Thali (tál)

Megérkezvén Delhibe, az első élményem e szónak kiáltott hangja volt: „Thali, thali”. A teve-húzta kétkerekűn több méter magasra púpozva, egymáshoz préselt, zöldes színű, kerek, körülbelül negyven centiméter átmérőjű, levelekből összefűzött lapok voltak a kikiáltott thalik, melyeket tízesével-húszasával vettek a hosszú szárit viselő asszonyok. Nem tudtam elképzelni, mi lehet ilyen kelendő már reggel előtt, amit aztán később minden délelőtt láttam szerte a földrésznyi országban, mely hivatalos adatok szerint mai politikai határaival is harminchat és félszer nagyobb Magyarországnál.

Megtudtam azt is, hogy Dél-Indiában és a bhódzsák (egy ősi dinasztia, lásd Kambodzsa) vidékén, s a meszszi Indonéziában is így vásárolják, így készítik a tálat, azaz thali-t, akárcsak Radzsaszthánban, Biharban, Orisszában vagy éppen Bengálban, ahol több magyar kifejezés és szó is ismerősen cseng, ahol nagyhírű vándor tudósunk, a tucatnyi nyelvet ismerő, magyarságunkat kutató Kőrösi Csoma is tartózkodott. Látta és hallotta, amint reggelente jártak az árusok, kiáltották „thali, tháli, thali-tháli”. A kiáltó rigmus és a második „thal” magasabb hangja száll a forgatagban. Odatódulnak az emberek, hogy a napi étkezéshez thali-kat, tálakat tehessenek népes családjuk elé a rizsszalmával fedett házakban, vagy a kutirnak nevezett kunyhókban.

Általánosnak mondható az öt-hat gyermek. A többségében falun lakó egymilliárd indiai jobbára hagyományos családi közösségekben él, az együttélés szabályait, s az egymás elfogadását rákényszerítő többgenerációs családformában.

Tisztára takarított gyékényre kerül a törökülésbe kuporodott gyerekek és felnőttek elé sok tál. Gyorsan rácsapják a készített rizst, aminek mélyedésébe kerül a dhal (leves) és mellé a fűszeres szabdzsi (főzelék), a thali szélére kirakott süteményekkel. Emberünk is összeteszi két tenyerét: Isten örömére és áldásában veszi magához az ételt. Végezvén az udvar sarkába kerül az egyszer használatos levéltányér, amit a türelmesen várakozó tehénke azonnal, jóízűen elfogyaszt. Ennek a tálnak nincs hangja, vagy elenyészően kicsi a fémből, acélból való, bazárokban kapható thali-hoz képest. A thali idiofon hangszer, vagyis a hangszer teste adja a hangot, s nem ráfeszített bőr, húr, vagy a hangszer valamely tartozéka. A thali hangmagassága a tál méretétől függ, használatában azonban az éles, fémes hangzás a lényeg a ritmus kiemelésében.

A képen látható thali-kat a tánchoz, a bhadzsan (Istent dicsőítő ének) kíséretéül ütik ritmusra, effekthangszerként használva. E kerek tálak behajlított széle, a felhajló szélhez viszonyítva nagy, kerek felülete megütve pengő-koppanó hangot ad – egy hosszú és két rövid – a páros ritmusú, vagy – egy hosszú, egy rövid – páratlan ritmikájú énekek kíséretéhez.

Váray László
Széchenyi István Egyetem, Győr

2003/36.