Van-e élet a születés után?
Egy áldott állapotban lévő – nem várandós, még kevésbé „terhes” – asszony két kicsi magzatot hordott a szíve alatt, a méhében. Egyikük rendes kisfiú, szelíd, bizakodó és nyugodt, a másik folyton izgő-mozgó, nyughatatlan, a kis szkeptikus.
Az édesanya sokszor elmélázik magzatai fölött: jól vannak-e, egészségesek-e? S ha megmozdulnak, velük rezdül, ha rúgkapálnak, arca sajdul, de viseli bátran az áldást. Olykor beszél hozzájuk, hogy jók, szépek és okosak legyenek, de aztán elhessegeti a gondolatot: áh, úgysem értik! S bizony ő sem érti, talán nem is érzi, hogyan társalom méhében a két kicsiny magzat, e fejlődő, gyarapodó testi létbe zárt kicsiny lélekszikrák. Márpedig a kis hívő és a kis szkeptikus gyakran cserélnek eszmét.
– Te hiszel a születés utáni életben? – teszi fel a magzati filozófia végső kérdését a szkeptikus.
– Hát persze! – mondja a kis hívő. – Itteni életünk felkészülés a születés utáni életre, hogy elég erőssé váljunk arra, ami ott kint vár bennünket!
– Ostobaság! – mondja a szkeptikus. – Ez nem igaz! Egyébként is, milyen lehet a kinti, külső élet?
– Pillanatnyilag még nem tudom, – mondja a kis hívő – de biztos sokkal világosabb, mint itt bent! Még az is lehetséges, hogy a szánkkal eszünk majd, a lábunkkal pedig járunk!
– Ugyan, micsoda bolondság, ez képtelenség! Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal!? De hisz a száj fölösleges, csak némán tátog, a táplálék a köldökzsinóron jön. A születés utáni lét azért is kétséges, mert ez a zsinór már így is túl rövid!
– Ne aggódj, minden működni fog, legföljebb minden kicsit másként lesz, mint most – mondja a kis hívő.
– Badarság! Soha sem fog működni! – vélekedik a kis szkeptikus. – A születés után amúgy is vége az egésznek! Hisz onnan még senki sem tért vissza!
– Én hiszem!
– Ugyan, maradjunk a realitások talaján! Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!
– Tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és ő nagyon vigyáz majd ránk! – mondja a kis hívő.
– Anya!? Te hiszel egy anyában? Hol van? Ki látta? – kérdi a kis szkeptikus.
– Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem is létezhetnénk! – válaszolja a kis hívő.
– Mutasd meg nekem, akkor elhiszem!
A kis hívő elgondolkozik egy pillanatra.
– Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! – mondja aztán halkan. – Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdődik!
Törj ki a burokból, magzat-emberi tudat! Ne azt kérdezd, van-e élet a születés után, s azt se kérdezd van-e élet a halál után! Fürkészőn vizsgáld napjaidat: vajon számodra van-e élet a halál előtt? Teljes életet élsz-e? Az élet eredete élet, a szeretet eredete szeretet…
-rgl
2003/35.
