Az öt alapelv A Bhagavad-gítá öt fő témája

A Bhagavad-gítá India bibliája – megkerülhetetlen mérföldkő a keleti filozófiában és vallásosságban. A Gítá enciklopédikus jellegű mű, összegzi az ind gondolkodás vívmányait a lélek ontológiájától a világegyetem kozmológiájáig, a világ hatótényezőitől az egyént minősítő tettekig, a jóga különféle iskoláit vagy a cselekvő odaadás lelki gyakorlatait. E mérhetetlen sokrétűség miatt olykor eklektikusnak bélyegzik, holott átfogó jellege magyarázza sokrétűségét.

Az óind gondolkodás absztrakciós képessége példátlan. A világmindenséget képesek egyetlen misztikus szótagba sűríteni – ez az óm mantra – melynek három hangja (a-u-m) szimbolizálja a mindenség elemeit: a teremtő Abszolútat, az egyéni lelket és a kettejük közötti szeretetet.
A Gítá a mindenség ötös mátrixát fogalmazza meg: Isten (Ísvara) – ember (dzsíva) – világ (prakrti) – idő (kála) – cselekedet (karma).

Az első három összetevő kozmológiai háromszögbe rendezhető, míg az idő aktiváló tényezőként hatja át a rendszert, a cselekvés pedig a kölcsönhatások összefüggéseit írja le.
A Gítá szerint öt alapelv mindegyike örök tényező mégis van köztük különbség. Isten s az ember, mint lélek teljes egészükben spirituális természetűek s az élet alanyai. Az anyagvilág a matéria elve, s bár örökkévaló, működni akkor kezd, amikor az isteni teremtő erő áthatja, míg az idő s a cselekvés értelem nélküli tényező, ráadásul ez utóbbi befolyásolható, megszüntethető.

Ísvara

(7.6) Meggyőződhetsz arról, hogy Én vagyok a forrása és a feloszlása minden anyaginak és lelkinek. (7.7) Óh, bőség meghódítója, Nálamnál nincsen felsőbb igazság. Minden Rajtam nyugszik, mint gyöngysor a fonálon. (7.8) Óh, Kuntí fia, Én vagyok a víz íze, a Nap és a Hold fénye, az óm szótag a védikus mantrákban, a hang az éterben, és az emberi képesség. (7.9) Én vagyok a föld eredeti illata, a tűz heve, az élők élete, valamint minden aszkéta vezeklése. (7.10) Óh, Prthá fia, tudd meg hát: Én vagyok minden lét eredeti magja, az értelmesek értelme, a hatalmasok bátorsága. (7.11) Óh, Bháraták ura, Én vagyok az erő az erősekben, azokban, akik vágy és szenvedély nélküliek; és Én vagyok az a nemi élet, amely nem ellenkezik a vallásos elvekkel. (7.12) Mindegyik létállapot az Én energiámból nyilvánul meg, legyen az a jóság, a szenvedély vagy a tudatlanság kötőerejében. Tudd meg, hogy bizonyos értelemben Én vagyok minden, de mégis független mindentől. Rám nem hatnak az anyagi természet kötőerői.
(7.26) Óh, Ardzsuna, mint az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Én tudok mindenről, ami a múltban történt, ami most történik, s mindenről, ami a jövőben történni fog. Az összes élőlényt is ismerem, Engem azonban senki sem.

(9.29) Én mindenkivel szemben egyenlő vagyok: senkire sem irigykedem, és olyan sincs, akivel pártoskodnék. De aki odaadással szolgál Engem, az Bennem van, a barátja vagyok, s Nekem is barátom ő.

(15.15) Én minden szívben ott lakozom. Tőlem jön az emlékezet, a tudás és a feledékenység. Én vagyok az, akit az összes Véda közül ismerni kell, hiszen Én vagyok a Védánta szerkesztője és a Védák ismerője.

Dzsíva

(2.13) Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig; a halál után is egy másik testbe költözik. Az igazi énét megvalósított embert azonban nem téveszti meg az efféle változás.

(2.20) A lélek nem ismer sem születést, sem halált; ha már létezett, többé meg nem szűnhet; nem-született, örökkévaló, mindig létező, halhatatlan és ősi, s ha a testet meg is ölik, ő meg nem ölhető.

(2.22) Miként az ember leveti elnyűtt ruháit és újakat ölt magára, úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket, hogy újakat fogadjon el helyükbe.

(13..33) Finom fizikai természetéből adódóan az éter nem keveredik semmivel, bár mindent áthat. Hasonlóan, a lélek sem vegyül a testtel, bár abban foglal helyet. (13..34) Óh, Bharata fia, ahogy a Nap egyedül beragyogja ezt az egész bolygórendszert, úgy világítja meg belülről a lélek az egész testet a tudat sugaraival.

(15.7) Ebben a feltételekhez kötött világban az élőlények az Én örökkévaló, parányi részeim. Feltételekhez kötött létük miatt nagyon keményen küzdenek a hat érzékszervvel, melyhez az elme is hozzátartozik. (15.8) Az anyagi világban az élőlény különböző életfelfogásait úgy viszi egyik testből a másikba, mint ahogyan a szél szállítja az illatot egyik helyről a másikra. (15.9) Így az élőlény egy újabb durva-fizikai testet kap, bizonyos fajta füllel, szemmel, nyelvvel, orral és érintőszervvel, melyek az elme körül csoportosulnak. Ily módon élvezi az érzékek tárgyainak egy bizonyos csoportját.

