A tanítások nektárja

Rúpa Gószvámí (1489-1564) alapművének első négy verse az istenszeretet jógájának (bhakti) elemi gyakorlatairól szól. Rúpa a bengáli vaisnava hagyomány egyik legkiemelkedőbb tanítója, sásztra gurunak tekintik, aki írásaival oktat. Misztikus azonosságában az isteni pár egyik legbensőségesebb szolgálójának tekintik, így szerepe kétszeresen is meghatározó a Gaudíja vaisnava teológiában.


1. mantra
Az a józan személy, aki képes uralkodni szavain és gondolatain; legyőzte a nyelv, a gyomor, a nemi vágyak ösztönző erejét, valamint a haragnak is ellenáll, méltó arra, hogy szerte a világon tanítványai legyenek.

Megvilágítás

A lelki fejlődés hat ellensége a kéj, düh, kapzsiság, illúzió, mámor és irigység. Ezek zaklatják az elmét, s az alábbi formában nyilvánulnak meg: 1) beszédkészség – a szavak sokszor bánatot okoznak másoknak; 2) elme izgatottsága vágyai, tervei miatt; 3) düh, nyers szavak; 4) nyelv késztetése – a hatféle íz utáni vágy; 5) gyomor késztetése – falánkság; 6) genitáliák késztetése – férfi-nő viszony vágya.

A hat késztetés akadály a lelki fejlődés éretlen szakaszában, ezért a megoldás a meghódolás és a sértések elkerülése. (E felhívás a házas hívekre vonatkozik, mert a szerzetes szannjászínak már le kellett győznie e késztetéseket).

A meghódolás hat eleme: 1) az odaadás szempontjából kedvező dolgok elfogadása; 2) az odaadás szempontjából hátrányos dolgok elvetése; 3) szilárd hit abban, hogy Krsna az egyedüli és legfelsőbb oltalmazó; 4) teljes bizalom abban, hogy Krsna az egyedüli fönntartó; 5) teljes önfeláldozás; 6) alázatosság.

A kedvező dolgok elfogadása és a hátrányosak elutasítása még nem az istenszeretet közvetlen elemei, ezek kvalifikálják majd a jelöltet a bhaktira.

Anyagi késztetések kategóriái:

1. Beszéd – fölösleges és a lelki fejlődésre nézve hátrányos az olyan beszéd, amely: a) meddő spekuláció; b) az anyagi tettekről s annak gyümölcseiről szól; c) az érzéki örömökkel kapcsolatos vagy d) álságos, anyagi vágyakat palástoló némasági fogadalom. Az Isten szolgálatával kapcsolatos beszéd nem anyagi késztetés, hanem a beszéd fegyelmezésének gyümölcse.

2. Az elme zaklatottsága – lehet: a) korlátlan ragaszkodás a tévhitekhez, az anyagi vágyakhoz, és b) az akadályokból fakadó düh. Ellenszere a meditáció Krsna tettein, mert ez az elme megnyugvásának eszköze.

3. A test késztetései (az aszkéták és házasok esetében egyaránt): a) a nyelv igénye: táplálkozási kényszer, ízlelés öröme; ellenszere egyszerű étkezés, a mámorító szerek és izgató ételek (túlzott fűszerezés, hagyma stb.) kerülése, jó ellenszer a megszentelt étel fogyasztása; b) a gyomor igényei: falánkság, a falánk ember beteg is és nehezen fegyelmezi az érzékeket és végül c) a genitáliák késztetései: aki sokat eszik, általában a nemi szervek rabja is, nőcsábász, vagy kéjes nő lesz belőle. Az írások által szentesített érzékiség az érett fővel kötött szent házasság, a családalapítás, jó utódok nemzése és a dharma gyakorlása. Törvénytelen, tiltott nemiség a szentírási szabályok vagy a társadalmi normák áthágása, a csábítás, házasságtörés, a nyolcféle szeretői viszonyra törekvés és a mesterkélt, aberrált érzékkielégítés.

2. mantra
Az alábbi hat dolog megsemmisítően hat a bhaktira: 1) falánkság (vagy a létszükségleteket meghaladó gyűjtögetés), 2) az anyagi célok utáni túlzott törekvés, 3) a hiábavaló, haszontalan beszéd, 4) az írások parancsainak formális követése (vagy azok mellőzése), 5) a világi, materialista beállítottságú emberek társasága és 6) a kapzsiság.

