A zene titkos hatalma

A zeneművészetről azt tartják, tudatos hangkeltésen alapszik, aminek célja szubjektív érzelmek és tapasztalatok közvetítése. Az alaposabb vizsgálódás azonban rámutat, hogy a zene természetéről alkotott felfogást alapvetően meghatározza az adott társadalom uralkodó filozófiája. Ez a nézet kétségbe vonja az egész XX. sz-i zeneelméletet és a zene feltételezett hatásait.

Beszélgetés David Tame-mel

A modern zeneelmélet, vagy annak hiánya tulajdonképpen a most uralkodó materialista-redukcionista világnézet óhatatlan következménye. E felfogás szerint a zene csak egy materiális, mérhető dolog, puszta légrezgés, az ember pedig – a zene előadója, illetve hallgatója – a vak szerencse folytán kialakult biológiai gépezet; életének nincs is különösebb célja. Érzelmei és gondolatai csupán a környező világra reagáló, biokémiai folyamatok automatizmusaként állandósuló reflexek. Egy anyagelvű ember számára ezért természetes, hogy valaki csak azért muzsikál, vagy hallgat zenét, mert korábbi élményei erre predesztinálják. Legjámborabb pillanatában is vonakodva fogadja el, hogy e korábbi élmények valamiféle örömérzéshez kapcsolódnak, s úgy véli, Beethoven Kilencedik szimfóniájának első taktusai csupán azáltal gyakorolnak hatást, hogy a különböző frekvenciájú hangrezgések nyomán serkentő hatású vegyi anyagok pumpálódnak a hallgató bio-mechanikus agyvelejébe. Nos az ilyesfajta zeneelmélet aligha kielégítő. Ennek ellenére a kortárs muzsikusok többsége mégis e felfogásban él, vagyis a zenét a homo sapienst szórakoztató és boldogító hangrezgésnek tartja.

Milyen hatással van ez a zeneelmélet napjaink muzsikájára? Az eredmény a zenei formák sokasága, de ez legjobb esetben is legföljebb a materialista humanizmus zenéje. Századunkban a zene többnyire tévúton bolyong, de merre is indulhatna, hogyha a világon semminek sincs végső célja és értelme?

S mégis mintegy két évtizede újfajta tudatosság van terjedőben, nem csupán a zenében, hanem az élet számos területén. Az emberek bizonyos köreiben újjáéledt a lelki kérdések iránti elkötelezett érdeklődés. Ifjú és korosabb emberek gyakran határozottan elvetik az anyagelvű világnézetet. Misztikus kitekintést keresnek, s teszik ezt tántoríthatatlan elszántsággal. Egyesek új korszakról beszélnek, melyben a vallás jó értelemben véve tudományosabbá, a tudomány pedig vallásosabbá válik. Bármi legyen is a kiváltó ok, határozottan érezhető a remény, a testvériség és az önfejlesztés iránti igény erősödése.

Bár az anyagelvűséget elvetjük, de megmaradunk a materializmus muzsikájánál. A XX. század zenéje többnyire teljességgel nélkülözi a hamisítatlan szellemi töltést, a megújító erőt. Elődeink talán jól hitték, hogy a zene befolyásolja az életmódot. S ha ez igaz, akkor a lelkiséghez való visszakanyarodás érdekében semmi értelme a homlokegyenest másképp gondolkodók zenéjét hallgatni. Az ilyen zenészek durva és nyers gondolkodásúak, s ha őket követve igyekszünk felfelé, az épp olyan, mintha lefelé bukdácsolva akarnánk feljutni a hegytetőre. A nem-anyagelvű világnézet idealista zeneelméletet föltételez. Az ilyen zenefilozófia pedig, ha eljön az ideje, világra hozza az új szellemű, lelki zenét.