Prakrti

(7.4) Föld, tűz, víz, levegő, éter, elme, értelem és hamis ego – e nyolc képezi az Én különálló anyagi energiámat.
(7.14) Az anyagi természet három kötőerejéből álló Isteni energiámat nagyon nehéz legyőzni. De akik átadták magukat Nekem, azok könnyen túllépnek rajta.

(8.16) Az anyagi világ a legfelsőbb bolygótól a legalacsonyabbig a szenvedések helye, ahol az ismétlődő születés és halál uralkodik. Óh, Kuntí fia, ha valaki eljut az Én környezetembe, annak sohasem kell újra születnie.

(9.10) Óh, Kuntí fia, az anyagi természet az Én irányításom alatt működik, létrehozva a mozgó és mozdulatlan lényeket. Az anyagi természet törvénye alapján ismétlődve teremtődik, és semmisül meg ez a megnyilvánulás.

(13.20) Tudnivaló, hogy az anyagi természet és az élőlények kezdet nélküliek. Változásaik, valamint a három kötőerő az anyagi természet termékei. (13.21) Úgy mondják, a természet az oka minden anyagi tettnek és visszahatásnak, míg az élőlény a szenvedések és élvezetek okozója a világban.
(13.24) Aki megérti az anyagi természetről, az élőlényről és a természet kötőerőinek egymásra hatásáról szóló filozófiát, az biztosan felszabaduláshoz jut. Az ilyen személy nem fog újra megszületni ebben a világban, függetlenül a jelenlegi helyzetétől.

Kála

(2.69) Miközben mindenki alszik, a fegyelmezett ember ébren van, de az élőlények ébrenléte a lelkét látó bölcsnek éjszaka.

(8.17) Ezer földi korszak Brahmá egy napja, másik ezer egy éjszakája. (18) Brahmá napjának hajnalán élőlények sokasága kel életre, alkonyán pedig minden megsemmisül. (8.19) Óh, Pártha, újra meg újra jön a nap, élénk lények tömegét hozván, de a következő éjszakára mind eltűnik reménytelenül.
(8.25) A jógí ismét visszatér, ha a füst, az éjszaka, a holdfogyatkozás két hete és a Nap déli pályájának hat hónapja alatt hagyja el ezt a világot, illetve ha a Holdra jut. (8.26) Az anyagi világegyetem elhagyásának két módjáról írnak a Védák. Az egyik világosságban, a másik sötétségben történik. A világosságban távozó nem jön vissza, míg a sötétségben elmenőnek vissza kell térnie.

(9.7) Óh, Kuntí fia, a korszak végével minden anyagi megnyilvánulás visszatér Belém, de a következő korszak hajnalán újra teremtek energiám által.

(10.35) A hónapok közül az aratás hónapja, az évszakok közül a virágot fakasztó tavasz vagyok.
(10.33) Én a kimeríthetetlen időként is létezem.
(11.32) Szólt a Magasztos Úr: Idő vagyok, világok pusztítója.

Karma

(3.5) Minden ember akaratlanul kényszerítve van, hogy az anyagi kötőerőkből születő impulzusok szerint cselekedjen; ezért senki sem maradhat tétlen, még egyetlen pillanatra sem.
(3.9) Az ember még fizikai testét sem képes fenntartani munka nélkül. Az ember végezze úgy munkáját, hogy az áldozat legyen Visnunak, mert különben a munka leköti az anyagi világhoz. Ezért, óh, Kuntí fia, teljesítsd előírt kötelességed az Ő örömére, s ily módon mindig mentes maradsz a ragaszkodástól, és megszabadulsz a kötelékektől.

(4.17) Nagyon nehéz megérteni a cselekvés szövevényeit. Ezért jól kell tudni, hogy mi a cselekedet, a tiltott cselekedet, és a tétlenség. (4.18) Aki a cselekvésben tétlenséget és a tétlenségben cselekvést lát, az értelmes az emberek között, s az ő helyzete még akkor is transzcendentális, ha mindenféle tettet végez.

(16.24) Az Írások irányadásából kell megérteni, hogy mi a kötelesség és mi nem. Miután az ember megismerte e szabályokat, cselekedjék úgy, hogy fokozatosan fejlődhessék általuk.

(18.51-53) Aki az értelme által megtisztult, elméjét szilárd határozottsággal fegyelmezi, megvált az érzékkielégítés tárgyaitól, mentes a ragaszkodástól és a gyűlölettől, magányos helyen él, keveset eszik, testét és nyelvét fegyelmezi, mindig transzban van, lemondó, mentes a hamis egótól, az álhatalomtól, hamis büszkeségtől, kéjtől, dühtől és birtoklásérzettől, s békés, az biztosan felemelkedik az önmegvalósítás síkjára.

(A verseket Szvámí B. A. Narayan fordította)

2003/34.