Szabadnak születnek? – Egzotikus állatok rab élete

Húsvét táján sok a nyuszi. Egzotikus? A betonhoz és a panelhez képest igen. Jó esetben az ünnepi kis kedvenc az állatmenhelyre kerül, rosszabb esetben elhullott jószágként a kukában, morbid változatban a vasárnapi asztalon végzi. Idegborzoló hír, amikor a külföldi autókból védett madarak lefagyasztott hullái, máskor kiszáradófélben lévő ékszerteknősök kerülnek elő. De egy nagymacskával, pitonnal vagy orangutánnal még ennél is bonyolultabb a helyzet…

Arapapagáj a kereskedében
Manapság egyre több ember enged a kísértésnek és „egzotikus állatot” vásárol házi kedvencnek: sündisznót, arapapagájt, gyíkokat, majmokat, sőt néha még medvét vagy tigrist is. Az állatok számára azonban a fogságban töltött élet legtöbbször egyenlő a halálos ítélettel, ugyanis a gyakori alultápláltság, a magányosság, s a bezártság miatt sok stressz éri őket, s a legtöbb esetben a számukra biztosított környezet sem megfelelő. De fel sem tudjuk mérni, mennyi állat pusztul el például szállítás közben csak azért, hogy néhányuk elérjen az állatkereskedésig.

Sok helyütt a madarak, hüllők, halak és emlősök legálisan kaphatók az állatkereskedésekben, megvásárlásukkal mégis a kegyetlen és illegális egzotikusállat-kereskedelmet támogatjuk. A csempészett állatok legtöbbje madár. Szállítás előtt gyakran erőszakkal megetetik őket, szárnyukat megvágják, csőrüket ragasztószalaggal összekötik, és egy pótkerékbe vagy egy bőröndbe rejtve csempészik be őket az adott országba. Nem ritka, hogy az így szállított madarak 80 %-a elpusztul.

Az elkábított és duplafenekű konténerekbe zsúfolt hüllőknek szintén magas a halálozási aránya. A hatalmas veszteségek ellenére a csempészek órási hasznot aratnak: szakértők szerint a különleges állatok illegális kereskedelme évi 10 milliárd dolláros üzlet. Az állatok többet érnek a csempészek számára, mint a kokain.

Veszélyben az élőhely
Azzal, hogy ezeket az állatokat elviszik természetes élőhelyükről, nem csak az egyedeket veszélyeztetik, hanem megbontják az egész populáció és ökoszisztéma rendszerét. Például a Dél-Amerikai jácint-arapapagáj populációja az elmúlt 10 évben negyedére esett a csempészek miatt, akik amerikai és európai gyűjtők részére fogták be őket. Argentínában vadászok több ezernyi quebracho fát vágtak ki 1976 óta, hogy kiszedhessék a fészekből a papagájfiókákat, tönkretéve ezzel a megmaradt állatok lakóhelyét. A Fülöp-szigeteknél az orvhalászok halálos mennyiségű cianidot permeteznek szét – megmérgezve ezzel a sérülékeny korallzátonyokat – hogy az így elkábított színes halakat könnyen kifoghassák. Az orángután bébiket úgy fogják el, hogy lelövik a kölyök mamáját, mert ilyenkor a kölykök ahelyett, hogy elmenekülnének, félelmükben továbbra is halott anyjuk testébe kapaszkodnak. Az egzotikus állatok megmentésének kulcsa élőhelyük megmentése, hogy ne hurcolják őket mesterséges körülmények közé.

Az internet is az állatkereskedők szolgálatába állt – manapság akár majmot, tigrist vagy veszélyes hüllőket is megrendelhetünk, mindezt olyan egyszerűen, mintha műszaki cikket vásárolnánk egy újsághirdetés alapján. Találunk olyan weboldalt, mely különféle állatokat hirdet a kapucinus majomtól kezdve a csimpánzon át az oroszlánig. Mivel az internetet virtuálisan nem szabályozzák, így kiváló fóruma az illegális állatkereskedőknek.

Szabad élet – szabad madár
Az egzotikus állatok élete fogságban teljesen más, mint amit a természetes élőhelyükön tapasztalnának. A nagymacskák, főemlősök és hüllők nem háziállatok, és ösztöneik fogságban is megmaradnak. Öröklött tulajdonságaik folytán sok egzotikus állat nem alkalmasak arra, hogy háziállatként tartsák őket, egyes országokban mégis legálisan vásárolhatunk például nagymacskákat.

