Illúzió-tanok

Az óind filozófia egyik alapkérdése a realitás és az illúzió vizsgálata. A különböző filozófiai iskolák rengeteget foglalkoznak az észlelés, tapasztalás problematikájával is. Az ismeretszerzés forrásai között szerepel a tapasztalati észlelés, a következtetés és a kinyilatkoztatás transzcendens tekintélye. Ez utóbbit tévedhetetlennek tartják, míg a többi információforrás – lévén emberiek s így relatívak – csak feltételes eredményre vezet. Mégis fontos kérdés, hogy egyáltalán realitás-e az, amit az ember érzékszervein keresztül tapasztal? Egyes iskolák (az elsődleges vizsgálódás, karma-mímámsza) a tudást önérvényű folyamatnak tekintik, ami a) önmagában igazolja saját érvényességét, és b) nem függ egyéb, külső feltételektől vagy tudásformától.

Eszerint minden tudás érvényes (kivéve az emlékezést), mert önmagában igazolja saját hitelességét, de így a hamis észlelés is igaz volna, s nem létezne illúzió, tévedés. A logika tudománya vitatja ezt a tételt, szerinte csak a tudás ténye állapítható meg, objektív érvényessége nem; az szorul logikai bizonyításra.

A második feltétel (b) kizárja ugyan az emlékezet önérvényét, mert erről elismerik, hogy függ a korábbi tapasztalatoktól. Valójában azonban a tudás, a megismerés ebben a vonatkozásban sem önérvényű, mert külső feltételek – a körülmények, érzékszervek, okok s egyéb tényezők – függvénye.

A tudást ugyanakkor az általános törvények alól kivett tényezőnek tekintik, lévén a tudás az, ami feltár más dolgokat, tehát minden mástól különbözik – az önérvényűség ezt jelenti.

Az atomelmélet (vaisésika) a tudás forrásának vizsgálata során szükséges előfeltételeket állapít meg. Minden következmény bizonyos előfeltételek egybeeséséből fakad, amik feltétlenül, egyértelműen, azonnal és közvetlenül megelőzik a következményt. Így a tudás előfeltételei: a) intelligens tényezők (megismerő képesség, az okok felismerése a következtetésben, a hasonlóság felfedezése a példában, a kinyilatkoztatás meghallása) és b) nem intelligens tényezők (például a tárgy közelsége, látóképesség, fény stb.). Az atomelmélet ismeri a következtetéses módszert is. Ennek módszertana, amikor a) valaminek a nemlétéből következtetnek valaminek a létére, b) valaminek a létéből következtetnek valaminek a nemlétére és c) valaminek a létéből következtetnek valaminek a létére. Ha például a mezőn nincsen béka, akkor bizonyára ott jár a gólya (a); s ha a mezőn a gólya jár-kel, bizonyára nincsen béka (b), illetve ha jár a gólya, bizonyára azért teszi, mert béka is van elegendő (c).

A hamis tudást, illetve a tudatlanságot is három tényezőre vezetik vissza: a) az érzékek tökéletlenségére, b) a figyelmetlenségre, nem-észlelésre, és c) a téves észlelésre, félreismerésre.

Ezzel szemben a logikatudomány (njája) a nem-észlelés tizenegy fajtáját ismeri: 1. természetes nem-észlelés (nincs korsó, mert nem látni), 2. az ok nem-észlelése (nincs füst, mert tűz sincs), 3. a faj nem-észlelése (nincs itt fenyő, mert egy fa sincs), 4. a következmény nem-észlelése (nincs itt füst-okozó, mert nincs füst), 5. ellenkező természet észlelése (nincs itt hideg, mert tűz van), 6. ellenkező hatás észlelése (nincs itt hideg, mert füst van), 7. ellenkező egybeesés észlelése (a múlt nem szükségképpen megszüntető, mert más tényezőktől is függ), 8. hatások ellenkezésének észlelése (nincsenek hideg-okok itt, mert tűz van), 9. ellenkező együtthatások észlelése (itt nincs hó, mert tűz van), 10. ellenkező okok észlelése (nem reszket a hidegtől, mert a tűz mellett van) és 11. ellenkező okok hatásainak észlelése (e helyet nem a hidegtől reszkető emberek töltik be, mert itt füst van).

Amit a hétköznapi életben nem-észlelésnek, nem-levésnek nevezünk, az mégis valamilyen fajta észlelés. Így a negáció felfogása még nem jelenti annak létét, hanem csak azt, hogy bizonyos pozitív észleleteket nem-észleletként interpretálhatunk.

