Karma

“Még az értelmesek is zavarba jönnek, amikor megpróbálják megmagyarázni, hogy mi a cselekvés és mi a tétlenség.”
(Bg. 4.16.)

A karma kifejezés egyre ismerősebben cseng sokak számára. A szó a hindu világszemlélet egyik alaptétele, de az ok-okozati összefüggés logikai törvényeként Arisztotelésznél, a “ki mint vet, úgy arat” szállóige szerű szentencia gyanánt pedig a Bibliában is megtalálható, de valójában erről szól a Bűn és bűnhődés is.


Karma mint törvényszerűség

A világ szisztematikusan felépített rendszer, éppen a törvényszerűség, a rendezettség különbözteti meg a kozmoszt a káosztól. Ez az egyetemes világrend a rta, mely a törvény, erkölcs, vallás (dharma) alapja is. Ilyen törvényszerűség a hatás-ellenhatás tétele is, mely a karma cselekvéssorában nyilvánul meg. E fizikai törvényszerűség erkölcsi-spirituális kiterjesztése a karma-tan, az adósság-követelés egyenlege, a kiegyenlítés morális törvénye a jó és a rossz egyensúlyának megvalósulása. Az anyagot az erős kölcsönhatás, illetve a gravitáció igazgatja, az ember morális szféráját pedig a karma törvénye.

Mindennek megvan a maga oka, s az okoknak is a maga oka, így tehát az okszerűség törvénye kizárja a véletlen esetlegesség lehetőségét. A karma ugyanakkor nem végzetszerű fátum, azt inkább nijati vagy daiva (természetfölötti elrendezés) kifejezéssel jelölik.

A karma-törvény központi szerepe miatt az óind filozófia részletekbe menően elemzi a cselekvést, ami együtt jár a létezéssel és a születéssel. Mozgatórugója a cselekvésörvény (vrtti), ami a fogantatáskor kezdődik. Ennek két alapvető fajtája ismeretes: a) aktív tevékenység (pravrtti), ami a világi tevékenység körforgásához köt és b) passzív tevékenység (nivrtti), amely a világ megtagadását, lemondást, aszkézist jelent, de még ez is kötöttséget jelent, mindaddig, amíg minden karma-kötelék föl nem ég.

A visszahatások három fázisban következnek: azonnali, még ugyanabban az életben érvényesülők és a következő születés során beteljesedők. A tettek közvetlen látható következménye a szenvedés, hiszen az ember sokszor értelmes, szervezett módon halad a rossz felé, ami aztán szenvedést eredményez. Azonban a tetteknek van egy finomabb lenyomata is, a láthatatlan (adrsta), ami a jámbor és bűnös tettek üledéke, kíséri az embert jelen születésében és formálja a következő életét is, ráadásul a köztes állapotot (prétja-bháva) is meghatározza. A Padma-purána szerint a karma-visszahatások különböző érettségi fokai ismeretesek: magként betokozódott (ágámi karma), érlelődő, majdnem érett (a jelen életben elkövetett, jövőben beérlelődő szanycsita karma), valamint a beérlelődött visszahatás (prárabdha karma), amit most dolgoz le az ember.

A karma az ember gondolatainak, érzéseinek, vágyainak és tetteinek komplex halmaza. Kifürkészhetetlen eredetű (anádi), mert mint törvényszerűség már a teremtés jelenlegi megnyilvánult fázisa előtt is létezett, de nem örökérvényű, hanem befejezhető. A karmának két ellenszere ismeretes: a lelki tudás, amely felégeti a visszahatásokat, valamint az odaadó szolgálat, amely a visszahatások mellett gyökerestül irtja ki a bűnös hajlamot is.

A szótári adatok a cselekvés körül csoportosulnak, s a vaisnava filozófiában négy fő jelentéskör kapcsolódik e szóhoz: a) tett, cselekedet általában, amely később visszahatást von maga után; b) az írások szerint végzett rituális cselekedet; c) az anyagi tettek követő visszahatás, következmény és d) odaadó szolgálat.

Az élet elidegeníthetetlen jele a mozgás, a változás, a gyarapodás és cselekvés, így van ez a létezés abszolút síkján is. A lélek, az egyéni létprincípium természetéből adódóan aktív. Üdvössége is tevékeny istenszolgálat, de tettei rabbá is tehetik. Az anyagi útvesztőbe tévedt lélekre egyfajta cselekvéskényszer vonatkozik, különböző tényezők sarkallják az embert.

Anyagi síkon gyakorlatilag lehetetlen a tökéletes, hibamentes cselekvés: “Mint lángot a füst, úgy takar be minden igyekezetet valamilyen hiba.” – mondja a Bhagavad-gítá (18.48.). A cselekvés lehet a rabság oka, de a felszabadulás eszköze is – mi hát a helyes cselekvés?

