Visnu tíz alászállása – Buddha
A szigoru Véda tanán igazít a te békéd:
tiltod az áldozat állatölését,
Buddha, te irgalmat szerető,
egek ura, üdv, Hari, üdv!
(Dzsajadéva: A tíz avatár éneke, Weöres Sándor fordítása)
Buddha történelmi személyiség India ókorában, abban az időszakban, amikor az egész emberiség szellemi-lelki élete forrásban volt. Mintegy kétezer-ötszáz esztendeje született, kortársai között találjuk Püthagoraszt, Lao-cet, Mahávírát és egyes feltevések szerint Zarathusztrát. Máig ható tanok, vallások, filozófiák…
Buddha a hagyomány szerint i.e. 566-486 között élt. (Kora vitatott, születését i.e. 730-tól 388-ig változóan határozzák meg.) A mai Nepál területén élő ksatrija törzs fia, a Sákja klán tagja. Atyja minden rossztól óvni akarta, az ifjú herceg mégis szembesült a világ szenvedéseivel. Ekkor határozta el, elhagyja királyi otthonát, s a megvilágosodásra törekszik. Több filozófiai iskola tanítását megismerve hat évre aszkézisbe vonult, s végül megvilágosodott, innen a neve is (a Megvilágosodott). Harmincöt éves korában kezdett tanítani, és nyolcvanéves korában halt meg (feltehetően gombamérgezésben). Írott műveket nem hagyott hátra, tanítását később kanonizálták. Utódot nem nevezett ki, hanem meghagyta:
„Eltávozásom után legyen tanítótok az általam adott igazság és a Rend törvényei!”
Tanainak legfőbb tézisei a) a négy nemes igazság: 1) a világ szenvedéssel teli, 2) a létszomj, a vágy az oka a világi létnek, 3) ami megszüntethető, ha megszűnik a vágy. 4) evégett ismerni kell a helyes utat. Ez nem más, mint a nyolcrétű ösvény: 1) helyes beszéd, 2) helyes cselekvés, 3) helyes megélhetés, 4) helyes törekvés, 5) helyes gondolkodás, 6) helyes meditáció, 7) helyes határozottság és 8) helyes szemlélődés. Az élet végső céljának a nirvána, az örök béke és boldogság elérését tekintette, amely mentes a bánattól és a vágytól, az enyészettől, betegségtől s az újabb születéstől és halától. Egyszerű morális tanokat fogalmazott meg például az ember saját sorsáért viselt felelősségéről vagy az arany középútról. A buddhista „szentháromság”, amire a követők fölesküsznek a Buddha, a tan (dharma) és a közösség (szangha). Buddha vitatta a Védák tekintélyét, a rítusok, áldozatok eredményességét az üdvösség elérésében, a bráhmanák pozícióját vagy a kasztrendszer előjogait. Isten létéről sem értekezett, ezért tanítása inkább tekinthető erkölcsi rendszernek, mint vallásnak. Buddha az etika, szeretet és szolgálatkészség szimbóluma, ami által megtisztulhat az ember. Tanítványai között voltak szerzetesek és laikusok, sőt idegenek és nők is. A tagoknak kasztoktól függetlenül egyforma jogaik voltak, s a helyi beszélt nyelveken tanítottak
Az ortodox hinduizmus kezdettől fogva vitatta Buddha tanait, ám magát Buddhát mégis Visnu avatárjának tekintik. Ha csupán arról lenne szó, hogy egy „eretnek” mozgalom képviselőjét integrálták, ez akkor is a hinduizmus nagyfokú toleranciáját és felszívó képességét jelzi, de a hagyomány szerint Buddha sajátságos feladattal érkező avatár, aki a kiüresedett rítust eltörölve a mészárlássá fajult áldozatokat az ahimszá elvével váltotta föl. A Bhágavata-purána is beszél Buddháról – de a történelmi személy mellett korábbi alászállásait is említi.
Buddha állítólagos jövendölése szerint vallása, mozgalma csak ötszáz évig marad tiszta – s a buddhizmus ezen időn belül elérte legnagyobb indiai kiterjedését. Ekkor terjed a buddhizmus tovább Belső- és Észak-Ázsiába, Kínába, Burmába, Sziámba, Malájföldre, Délkelet-Ázsia szigeteire. A Kusán-kor végére a buddhizmus Ázsia vezető vallása. Később megfordult az irány, s a buddhizmus Indiában visszaszorul, másutt virágzik.
bkt
2004/37.