A hátsókertben, alagsorban vagy garázsban töltött élet nem felel meg az egzotikus állatok alapvető szükségleteiknek és vágyaiknak, mint a párválasztás, utódnevelés, vadászat, napon sütkérezés és a territoriális harcok eldöntése. Sok esetben teljes mértékben nélkülözniük kell az olyan egyszerű, de alapvető örömforrásokat, mint a mozgás szabadsága, vagy a fajtársaikkal való szocializáció. Ez sokuknál olyan pszichotikus viselkedést vált ki, mint az öncsonkítás, állandó bólintgatás, járkálás vagy koprofágia (ürülékevés vagy játék az ürülékkel), amely mind a bezártságnak köszönhető.

A becsempészett állatok sorsa szinte mindig kérdéses. Ha a gazdi már nem győzi a tartás nehézségeit, olykor az állatkert kapuinál hagyják jószágaikat. Ezeket az állatokat leggyakrabban végleg elaltatják. Amennyiben laboratóriumnak adják el őket, fájdalmas és sorozatos teszteken mennek keresztül, vagy zsúfolt menhelyeken, állatkertekben kénytelenek leélni életüket borzalmas körülmények között. Számos csüngőhasú malacot visznek vágóhídra, miután gazdájuk megunta őket.

Mások a feleslegessé vált jószágot megpróbálják visszaengedni a természetbe, vagy néptelen utak mentén szabadulnak meg tőlük. Ám a megfelelő visszaszoktatás híján ezek az állatok éhen halnak, ragadozóknak, vagy pedig az időjárás viszontagságainak esnek áldozatul.

Kölcsönös veszélyeztetés?
Rengeteg szenvedést okoz a fogságban tartott állatok számára a gyakori gondatlanság, hanyagság és a tudatlanság is. Megtörtént olyan eset, hogy az állategészségügyi szerveknek egy nyomorék pumakölyköt kellet elkobozniuk gazdájától, mivel a kalciumhiányos táplálkozás miatt az állat csontjai elgörbültek és deformálódtak – ahogy a szakemberek konstatálták: „a kölyöknek a saját súlya alatt törtek el a csontjai”.

Ha az iguánák nem kapnak elegendő táplálékot és napfényt – ami a kalcium-metabolizmushoz szükséges -, legyengülnek s idővel el is pusztulhatnak. Az összegömbölyödött sünik könnyen megsérülhetnek, amikor a gyerekek megpróbálják „kibontani” őket, vagy macskák labdáznak velük. Néhány halfajta belepusztul abba, ha nincs mellette fajtársa.

Állatmenhelyek adatai szerint a házi kedvencként tartott vadállatok 60 %-a elpusztul a megvásárlástól számított egy hónapon belül, a maradék 20 %-a az első évben, és csupán 10 %-uk éli meg második évét.

Néhány egzotikus állat magántulajdonba kerülését törvények tiltják. Ezeket a törvényeket általában nem az állatok védelmében hozzák, hanem az emberek érdekében, hogy megvédjék őket a veszélyes állatoktól, illetve a fertőzésektől. A majomtól például tuberkulózist vagy hepatitis B-t kaphatunk el; az iguánák és egyéb hüllők – az illegális kereskedelem legjobban fejlődő ágazata – szalmonella baktériummal fertőzhetik meg az embert; a mosómedvék és a sünök gyakran rühösek, parazitákat, bakteriális és vírusos fertőzést hordoznak, amit háziállatainknak is átadhatnak.