Előírt cselekedetek

Az ember a kinyilatkoztatásból és a szent hagyományból értheti meg hivatását, kötelességét. A helyes cselekvés a világi kötöttség enyhítését és a lelki fejlődést szolgálja. Jövendő karmáját az ember lelki cselekedetekkel enyhítheti, a vallásosság, erényes életvitel, jóindulat, adakozókedv, zarándoklat vagy aszkézis, meditáció mind csökkentheti a jövendő visszahatásokat. A jelen életben beérlelődött karmát a megéléssel, a tolerálással semlegesítheti az ember, míg a felgyülemlett karma-hányad eloszlatásában a beavatás és a guru kegye segít, aki figyelmes útmutatásokkal segíti a növendék lelki fejlődését.

A karmának színárnyalata is van: a helyes cselekvés fehér (sukla), a bűnös tett fekete (krisna), az elegyes tett fekete-fehér, másként fogalmazva a nem lemondó ember tettei háromféle gyümölcsöt teremnek a halál után: kedvezőt, kedvezőt¬lent és vegyest. (Bg.18.12.) A visszahatásoktól mentes cselekedet sem nem fehér, sem nem fekete (asukla-akrisna). Ez a ragaszkodástól és ellenszenvtől mentes állapot sajátja. Ide úgy juthat el az ember, ha nem táplálja tovább a karma-sodrás lendületét, karma-mentesen él, isteni tudatban, tisztán cselekszik. Aki nem követi a világrendet tükröző rituális tetteket, az nem teljesíti az erkölcsi vagy isteni parancsolatokat. A mindenség törvényeivel összhangban élő ember eleget tesz a vallás követelményeinek, szabályozza tetteit, bár leggyakrabban anyagi célok lebegnek a szeme előtt.

Az embert háromféle viszony fűzi a cselekvéshez: a kihasználás, a lemondás és az Isten iránti odaadás szelleme. Az első esetben az élvezetvágy, a másodikban az üdvkeresés, a harmadikban pedig a szeretet-misztérium a vezérlő elv.

A Bhagavad-gítá is felszólít a kötelesség gyakorlására. A Gítá relatív tanítása szerint mindenkinek el kell végeznie előírt feladatát, de nem szabad ragaszkodni a tettek gyümölcséhez. A Gítá abszolút tanítása azonban túlmutat ezen, miszerint minden kötelességet föladva az embernek ajánlatos meghódolnia a Legfelsőbb akarata előtt. A megtisztulás két útját vázolja fel e két gondolatsor: a lassabb, kevésbé kockázatos, mondhatni “alkotmányos” módszert, valamint a forradalmi változatot, a teljes meghódolás bátor tettét. Isten örömére kell cselekedni, mert az ilyen tettek közben az ember felszabadult állapotban van. Ez a munka művészete, ami kezdetben szakavatott vezetést igényel.

Az anyagi tettekhez hasonlóan a lelki cselekedeteknek is megvan a vonzatuk: szabadulás a visszahatások láncolatából, felvilágosodás, lelki béke.

A tettek finomabb szövedéke

A tettek előzetes lendítő ereje az inspiráció, a gondolati váz. A józan ember előbb gondolkodik, aztán cselekszik. A gondolatot tekinthetjük finom fizikális cselekedetnek, ezért mondják, hogy a hús-vér test testet öltött gondolat. Ennélfogva szükséges az emberi lét három fő dimenziójának – a cselekedeteknek, a szavaknak s a gondolatoknak – harmonikus kontrollja, amely mentesít a visszahatások következményeitől.

Az ősi hindu törvénykönyv, a Manu-szanhitá részletesen elemzi a hibás cselekedetek visszahatásrendszerét. Mentális hibának számít a más tulajdona utáni sóvárgás, a nemkívánatos gondolat és a hamis tanok iránti ragaszkodás. Az ilyen bűnös gondolatok következménye alacsony társadalmi rendű születés. Szavaiban is hibázhat az ember, mások szidalmazásával, valótlanság állításával, mások erényeinek kisebbítésével és a fölösleges beszéddel. Manu szerint az ilyen tettek állati születésre vezetnek. Végül a testi cselekedetek bűnei a lopás, mások jogtalan bántalmazása és más asszonyának elcsábítása. A testi bűnök következménye mozdulatlan, növényi létforma.

A bűnös tetteket vikarmá-nak nevezik, a közönséges cselekedet a karma, míg a lelki tettek akarma néven ismeretesek, minthogy nem járnak anyagi visszahatásokkal (a-karma, nem-karma).

Tetteinket megvizsgálva számos impulzust érzékelhetünk: jóindulat, kötelességtudat, haszonlesés, irigység, ártó szándék, ösztönök… jóllehet e mozgatórugók csak a korlátozott tudatállapotot állandósítják. A karma nem a tettekért, hanem a tetteink által reánk rótt visszahatás.

A karma-értelmezés szintjei

A karma legősibb értelmezése: primordiális cselekedet, rítus, amivel befolyásolható a világ menete. Hajdanán Indiában ezt bonyolult áldozatokkal valósították meg, melyek tökéletes végzése elengedhetetlen volt a mindenség egyensúlyához. Az Upanisadok korában (i.e. 1500-600 között) került előtérbe a karma individuális értelmezése, mint emberi cselekvés. Helyes és helytelen tettek, morális konzekvenciák, felelősség, eredmény és büntetés – ezek a kérdések az ember személyes viselkedésének körülményeit írják körül. A jótett jóvá, a rossz tett rosszá teszi az embert – röviden így foglalható össze ez a pragmatikus szemlélet.