Megvilágítás

1) Falánkság, túlzott gyűjtögetés – a mohóságon túl jelentheti az érzéktárgyak élvezetét is: a szem a formához, a nyelv az ízekhez, a fül a hangzáshoz, a tapintás a puhasághoz, hőfokhoz, az orr az illatokhoz vonzódik. Az anyagi testtel kényszerűen együtt járó érzékkielégítés “kötelező” azt föladva elhagyja a testét.

A házasember természetesen gyűjthet családja fönntartására, megélhetését és takarékosságát a vallási elvek szerint intézze, szolgálja vele Istent, a bhaktákat, a vendégeket, a családtagokat és saját magát. A fölösleges gyűjtögetés azonban akadály odaadó szolgálatában és Isten kegyének elnyerésében. A garasoskodás és a túl sok pénz egyaránt túlzott gyűjtögetésnek számít. A lemondott aszkéta egyáltalán nem gyűjtöget, s ha nem elégedett a mindennapi alamizsnával, bűnös a mohóságban.

2) A túlzott törekvés, vagy haszontalan munka fajtái: a) hiú tudásvágy, mert “(Odaadás híján) tudós magyarázatokkal, mérhetetlen értelemmel, de sok-sok hallással sem érhető el az Úr. Csakis az érheti el, akit erre Ő kiválaszt, s az ilyen személy előtt saját valódi formájában mutatja meg magát.” (Mundaka-upanisad 3.2.3.) A z Istenhez fűződő kapcsolat ismerete dicső, de ez a tudás tiszta és spontán, nincs benne túlzott erőfeszítés. b) Haszontalan munkának számít minden olyan, akár kötelességszerű cselekedet is, amely nem kelt vonzalmat az emberben az Úr üzenete iránt. c) A jóga-törekvés misztikus célokat tűz ki; d) az üdvösségvágy meddő az istenszeretet nélkül; e) az anyagi élvezetvágy ellentétes a lelki törekvéssel, de ennek föladásához sem kell túlzott erőfeszítés, ha van odaadás, mert így az ember eleve elveszti Istentől elrugaszkodott érdeklődését. f) A dicsvágy a leghitványabb a törekvések közül. A hírnév csábítása olyan akár az ürülék, ez a lelki fejlődés minden akadályának forrása.

A világi kondíciók között még az odaadó szolgálat gyakorlásához is szükség van helyes törekvésre, a többi hátrányos. A lélek eredeti helyzete a tiszta odaadás Isten iránt, ezért ez természetes elfoglaltság a számára.

3. A fölösleges beszéd fajtái: a) üres, haszontalan beszéd mindaz, ami nem segíti a lelki fejlődést; b) a vita, érvelés pazarolja az ember tudati erejét és fokozza a nyugtalanságát, megkeményíti a szívét és elveszejti józan ítélőkészségét (“Az isteni értelem elérhetetlen a vitatkozással.” (Katha-up. 1.2.9.); c) a pletyka, szóbeszéd teljességgel elutasítandó, mert alaptalanul beszélni másokról nagyon hátrányos, másokról rosszat terjeszteni pedig egyenesen tilos. Sokan azért szidnak másokat, hogy magukat kiemeljék, s az irigység folytán hozzászoknak mások szidalmazásához. d) A vitafórumok a győzelem vágyát kelti, ami undok dolog, e) a hibakeresés pedig saját rossz szokásaink másokra vetítése. f) A hazugság haszontalan, mert gyöngíti az ember morális erejét, g) a bhakták gyalázása pedig a legártalmasabb a lelki fejlődésben, mert megöli a bhakti sarjadó növénykéjét, végül h) a világi témák elterelik az ember figyelmét, így a lemondott bhakták sosem beszélnek ilyesmiről.

4. A szabályok túl komolyan, vagy túl könnyen vétele. A lelki fejlődésben az adott szint előírásainak komoly követésével lehet továbblépni. “Amíg az ember tiszta szívében nem sarjad ki a töretlen hit, a szent írások szabályai a követendők. Máskülönben bukás fenyeget. (Nárada Bhakti-szútra 12-13.)

A tiszta istenszeretetben szilárd bhakták már nem vonzódnak az alacsonyabb szintekre előírt szabályokhoz. Bár nem köti őket az írások egyetlen törvénye sem, saját jószántukból mégis követik azokat, ám dicsőségüket nem csorbítja, ha esetleg a mások számára előírt kötelmeket nem követik. Szabadon választanak, mit követnek, mit nem.