Az analitikus szánkhja kétféle észlelést ismer: a) határozatlan észlelés, amikor az értelem (buddhi) homályos módon kerül kapcsolatba a külvilág tárgyaival az érzékeken keresztül, illetve b) határozott észlelés, amin belül az elme két működése, a szintézis (szankalpa) és az absztrakció, képzelet (vikalpa) tapasztalható

Az indiai filozófiára jellemző, hogy egy-egy problémát hasonlatokkal tesznek képszerűen megragadhatóvá. Ilyen klasszikus példa a kötél és a kígyó hasonlata, mikor sötétben az ember a kötéltekercset kígyónak véli és megriad tőle. Kötéltekercs létezik, kígyó is van, bár nem az adott helyszínen, s a kettő összetévesztése illúziót eredményez. Az illúzió problémájának másik klasszikus példája az ezüst és a kagylóhéj hasonlata. Ezüst-e az ezüstösen csillogó kagylóhéj? E példákkal valójában a mindenség eredetét igyekeznek magyarázni, miként viszonyul a transzcendens és abszolút Isten, Brahman a viszonylagos világhoz? Létező-e a világ, ha Brahman léte valós? Mit mondanak erről a különféle vallási és filozófiai rendszerek?

A dzsainista filozófia: a létezők téves relációba hozásáról (szatkhjáti) beszél.
Az illúzió hamis tudás, ami a dolgokat olyan viszonyokban tünteti föl, amiben azok nincsenek: az ezüst és gyöngyház esetében létezik ezüst és létezik gyöngyház, de az ember ott észlel ezüstöt, ahol az nincs. Illúzió tehát az, ha olyan térbeli, időbeli vagy egyéb viszonyokat tulajdonítunk ítéletünk tárgyainak, amik nem léteznek, bár az észlelet tárgyai más viszonyokban ténylegesen létezők.

A buddhista idealizmus a dolgok lényegéből fakadó illúziót (átmakhjáti) említi.
Eszerint tagadják a külvilág létét, csak tudatformák működéséről beszélnek, amit a korábbi életek kumulált karmája generál, így a tudatformák felelősek a hamis tudásért. A tudás nem függ a külső tényektől, s a tudatformák saját összerendező természete okán egyszer helyes, másszor helytelen tudást eredményez. A tudás folyása teremti az észleletet és az észlelőt is, amiket maga a tudás köt össze.

A logika (njája), az atomelmélet (vaisésika) és a jóga a téves észleletről (viparitakhjáti) tanít.
Ha a tudat a külső körülményektől függetlenül venné magára a tudót és az illuzórikus észleletet is, akkor a példa így hangoznék: Én ezüst vagyok! Ezért az illúzió oka a téves észlelet, mivel nem érzékeljük a gyöngyháznak az ezüsttől különböző, sajátos vonásait, így a gyöngyház ragyogása az ezüst elraktározott képzetét kelti. Ezért aztán az észlelő valójában nem a gyöngyházat látja, annak sajátságaival együtt, hanem egy globális tárgyat. Ugyanakkor az ezüst nem teljesen nem-létező, mert valahol van, s korábban már tapasztalta a szemlélő.

A rítusértelmezés (mímámsza) és az analízis (szánkhja) a nem-észlelést (akhjáti) említi.
Mivel nem észlelhető a gyöngyház gyöngyház mivolta, ezért nem arról van szó, hogy a gyöngyházat hisszük ezüstnek. Csupán a gyöngyházban és az ezüstben közös vonásokat észleljük, a kettő különbségét nem, ebből fakad az ezüst képzete, s ennél nem észleljük, hogy ez csak az ezüst emléke – ez az illúzió. Az illuzórikus észlelés kettős természetű: – hibás észlelés, illetve nem észlelés, ez esetben valósnak hitt emlékezeti kép. Ez ugyanolyan valósnak tűnik, mint a helyes észlelés, olyannyira, hogy lehajol az ember, hogy felvegye az ezüstöt. Később ugyan kiderülhet, hogy észlelése téves volt, de ez nem változtat azon, hogy az adott pillanatban helyesnek tűnt (ezzel igazolják a „minden észlelés helyes” tételét).

A védánta különböző iskolái más-más magyarázatot adnak.
Az egységet valló advaita védánta szerint az illúzió (hamis észlelet) nem csupán szubjektív jelenség, hanem létezik az illúzió, mint különálló objektivitás, amihez hozzá adódnak az érzékelő szubjektív érzékszervi hibái (dósák).

A dualista védánta isteni bűvenergiáról beszél, az egyént megtévesztő látszatkeltésről. Ami függetlennek tűnik Istentől, az az illúzió. A káprázat megnevezése májá, aminek jelentése nem az. Az illúzió valósnak tűnik, de nem az. Oka a tudatlanság, s az egyén négy hibájával függ össze: érzékei tökéletlenek, illúzióban van, téved és csalásra hajlamos.
Csaitanja a Védákra hivatkozva azt tanította, hogy nem hihetnénk ezüstnek a gyöngyházat, ha nem lenne tudomásunk az ezüst létéről, másrészt a gyöngyház is létező, valótlan csupán a mi téves érzékelésünk. Így e példa nem igazolja az Isten valós, a világ pedig valótlan voltának tételét, mivel a világ Isten okozata, az ezüst viszont nem okozata a gyöngyháznak (s a kígyó sem a kötél terméke).

36/2003.
(A Napkelet Bölcseleti Iskola munkatársai)