A jógík misztikus nézete a személyes karmát egy fluidum-mezőnek tekinti, amelyben az életek tetteinek lenyomata őrződik. Ez a mező az ember tudatalatti emlékező-csakráiban betokozódva őrzi a karma-magokat. Minden születés során e karma-magok bizonyos hányada a felszíni tudatba emelkedik, kódolt információkkal, impulzusokkal és hajlamokkal, amik aztán meghatározzák az ember társadalmi és hivatásbéli körülményeit, egészségi állapotát és élethosszát, illetve életének minőségét, az öröm és szenvedés hányadát.

A látnokok a karma törvényszerűségének egyfajta magnetikus erőt is tulajdonítanak, ezért nem csupán kiárad az emberi cselekedet, hanem következményeket is vonz: a karma visszahat. A spirituális magnetizmus azonban nincs tekintettel a polaritásra, ugyanis a pozitív pozitívot vonz, a negatív pedig negatívat. A cselekedetek minőségi lenyomata számít. A jó gondolat és tett előbb-utóbb kedvező körülményeket eredményez, míg a negatív mentalitás képes a világ összes negativitását magához vonzani.

Jó tett helyébe jót várj!

Bár a karma-törvény pártatlanul működik, mégis vannak minősítő körülmények. A szent helyen, megfelelő időben folytatott lelki gyakorlat eredményesebb, az itt elkövetett bűnös cselekedet súlyosabb. Egy közönséges embertársunknak nyújtott segítség nemes gesztus, míg egy szentéletű szádhu szolgálatának lelki hozadéka is van. Más elbírálás alá esik a körülmények kényszerítő hatására mellőzött kötelesség, mint a lustaságból elhanyagolt. Jó karmának számít az egészség, hosszú élet, siker, szépség, gazdagság, míg rossz karmának a baj, nyomorúság, a betegség, szegénység, szenvedés, tudatlanság, magány. Ugyanakkor e csapások megélésével az ember törleszti is karma-adósságát.

Ha a karma szövevényes rendszerét tekintjük, a kölcsönös összefüggések szinte kibogozhatatlanná teszik a képet. Mint ahogy sosem értenénk meg a textil szerkezetét, ha csak egy fonalat kísérnénk figyelemmel, úgy a karma működését is csak alapos vizsgálódás és a teljes kép ismerete tárhatja fel. A világegyetem karma-mérlege egyensúlyban van, mindenki azt kapja, amit megérdemel. Ezért a karma-törvény nagy tanítónak is tekinthető. Betegségünk arra tanít, hogy jobban figyeljünk magunkra, esetleg változtassunk életmódunkon. Kudarcaink megmutatják, merre ne menjünk, sikereink pedig tovább terelgetnek. A mégoly nehéz élethelyzetek is a hasznunkra válnak, csak figyelmesnek kell lennünk. Ahová az Úr birkát ád, oda legelőt is ád – tartja a mondás, és a karma által letöltendő szenvedéshez az ember megkapja az erőt is annak elviseléséhez. Így még a nehéz sors is lehet a lelki továbblépés záloga. Tapasztalataink és reakcióink szövedéke teszi pusztító sorscsapássá vagy lelkesítő ösztönző erővé a karmát. Az emberek nem attól szenvednek, ami éri őket, hanem attól, ahogyan értékelik az eseményeket. Ezért a karma-kötöttség legyőzésének záloga a helyes, tudatos cselekvés – ami mentesít a jövendő negatív tapasztalatoktól, visszahatásoktól –, és a higgadt reakció, vagyis sorsunk, lehetőségeink, karmánk elfogadása, az abszolút jóra való törekvéssel párosulva.

Tettek és következményeik

Az ősi hindu törvény- és ajánláskönyvek részletesen elemzik a cselekedetek és várható következményeik rendszerét. Érdekes az általános következmények listája, valamint a következő születésre vonatkozó utalások. Ez a karma és a reinkarnáció szoros összefüggésére utal, miszerint a jelen élet cselekedetei meghatározzák a következő élet lehetőségeit, körülményeit.

A bűnös tettek visszahatásai (A Manu-szanhitá alapján)

félelem
gonosz szomszédság
kínzások, gyötrelmek
fagyoskodás és perzselődés
börtönbüntetés
rabszolgaság
rokonoktól, szerettektől való elválás
fáradságos megélhetés és veszteségek
nehézkes barátkozás és ellenségek szerzése
betegség
ellenállhatatlan öregedés
halál
pokolbolygókon átélt gyötrelmek
születés nyomorult fajok méhében
szenvedés az anyagi világ különböző fajaiban

A Napkelet Bölcseleti Iskola összeállítása

2004/37.