Tudás – szöveggyűjtemény

A négy emberi hiányosság

  • Illúzió – “Óh, ellenség fenyítője, minden élőlény illúzióban születik, legyőzve a vágy és a gyűlölet kettősségétől.” (Bhagavad-gítá 7.27.)
  • Tévedés – “Kétféle lény létezik: a gyarló és a tévedhetetlen. Az anyagi világban minden lény gyarló, a lelki világban pedig mindenki tévedhetetlen.” (Bhagavad-gítá 15.16.)
  • Érzékszervi korlátok – “A Legfelsőbb Igazság kívül is, belül is, a mozgóban és a mozdulatlanban is létezik. Ő túl van a látás és a tudás anyagi érzékszervének hatalmán. Bár nagyon-nagyon távol van, mégis megtalálható mindenki közelében is.” (Bhagavad-gítá 13.16.)
  • Csalási hajlam – “Aki visszatartja érzékeit és cselekvésre szolgáló szerveit, ám elméje továbbra is az érzékek tárgyain csüng, az bizonyára becsapja magát, és az ilyet álszentnek hívják.” (Bhagavad-gítá 3.7.)

A tudás témakörei az óind hagyományban:

Kinyilatkoztatás (Védák) – céljuk az Abszolút Igazság felismerése, de nyelvezetük metaforikus, ezért a magyarázó, értelmező mester felkutatása fontos; összetevői: fohászgyűjtemények (mantra-szanhitá szekció), liturgikus előírások (bráhmanák), misztikus absztrakciók (áranjakák) és titkos tanítások, filozófia (Upanisadok)

Segédtudományok (védángák) – 1) fonetika (siksá), a kiejtés tana, hangsúly erőssége, a jó hangzás tudománya; 2) nyelvtan (vjákarana) – Pánini összegezte korábbi ősnyelvészek munkáit; 3) prozódia (cshandasz) verslábak, versmértékek tudománya; 4) etimológia (nirukta), szójegyzék, magyarázószótár, Jászka könyve; 5) asztronómia (dzsjótisa), csillagászati ismeretek, például a kalendáriumok összeállításához szükséges (időszakok, napok, sőt órák pontos meghatározásához az áldozatok végett); 6) rituálé (kalpa), miként alkalmazandók a Védák az áldozatokon, illetve otthon (általában szútra formában írott művek, fajtái: a) Kalpa-vagy Srauta-szútrák – védai áldozatok; b) Grhja-szútrák – családi élet normái; c) Dharma-szútrák – társadalmi együttélés normái; d) Sulba-szútrák – áldozatkör szabályai

Vizsgálódás – ismeretelmélet, valamint annak gyakorlati alkalmazása; fajtái: 1) elsődleges vizsgálódás (púrva- vagy karma-mímámsza): Véda-interpretáció, a mantrák értelmezése spekulatív és gyakorlati céllal, az abszolútum befolyásolható az emberi cselekvéssel, hermeneutikai és nyelvfilozófiai értekezések; 2) felsőbb vizsgálódás (uttara-mímámsza vagy Védánta), a Védák ismeretelmélete, a védabölcselet csúcsa.

Logikatudomány, érveléstechnika (njája)

Ősi följegyzések (Puránák) – témái: 1) a teremtés célja, 2) a megsemmisülés mibenléte, 3) eredettan, kronológia, dinasztiák, 4) az idő korszakolása, 5) szentek, avatárok élete

Erkölcsi és vallási törvények (dharma-sásztrák) – vallási alapművek, rituális és szokásjogi előírások

Egészségtan, orvostudomány (ájurvéda)

Hadművészet (dhanurvéda) – elméleti és gyakorlati

Művészetek (gandharvavéda) – zene, festészet, képző- és előadóművészet

Gazdaságtan (arthasásztra) – gazdálkodás és politológia

A tudattal, tudással, megismeréssel, kognitív képességekkel kapcsolatos szanszkrt kifejezések

Csit (feminin) 1. gondolat, felfogás, képzet; 2. értelem, intelligencia, megértés; 3. szív, elme; 4. lélek, élőlény, szellem, életadó erő; 5. Brahman

Csitta pp. 1. megfigyelt, észlelt; 2. tekintetbe vett, felidézett, meggondolt, gondolatban átforgatott; 3. elhatározott, eldöntött; 4. akart, kívánt, óhajtott; 5. látható, felfogható, érzékelhető; ~tah 1. követő, betartó, figyelembe vevő; 2. (a) gondolat, gondolkodás, figyelem; (b) vágy, cél, szándék; 3. elme; 4. szív (mint az értelem székhelye); 5. értelem, intellektus, felfogókészség

Cséstá 1. mozgás, mozdulat; 2. tevékenység, taglejtés; 3. erőfeszítés, erőlködés; 4. viselkedés; 5. tett, cselekedet; (akarati tényező)