Hogy mi történne ellenkező esetben, azt még elgondolni is rossz. A rosszféle zene veszélyeire figyelmeztet Henry David Throreau, amikor rönk-kunyhójában az alábbiakat vetette papírra: “A zene is lehet mámorító. Ilyen, látszólag jelentéktelen okok döntötték romba Hellászt és Rómát, s ilyenek okozzák majd Anglia és Amerika pusztulását is.” A modern kor embere ezt közönséges túlzásnak tartja, bár a jelen pillanatban is nyilvánvaló, hogy a XX. században egyre távolabb kerülünk attól a nézőponttól, amit az ókortól kezdve egészen a XIX. századig szinte minden gondolkodó ember a magáénak vallott.”
(A zene misztikus hatalma)

Kérdés: David, te nem tartod muzsikusnak magad, mégis igen érdekfeszítő könyvet írtál a zenéről: “A zene misztikus hatalma” című műved elragadtatott kritikákat kapott. Mi késztetett arra, hogy e hatalmas témába belevágj, s minek tulajdonítod a sikert?


Tame: Bármilyen hihetetlen, annak idején belekóstoltam egy kicsit a rock-and-rollba, de igazad van, mégsem vagyok muzsikus. Többféle témát akartam jónéhány szakterületet érintve, ezoterikus szempontból megvizsgálni. Ezek egyike volt a zene. Ezt tartottam a legfontosabbnak, s személy szerint engem is ez vonzott a leginkább. Könyvemben összeszedtem mindazt, amit a lélektanból, szociológiából, történelemből és antropológiából sikerült elsajátítanom. Nem a zenét rejtett szemszögből vizsgáló muzsikus vagyok, hanem olyan ezoterikus, aki a zene és a hangrezgés felől közelít annak titkaihoz. Miután befejeztem az írást, hátradőltem, és vártam a hatást. Éles kritikákra számítottam, s azt hittem, kritikusaim jó muzsikának tartják majd a rockzenét vagy a dzsesszt. Viszont ennek ellenkezőjét tapasztaltam, ami egyrészt meglepett, másrészt fellelkesített. Bár néhány zenész valóban panaszkodott, az általam olvasott kritikák mégis egytől-egyig mind pozitívak vagy fölöttébb lelkesek voltak.

Úgy tűnik, könyvem érzékeny húrokat pendített meg az olvasók szívében, olyanokat, amiket magamban is éreztem, amikor először töprengtem a témán. Tudtam, valami itt lappang bennem, s amikor kezdtem összegyűjteni az adatokat, azok igazolták érzéseimet. Mikor aztán minden együtt volt és megjelent a könyv, sok olvasóra hasonló hatást gyakorolt. Olyan érzések ezek, amik ott lakoznak a szívünkben, csak valakinek meg kellett fogalmazni, hogy mások is tudják, miről van szó.

Kérdés: Ha a zenéről beszélsz, nem egy absztrakt művészetre vagy szórakozásra gondolsz, mint általában az emberek, hanem ennél valamiféle mélyebb, tartalmasabb dologra, nemde?


Tame: Úgy van. A hang sokkal komolyabb dolog, mint ahogy azt a XX. század embere gondolja, a zene pedig a hangnak, mint energiának egy sajátos felhasználása, alkalmazása. A zenének legalább két, tudományos eszközökkel is alátámasztható hatása ismeretes. Először is jelentős befolyást gyakorol szervezetünk biológiai és vegyi háztartására; ezt számos tudományos adat és kísérlet is igazolja. Nemrégiben a Baskir egyetem kutatója, Aminev hozta nyilvánosságra a rockzenével kapcsolatos több esztendős kutatási programjának eredményeit. A rock-and-roll a morfiumhoz hasonlóan egyensúlytalanságot idézhet elő a szervezet vegyi háztartásában. Aminev ezt rockmániának keresztelte el. Ha valaki rászokik a metálzenére, attól nem is olyan egyszerű megválni, hiszen lélektani, sőt kémiai rabságot is kiválthat. A zene befolyásolja szívverésünket, idegeinket, vérnyomásunkat, légzésszámunkat, de érzelmeinket és intellektusunkat is.

A zene második mérhető hatása a jellemformálásban játszott lélektani szerepe. A pszichológia szerint a környezet minden eleme befolyással van jellemünk alakulására, s a zene igen hathatós eleme a környezetnek. A zene tehát jellemformáló tényező az egyén esetében s mivel az egyén a társadalom része, ezért a szociológia segítségével a zenének a civilizációra gyakorolt hatása is feltérképezhető, amire könyvemben is igyekeztem rámutatni.

