberi veszélyforrásokat: a kíméletlen erdőirtást, a környezetszennyezést, az illegális vadbefogást vagy éppen a könyörtelen lemészárlást, szinte minden esetben azért, hogy az áldozatok szűk ketrecekben kísérleti alanyokként vagy éppen luxuséttermek asztalán emberi táplálékként végezzék. Ma a világ jó néhány országában működő Jane Goodall Intézetek egyik legfontosabb feladata az Afrikában és a világ állatkertjeiben élő csimpánzok védelme, életkörülményeik javítása, a vadászat vagy más okok miatt árván maradt csimpánzbébik felnevelése.
Joe, Liza és Jane
Jane Goodall hetvenéves ugyan, de egy esztendőben csak öt hetet tölt angliai otthonában pihenéssel, a többi időszakban állandóan úton van. Naptára évekre előre be van táblázva, hiszen meghívásainak se szeri, se száma.
2003. december 13-án, európai körútja egyik állomásaként Magyarország egyik legszebb természeti adottságú városába, Pécsre is ellátogatott. Bár zsúfolt program várt rá, első útja természetesen az állatkertbe vezetett, ahol meglátogatta Joe-t és Lizát, a két fiatal csimpánzt. Joe, a hím állat közeledésünkre „hisztériába” kezdett: dörömbölt ketrece vas ajtaján, hangosan huhogott, majd a lába alatt lévő avart kezdte el az égbe dobálni. Jane-nek szeme sem rebbent, miközben figyelte a számunkra kicsit ijesztő viselkedést. Megvárta, amíg a „fiatalúr” befejezi sajátos jelenetét, majd hozzánk fordulva így szólt: „Mintha Gombéban lennék (ahol Afrikában Jane kutatásait végezte). Joe ugyanazt csinálta, mint minden vezér hím, megmutatta, ki az úr a háznál. Látva, hogy mi ezt nem vitatjuk, abbahagyta az erőfitogtatást.”
Ezt követően jó néhány percig Jane, Joe és Liza számunkra nehezen követhető hangokkal és jelekkel kezdett el kommunikálni. Csodálatos volt látni, hogy közülünk, emberek közül van, aki már képes átlépni a faji határokat és egyenrangú partnerként társalogni a természet egy másik képviselőjével.
Rügyek és gyökerek
Talán nem véletlen, sőt egészen biztosan nagyon is tudatos, hogy Jane minden egyes útjára magával viszi azt a banánt majszoló plüss csimpánzkölyköt, akit Mr. H.-nak (Hope), Remény úrnak hív. Őt egy vak embertől kapta, akinek annak idején azt mondták, hiába is szeretne bűvész lenni, nem lesz az soha. Ez az ember bebizonyította a világnak, hogy ha hiszünk valamiben, és nagyon akarjuk, akkor meg is tudjuk valósítani. A vak ember ma híres bűvész, Mr. H. pedig Jane Goodall kezében szimbólum, a hit és a remény szimbóluma. Pécsre érkezéséig már kétmillió ember simogatta meg. Városunkban is több száz kéz érintette meg, hiszen Mr. H., akinek történetét Jane minden fórumon elmeséli, bizony nagy népszerűségnek örvendett mind a gyermekek, mind a felnőttek körében.
„Kis emberek, akik a világ különböző részein tevékenykednek, képesek megváltoztatni a föld arculatát, és jobbá tenni az életet.” – e szavakkal indította útjára Jane Goodall 1991-ben azt a Rügyek és gyökerek nevet viselő, világméretű természet- és környezetvédelmi mozgalmat, amelyhez mára már nyolcvan országban ötezer csoport több mint százezer gyermeke csatlakozott.

Jane Goodall pécsi látogatásának elsődleges célja annak a tizenegy gyermekcsoportnak a felkeresése volt, amelyek Magyarországról elsőként csatlakoztak a Rügyek és gyökerek mozgalomhoz.
