Ballú Sah, a zsugori

Ballú Sah Gudzsrát államban élt, és híres volt fösvénységéről. Gyűlölt pénzt kiadni, de saját magától semmit sem sajnált.


Egy napon jó érett datolyát pillantott meg a magas pálmafa tetején. Mivel nagyon szerette, szívesen evett volna pár szemet belőle. De hogyan hozhatná le a fáról? Senkit nem akart felküldeni a gyümölcsért, attól tartott, hogy az pénzbe kerülne. Ballú Sah elhatározta, maga megy érte a fára.

Soha életében nem mászott datolyapálmára, most mégis sikerült elérnie a tetejét. Éppen le akarta szedegetni a csábítóan illatozó, kívánatos gyümölcsöket, mikor lepillantott a földre. Meglátta, milyen magasan van, reszketni kezdett félelmében és minden haja szála égen meredt. Eszébe jutott, hogy a mászás egészen kimerítette, nyomban lezuhanhat, és szörnyethalhat. Senkit sem látott odalent, ezért Istenéhez fohászkodott segítségért.

Megesküdött, hogy ha Istene kegyes lesz hozzá, és megkönyörül rajta, tiszteletére vendégül lát ezer indiai szent embert, akiket bráhmanának neveznek.

Ez a fogadalom némi bátorságot öntött beléje, és kezdett lefelé ereszkedni a fáról. Félúton volt, mikor ismét lepillantott a földre. Már nem érezte olyan félelmetesnek a távolságot, megkönnyebülten felsóhajtott. Az jutott eszébe, hogy elsiette ünnepélyes fogadalmát, az az ezer bráhmana, akiknek ebédet ajánlott fel, túl sokba kerül. Isten biztosan elégedett lesz vele akkor is, ha csak ötszáz szent embert vendégel meg.

Csúszott, csúszott lefelé a fa derekán, miközben már az ötszáz bráhmana ebédjét is sokallotta.

“Isten meg fogja érteni, milyen nehéz lenne nekem ennyi embert jóllakatni – mormogta magában. – Kétszázra kellene csökkenteni vendégeim számát!”

Minél lejjebb és lejjebb csúszott, egyre kevesebb embert akart meghívni, és mire földet ért, új fogadalmat tett: “Meghívok ebédre egy bráhmanát, ha Isten is úgy akarja!”

Végső elhatározásával Ballú Sah hazaindult. Egész úton azt számolgatta, hogy mennyibe is kerül majd a bráhmana ebédje. Túl soknak találta a rá váró kiadást.

“Hogyan lehetne bőséges ebédet adni a lehető legkevesebb pénzből? Az lesz a legjobb megoldás – gondolta a zsugori -, ha olyan bráhmanát hívok meg, aki keveset eszik. “Most már csak kis étkű embert kell keresnie. Gondos vizsgálódás, kérdezősködés után meg is találta emberét a faluban.

Ezt a bráhmanát Dzsánakí Dásznak nevezték, és az a szóbeszéd járta róla, hogy nagyon keveset eszik. Dzsánakí Dász okos, agyafúrt ember volt, hallott már Ballú Sah fösvénységéről. Készségesen fogadta az ebédmeghívást.

Ballú Sah hazament, és elmesélte feleségének, hogy ünnepélyes fogadalmához híven ebédet ad egy bráhmanának. Máris meghívta Dzsánakít másnapra a házukba, egy jóízű lakmározásra.

– Mivel Isten is úgy akarja, finom falatokkal kell kínálnunk a bráhmanát, Sámálí – mondotta Ballú Sah a feleségének -, és mindent meg kell tennünk, amit csak kíván. De emlékezz rá, hogy olyan keveset költünk az ebédre, amilyen keveset csak lehetséges!

A követlező nap a hetipiac napja volt. Ballú Sah elhatározta, elmegy a piacra, hogy néhány jó üzletet kössön. Így akarta pótolni azt a pénzt, amit a bráhmana ebédjére kénytelen volt fordítani. Ezért megkérte a feleségét, hogy viselje addig gondját a vendégnek.

– Valójában az én kötelességem lenne, hogy kiszolgáljam a vendégünket, de más, sürgős dolgom akadt – magyarázta az asszonynak.

Dzsánakí Dász látta, hogy Ballú Sah kora reggel siet a piacra. Gyorsan elfutott a fukar házához, mivel meg akarta tudni, hogyan is állnak a dolgok, készülnek-e az ebédfőzéshez?

Sámálí teljesen kijött a sodrából, mikor látta, hogy vendége ilyen korán megérkezett. Ennek ellenére udvariasan köszöntötte, és hellyel kínálta őt.

– Éppen úton vagyok a templom felé – szólt Dzsánakí Dász -, de láttam, hogy Ballú Sah elsietett valahová, és gondoltam, hátha segítségre vagy tanácsra van szükséged, ezért szakítottam meg az utamat.

– Nagyon szépen köszönöm – válaszolta Sámálí -, legjobb tudásom szerint igyekeztem elkészíteni az ebédet, hogy minden előírásnak megfeleljen, és nagyon szívesen követem a tanácsaidat.

– Nagyon egyszerű a dolog – mondotta a vendég -, de egy fontos dolgot nem szabad figyelmen kívül hagynod! Bár férjed ünnepélyes fogadalmát egy bráhmana vendégül látására tette, néked tíz emberre kell számítanod az ínyencfalatokat. Bízom benne, hogy elegendő finomságot fogsz ebédre tálalni.

