Nyolc instrukció (Siksástakam) 1. rész

 

Az alábbiakban egy misztikus költemény egyik versszakát elemezzük. Szerzője Srí Csaitanja (1486-1524) tekintélyes bengáli bráhmana család sarja, a logikatudomány reneszánszát élő Navadvípban született. Történelmi, illetve teológiai szempontból társadalmi- és vallásreformernek tekintik, követői megállapítása szerint isteni avatár, a legnagylelkűbb inkarnáció, az irodalomtudomány pedig misztikus költőként ismeri.

 


Az ilyen titulust általában terjedelmes életművek nyomán kapja az ember, Csaitanja azonban a többi nagy vallásalapítóhoz hasonlóan nem alkotott, inkább élte hitét. Ifjú korában összeállított egy logikai tankönyvet, amit a Gangeszbe vetett, hogy műve ne jelentsen konkurenciát fiatal tudóstársainak. Később maga is tanítani kezdett, majd elsöprő erejű istenélménye nyomán visszavonult a világi élettől és teljesen átadta magát lelki gyakorlatainak. Dél-indiai zarándokútja során több értékes kéziratot fedezett fel, így a Brahmá-szanhitát és a Kúrma-puránát, amik a vaisnava kánon fontos művei. Irodalmi ihletői a kora középkor legnevesebb ezoterikus vaisnava költői, az ember és Isten közösségét finom erotikus szimbolikával szemléltető Csandidász, Vidjápati és Dzsajadév voltak, teológiai ihletét pedig kedvenc olvasmányából, a Bhágavata-puránából merítette, annak is abból a könyvéből, amely Krsna és a pásztorlánykák isteni szerelmét, rajongását mutatja be.

Transzcendens szexuálpszichológiáját, valamint filozófiai rendszerét, a spirituális dialektikát tanítványai rendszerezték. Csaitanja feddhetetlen aszkéta életet élt, példája kitörölhetetlen nyomot hagyott követőiben, s mind a mai napig a szeretetteljes imádat középpontjában áll.

Egyetlen fönnmaradt saját műve a Siksástakam, A tanítás nyolc verse.

Siksá jelentése tanítás, oktatás, képzés, ismeretszerzés, tudásvágy, tudomány, kiejtéstan, valamint szerénység, alázat; astaka jelentése pedig nyolc részből álló, nyolcrétű. Az astaka a vaisnava vallásos irodalom sajátságos, nyolc szakaszú verses műfaja, a gurut, szenteket, zarándokhelyeket vagy Istent dicsőítő himnuszok megszokott formája.

A nyolcas szám misztikája nem elhanyagolható. Míg a négy a teljesség, befejezettség, illetve a tudati előrehaladás, önmegismerés szimbóluma, addig a kétszer négy, azaz nyolc a kozmikus rend és egyensúly, a boldogság és harmónia jele, a végtelenség, a szellemi tökéletesedés, továbbá a misztikum és az események mögötti sorsszerűség szimbóluma.

A nyolc versszak az egyén lelki fejlődésének nyolc stádiumát vázolja fel az istenélmény eufóriájától a teljes önátadás feltétel nélküli meghódolásáig.

Az első vers a legösszetettebb, ez átfogja a vaisnavák sajátos gyakorlatának, a Csaitanja hirdette szent név meditációnak a fokozatait, hatásait. E meditáció elnevezése szankírtan, vagyis Isten neveinek együttes éneklése, magasztalása, illetve rejtettebb értelmezés szerint az imádat tökéletessége. E gyakorlat során egyéni meditációban, vagy közösen, énekkel, hangszerekkel kísérve éneklik Isten neveit. A vers a szankírtan hét hatásáról beszél: i) megtisztítja a lelket az anyagi vágyaktól, ii) felszabadít az anyag rabságából, iii) megáld az élet legfőbb céljával, feltárja a lélek kincseskamráját, iv) felkészít az Isten előtti teljes meghódolásra, v) elvezet a transzcendentális örömóceánhoz, vi) eljuttat a szeretői odaadáshoz és vii) élvezhetővé teszi Isten örömteli társaságát.

A második versszak az önmegvalósítás folyamatának kegyes jellegét, valamint a hívő ember szubjektív elesettség-érzetét tükrözi. A szent név meditáció egyetemes és feltételektől mentes, bármiféle előképzettség nélkül gyakorolható, társadalmi, születési és felekezeti különbségektől függetlenül. Ezért is nevezik a korszak egyetemes lelki folyamatának.

A harmadik vers a törekvő lelki ember viselkedési normáját határozza meg, a béketűrésben és az alázatban jelölve meg a belső fejlődés kulcsát.

