Egy szülő nő naplója

Március közepe

Azt hiszem újra terhes lettem. Bálintkánál is így volt, rögtön megéreztem a más állapotot. Talán jobb lesz, ha beszélek róla, biztos örülni fog neki az apja is.
Valóban örült, de orvoshoz még nem megyek el, ráér később.

Április – május

Nehezen viselem ezt a folyamatos émelygést, az elsőnél nem így volt. A múltkor milyen szép lett a bőröm a terhesség alatt, most ez viszont elmaradt. Kicsit mintha más lenne minden. Mondták, hogy minden terhesség más, de miért a jó dolgok maradnak el?

Tavasz

Zs. nagyon örült a hírnek. Próbálok felkészülni a feladatra, hát nem könnyű, de biztos nagyon jó lesz. Két év korkülönbség nem sok, az első pár év fizikailag egy kicsit megterhelő, de ha már nagyobbacskák lesznek, biztos jó lesz. Még nehezen tudom elképzelni a második gyereket magam mellett. Maga a terhesség igen jó állapot, nem is tudom mihez hasonlítani. Harmónia költözik a lelkembe, ami biztonságot és szeretetet jelent és bár fizikailag egy kicsit fárasztó, mégis nagyon jó érzés.

Június közepe

Most tizenkét hetes a terhességem, azt hiszem ideje elmenni az orvoshoz. A korai ultrahangról már úgy is lemaradtunk, de talán nem is baj.

Június 14.

Ma voltam ultrahangon, csodálatos élmény volt. Ahogy megpillantottam a monitoron a bennem kialakuló életet, olyan volt, mint egy gyerekrajz az ősgyermekről. Ovális fej, nagy fülek és száj, mélyen ülő szemek. Megdöbbentem, talán minden pici ilyen?

Június 21.

Nem mozog olyan sokat és olyan élénken, mint Bálint annak idején. Még csak a tizenharmadik hétnél tartunk, és már érzem. Ez viszont egyforma a két terhességben, akkor is nagyon hamar megéreztem, a tizenhatodik héten. A nevén is illenék már elgondolkozni. Mindketten azt szeretnénk, ha lány lenne, de mi legyen a neve? Ez olyan nehéz döntés. A gyerekre később is jellemző lesz a neve, jó lenne tudni milyen lesz és ahhoz választani nevet. Bizonyos társadalmakban csak egy-két év után adnak nevet a gyereknek. Lehet, hogy igazuk van. Az is fontos szempont, hogy szépen lehessen becézni.

Nyár

Az egész nyár olyan gyorsan telik el, hogy alig van időm naplót írni. Valami nyugtalanság is van bennem. A második gyerek… olyan furcsa. Nem lenne jó, ha Bálintkát kevésbé szeretném, de azt is nehezen tudom elképzelni, hogy szerethetek még annyira egy gyereket, mint őt. Nem tudom, hogyan kell csinálni két gyerekkel. Az egyet már éppen kezdtem megtanulni, kialakult a napirend, és most minden megint megváltozik. Bálint is érez valamit, egyre nyugtalanabb.

Eltelik a nyár, rohan az idő. Most, hogy dolgozni is kell járnom, nem jut idő a pihenésre és alvásra, de persze anyagilag előnyösebb, ha én is dolgozom.

Augusztus

Már a fürdetés sem megy, takarítani sem tudok, a pocakom csak nő és nő. Most már az émelygés legalább elmúlt. Szép idő van és jó a nyár, egy kicsit könnyebb ilyenkor az öltözködés, de mire igazán megnő a hasam, már hideg lesz, és nem úszom meg ilyen könnyen.

Szeptember

Lassulok. Nagy segítség, hogy már a takarítást és a fürdetést nem kell nekem végeznem. Mindig tudtam, hogy jó házasságot kötöttem, de most újra bebizonyosodott. Gyermekeim apja sokat segít és ez nagyon jól esik. Ilyenkor annyira megváltozik az ember érzelmi élete. Furcsa, de nagyon kiegyensúlyozott a hangulatom, nagyon jó dolog más állapotban lenni. Talán ez a gyerek védelmére alakul így, vagy betekintést nyerhetünk a „nagy teremtésbe” és megérezzük a teljesen bizonyos biztonságot. Nem tudom mi ez, de jó. Attól tartok nem ilyenkor kell doktorálni.