Sámálí felsorolta a furfangos bráhmanának azokat az ételeket, amelyeket elkészíteni szándékozott.

– Ez rendben is lenne – mondotta Dzsánaí Dász -, de mivel Isten is úgy akarja, készíts még ezenfelül háromfajta édességet is. Így mindegyik félistennek a kedvében járunk. Az édességet Ganapati félisten szereti nagyon.

A bráhmana sietve távozott.

Sámálí elkészítette az összes eledelt délutánra, és hamarosan a vendég is megérkezett.

– Remélem, készen van a finom ebéd – szólt a bráhmana, és asztalhoz ült. – Először a családi félistenek, a háznép védőszentjei kedvéért eszem.

Sámálí meggyújtotta a mécsest, és elébe hordta a sok-sok jó falatot. Dzsánakí Dász akkor így szólt:

– Okos asszonynak látszol. Kíválóan főzted meg a szent ételeket. De miért nem adod nekem ide a két aranymohurt, amelyet a férjed megígért nekem? Az is nagyon fontos része a fogadalomnak.

Sámálí nem emlékezett rá, hogy férje beszélt volna az aranymohurokról. De ha ez fontos szokás, csak nem fog alkudozni egy ilyen magasztos pillanatban!

Dzsánakí Dász leült a lakomához. Rengeteget evett. Ezután kiterített egy ruhát a földre, és az összes maradékot becsomagolta. Hatalmas batyu lett belőle, amit a családjának vitt. A két aranymohurt, amelyet a félistenek kívánságából kapnia kellett, a pénzeszacskójába rejtette, és így szólt:

– Az étel nagyon jó volt, és az Isten elégedett lesz veled és Ballú Sahhal. Már csak egy aprócska szertartás van hátra, melynek “daksiná” a neve.

Sámálí nem egészen értette, mit akar még a bráhmana. Dzsánakí Dász elmagyarázta.

– Ha vendégül látsz ebédre egy bráhmanát, az étkezés nem lesz teljes, csak akkor, ha távozásnál még két aranytallért nyújtasz át neki. Ez jól ismert szokás. Biztos vagyok benne, hogy az olyan kötelességtudó asszony, mint te vagy, ismeri ezt a szokást!

A szegény asszony félt attól, hogy zsugori férjét fölbosszantja majd ez a jól ismert és fontos szokás, de nem tehetett egyebet, kifizette a két aranymohurt a bráhmanának.

Végül is Dzsánakí Dász mindennel elégedetten hazatért. Otthon előhívta feleségét, és felkészítette arra az esetre, ha este Ballú Sah dühösen állítana be hozzájuk. Gondosan elmagyarázta az asszonynak, hogy mi a teendője, azután szobájába ment, és lefeküdt. Mindjárt mély álomba szenderült, hiszen nagyon sokat evett ebédre.

Késő este volt, mire Ballú Sah hazaérkezett. Felesége elmesélte neki, hogy mi mindent követelt a vendég.

Ballú Sah borzalmas dühbe gurult. Felragadta legnagyobb botját, és Dzsánakí Dász házába rohant.

Amint a bráhmana felesége megpillantotta a tomboló zsugorit, jajveszékelni kezdett, és sírva tépte a haját.

– Óh, te gonosz meber – kiáltotta az asszony -, mit tettél a férjemmel?! Megmérgezted őt! Halálán van a nálad elfogyasztott ebédtől, és ha meghal, a poroszlók elfognak és felakasztanak téged! Nem szökhetsz meg, Ballú Sah! – jajongta könnyek között az asszony. – Óh, ha meghal a férjem, mi lesz velem és gyermekeimmel?!

– Ne beszélj, ne kiabálj olyan hangosan – könyörgött Ballú Sah -, bárki meghallhatja! Miért nem küldtél orvosért?

– Orvosért?! – üvöltötte az asszony.- És miből fizetem ki a gyógyítást? Van is nekünk orvosra pénzünk! Adj nekem tíz aranyat, és én azonnal elküldök az orvosért! Ha nem hívunk orvost, hogy kikúrálja őt, téged bizonyosan felakasztanak.

– Adj egy kis időt, hogy hazarohanjak a pénzért – esendett a fukar -, adj egy kis időt, Isten nevében! El fogok neked küldeni tíz aranyat, és hívasd el a legjobb orvost.

Ballú Sah magával vitte Dzsánakí Dász fiát is, és olyan gyorsan rohant haza, ahogy csak lába engedte.

Felesége csodálkozva kérdezte:

– Mire való ez a nagy sietség? Mi történt?

– A lehető legrosszabb, ami történhetett – felelte Ballú Sah -: te mérgezted meg Dzsánakí Dászt, és engem fognak felakasztani!

A fösvény reszkető kézzel kinyitotta a ládikóját, kivett belőle tíz aranymohurt, a fiú kezébe nyomta, és így szólt:

– Azonnal rohanj haza, add át az aranyakat édesanyádnak, és mondd meg neki, hogy haladéktalanul hívassa a legjobb orvost!

A fiú átvette az aranyakat, és hazaszaladt. Ballú Sah pedig ünnepélyes fogadalmat tett, hogy ha megmenekül a bitófától, ezer bráhmanát fog vendégül látni ebédre.

2002/33.