A Káma-szútra filozófiája

Mi is a Káma-szútra? A nyugat szexuális forradalmának évezredes, megbotránkoztató elődje, vagy a hindu szentírások része? Káma jelentése vágy, szerelem, érzékiség, gyönyör, kéj, a szútra pedig fonál, láncszem, elméleti gondolatsor. A szútra irodalom az ősi indiai vallási és filozófiai irodalom egyik műfaja, így tehát a Káma-szútra a kéj szentírása volna?

A kinyilatkoztatott vallások mind az erkölcsösség erényét hirdetik, dicsőítik a szüzességet és nem támogatják a házasságtörést. Ez alól a hinduizmus sem kivétel. Hogyan magyarázzunk egy olyan hindu írást, amely a szexuális vágyról szól? Hogyan egyeztethetők össze a khadzsuráhói templom erotikus szobrai a szentség eszményével?

Szentírás vagy pornográfia?

Talán merésznek tűnik a Káma-szútrát a szentírások közé sorolni, de vizsgáljuk meg türelmesen a kérdést! Az igazság nyugati és a keleti megközelítése között az a perdöntő különbség, hogy a nyugat ezt a jövőben keresi, míg a kelet a múltban találja meg. A nyugat számára az igazságot még fel kell fedezni, a kelet számára ez örök tény, ami egyéni erőfeszítés és isteni kegy révén tárul fel az ember előtt. A nyugat az emberi rációval indokolja az igazságot, a kelet pedig a szellemi hovatartozással. Ennek alapján vizsgálják: a) a tanítók láncolatához (guru-parampará) tartozást – ez köti össze az írót az Igazsággal; b) a kinyilatkoztatás szellemének megőrzését és végül c) a konzekvens végkövetkeztetést (sziddhánta) a letisztult végső konklúzió harmóniáját más írások véleményével.

Ahhoz, hogy eldönthessük, vajon szent forrásmű-e a Káma-szútra vagy sem, a fenti követelmények teljesülését kell megvizsgálnunk.

A szerző – mint a hindu szentírások lejegyzőinek legtöbbje – inkább szerkesztőnek, lejegyzőnek tartja magát, mint írónak. Műve elején a téma tisztázása után ismerteti a tanítómesterek láncolatát, akiken keresztül ez az ősi tudomány alászállt.

Tiszteletem fejezem ki a hajdani bölcseknek, akik koruk nézeteit témánkkal kapcsolatban kifejtették.
Pradzsápati, a teremtmények ura, miután megalkotta az embert, egy százezer versből álló tanulmányt állított össze, amiben a társadalmi élet szabályait a nemes erények, a gazdasági fejlődés és a szexualitás hármas szintjén határozza meg.
Manu, a magától született félisten fia Dharma Sásztra című művében különítette el a nemesi erényekről és etikáról szóló aforizmákat.
Brhaszpati az Artha Sásztra című írásában a politikáról, a közgazdaságról és a gazdasági gyarapodásról szóló aforizmákat gyűjtötte össze.
Siva társa, Nandi a szexualitást érintő ezer fejezetet különítette el, így alkotva meg a Káma Sásztrát.

A további két követelményről pedig a későbbiekben szól az egyik vers:

„Vátszjájana a szent írásművek szabályainak szellemében, valamint Babhravjasz inspirációját követve a szent tradícióval összhangban szerkesztette a Káma-szútrát.” (2.56.)

Ezek alapján a Káma-szútra igenis besorolható az óind filozófia és vallásosság szent forrásművei közé, s nem csupán ezért, mert a szerző ezt állítja, hanem főként konklúziójának párhuzamai miatt.

Aszkéta szerző az erotikáról

A Káma-szútra írója bizonyos Vátszjájana, aki inkább szerkesztőnek, mintsem írónak tartja magát. Vátszjájana papi rendbe tartozó bráhmana volt, jeles tudós Pátaliputra városában, az időszámításunk szerinti IV. században. Ez az időszak a Gupta-kor, amelyre élénk kulturális pezsgés volt jellemző.

Vátszjájana Benáresz városában folytatta vallásos tanulmányait. Az erotika kézikönyvei, már-már hozzáférhetetlenné váltak, de neki sikerült összegyűjtenie az idevágó forrásokat. Ezeket összegezte Káma-szútra című művében, ami a téma klasszikusává vált.