Manasz (neutralis) 1. elme, szív, értelem, felfogás, intelligencia, értelmi képesség; 2. (fil) elme, belső érzékszerv (amin keresztül az érzéktárgyak a lélekre hatnak; a njája filozófiában szubsztanciának számít és különbözik az átmantól, a lélektől); 3. tudat, megkülönböztető képesség, ítélőkészség; 4. gondolat, idea, képzelet, felfogás; 5. terv, cél, szándék; 6. akarat, szándék, hajlam (ebben az értelemben ~ gyakran infinitívusszal áll és a szóvégi m kiesik, s így alkot határozószót); 7. visszatükrözés, gondolat; 8. hajlam, vérmérséklet, hangulat; 9. szellem, energia, életerő; 10. a Mánasza-tó egy neve; 11. lélegzet; 12. vágy, sóvárgás

Buddhi f. 1. felfogás, érzékelés; 2. értelem, felfogókészség, intelligencia, talentum, tehetség; 3. tudás, értesülés, információ; 4. megkülönböztetés, ítélet; 5. elme; 6. lélekjelenlét, talpraesettség; 7. benyomás, vélemény, hit, vélekedés, érzés; 8. szándék, cél, terv; 9. eszméletre térés, feleszmélés, feléledés (ájultságból); 10. (szánkhja) értelem (a huszonöt elem közül a második

Gjána 1. tudás, ismeret, megértés, elsajátítás, jártasság; 2. tudás, tanulás; 3. tudat, értelem, tudás; 4. szent tudomány, felsőbbrendű vallási és filozófiai igazságokon való meditálásból merített tudás (ami megtanítja az embert, miként ismerje meg önmagát, s hogyan kapcsolódhat össze ismét a Legfelsőbb Lénnyel (antonima karman ); 5. értelem, értelem székhelye, intelligencia; 6. lelkiismeret; 7. Legfelsőbb Lélek; 8. Visnu neve; 9. a teljes Véda

Vigjána 1. tudás, bölcsesség, értelem, megértés; 2. megkülönböztetés, elkülönítés; 3. jártasság, ügyesség; 4. világi tudás, profán tudomány, tapasztalati tudás (ant. gjána Brahman, vagy a lélek ismerete); 5. ügy, dolog, feladat, elfoglaltság; 6. zene, muzsika; 7. a tizennégy tan ismerete

Pragjá 1. értelem, intelligencia, megértés, felfogás, bölcsesség; 2. megkülönböztetés, ítélőkészség, ítélet; 3. mód, eszköz, módszer, terv; 4. bölcs, tudós; 5. Szaraszvatí félistennő neve

Vidjá 1. tudás, tanulás, tudomány, tan (egyesek szerint négy fajtába sorolják, ám általában 14 fajtáját különítik el: a négy Vedát, a hat angát, dharmát, mímámszát, tarkát, njáját és a Puránákat); 2. helyes tudás, pontos tudás, lelki bölcsesség; 3. varázsige, ráolvasás; 4. Durgá félistennő; 5. mágia, varázstudomány

Agjána adj. tudatlan, ostoba, buta; ~nah tudatlanság, öntudatlanság, lelki tudatlanság ( avidjá, minek folytán az ember különállónak gondolja magát a Legfelsőbb Lélektől, és valósnak tekinti az anyagi világot. A védánta filozófia követői szerint az ~ nem pusztán negatív tényező (gjánaszja abhávah, a tudás hiánya), hanem pozitív elv is, amit gyakran azonosítanak a májá-val vagy a prakrti-val, ld. avidjá.

Avidjá a. 1. tanulatlan, műveletlen, ostoba, buta; 2. nem a tudásra vonatkozó; ~djá 1. tudatlanság, hiányos ismeret, butaság; 2. lelki tudatlanság; 3. illúzió, káprázat megtestesítője, Májá (gyakori fogalom a védánta filozófiában, melynek hatására az ember az egyedül igazán létező Brahmantól elválaszthatatlannak tekinti a mulandó anyagi világot. Gautama, Patanydzsali és Kapila tanításában is előfordul, más tartalommal, a buddhizmusban pedig a tudatlansággal párosuló nemlétet jelöli.)

Timira a. [ timkirac ] sötét; ~rah 1. sötétség; 2. vakság; 3. rozsda

Tamasz 1. sötétség; 2. pokoli sötétség, a pokol homálya; 3. szellemi tompaság, butaság, elvakultság, illúzió, hiba, tévedés 4. (szánkhja) sötétség, tudatlanság, tompaság (mint az egyik kötőerő, a dolgok egyik alapvető alkotóeleme, a másik kettő a szattva és radzsasz ); 5. bánat, fájdalom; 6. bűn, vétek

Acsit a. (véd) 1. értetlen, ostoba, buta; 2. vallástalan, erkölcstelen; 3. anyagi (antonima cit)

2004/38.