Október 16.
Sokat gondolkoztunk a szülésen. Zs. azt mondja, neki egyszer elég volt jelen lenni a szülésnél, nem igazán ragaszkodik hozzá, hogy még egyszer ő asszisztáljon. Nagyon jó hogy ott volt, velem volt, de nem akarok erőszakos lenni, a férfiak ezt többnyire nehezen viselik. Majd gondolkozunk közösen, és biztos lesz jó megoldás. A kórházban azt mondták, hogy nem feltétlenül a férjnek kell jelen lennie, lehet bárki, aki közel áll hozzám és szívesen segít.
A név sincs még eldöntve, de én csak lányban gondolkozom. Talán jó lenne a Brigitta? Nem tudom. Még van időnk.

Október 31.

Ma kell menni az utolsó ultrahangra. Még nem látták a baba nemét, talán ma sikerül megtudnunk.
Sikerült. Az orvos határozottan állította, hogy kislány. Nagyon boldogok vagyunk, mindig lányt szerettünk volna, és most itt van.

November 3.
Ma családi ünnepet tartottunk és persze szóba jött születendő kislányunk is. Beszélgettünk a nevekről, azt hiszem a Gitta jó lesz. Fiú néven már nem is gondolkozunk, de mi van, ha mégis fiú lesz? Mindenki nagyon várja az új jövevényt, és ez jól esik.

November 7.

Ma újra elmentem az orvoshoz, valami gond van. Nagyon rám ijesztettek, lehet, hogy koraszülött lesz a gyerek. Be kell feküdnöm a kórházba, le kell állítani a vajúdást, mert a baba még csak 32 hetes. Mi lesz Bálintkával, ha én kórházba megyek? Még soha nem voltunk egymástól távol ilyen sokáig. Két-három hét nagyon hosszú idő. Alig akartak kiengedni a kórházból, de sikerült még kiharcolnom egy kis időt, hogy bevigyem a táskámat. Persze hazáig sírtam. Az is nagyon rossz érzés, hogy a babának valami baja lehet, de magára hagyni a másik gyereket – ez is borzasztó.

November 10.

A helyzet nem annyira súlyos, mint gondoltuk. Csak egy napig kellett infúziót kapnom és elég lesz, ha egy hétig maradok. A gyereket mindennap behozzák több órára, így egy kicsit könnyebb. Úgy érzem, nagyon hiányzunk egymásnak. Most fordul elő először, hogy nem vagyok vele, nem tudom mit ért meg az egészből. Persze nemcsak ez számít, nekem is nagyon hiányzik az együttlét. Ettől eltekintve jól vagyok. Találkoztam egy kedves, jó humorú ismerőssel, aki elviselhetővé teszi a benti hangulatot. Ő sajnos már többször volt bent, magas vérnyomása mellett a harmadik gyereket várja. Még másik három gyereket vállalt, akik szintén testvérek. A szüléseivel is elég sok bonyodalom volt, de itt csak komplikált szülések történetét hallom. Ezek megnehezítik a szívemet. Átjárunk a szülészetre az átkerült kismamákhoz, így kis optimizmussal töltődünk fel.

November 14.

Egy hét után végre kiengedtek az orvosok. Vissza kell még mennem, és persze ha érzem a görcsöket, rögtön szólnom kell. Mikor hazaértem Bálintka csak bújt hozzám. Úgy látom egy kicsit megviselte a hiányom, mindig attól fél, hogy újra elmegyek. Idővel biztosan rendbe jön.

November 21.

Lassan kezd megnyugodni a fiam. Már előre félek, hogy a szülésnél újra megismétlődik ez az állapot, nem szeretnék neki nehézséget okozni. Olyan jó lenne, ha minden problémát átvehetnék tőle, persze tudom, hogy neki nem igazán ez a jó. Nincs nagyobb fájdalom, mint mikor a szülő szenvedni látja a gyermekét, és nem tud rajta segíteni. Talán mire odajutunk, fel tudom készíteni és úgy jobban viseli. Majd.
A hasam is újra görcsölt, de bent hallottam egy népi módszert, kipróbáltam és a görcsök elmúltak. Nagyon örülök neki, így nem kell visszamennem a kórházba.