Két adat határozza meg a Káma-szútra keletkezésének lehetséges időkereteit. Az időszámításunk előtti I. században élt Satakarni említi először az érzékiség vezérfonalát, Varáhamihira i.sz. VI. századból datálható műve, a Brhad-szanhita pedig inspiráló forrásként említi a Káma-szútrát.

Az emberiség ősatyjától származó erotika tudománya – közeledés, házasodás, a feleség kötelességei és jogai, mások feleségeivel való kapcsolatok, titkos üzelmek s egyebek – időközben olyannyira tagolódott, hogy e tudomány egésze, konklúziója csaknem teljesen eltűnt.

A szerző nemes igyekezettel meg akarta menteni e tudás integritását a feledéstől, s a tudást nem a leírt tények és részletek összefoglalására érti, hanem a „teljes mű lényegére”. Éppen a teljesség igénye, vagyis a Káma-szútra filozófiai végkövetkeztetése teszi érdekessé vizsgálódásunkat.

A szanszkrt nyelvben a véda szó jelöli a tudást. A Véda örökké létező és Istentől származik. Kezdetben egy Véda volt, amit a tanítómester és a tanítvány meghitt, személyes és szeretetteljes kapcsolatán keresztül szóban adtak tovább, őriztek és osztottak meg. Képzett tanítókra és képzett befogadókra volt szükség a Véda tiszta tudásának megőrzéséhez. Később az egységes Védát részekre tagolták, s az ember hibájából a jelen világkorszak kezdetére az ősi tudás már-már elveszett. Ekkor vált szükségessé a szakrális tudomány kodifikálása, amit isteni elhivatottságú személy, Vjásza vitt véghez. Így jelentek meg az emberi történelem folyamán először a szentírások.

A Káma-szútra születésének története nagyon hasonló a Védákéhoz. A szükségszerűség megszüli a törekvést, és ebből a törekvésből egy „új” szentírás születik.

Az ember gyöngéje

Általános emberi hajlam a „saját olvasat”. Olvasás közben azt értjük meg a műből, amit szeretnénk, saját szemüvegen keresztül nézzük a világot. „Nincs Isten!” – áll a Bibliában, ám folytatódik a mondat: „sóhajt a hitetlen”. Gyakran megváltoztatjuk a mű jelentését, üzenetét az eredeti helyett mással cseréljük fel. Az emberi gondolkodás eme problémáját felismerve nemcsak olvasni kell a szent könyveket, hanem a végkövetkeztetésüket is ajánlatos megérteni. Azt is tanácsolják, hogy olyasvalaki irányítása alatt folytassuk spirituális tanulmányainkat, aki már ismeri az Írások végkövetkeztetését, szilárd azok megvalósításában, s így képes másokat is elvezetni ahhoz a célhoz, amit ő már elért.

E metódust ajánlja a Káma-szútra is:

„Az ember cselekedjék azok útmutatása szerint, akik ismerik a Szentírásokat.” (2.6.)

Ezzel Vátszjájana megerősíti a Szentírások tekintélyét és kijelenti, hogy csatlakozik azok következtetéséhez. Ez azt is mutatja, hogy a Káma-szútrát a Szentírások fényében kell olvasnunk, nem pedig azoktól függetlenül.

Az emberben megvan az a sokszor túlzottnak tűnő önbizalom, amivel felvértezve saját ítéleteket hoz, vagy akár önfejű következtetésekre jut. De vajon ez a személyes vélemény egyezik-e majd a szóban forgó mű mondandójával? Az ember véleménye egyezik-e a Szentírások végkövetkeztetésével? Valószínűleg nem, hiszen valójában nem a Szentírást olvassuk, hanem azt, amit elménk a szövegre vetít – saját meglátásainkat és következtetéseinket.

Hosszú évszázadokon át ez történt a Káma-szútrával is. Manapság is hasonló a helyzet – filmek dolgozzák fel a művet, pornográf honlapok futnak e címen, óvszerek vagy afrodiziákumok használják a jól ismert szlogent, netán vágott kiadások jelennek meg, amik csak néhány kiragadott részlettel foglalkoznak – valóságos iparág bontakozott ki a káma-szútra védjegy alatt, de a mű következtetését és valódi üzenetét alig ismerik.