A zene harmadik, pillanatnyilag még megfoghatatlan hatása a legfontosabb, ugyanis a zene, a hangrezgés képes mozgatni, sőt, teremteni is. Őseink hittek abban, hogy a világ a hangrezgés terméke, s hogy a megfelelő hangok révén túl is lehet azt szárnyalni.

Kérdés: Hogyan szemlélték a hajdani civilizációk a zenét?

 
Tame: A zenét és hangot titkos erővel bíró, teremtő, szent erőnek tekintették. Véleményük szerint a hanggal lehet teremteni, megőrizni, sőt pusztítani is. Az ún. klasszikus ősi civilizációkban, pl. Indiában vagy Kínában a zenét tudatosan alkalmazták a társadalmi szervezet fenntartására és fejlesztésére. Nem csupán a status quo konzerválásának volt ez eszköze, de a közállapotok fejlesztésének, sőt az emberi tudat kiterjesztésének is. A zenét mágiának tartották. A hangot valójában el sem lehet választani a mágiától. Úgy vélték, a hang s a zene révén a földi lét összehangolható a túlvilágival.

Kérdés: A legtöbb ember szerintem egyetértene veled, sőt a hajdani bölcsekkel is, ha nem töprengenének túl sokat ezen a kérdésen, hanem intuitív módon közelítenének hozzá. Ennek ellenére mégsem tekintik napi létszükségletnek a zenét, mint őseink. Miképpen jutottunk odáig, hogy mára alapvetően művészetnek és szórakozásnak tekintjük a zenét?


Tame: A hajdani idők elmúlásával, Jézus halála után már sokkal kevésbé érezték át a zene hatalmát és célját, mint a még ősibb korokban, bár az emberek továbbra is szentnek és jellemformálónak tekintették a muzsikát. Ez a felfogás tovább élt a középkorban, egészen Bach és Beethoven koráig. Csupán a múlt század alkonyán, alig több, mint száz esztendeje kerítette hatalmába a materializmus a zenészeket is. Azután az “új” muzsikusok anyagelvűsége lemeztelenítette civilizációnkat is.
Akkortájt kezdtek megfeledkezni a zene magasabbrendű, isteni céljáról, s a muzsikusok szándéka is megváltozott. Bár Beethovent és Bachot nem szentnek, hanem kiváló muzsikusnak tartjuk, műveik egytől egyig szellemi szándékról tanúskodnak. A változások folytán a zenét sokkal inkább a művészi vagy technikai virtuozitás szemszögéből ítélik meg, nem a társadalomra gyakorolt hatásáról alkotnak véleményt. Az ilyen l’art pour l’art muzsika az, amitől az ősök óva intettek.

Kezdetben a zene háromszöget alkotott az ember, a természet és Isten kapcsolatának ábrázolásában, mint például Beethoven zenéjében. Az idők során ehelyett a zene legföljebb az ember s a természet horizontális kapcsolatrendszerének ábrázolásává satnyult. A világi zene “igazsága” – ami nem más, mint az egyéni, énközpontú szemléletmód vagy a személyiség – fölváltotta a Lélek zenéjét, vagyis az Istent tükröző muzsikát. E változás fokozatosan játszódott le a múlt század során, s mára odáig jutottunk, hogy a szemétdombként összehordott hangok halmazát művészinek tartjuk. A mai zene nagy része nem is közömbös, hanem kifejezetten negatív, “rossz zene”. S itt a jó és rossz nem pusztán művészi ismérv, hanem a zene tudatra gyakorolt hatásának értékmérője!

Kérdés: Vagyis sikerült olyan objektív ismérveket meghatároznod, melyek segítségével a zene értéke a puszta hangzáson túl is mérhető?


Tame: Egyrészt adva vannak a zene alkotóelemei: a stílus, ritmus, melódia, harmónia, másrészt pedig a zene mögött meghúzódó szándék. Bár mindkettőt figyelembe kell venni, mégis az utóbbi a fontosabb. Vegyünk például egy összetevőire, pl. ritmusára nézve negatív zenét, mint a heavy metal, s láthatjuk, hogy nem mindig jár negatív következményekkel. A zene tényleges értéke nem az alkotóelemekben keresendő, sokkal inkább a szerző vagy az előadó érzéseinek, emócióinak megszületésében, legyen az akár tudatos, akár öntudatlan érzés.

