Az értelem kelő holdja (Prabódha-csandródaja)
Krsnamisra (XI. század) műve allegorikus dráma, amely az advaita nézeteket, a védánta filozófia monista ágát népszerűsítette. A materializmus iskolája ellen a nevetségessé tétel módszerével lép fel a dráma második felvonásának egyik szakaszában.
Szenvedély(mosolyogva): Ostoba fajankók! Még azt hiszik, a lélek különbözik a testtől, s tettei következményeit egy jövendő állapotában learatja! Akár azt is hihetnénk, hogy a zamatos gyümölcsök a levegőben gyökerező fákról potyognak! Valóságnak hiszik kitalált gondolataikat, így tévesztik meg az embereket. Hamisan bizonygatják olyasminek a létét, amit a képzeletük szült csak, s gyakori polémiákon az egyedüli igazságot valló násztika (védatagadó, nemleges filozófiai iskola) tan művelőit akarják szégyenbe hozni. De ki látta már a lelket a testtől külön is létezni? Vajh az élet nem az anyag végső összerendeződésétől függ? Ezen mélységesen el kell gondolkodni. Sajna nemcsak magukat áltatják, hanem a világot is rászedik. Vajon milyen alapon tesznek különbséget az ugyanolyan testtagokkal – szájjal s egyebekkel – rendelkező lények között? Miért gondolják, hogy az egyik asszony az egyik emberé, egy másik dolog más valakié? Olyan különbségtétel ez, amit én nem ismerek. Aki azt firtatja, vajon a gyöngéd szenvedélyekbe kedvünk szerint belévetni magunkat, más tulajdonát magunkhoz venni, vagy állatot ölni jogos-e vagy jogtalan, nos, az ilyen ostoba fajankó nem az élet végső célja szerint cselekszik. (Kérkedően meditálva.) Szentírásunk tana mindenki előtt világos, az érzékek bizonyságán alapszik és csak a négy elem – a föld, a víz, a tűz és a levegő – létét ismeri el. Az emberi lét célját a kényelmes megélhetésben és az érzéki gyönyörökben jelöli meg, s kimondja, az anyag rendelkezik értelemmel. Tagadja a lélek önálló létét és hirdeti, áldott állapot a halál. Vácsaszpati (más néven Brhaszpati), e tan jeles híve a szerzője szentírásunknak, amit Anyagelvű hívére bízott, az pedig tanítványaira hagyományozta, akik követőiket tanították. Így terjedt el szépen e tan!
(Materialista – Csárvaka – és tanítványa belépnek.)
Materialista:Kedves fiam, tudod jól, a Törvény az egyetlen igazi tudomány, mert ez felölel minden mást, s egyedül a törvény szigora az, amely kordában tarja az ember tetteit. A három Véda merő hazugság. Gondolkodj! Ha a mennyeket elérhetnéd a szerpap, az áldozati rítus és a feláldozott holmik megsemmisülése révén, miért nem szüretelhetsz bőséges és finom gyümölcsöket az erdőtűzben leégett erdő fáiról? Ha az áldozaton kivégzett jószág a mennyekbe emelkedne, miért nem áldozzák szüleiket a gyermekek a rítus során? Ha a halotti áldozat táplálná az ősöket, miért nem lobban lángra az olajtól a kialudt zsarátnok?
Növendék: Nagytiszteletű mesterem, ha a kívánságok mértéktelen kielégítése volna az élet végső célja, ezek itt vajon miért teszik ki magukat a szigorú önsanyargatásból fakadó gyötrelmeknek?
Materialista:Az ostobákat megtévesztik a hazug írások, s a reménység csábereje élteti s táplálja őket. Az alamizsnakéregetés, koplalás, vezeklés vagy a testet sorvasztó nap hevében aszalódás össze sem mérhető egy nagyszemű asszony csábos ölelésével, kinek domború kebleit öleli karod!
Növendék: E zarándokok tényleg azért végeznek lemondásokat, hogy a nyomorult élet néhány kellemes pillanatától megfosszák magukat?