Így a Káma-szútra inkább erotikus kézikönyvként, semmint az érzékekről és az emberi vágyakról szóló mély filozófiai értekezésként híresült el. A pajzán vagy pornográf emberi elme rostáján kihullik mindaz, ami az érzékek fegyelmezéséről, szabályozottságról és magasabb célokról szól, s marad csupán a szexus. Ez a Káma-szútra végzete: félreértik és félreértelmezik, ahogyan az sok egyéb szent írásművel is történt. Próbáljuk megismerni a Káma-szútra magvas filozófiai következtetését a mű versein keresztül, s ne annak higgyünk, amit másoktól hallottunk!

Az eredeti Káma-szútra

A Káma-szútra Homérosz Iliászához hasonlóan egy dicsőítő szózattal kezdődik. Homérosz így szól:

„Istennő, haragot zengj, Péleidész Akhileuszét,
vészest, mely sokezer kínt szerzett minden akhájnak,…”
(Homérosz: Iliász 1.1. – Devecseri Gábor fordítása)

Ily módon mutatja be, mi lesz eposzának témája: háború, amit egy ember dühe szült. Vatszjájana is dicsőítéssel kezdi művét, amely rámutat tanulmányának témájára:

„Legyen dicső az élet három célja: az erény (dharma), a gazdasági gyarapodás (artha) és a szerelem (káma), amely jelen mű témája is!” (1.1-2.)

Így tisztázza témáját – az érzékiségről értekezik majd, amely a három életcél közül az egyik. Minden szerző természetes vágya volna választott témájának kiemelése a többihez képest. De Vátszjájana nem így tesz, hanem a Szentírások szellemét és saját meggyőződését követve az erotikát annak megfelelő helyére teszi a két másik életcélhoz képest: jelentéktelen és alárendelt helyre.

„A dolgok viszonylagos jelentősége és értéke megvizsgálandó. A pénz fontosabb, mint a szerelem, a társadalmi sikerek pedig fontosabbak, mint a szerelemben elért sikerek, az erény pedig fontosabb, mint a siker és a jószerencse.” (2.14.)

Az indiai szentírások négy, sőt öt életcélt neveznek meg. A világi feladatokon – erény, megélhetés, szaporodás – túl a negyedik az üdvösség (móksa), az ötödik pedig az istenszeretet (préma). Ez utóbbi igen magas és ritkán említett célja az emberi életnek, ám az üdvösségről annál több szó esik. Miért mellőzi ezt Vátszjájana a kezdő versben? Nos, az üdvösség az anyagi életcélokkal szemben a spirituális síkot érinti. Olyan ez, mint egy másik dimenzió, amely nem közvetlen témája a Káma-szútrának. Az üdvösség szabadulás az anyagi tudat kötelékei alól, az istenszeretet pedig a lelki szint tényleges elérését jelenti. Ilyenképpen ugyan egyik sem közvetlen tárgya a vizsgálódásnak, Vátszjájana mégis magasabb rendű életcélként említi őket.

„A gyermekkort a tudás megszerzésének kell szentelni. Az érzékiség a felnőttkorban érvényesül. Az öregkor az erény gyakorlására és a lelkiek felé törekvésre való.” (2.2-4.)

Az üdvösség, a lelki törekvés tehát az emberi élet végső céljának tekinthető. Vajon ez csak öregkori feladat, míg a gyermekkor és a felnőttkor más célok elérésére való? A következő versben Vátszjájana megadja a választ:

„Mivel bizonytalan az ember életkora, élni kell minden lehetőséggel.”

Erkölcs és erotika

Bár a Káma-szútra témája az erotika, a szerző gyakran foglalkozik az erkölcs (dharma) kérdésével is. Többször megemlíti, hogy az erotika és az erotikus gyakorlatok nem ellenkezhetnek a dharmával. Az erkölcs a dharma elválaszthatatlan része. Vátszjájana még a vegetárizmust is morális kérdésként, mi több, isteni áldozat gyanánt kezeli.