December

A lágyéki görcsök egyre többször jelentkeznek, és egyre kiterjedtebben, erősebben, már nemcsak a jobb, hanem néha a baloldalon is. Egyre többször indulnak be a fájások, néhány óránál azonban nem tart tovább. Már az utolsó időszaknál vagyunk. Nemsokára megérkezik a gyermek.

December 25.

Karácsonykor elindultak a fájások, de leálltak. Másnap újra indult és ezek már valódi fájások voltak. Délben kezdődtek, de az ötperces fájásokon nem jutottunk túl sokáig. Nem tudtam, mit tegyek, felhívtam az orvost, ő azt ajánlotta, menjek be a kórházba, az a biztonságosabb, ha megindul a szülés, akkor ő is ott lesz már. Mire beértünk, már kellő mértékben kitágultam, a doktor is ott volt és édesanyám. Ő vállalta, hogy segít a szülésnél. Nagyon érdekes és különleges helyzet ez, többnyire az apák vesznek részt a szülésnél, de ő már látta és azt hiszem annyi elég volt neki. Most otthon várakoztak és izgultak értünk. Nem volt elég intenzív a fájás, még mindig csak az öt percnél tartottunk, így újabb infúziót kaptam. Egy kedves szülésznő volt velem – Bálintot is nála szültem – Anasztázia. Jó volt ismerős arcot látni ebben a nehéz pillanatban. A második szülésnél erősebbek a fájások, amit én nem gondoltam volna. Fel kellett repeszteni a burkot, majd egy nagy labdára ültettek lovagló ülésben, Anyukám mögöttem ült egy széken, így az ő térdére támaszkodhattam. A fájások felgyorsultak, sikerült koncentrálnom a levegővételre. Sokkal nyugodtabb voltam, mint az első alkalomkor, egyáltalán nem féltem. A helyes levegővétel is hozzásegített, hogy minden jobban ment, nem is fájt annyira, a szünetekben volt időm felkészülni.
Nehéz munka a szülés fizikailag is. Nagyon nagy fájdalmak érnek és valami varázslat, hogy ezt újra és újra véghez visszük. A doki úgy érezte, félek kitolni a gyereket és talán egy kicsit bennem is volt ilyen érzés. Nem tudom melyik a nehezebb pillanat, megérkezni ide a Földre vagy eltávozni innen. Belezuhanni egy bőrzsákba biztos nagy trauma, bár nem emlékszem rá, de a gyerekemet egy kicsit féltettem tőle.
– Gyönyörű szép kislány! – mondta halkan a doktor úr.
– Tényleg kislány? – kérdeztem.
– Tényleg – volt a válasz. Az öröm, a kimerültség és a meghatottság könnyeket csalt a szemembe.
A köldökzsinór elvágásával vártak egy kicsit, mert szerettem volna megvárni, míg leáll a pulzálása. Ekkor ölelhettem először magamhoz Gittát. Csodálatos melegség töltötte el, mikor szív a szívhez dobban. Azt mondják, erre az ütemre mindig emlékeznek a gyerekek és ha egy anya a szívéhez öleli a gyermekét, az rögtön megnyugszik és abbahagyja a sírást.
Még nem voltunk készen, némi utómunka maradt hátra. A méhlepényt ki kell nyomni, ez sokkal fájdalmasabbnak tűnik, mint a szülés. Már a legszebb eredmény előbújt, mi jöhet ez után? Egy vastag és nagy szövetdarab, ami most már nem fontos.
Közben kint mosdatták a kicsit, Anyukám kiment hozzá. Én is hallottam az adatokat: 3225 g, és 49 cm. A doktor úr elkezdett varrni, az utolsó öltés mindig emlékezetes.
– Már csak kötök egy csomót. És kész.
– Ne menjen el! – kértem csöndesen.
– Mindennap bejövök meglátogatni.
– Hadd adjak egy puszit – mondtam és ő oda hajolt, én pedig átöleltem – Köszönöm – mondtam.
– Szívesen – jött a válasz.
Mire elkészültünk, odahozták a babát, aki az élet első jeleként elkezdett szopni. A legszebb karácsonyi ajándék. Az én kislányom… Csak sírtam és mosolyogtam.

Mónika

2002/33.