Nagyon kedvelem Platon meghatározását a művészetről. Három, egymástól elválaszthatatlan nővérről beszélt: Szépségről, Igazságról és Jóságról. A mai zene viszont többnyire ezek elszakítására törekszik. Így aztán olyan esztétikát kellene elsajátítanunk, melyből a moralitást és szellemiséget, mint fölösleges kacatot kihajították, s melyben az egyén kötelességét illetően semmiféle határozott formai követelmény nincs.

A zene tehát befolyásolja az egyént s a társadalmat is, bár ez az objektív tény nem valami népszerű manapság, mert erkölcsi felelősségvállalást követel a művésztől. Platon csak egy a számos gondolkodó közül, aki rámutatott arra: esztétikai szemszögből a zenében csak az a szabadság fogadható el, amely önfegyelemmel párosul, máskülönben a szabadság anarchiához vezet.

Az igazságot intellektuális, bizonyítható dolognak tekintjük. Ám ha a zene szép, akkor igaz is. Szép, mert összecseng a szférák zenéjével, a mennyek harmóniájával. Ha a zene csúnya vagy rossz, akkor az isteni hangzás eltorzult lármája csupán, ezért hamis, igaztalan. Manapság alig használjuk a jó és rossz kifejezéseket. Inkább azt mondjuk egy rossz emberről, hogy félre van vezetve. Én viszont szeretném újra divatba hozni ezeket a fogalmakat a zenében. Szeretném, ha világossá válna, hogy egy muzsikus zenéje csak akkor rossz, ha a zenészben, mint emberben is ott van a rossz csírája. Bizonyos mértékig minden zenész tisztában van saját szándékaival és zenéjének potenciális erejével.

Kérdés: Vagyis a keltett hang lehet jó, s a mögöttes szándék rossz, és megfordítva?


Tame: Igen. A szándékkal kapcsolatban Dorothy Retallack kísérleteire hívnám fel a figyelmet. Talán ő a legnevesebb kutató, aki a zenének a növényekre gyakorolt hatását vizsgálja. Ebből a vizsgálódásból a pszichológiai ráhatás minden eshetőségét kizárhatjuk, így eredményei objektívnek tekinthetők. A zene pedig ténylegesen megfigyelhető fizikai hatásokat vált ki. A heavy metal és a hozzá valamelyest hasonló, gyors ritmusú keleti zenék éppen ellentétes hatást gyakorolnak a növényekre. Retallack megállapította, hogy a zenében rejlő szándék szubtilis hatása a döntő tényező, bár magát a szándékot nem sikerült elkülönítenie.

Később, a nyolcvanas években Manford Clynes sajátságos mikrostruktúrát fedezett fel a zenében. A lekottázott hangjegyek jelentik a zene makroszerkezetét, a mikroszerkezet viszont olyasmi, aminek nem is vagyunk tudatában. A hangjegyek hullám alakjából, a hang karakteréből tevődik össze a mikroszerkezet, ami bizonyítottan a szándék függvénye. A hasonló elemekből építkező jó és rossz zene végső soron a muzsikus jellemére vezethető vissza. Az előadó karaktere formálja az eljátszott muzsikát. A jellem határozza meg a mikrostruktúrát és a zenének a hallgatóra gyakorolt objektív hatását. A jó zene általában olyan, mint a staféta: lelki háttere és hierarchiája van. Indiában például a zenésznövendékeket zenei guru tanítja, aki egy hagyományos átörökítési láncolat tagja.

Kérdés: Tehát a dzsessz, a blues és a rock-and-roll nem a jó zene evolúciójának része?


Tame: Aligha. Könyvemben azt illusztráltam, hogy e három műfaj az afrikai woodoo kultúrában gyökerezik. A dzsessz egy afrikai kifejezés a szexre, a rock-and-roll pedig szintén egy afrikai erotikus fogalom fordítása. A woodoo-ból született a dzsessz, abból pedig a blues. Ezt egy kis country-western muzsikával vegyítve kapjuk a rockot. A zene titkos hatalma írásakor már készen állt egy hosszabb tanulmányom a rockzenéről. De rájöttem, túl hosszúvá tenné a könyvet, ezért ezt a rocktanulmányt külön szeretném megjelentetni Rock és gond címmel.