A negyedik a legfontosabb buktatókra, a világ hívságaira hívja fel a figyelmet, melyektől elfordulva az istenélmény, a teljes spirituális önátadás marad egyedül fontos az ember számára.

Az ötödik vers az eszményi vágyódás magaslatáról visszazökken a világi lét nyomorult, elidegenedett realitásába. A mindenség szerető harmóniájából az egoista létkörforgatagba szakadt ember karmikus determináltságából a meghódolás, lelki önátadás a kiút, amikor – vágya szerint – porszemmé vélik az Úr szent lábainál.

A hatodik vers a transzállapot vágyáról szól. A Csaitanja-féle bhakti az érzelmi rezdülések rendkívül árnyalt sokaságát vonultatja fel az eksztázis előzményeitől a rajongás külsőleg megnyilvánuló számos jeléig, illetve a szerető transz okozta tényleges testi elváltozásoktól a mindent elsöprő érzelmi hullámok természetéig.

A hetedik vers a beteljesületlenségről szól, a lelki szárazság állapotáról, amikor a hívő számára üressé válik a világ Isten nélkül. A korábban aspirációként említett porszemnyi helyzet is elérhetetlennek tűnik, s marad az elszakítottság, kisemmizettség érzése. Ezt tekinthetjük a beteljesülés határzónájának is, ahonnan már nagyon kis lépésre van csupán szükség a teljes eksztázis állapotáig.

Ezt az utolsó lépést tükrözi az utolsó szakasz, a belenyugvás, a feltétel nélküli önmegadás szózata. Az isteni vonzerő táplálja az ember rajongását és egyedül ez a magasabb ízt képviselő vonzerő képes elvezetni a hívőt a beteljesüléshez, s hogy milyen intim, fesztelen istenkép alakult ki Csaitanjában, azt az által használt jelzők (csalfa, buja, élvhajhász) is híven tükrözik. Ez a belenyugvás az a misztikus sorsszerűség, amit a Sisksástaka nyolcassága sejtet.

Mindezek alapján jogos a „misztikus költő” titulus, hiszen a bölcs mondás szerint: a lényegről – röviden, ez az igazi ékesszólás. Páratlan teljesítmény nyolc versben megfogalmazni egy szerteágazó vallási folyamat teljes spektrumát, az ember előtt álló szépséges isteni távlatokat és a világi buktatókat. Valóságos credo-ja a Siksástaka az istenszeretet jógájának, sokan mindennapos ima gyanánt meditálnak versein. Mi válasszuk most az első verset alaposabb elemzés tárgyául. A pontosabb követhetőség kedvéért a szanszkrt eredeti szöveget is közöljük, magyar fonetikus átírásban.

1. vers
csétó darpana márdzsanam bhava mahá-dávágni nirvápanam
sréjah kairava csandriká vitaranam vidjá vadhú dszívanam
ánandámbudhi vardhanam prati-padam púrnámrtászvádanam
szarvátma-sznapanam param vidzsajaté srí-krsna-szankírtanam

csétó – szív; darpana – tükör; márdzsanam – tisztítás; bhava – anyagi létezés; mahá-dávágni – lángoló nagy erdőtűz; nirvápanam – kioltást; sréjah – jószerencse; kairava – fehér lótusz; csandriká – holdfény; vitaranam – áraszt; vidjá – minden tudás közül; vadhú – feleség; dzsívanam – élet; ánanda – öröm; ambudhi – óceán; vardhanam – áraszt, duzzaszt; prati-padam – minden lépésnél; púrnámrta – nektárral teli; ászvádanam – ízesít; szarva – mindenkinek; átma-sznapanam – a lélek megmártózása, fürdése; param – transzcendentális; vidzsajaté – legyen győzedelmes; srí-krsna-szankírtanam – Krsna szent neveinek együttes zengése

A pontos, szó szerinti fordítás: „Isteni módon győzedelmeskedik Srí Krsna együttes magasztalása, a szív tükrét megtisztító, a lét nagy erdőtüzét kioltó, az esti lótuszt holdsugárral nyitogató, a bölcsesség-hercegnőt éltető, örömóceánt duzzasztó, minden lépést nektárözönnel ízesítő, a minden lelket fürdető.”

Pusztán ebből az értelmezésből is kiviláglik Csaitanja finom költőiségű istenhite, amely egyszerre használ ihletett természeti képeket és szútra-szerűen tömör teológiai-dogmatikai megfogalmazásokat. Csaitanja azonban nemcsak gyakorlója, de tanítója is az áhítatos bhakti tradíciónak, ami Rádhá és Krsna idilli szerelmében fejezi ki a lélek és Isten találkozását, rajongását. Majd minden ezoterikus, misztikus költészet használja a földi szerelem fogalomkészletét és hasonlatrendszerét a megfoghatatlan és mindent elsöprő isteni rajongás kifejezésére. Így a vers elemzése mélyebb misztériumok felé vezet. Vegyük sorra ezeket a kifejezéseket!