5. Világi társaság. A társulás az oka az anyagi kötöttségnek s a fölszabadulásnak is: “Ha az érzékkielégítés érdekében keressük valaki társaságát, az kétségtelenül rabságot eredményez, ám a szentek társasága felszabaduláshoz vezet.” (Bhágavata-purána 3.23.55.) Az anyagi társulás zaklatott elmét okoz, ami hűtlen nőként ide-oda csapong a rituális tettek, a jóga, a tudás vagy az odaadás között, és így megöli a bhakti iránti hajlamot. Világi embernek számítanak a) az ateisták, akiknek gondolkodását hamis érvek fertőzik; b) az érzékek rabjai, az élvhajhászok, akiket ármánykodás, irigység és erőszak jellemez; c) az érzékrab emberek barátai, mert elméjük világias, s a rossz társaság fertőz; d) a nők és nőcsábászok, mert a nőkkel való hitszegő társulás a pokolba vezető utat tárja föl; e) az álszent, képmutató emberek, akik csak külsőségeiben követik a dharma útját, szívükben mégsem; végül f) a züllött, ostoba emberek, akik társasága hátráltatja az istenszeretet fejlődését.

6. Kapzsiság – jelenthet nyugtalanságot, mohóságot és vágyat. Az elme akkor nyugtalan, amikor az érzékek befolyását követi, s így ragaszkodás vagy irtózat támad benne. A mohóság kielégíthetetlen kapzsiság, s a jógával többé-kevésbé fegyelmezhetők az érzékek, de az istenszeretet jógájának gyakorlásával elégedetté tehető a lélek. A mohóság a lelki célok felé irányítandó, akkor áldásos és segíti a fejlődést. Végül “Az anyagi világ élvezetének vágya, illetve a fölszabadulás iránti vágy olyan, mint két boszorkány, melyek kísértetként üldözik az embert. Amíg e két boszorkány lakik a szívben, miképp érezhetne lelki örömöt az ember?” (Bhakti-raszámrta-szindhu. 1.2.15)

3. mantra
A bhakti teljes sikeréhez elengedhetetlen az alábbi hat tényező: a) szívből jövő lelkesedés, b) elszánt törekvés, c) kitartás, d) a szabályozó elvek pontos követése, e) a bhakták társasága, f) az egykori ácsárják nyomdokainak követése.

Megvilágítás

1) Lelkesedés nélkül az ember hanyaggá válik az imádatban. A hanyagság, közömbösség forrása a) a tétlenség, ami a lustaság és a tehetetlenség vegyüléke, egyszóval a tettvágy hiánya; b) az apátia, kedvetlenség, ami ellenkezik a lélek természetével és figyelmetlenségből, nemtörődömségből fakad és c) közömbösség, a tudatlanságból fakadó tompaság. Az istenszeretetben törekvő bhakta azonban a rituális tettekkel és a meddő töprengéssel szemben közömbös, de elszánt a szabályozott odaadó szolgálatban.

2) Bizakodó törekvés, optimizmus – amíg ez hiányzik, az embert kételyek háborgatják. Aki kételkedik, sosem áldott “a kinyilatkoztatott Írásokban kételkedő tudatlan és hitetlen személy nem éri el az istentudatot, hanem visszaesik. A kételkedő lélek nem boldog e világban, sem ebben az életben, sem pedig a következőben.” (Bg. 4.40.) A hithű meggyőződés területei a) az Istenhez fűződő kapcsolat, b) az ebből fakadó gyakorlati teendők és c) az isteni távlat, a cél, illetve beteljesülés, valamint d) a tíz alapigazságban foglaltak. Eltökélt gyakorlatokra van szükség, akkor is, ha az eredmény nem is jön azonnal.

3) Türelem, kitartás – az egyéb lelki gyakorlatok általában szenvedéssel járnak, míg a bhakti örömmel gyakorolható. A türelmes bhakta józan, ennek híján nyugtalan az ember. A türelmes ember előbb önmagát győzi le, majd türelmével legyőzi az egész világot (lásd az első vers magyarázatát!).

4) A szabályozó elvek követése nem más, mint az istenszeretet elemeinek gyakorlása. A pozitív gyakorlatok ápolják az ember gyöngéd istenszerető érzelmeit, a tiltások pedig segítenek az önző, személyes élvezetvágy föladásában, az Úr örömére. Krsna az alábbiakban ismerteti az igazi vallási elveket (Bhág. 11.19.20-24.): a) az Úr kedvteléseinek hithű elbeszélése; b) állandó magasztalása; c) töretlen ceremoniális imádat; d) himnuszok zengése; e) az odaadó szolgálat megbecsülése; f) hódolatadás a testtel; g) a bhakták szolgálata; h) az Úr tisztelete minden lényben; i) gyakorlati odaadó szolgálat, j) szavak fölajánlása; k) az elme fölajánlása; l) anyagi vágyak föladása; m) odaadó szolgálat a vagyon föláldozásával; n) anyagi érzékkielégítés föladása; o) jámbor tettek: adományozás, áldozatok, mantrák, fogadalom, vezeklés Krsna elérése érdekében. Ezeken keresztül bontakozik ki a meghódolt lelkek imádata Isten iránt.