Materialista (mosolyogva): Kedves fiam! Bizony ilyen ostoba a tudatlanságban élő ember. Azt hiszik, el kell taszítsd magadtól az élet gyönyöreit, mert azokba olykor bánat is vegyül. De hát ki volna olyan ostoba, hogy a ki nem csépelt rizst elhajítaná, mert a kiváló magot még beborítja a pelyva?
Szenvedély:E vélemények, amiket majdan igazol a jövendő, valóságos balzsam a fülemnek! (Boldogan föltekint.) Kedves Materialista! Kedves jóbarátom!
Materialista:(bűvölten feléje lép) Szenvedély királya, légy mindig győzedelmes! Üdvözöllek téged én, a Materialista.
Szenvedély: Üdv néked, kedves barátom, kérlek, foglalj helyet itt mellettem.
Materialista: (leül) Alázatos hódolatát küldi néked Kali, a megtestesült bűn!
Szenvedély: Óh, a Bűn! Remélem öröme töretlen és akadálytalan!
Materialista: Jutalmazó hatalmadnak köszönhetően mindenki elégedett és boldog. A parancsot teljesítette, most szeretné hódolatát kifejezve megérinteni lábaidat, hiszen dicső az, aki urának elleneit legyőzve láthatja mestere kegyes arcának örömteli vonásait, s a földre borulva ajánlhatja hódolatát lótuszvirághoz hasonlatos lábainál.
Szenvedély: Miféle dicső tetteket vitt véghez Kali, a Bűn?
Materialista: A legerényesebb embereket is letérítette a Védák által előírt útról, akik így saját hajlamaik szerint cselekszenek. Ám ez az eredmény nem a Bűnnek, s nem nekem köszönhető, hisz te voltál, fenség, ki folyton buzdítottál minket. Az alsóbb hivatásokra kárhoztatott emberek, s az utoljára teremtettek (a lovagi, gazdálkodó és szolgarendek) már feledték a Védákat. Hol van hát Békés, hol Önsanyargató (a dráma további szereplői) s a többiek? Mindemellett, aki még olvassa a Védákat, az is csak a megélhetésért teszi. Brhaszpati tanárunk mondotta, hogy az áldozással, a Védák tanulmányozásával, a vezekléssel vagy a test hamuval történő bedörzsölésével csak a gyönge és tudatlan emberek áltatják magukat…
Sem Kuruksétrán, sem másutt nem kell tartani a tudás vagy a lelki megvilágosodás föltámadásától, ilyesmi még rémálmainkban sem fordulhat elő!
Szenvedély: Jól van! Sikerült végre értéktelenné tenni ezt a szent zarándokhelyet.
Materialista: De van még jelenteni valóm! Létezik még egy igen nagyhatalmú jógínő, Odaadásnak hívják. Jóllehet Visnu eme hívének népszerűségét Kali minden eszközzel igyekszik kikezdeni, mégsem merészeljük pillantásunkat azokra vetni, akiket Odaadás az áldásában részesített. Neked kellene fölvenned véle a harcot.
Szenvedély: (megrettenve magában mondja): Milyen nehéz lebírni egy nagyhatalmú, ráadásul közismert ellenfelet, aki ráadásul természetes ellenségem! De néha drasztikus lépésekre van szükség! (Hangosan.) Ne gyöngítse szívedet a kétség! Mihez kezdene Odaadás, hogyha Kéjsóvár és Dühös az ellenfelei?
Materialista: No, no, a győzelemre vágyó ne hagyja állásait őrizetlenül, még ha ellenfelei pillanatnyilag gyöngék is! Hiszen még a gyönge ellenfél is félelmetessé válhat végül, s halálra sebezhet, akár az ember talpába fúródott tüske!
Szenvedély: (a függöny mögé pillantva) Ki mozog ott?
Ajtónálló: (belép) Dicsőség néked, Uram! Várom parancsodat!
Szenvedély: Óh, gonoszok jó barátja, kérlek indulj nyomban, riaszd Kéjsóvárt, Dühöst, Kapzsit, Nagyképűt és Rosszindulatot, meg a többieket, vessenek véget ennek az Odaadás nevezetű jógínőnek!
Ajtónálló: Parancsodra, uram!
2002/33.