„És a te édesanyádnak van bundája?”
A különleges állatokra nem csak a jómódú állattartók körében van kereslet, hanem az egzotikus bőrök kereskedelemben is. Minden egyes kígyóbőr táska, cipő vagy kabát, amit divatos butikokban árulnak, magas áron kerül a boltokba, de erre igazán azok az állatok fizetnek rá, akiket kiragadnak a dzsungelből, és kegyetlenül leölnek. A kígyókat és egyéb hüllőket gyakran élve nyúzzák meg, majd hagyják hogy órákig, sokszor napokig vívják haláltusájukat. Az alligátorokat bőrükért „gyártják” szűkös ketrecekbe zárva – sokszor hatszázat egy-egy ketrecben – amelyek bűzlenek a romlott hústól, az ürüléktől és a poshadt víztől. Míg normális körülmények között egy alligátor hatvan évig is elél, a tenyésztelepeken gyakran a negyedik születésnapjuk előtt lemészárolják őket. Ezeket az állatokat kalapáccsal verik fejbe és gyakran két órán át agonizálnak. A kígyókat és gyíkokat sokszor élve nyúzzák meg, mivel az a széles körben elterjedt tévhit, hogy az így lenyúzott bőr sokkal rugalmasabb lesz.

Még ha nem is találjuk a kígyókat és a krokodilokat szépnek és ölelgetnivalónak, legyünk tisztában azzal, hogy ők is ugyanúgy érzik a fájdalmat, mint bármilyen más állat. Ne vásároljunk egzotikus állatokat, vagy belőlük készült termékeket, támogassuk a tartásukat tiltó törvénykezést és fejezzük ki ellenérzéseinket az állatkereskedéseknek vagy a tenyésztőknek is.

Szafariparkok és állatkertek
Az ember azt gondolná, hogy a szafariparkok megfelelő körülményeket biztosítanak a fogva tartott állatoknak. Felmérések szerint volt olyan park, ahol három hónap alatt 26 állat pusztult el nyak- és csonttörés, lehűlés, tetanuszfertőzés, tüdőgyulladás, fulladás és hasonlók következtében. Egyes szafariparkok a „felesleges” páviánokat orvosi laboratóriumoknak, a különleges patásokat pedig vadásztelepeknek adták el, felelőtlenül figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy ezeket az állatokat legtöbb esetben hajtóvadászat célpontjaivá válnak.

Sok esetben első pillantásra nem vesszük észre, milyen borzasztó állapotban vannak a park fogságában élő állatok. A mesterséges „élőhelyek” talán gyönyörködtetik az emberi szemet, hisz mi csak néhány percig látjuk a környezetet, de az állatok számára, akik kénytelenek egész életüket itt leélni, nem más ez, mint lehangoló ketrecek halmaza. A fogságban élő állatok egész életük során korlátozva vannak a számukra létfontosságú dolgokban: a repülésben, úszásban, futásban, vadászatban, mászásban, kapirgálásban, párválasztásban és utódnevelésben.

Az állatkertekben még rosszabb a helyzet: azt sugallják az embereknek, hogy elfogadható dolog fogságban tartani állatokat – magányosan, kényelmetlen körülmények között és távol otthonuktól. Az állatkertek kettős célt szolgálnának: az emberek informálódását és a fajok megmentését. Sajnos a legtöbb esetben épp ez a két feladat nem teljesül.

A legtöbb ketrec túl kicsi, a táblákon leginkább csak az állat nevét, táplálkozási szokásait és természetes előfordulási helyeit tüntetik fel. Ritkán írják le normális viselkedését, még ritkábban tudjuk ezt megfigyelni, hiszen természetes igényeiket még a rab állatok sem igazán ismerik. A madarak tollait levágják, hogy ne repülhessenek el; a víziállatoknak gyakran kevés a vize, a legtöbb – egyébként csordában élő – állat egyedül van, vagy néha párban tartják őket. A természetes vadász- és párzási ösztönt a meghatározott étkezési idővel és pároztatással kiölték belőlük. Szűk ketreceikben nem tudnak visszavonulni, nincs lehetőségük a mentális stimulációra, a mozgásra, ami abnormális vagy önpusztító viselkedéshez vezet.

Fogságban sok állat megőrül: harapdálja a rácsot, megcsonkítja önmagát, egész nap fel-alá járkál, sebesre vakarja a bőrét, stb. Ezt a viselkedést állatkerti szindrómának (zoochozis) hívják: a vadon élő állatok számára ismeretlen jelenség, de az állatkertek lakói között sajnos nagyon is gyakori. Az állatokkal kapcsolatos aggodalmak ellenére az állatkertek sajnos inkább „értékes áruk gyűjteményeként” funkcionálnak, mintsem kényelmes szimulált élőhelyként.

Fordította: Polgárdi Márta
2003/35.