A bhakti-jóga öt legfontosabb gyakorlata: 1. társulás a bhaktákkal; 2. az Úr szent neveinek zengése; 3. a Bhágavata-purána rendszeres hallgatása; 4. Mathurában lakozás; 5. a múrtik hithű és tisztelettudó imádása

5) A nem hívő emberek társaságának föladása azért fontos, mert a rossz társaság bukáshoz vezet. “Az emberben ragaszkodás ébred az érzékek tárgyai iránt, miközben rajtuk elmélkedik. Az ilyen vonzódás vágyat, a vágy pedig dühöt szül. A dühbôl illúzió ered, az illúzióból emlékezetzavar. Ha zavart az emlékezet, elvész az értelem s az értelem elvesztésével az ember ismét visszasüllyed az anyagi lét mocsarába.” (Bg. 2.62-63.) A ragaszkodás tárgyai: ház, földi munka, ékszer, vagyon, feleség, család egészsége, étel, fák, jószágok, rossz szokások, stb.

A rossz társulás a hitetlenek és érzékrabok, valamint az előítéletek iránti ragaszkodás. Az élőlény időtlen idők óta végez tetteket s törekszik a tudásra – ennek eredményeként finom fizikális lényében ősi előítéletek rögzülnek. Az ősidők óta aktív gyökér-anyagi vágy miatt ölt anyagi testet a lélek, s a hamis azonosítás miatt cselekszik bár ez nem a tiszta lelkiség szerint való eredeti természete. Az új előítélet a jelen élet ragaszkodása jóhoz, rosszhoz. Az illúzió befolyása alatt egyiktől sem lehet szabadulni, de a szentek társasága átformálja az ember természetét, ez a gyógymód! Eredeti helyzetében a lélek társasága spirituális, csak az anyag befolyása alatt társul az illúzióval.

6) A korábbi tanítók (ácsárják) nyomdokainak követése, a jó példa megszívlelése mindenkinek a saját élethelyzete szerinti feladat. Így egy szerzetes szannjászí feladata a kiegyensúlyozottság és az erőszakmentesség (ahinszá); az erdei remete feladata a vezeklés, a test és lélek megkülönböztetése, a családos ember feladata az áldozatok bemutatása és minden lény oltalmazása, a tnauló kötelessége pedig a guru szolgálata és az egyszerűéletmód. A szattvikus (jóság szerinti) tulajdonságokból fakadnak az emberek társadalmi és lelki rendjeinek kötelességei.

4. mantra
Adományozás, ajándékok elfogadása, bizalmas gondolatok feltárása, bensőséges tudakozódás, mások praszádával kínálása, illetve annak elfogadása – ez a hat tényező jellemzi a bhakták szeretetteljes viszonyát.

Megvilágítás

Az élet során jó és rossz emberekkel egyformán találkozni. Csalóktól még az aszkéták sem szabadulnak meg teljesen. A rossz társaság ellenben ártalmas a bhaktira, ezért mindenképpen kerülendő: olyan tiszta bhaktákkal kell társulni, akik képesek megmenteni az embert a rossz társaság veszélyétől. A közelség még nem jelent társulást, az igazi társulásról ez a vers szól. A fenti háromszor két-két gyakorlat a bhakták közötti szeretetteljes viszony külső jegyei.

Az éhező megetetése kötelesség, csakúgy, mint az adományok jámbor elfogadása, vagyis ez még nem szeretetteljes társulás.

Az ajándékozás, a tanácskérés és a közös étkezés bizalmas szeretetet eredményez, ezért idegenekkel szemben kötelességszerűen, a bhakták iránt a szeretet alapján gyakorlandó, így a a szent társulás előnyeit mindig élvezheti az ember, de nem keveredik rossz társaságba.

A tiszta bhakták szeretetből gyakorolják a fentieket. Az igazi társulás a szeretettel végzett cselekedet, szolgálat. Az ember a szeretetét őrizze s adja a bhaktáknak! Az istenszeretet a bhaktákkal társulva mutatkozik meg!

Összeállították a Napkelet Bölcseleti Iskola munkatársai

2003/35.