Isteni módon győzedelmeskedik Srí Krsna együttes magasztalása, – A tudat fölszabadítását szolgáló mantra meditációnak egyéni és csoportos formái is ismeretesek. A személyes, csöndes elmélyülés ereje felfokozódik, ha többen, egyesült tudati koncentrációval ismétlik a szent neveket. Ezt a kongregációs, közös imát, amit sokszor ének és zene kísér, a jelen világkorszak legcélravezetőbb önmegvalósítási módszerének tekintik. Krsna az abszolút szeretet istene, akinek szeretetteljes viszonya az isteni pásztorlánykákkal a vaisnava teológia legmagasztosabb témája.

a szív tükrét megtisztító – A szív az ember lényegére, érzelmi központjára utal. A jógában a szívcsakra tisztaságát nélkülözhetetlennek tartják, különben a testben fel s alászálló energiák könnyen zavart okoznak. A bhakti tana szerint a szív azonosítható az ember elméjével, ezzel a hatodik, belső érzékkel, amely három fontos működés – a gondolkodás, az akarat és az érzelmek – központja. A rajongásra összpontosító áhítatos bhakti nem szentimentális érzelgősség, hiszen nélkülözhetetlen az elme másik két funkciójának – a gondolkodásnak és akaratnak – az alkalmazása is. Az élet – boldogság, mert a bhakti által felvázolt lelki út a létezés (bhava) fölismerésétől a rajongó eksztázis (bháva) megtapasztalásáig vezet a lelki tudatosságon keresztül. Ezért mondhatjuk, hogy az istenszeretet áhítatos érzéseinek komoly intellektuális meggyőződés az alapja.

Ebben a transzcendens érzelmektől fűtött elmében tükröződik a mindenség, akár a tárgy a tükörben (darpa = tükör). Azonban a darpa szó jelentései még (a szanszkrt szavak további jelentései dőlt betűvel) büszkeség, kevélység, fennhéjázás, hiúság, beképzeltség. Éppen ezektől kell megtisztulni, máskülönben a tükörkép hamis és torz volna. Az ilyen hamis világképnek mogorvaság, komorság lesz a következménye, a megtisztult szívet azonban érzelmi melegség, hőség önti el. Az istenszeretet igazi lényegére a szerelemeseket mámorító mósuszillat értelem mutat rá legközvetlenebbül, amire a pásztorlánykák epedve emlékeznek imádott Krsnájukkal kapcsolatban.

a lét nagy erdőtüzét kioltó – Az anyagi világbéli születést és halált gyakran hasonlítják erdőtűzhöz, ahogyan az a Csaitanját követő Visvanáth Csakravartí, XVII. századi vaisnava teológus is teszi. A létezés erdő-hasonlata Danténál is előfordul, amelyből a szabadulás a nirvána, szó szerint ki az erdőből. A nirvána kifejezést eredetileg a hindu teológia üdvösség, felszabadulás értelemben használta, majd a buddhizmus is átvette a végső kilobbanás értelemben.

az esti lótuszt holdsugárral nyitogató – Az esti lótusz attól szebb, hogy szirmait a holdvilág bontogatja. A keleti világban a lótuszvirág a tisztaság egyetemes szimbóluma. Sokféle fajtája közül itt a fehér szirmú esti lótusz szerepel (kairava), amely a holdvilágnál bontja szirmait. Ám a szónak meglepő további jelentései vannak: csaló, szélhámos, hazardőr, játékos. Márpedig a hindu teológiai Krsnát nemcsak játékos Istennek (deo ludens) tartja, aki kedvteléseiről nevezetes, hanem isteni mód szélhámosnak is, aki ígér fűt-fát a pásztorlánykáknak, majd cserben hagyja őket. A pásztorlánykák közül Rádhiká a legkedvesebb, akinek másik neve éppen Csandriká. A romantikus ’hold és lótusz’ hasonlat valójában a bhakti örök témájára, Rádhá és Krsna isteni kettősére utal. Csaitanja tehát a természeti képekbe is belekódolta az isteni párt.

