A bölcs öreg majom
A király egy csapat majmot tartott udvarában, hogy fiait szórakoztassák. A majmok mindennap valóságos lakomát kaptak válogatott finomságokból. A majmok öreg vezére járatos volt a bölcseleti művekben, s igyekezett a többieket is tanitgatni.
A palota körül jónéhány birka is legelészett, akiken a kis hercegfiak nagy boldogan nyargalásztak: vastag gyapjukba kapaszkodva bárányoltak a juhokon. Az egyik birka mindig a konyha körül ódalgott, alkalmasint el-elcsent valami finomságot. A szakácsok gyakran eltángálták, nehogy bajt okozzon nekik. A vén majom eltöprengett az eseményeken:
„Ha ez így megy tovább – gondolta –, a végén még ráfázunk, mi majmok! Ez a bamba birka roppant falánk, a szakácsok meg azzal tángálják el, ami épp a kezükbe akad. Ha egyszer egy parázsló fadarabot rántanak ki a tűzből, és azzal hajtják el a birkát, annak gyapja minden bizonnyal tüzet fog. Az égő bárány meg persze iszonyatában szalad ide-oda, s ha betéved az istállóba, a szalma és a széna nyomban lángra kap. Akkor aztán az egész istálló egy fortyogó katlanná válik, s a lovak megégnek benne. A régi bölcsek szerint, akik járatosak az állattartás tudományában, a lovak égési sebeit csak majomfaggyúval lehet kezelni. Akkor pedig a király nem kegyelmez majd a majmoknak!”
A bölcs öreg majom bizalmasan összehívta társait, s közölte velük véleményét:
– Veszélyes itt nekünk, majmoknak, ahol a birkák és a szakácsok állandó perpatvarban állnak egymással. Ez még a vesztünket okozza! Azt javaslom, meneküljünk inkább az erdőbe, mielőtt bekövetkezik a tömegszerencsétlenség!
Ám a nagymellényű fiatal majmok nem tisztelték az öreget, mit sem törődtek véleményével.
– Az öregkortól bizonyára elment az eszed! Úgy beszélsz, mint valami holdkóros! Majd bolondok lennénk az erdőbe menni, hogy ott a hitvány gyümölcsöket rágjuk, amikor itt maguk a hercegfiak etetnek minket a válogatott finomságokkal! Csak nem gondolod?!
A sértő szavak hallatán az öregnek könnyek szöktek a szemébe, s így válaszolt a büszke ifjaknak:
– Ostobák vagytok! Nem tudjátok, milyen árat kell fizetni ezért a kényelemért! Hát nem értitek, hogy ez a veszteteket okozza majd? Én inkább egyedül vonulok az erdőbe, nem akarom látni gyászos végeteket! – s ezzel nekiindult az erdőnek, maga mögött hagyva a palota minden kényelmét.
Nemsokára a falánk birka megint a konyhába dugta az orrát. A szakács, mivel más nem akadt a kezébe, egy lángoló fadarabot rántott ki a tűzből, s azzal tángálta el a mohó jószágot. A birka gyapja nyomban tüzet fogott, a szerencsétlen jószág pedig éktelenül bégetve egyenest a lóistálló felé szaladt. Ott kínjában a szénába henteregve próbálta eloltani lángoló bundáját. Ám inkább csak átterjedt a tűz az istállóra, s már az egész épület lángokban állt. Számos drága paripa a lángok martaléka lett, mások ugyan kiszaladtak a szabadba, de súlyos égési sérüléseket szenvedtek. Nagy volt a riadalom az egész udvarban.
A király nyomban hívatta udvari lovászát és állatorvosát, mentsék meg a lovakat. A doktorok ugyanazt a régi írást idézték, amit az öreg majom is emlegetett: majomfaggyú kell a lovak sebeire. Nosza, a király kiadta a parancsot, végezzenek a majmokkal, a faggyúval pedig mihamarabb kezeljék a lovakat. Így pusztultak a gyönyörökhöz ragaszkodó majmok, a bölcs öreg legnagyobb bánatára.
2003/36.