„…Valamennyien nagyon sokat tehetünk már azzal is, ha csak a körülöttünk lévő világon próbálunk javítani… Például megnevettetünk egy szomorú vagy magányos embert, elérhetjük, hogy egy szerencsétlen kutya csóválja a farkát, vagy egy macska doromboljon, adhatunk vizet egy hervadó virágnak.”
A „Rügyek és gyökerek” csoportok épp ilyen apróbb és nagyobb tettekben, konkrétan az emberi kapcsolatok jobbítása terén, a természetvédelemben, a környezetvédelemben vállalnak fel legalább fél éves időtartamra, egy vagy több megvalósítható célt. Például hajléktalanoknak vagy időseknek segítenek, sokszor a nálunk könnyebben szeretni tudó állatok odaajándékozásával, vagy éppen fákat ültetnek, patakot fogadnak örökbe, sérült állatokat ápolnak, állatmenhelyeken vállalnak munkát, de vannak, akik a szelektív hulladékgyűjtést propagálják, vagy éppen az egészséges életmódban járnak elöl.
A különböző országok sokféle tevékenységkörű csoportjait a Jane Goodall Intézetek koordinálják, mégpedig úgy, hogy egyrészt anyagi lehetőségeik szerint kisebbnagyobb eszközökkel, használati tárgyakkal támogatják őket, másrészt segítenek a hasonló érdeklődési és tevékenységi körű gyermekcsapatok, például interneten való egymásra találásában.
A pécsi csoportok közül van, amelyik egy óvoda kiskertjét tartja rendben, egy másik a kígyókat, békákat igyekszik elfogadtatni, megszerettetni általában az emberekkel. Vannak olyanok, akik saját házi kedvenceik életét jobbítják, kutatják nap mint nap, megtanítva erre másokat is. Az egyik középiskolai csoport a környék természeti szépségeit igyekszik felfedezni hónapról hónapra, a másik Jane Goodall munkásságáról gyűjt információkat.
(A magyarországi csoportokat a Német Jane Goodall Intézet regisztrálja és segíti. Aki szeretne csatlakozni a mozgalomhoz, Berthold Erzsébetnél jelentkezzen a következő címen levélben: Herzogstr. 60, D-80803 München, vagy e-mailban: erzsebet@janegoodall.de)
Az utolsó pillanat
„Közösen változást hozhatunk a világba, apránként a félelmet és gyűlöletet megértésre és szeretetre változtathatjuk. Minden élőlény iránti szeretetre.” Akár Assisi Szent Ferenc gondolatai is lehetnének ezek. De nem, e mondatok, ugyanúgy mint a fenti idézetek mind-mind Jane Goodall, Marc Bekoff-fal közösen írott könyvéből valók, amelynek címe Az utolsó pillanat – Az élővilág megmentésének tíz parancsolata (Gabo, 2003.).
E fantasztikus könyv magyar fordítása a világhírű kutató pécsi látogatására jelent meg. Nagyon jókor, ugyanis az az ezerkétszáz ember, aki a Pécsi Tudományegyetemen tartott frenetikus, sokféle mély gondolatot feszegető előadást meghallgatta, a könyvből máris további inspirációkat kapott az ember-állat kapcsolatok mélységeinek újbóli átélésére, a természet iránti felelősségteljesebb életmód elkezdésére vagy továbbfolytatására.
Jane Goodall emberként érkezett Pécsre, emberként viselkedett, emberként távozott, a szó legnemesebb értelmében. Mindnyájunknak, akik találkoztunk vele, ugyanez volt az érzése. Egy földön járó, mégis hittel és reménnyel teli gondolkodó, aki valamiben nagyon előttünk jár. Hitelesen képes átélni és átadni az állatok érzelmeit, gondolatait, az erdő békéjét, nyugalmát. Ember, aki már megtanult kommunikálni a természettel.

Pintér Tibor
zoopedagógus
2003/36.