a bölcsesség-hercegnőt éltető – Vidjá jelentése tudás, tudomány, tan – aminek tizennégy fajtáját különítik el: a négy Védát, a hat védai segédtudományt (védangák), az erkölcsi rendet (dharma), a rítusértelmezés tudományát (mímámsza), a filozófiai érveléstechnikát (tarka), a logikát (njája) és a Puránák ismeretét. Ide tartozik az önismeret (átmavidjá), valamint a helyes ismeret, a lelki bölcsesség. További jelentései varázsige, ráolvasás, illetve mágia, varázstudomány. Vadhu jelentése pedig menyasszony, hitves, feleség, meny, nő, asszony, ifjabb nőrokon. A helyes ismeret, az önvaló, illetve Isten ismerete tehát oly becses, mint egy ifjú asszony a háznál, aki egy új élet varázsát hozza magával. Itt jelenik meg a létezésből (szat) az eksztázisba (ánanda) vezető isteni bölcsesség (csit) feminin energiája, mert a mindenség végső élvezője az isteni férfi princípium, minden más az Ő élvezetét szolgálja, és így feminin jellegű. Ezért mondják, hogy Vrndávan szent helyén (Krsna földi kedvteléseinek színhelyén) csak egy férfi van (Krsna, mint purusa), mindenki más nő (prakrti).

örömóceánt duzzasztó – A helyes ismeret boldogságot eredményez, méghozzá tengernyi örömöt. A világban lelhető anyagi természetű boldogságot gyakran a tehén patanyomában összegyülemlett tócsához hasonlítják a lelki boldogság óceánjához képest. A lelki dimenzió a bhakti teológia szerint dinamikus. Isten tökéletességéhez és teljességéhez a gyarapodás is hozzá tartozik, ami nem hiányosságra, hanem eleven dinamizmusra utal. Márpedig, ha az Abszolútum gyarapszik, akkor a belőle meríthető öröm is egyre fokozódik. Az isteni kegy végtelen, ami határtalan módon érvényesül híveivel. A telihold vonzása kibillenti egyensúlyából a tengereket, és Rádhika-Csandrika is felzaklatja Krsna érzelmi tengerét. Ráadásul Csaitanját is nevezik aranyló holdnak (Gauracsandra), ami utal arra a misztériumra, miszerint Csaitanja nem más, mint a szeretetben összefonódó Rádhá és Krsna.

minden lépést nektárözönnel ízesítő – Ez a kifejezés három szegmensre tagolódik: i) minden lépés (prati-padam), ii) nektárözön (púrnámrta) és iii) ízesít (ászvádanam). Padam jelentése már a Védákban is lelki birodalom, isteni hajlék, prati pedig irányultságot, közeledést kifejező előképző. A bhakti áhítatos híve által bejárt út tehát az isteni hajlék felé vezet (pratipadam). Pratipat jelentése viszont a szakrális indus időszámítás alapját adó lunáris kalendáriumban a holdfázis első napja, míg púrnámrta jelenti a tizenhatodik hold-fázist, a hold változásának utolsó napját. Vagyis e két szó a holdhónap első és utolsó napját is jelöli, ami a folytonosságra, örökkévalóságra utal. A bhakti tehát örök folyamat, amelynek kezdete és vége, alfája és omegája az aranyló hold, Gauracsandra, az isteni párt egyesítő Srí Csaitanja. Púrnámrta másik jelentése teljes nektár, vagy a nektár teljessége, netovábbja. A nektár a halhatatlanság itala, az örökélet elixírje. Vagyis az áhítatos istenszeretet gyakorlásával legyőzhető a világi lét mulandósága. A Bhagavad-gítá szerint „ez a folyamat örömmel végezhető”, azaz minden lépése nektárözönnel ízes.

minden lelket fürdető – A Csaitanja-féle bhakti egyetemes tan, kivétel nélkül minden lényre vonatkozik. A szent név, mint meditáció ezért kötetlen gyakorlat, minden előzetes képesítés nélkül bárki gyakorolhatja. Egyetlen feltétele a szív tisztasága, a hit. A fürdés tisztít, a rituális fürdő a Gangesz szent vizében lemossa az ember bűneit, mint ahogyan a keresztség vizében is megtisztul az ember az eredendő bűntől; az örökélet nektárjának zápora pedig egyszer s mindenkorra megváltja az embert a halandóságtól.

Összegzésül egy költői ihletettségű tolmácsolást idézünk B. R. Srídhara szvámí tollából:

„Minden dicsőség Krsna szent nevének, amely megtisztítja a szív tükrét a sok-sok év alatt felgyülemlett portól, és kioltja a szenvedés tüzét a születés és halál erdejében. Az esti lótusz a Hold sugaraitól, a szív szent név nektárától virágzik. Ily módon a lélek végül is felfedezi igazi benső ékszerét, Krsna szeretetét. A szent név áldó hatásától legyőzve az önvaló teljesen megtisztul minden anyagi szennyeződéstől, s bár minden tekintetben tökéletesen elégedetté válik, mégis újra meg újra megízleli a nektárt, hol alábukva, hol lebegve az eksztatikus istenszeretet egyre áradó tengerén.”

 

36/2003.
B. K. Tírtha