„Az olyan tettek, mint a hústól való tartózkodás – az írások tiltása alapján – moralitás vagy dharma kérdése.” (2.7.)

Honnan állapítható meg, mi számít erkölcsös viselkedésnek és mi nem? Manapság sokan igen szabadon értelmezik a moralitást, ezt csupán egyfajta íratlan belső szabálynak tekintve, ami meglehetősen viszonylagossá teszi a helyzetet. A Káma-szútra nem támogatja ezt az elképzelést, és egyértelmű véleményt vállal:

„Az erény szabályai, amelyek a lelki élethez kapcsolódnak, csak a kinyilatkoztatott írásokon keresztül ismerhetők meg.” (2.16.)

Vátszjájana határozott véleménye szerint az erkölcs és morál nem személyes látásmód vagy vélemény kérdése. Az erkölcsi normák világosak, örökérvényűek és a Szentírásokból ismerhetők meg.

Felelős, személyes döntési helyzetekben azonban az írások is elfogadják a belső konzultáció létjogosultságát: „Hallgass a szívedre!” Igen fontos, hogy a külső források véleményét belső meggyőződésünk, az isteni útmutatás benső hangja is jóváhagyja. Azonban arra is figyelmeztetnek, hogy e belső útmutatást csak a teljesen megtisztult ember képes hallani. Addig csak az elme vad viharának hangjai hallatszanak, míg a belső isteni aspektus hangja gyengéd suttogás. Ezt csak azok hallják meg, akik figyelnek, és lecsendesítették az elme vad viharát.

Vátszjájana a Káma-szútra második fejezetében adja meg a káma definícióját:

„Káma jelenti a tapintás, látvány, íz és illat élvezetére irányuló oly mérvű mentális hajlamot (pravrtti), amelyből a gyakorló elégedettséget merít.” (Káma-szútra 2.11.)

Az érzékiség olyan érzékelés, amely felfogja az illúziónak az érzéktárgyban megnyilvánuló erejét. Az érzékek tárgyából születik a vágy, a vonzalom és a gerjedelem, s az érzéktárgyak megszerzésének vágya az érzékiség (káma). Az érosz az ember gyönyörvágyó hajlama, ami a hallás, tapintás, látás, ízlelés és szaglás mentális tevékenységeiben keres kielégülést.

Az érzékiség ördögi köre

„Az érzékiség olyan tapasztalat, amely saját magában végződik, részben kapcsolódik a tapintáshoz, és szorosan összefügg az önös élvezettel.” (2.12.)

Ez a definíció valóságos ördögi kört rajzol elénk. Az érzékiség az önös élvezettel függ össze, és önmagába fordul vissza. Akkor hát mi az érzékiség célja? Egyfelől „önös élvezet”, ám ezzel szemben Vátszjájana a nemzést, a szaporodást tartja az érzékiség valódi céljának.

Az érzékiség egyetemes és természetes jelenség, amely általánosan jellemző minden élőlényre. Vátszjájana éppen erre hivatkozva magyarázza műve szükségszerűségét, amely az alapvető viselkedési szabályokat igyekszik megfogalmazni.

„A kezdeményező tettek fontosságának ismeretében a férfiaknak s nőknek útmutató viselkedési normákra van szükségük.” (2.18.)

A modern társadalom gyakran hallatszanak a „Szabadságot!” és „Szabályok nélkül!” felkiáltások. De a homo ludens, a játékos ember szeret játszani, márpedig szabályok nélkül nincsen játék. Az ember olykor lázad a szabályok ellen, mondván, azok az élvezet ellen szólnak. Ám a helyesen megfogalmazott játékszabályok nemhogy csökkentik, de inkább fokozzák az élvezetet. A lázadás szelleme inkább a félreértelmezett élvezet- és játék-felfogásból születik. Az egoista vágyak eltorzítják az ember látásmódját, aki így hajlamos saját szabályokat megfogalmazni. Pedig a játék akkor élvezetes, ha mindenki ismeri és be is tartja a szabályokat, mert így mindenkinek örömére válik. Az érzékiségnek, mint játéknak szintén megvannak a szabályai, amiket a Káma-szútra összegez. Ezek szerint az ember még az élvezeteket is csak szabályozottan keresheti, máskülönben ellentmondásba kerül az alapvető erkölcsiséggel, s még annak az érdeklődésével is, aki kutatja az élvezeteket.

