Lóczy Lajos
Gömör vármegyei családból származott. A família előnevét a Sajószentkirály mellett levő Lóczi-pusztáról kapta. Apja, Lóczy Sándor, határbiztos volt és az aradi Hegyalján Ó-Paulis községben kisebb szőlőbirtokot szerzett. Édesanyja Orosházi Kuhn Mária.
Szülei a szabadságharc idején az oláhok elől menekültek Pozsonyba, de a harcok után visszatértek Ópálosra, így a gyermek itt nevelkedett fel. A gimnáziumot Aradon végezte és húszéves korában a zürichi műegyetemre ment, ahol 1869-1874 között a nagyhírű Escher von der Linth geológus-tanár egyik legkedvesebb tanítványa lett. Szünidei kirándulásai során ismerte meg az Alpokat.
1874-ben mérnöki oklevelet szerezvén visszatért Magyarországra. Érdeklődése a geológia felé vonzza, ezért örömmel fogadta Krenner József ajánlatát, aki a Magyar Nemzeti Múzeum Ásvány- és Őslénytárában alkalmazta.
Képességeit Krenner József csakhamar felismerte, és Pulszky Ferenc múzeumi igazgató, valamint E. Suess bécsi geológus-tanár figyelmét is felhívta a fiatalemberre. Így amikor gróf Széchenyi Béla tervezett ázsiai expedíciójához magyar geológust keresett, Lóczy Lajos neve is fölmerült.
1877. december 4-én futott ki Triesztből óceáni útjára az a nagy osztrák gőzhajó, amely a magyar kutatókat a távoli keletre vitte. Négyen voltak együtt, gróf Széchenyi Béla, az expedíció vezetője, Bálint Gábor nyelvész, G. Kreitner osztrák főhadnagy, térképező geográfus és Lóczy Lajos geológus, akinek az ásványtani, növénytani és állattani gyűjtés is feladata volt.
1878 februárjában érkeztek Kalkuttába, ahol az expedíció tagjai szétváltak, Lóczy Lajos a Keleti Himalájába utazott. A Dselep-hágó 4423 méter magasban levő gleccsertaváig ment, s alig egy hónap alatt elkészítette a Bhutan, Szikkim és Tibet között levő határcsomó, a Triplex geológiai térképét. Később Kalkuttából Szingapúrba hajózott, innen Jáva szigetére utazott, ahol vulkanikus tanulmányokat végzett. 1878. június elején Sanghajba érkezett, majd beutazta a Jangce alsó folyását.
1878. december 7-én vágtak neki a nagy expedíciónak. Teljes tizennégy hónapig tartott a keletutazás a kínai Nahkuotól a burmai Bhamóig. Hazaérkezésükkor 1880-ban Lóczy Lajos csak törve beszélt magyarul. Azonnal nekilátott a tudományos anyag feldolgozásának, de csaknem húsz évbe telt, míg megjelent. Lóczy Lajos volt az első, aki a Himalájában 10-15 kilométeres áttolódásokat sejtett, és ezeket szelvényekben ki is mutatta. További két tanulmánykötetet írt Kínáról.
1883-tól a Magyar Királyi Földtani Intézetnél dolgozott. A Műegyetemen, mint rendkívüli tanár a technikai geológia előadója volt. 1888-ban a Tudományegyetemen a földrajzi tanszéket foglalta el.
Hazánk geográfus tanár jelöltjei soha olyan nagy utazásokat nem tettek, mint az ő idejében. Kirándulásainak csakhamar híre ment a német egyetemeken és csapatostul csatlakoztak a hallgatók.
A Vezúv 1906. április 4-8. közötti kitörése annyira érdekelte, hogy több hétre oda utazott. Lóczy Lajos munkásságának fénypontját balatoni kutatásai jelentik. A Balaton tudományos tanulmányozására hazánk legkiválóbb tudósait nyerte meg. Nem kevesebb, mint hatvan különböző szakember sorakozott Lóczy zászlaja alá. Tanulmányait 1913-ban megjelent könyvében összegezte.
Talán ez a kutatás volt legjelentősebb munkája, de száznegyvenhét publikációja közt meg kell említenünk az 1886-ban megjelent A Khínai birodalom természeti viszonyainak és országainak leírása című kötetét, valamint az 1890-ben kiadott Gróf Széchenyi Béla kelet-ázsiai utazásának (1877-1880) tudományos eredményei című kötetét. Kínáról írt harmadik könyve 1901-ben jelent meg A mennyei birodalom története címmel.
Nevéhez fűződik a Lóczy-féle törvény, azt a jelenséget figyelte meg, hogy a folyóvíz, ha bemetszésre van utalva, könnyebben boldogul a sziklákban, mint a laza rétegekben.
Másik jelentős felismerése a takaró elméletről szólt. Eszerint a Föld kérgének összezsugorodása következtében a lánchegységek nem azon a helyen vannak, ahol képződtek, hanem eredeti helyüktől elszakadva, nagy távolságból tolódtak oda.
1920 tavaszán néhány heti tartózkodásra Budapestre jött, részt vett az Akadémia ülésein és május 7-én mindenkitől elbúcsúzott. 1920. május 11-én Csopakról még Veszprémbe kocsizott, hogy Laczkó Dezső barátjának végső búcsút mondjon. Harmadnapon, május 13-án szerető neje, Verebély Marzsó Katalin és gyermekei (Lajoska, Sándor és Magda) körében Balatonfüreden érte a halál.
Az „id. Lózcy Lajos emlékezete – születésének 150. évfordulóján” című kötet alapján
(Magyar Földrajzi Társaság, 2000., összeállította Nemerkényi Antal)
U. K.
2003/36.