„Korlátozások, szabályok nélkül az ember nem tudja átadni magát az élvezeteknek. Az erkölcs és az anyagi gyarapodás fontosságát figyelembe véve koordinálja az ember saját cselekedeteit.” (2.32.)

Mi történik azokkal, akik a szexuális örömök utáni hajszában megfeledkeznek az erkölcsről? Sikeresek lehetnek? A Káma-szútra egyértelmű nemmel válaszol:

„A buja ember hiábavaló. Elviseli a megaláztatást, nem ösztönzi a bizalmat, és vonzza az emberek megvetését. A túlzottan kéjsóvár ember, aki átadja magát a nemi tobzódásnak, romlásba dönti saját magát és környezetét is.” (2.33-34.)

A négy emberi életcél szervesen illeszkedik egymáshoz. Sikert mindegyiknek a hiteles, őszinte megélésével, szabályozott, előírásszerű gyakorlásával és meghaladásával érhet el az ember. Az anyagi testtel együtt járó funkciók – lét- és fajfönntartás – egyetemlegesen vonatkozik minden élőlényre. Alacsonyabb fajokban a természet elrendezése biztosítja a megélhetést és a szaporodást, s ez az ember esetében is alapvető ösztönszintű tevékenységet jelent. Ám ehhez társul az ember erkölcsi igénye. Az indiai szemléletben az emberi élet alapja az erkölcs, amely szellemében biztosítható a tisztes megélhetés, a gyarapodás és a szaporodás, az utódok gondozása. S amikor az ember már eleget tett eme hivatásainak, figyelmét tovább emelheti a lelki célok, az önmegvalósítás felé. Ez a türelmes, fokozatos fejlődést segítő és lehetővé tévő szemlélet eredményezte a Káma-szútrát, amely tehát sokkal inkább életvezetési tanácsokat és szabályozó előírásokat tartalmaz az aktuális életkorban és –helyzetben lévők számára, mintsem alantas pornográf szerepet töltött volna be. Ne feledjük, a szerző bár az érzékiségről értekezett, maga teljes önmegtartóztatásban élt! S ez is rejtett utalás arra, hogyan minősülhet át a test vágya a lelkek találkozása iránti transzcendens igénnyé.

52. Áttanulmányozván a hajdani értekezéseket s figyelembe véve alkalmazhatóságukat igyekeztem tömör formában összeállítani a Káma-szútrát.

53. Az értelmes ember ismeri az erény, a vagyon s a szenvedély szerepét, valamint a társadalmi szokások fontosságát, így nem hagyja, hogy a szenvedély félrevezesse.

54. Az szenvedély felkorbácsolásának különös praktikáiról a szóban forgó téma miatt esett szó, amit követően mindenkinek felelős döntésre kell törekednie.

55. Mérlegeld, az értekezés mely gyakorlata vonatkozik reád! Ugyanakkor mindent a helyi szokások figyelembe vételével ajánlatos gyakorolni.

56. Én, Vátszjájana a szent írásművek szabályainak szellemében, valamint Babhravjasz inspirációját követve a szent tradícióval összhangban szerkesztettem a Káma-szútrát. Célom nem a vak szenvedély felkorbácsolása. Amíg művemen dolgoztam, tökéletes önmegtartóztatásban és áhítatban, az Istenség szemléletébe merülve a vallástanulók szeplőtelen életét éltem.

57. Az embernek a kezdettől a végsőkig, a gyermeki ártatlanságtól az öregkori teljes lemondásig mindvégig sikeresnek kell lennie az élet zarándokútján, s nem élhet pusztán szenvedélye kielégítése végett.

58. Aki a földi s égi világban is szeretné az erény, a vagyon és a szeretet ügyét szolgálni, tanulmányozza alaposan értekezésünket, s ugyanakkor fegyelmezze érzékeit!

59. Az erény követelményeit és saját anyagi érdekeit is figyelembe véve a bölcs és hivatásához értő ember nem legyen gyönyörökre sóvárgó élvhajhász, hanem alapítson szilárd családot.

Vladislava Darakchieva Yamuna

2002/33.