Kérdés: Napjainkban számos rockzenész úgy véli, szellemi üzenetet tolmácsol.


Tame: Csak általánosságban tudok válaszolni, mert legtöbbjüket nem ismerem személyesen. Az erősen ritmikus, avantgard zenével kísérletezőknek gyakran nagyon homályos fogalmuk van arról, mi tekinthető lelkinek. Persze nem akarom azt mondani, hogy nem lehet szellemi ember, aki rockzenét játszik. A lelkileg degenerált muzsika túlságosan elterjedt manapság, ez a legfőbb gond. Többnyire ilyesmin nőttünk fel nem pedig klasszikus zenén, az ősi kultúrák zenéjéről nem is beszélve. Viszont éppen ezért érzi otthon magát az ilyesfajta zenében egy fejlett lelki kultúrájú ember.

Tapasztalatból mondhatom, hogy amikor a lelki kérdések felől kezdtem érdeklődni – még mielőtt a zene hatásmechanizmusát felismertem volna – már nem tudtam elviselni a kemény ritmusokat. Sokkal jobban vonzódtam a gregorián énekekhez s az indiai zenéhez. A rock valójában nem más, mint az erejük tudatában lévő, s gyakran nem a legjobb szándékú gitárágyúsok zenei hadviselése a gyanútlan közönség ellen. Következő könyvemben részletesen foglalkozom e témával.

Kérdés: Véleményed szerint miben tér el a keleti és a nyugati klasszikus muzsika?


Tame: A különbség valójában ugyanaz, mint a két kultúra, a keleti és a nyugati civilizáció másmilyensége. A nyugati szimfonikus zene lineáris, vagyis határozott kezdete van, ez a nyitány, majd feszült tételek után a csúcspont, a befejezés következik. Ez a szerkezet párhuzamba állítható a nyugati civilizációval, mely bizonyos fejlődési célok felé halad. A keleti klasszikus zene inkább mantra-felépítésű, vagyis körkörös szerkezetű, nincs felismerhető, elkülönült kezdet és befejezés. A tibeti vagy indiai zene passzívabb, statikusabb, e társadalmak nem annyira eredménycentrikusak, változáskeresők, mint a nyugatiak.

Kérdés: Mit tekintesz az új korszak zenéjének?


Tame: A nagy klasszikusok, Bach, Beethoven vagy a XIX. században Wagner művei szerintem egyáltalán nem ódivatúak, sőt egy új korszak zenéi lehetnek. A XX. században is van néhány zenész, aki a nagybetűs Lény zenei kifejezésére törekszik, bár a többség nem ilyen. Mikor a hetvenes években néhányan belefogtak egy új korszak zenéjének megkomponálásába, a muzsika többnyire horizontális volt, vagy ártalmatlanul anyagelvű. Ha létezett is esetleg vertikálisnak minősülő zene, annak iránya a nagy klasszikusok vagy az ősök felfelé mutató törekvésével szemben inkább lefelé hanyatlott. A klasszikus zene nem folyt át az avantgard elektronikus zenébe, hanem szépen elhalt.

A nyolcvanas évek második felében sokat fejlődött az ún. új korszak zenéje. Ennek legalább olyan művészinek kell lennie, mint a XVII-XIX. század klasszikus muzsikájának. Vagyis igazi zenévé kell érlelődnie. A legtöbb new age zenész tisztában van azzal, hogy egyelőre legföljebb csak muzsikál, de nincs is ebben semmi hiba, csupán tudni kell, hogy pusztán erről van szó, s nem a nagybetűs zenéről.

Van persze negatív new age zene is, mint az elektronikus sci-finek tűnő lárma s társai, de például a zongora- vagy akusztikus gitárzene, a természet hangjait rögzítő felvételek igen kellemesek, bár nem mennek túl messzire a lelki úton. Az új korszak zenéje valójában akkor született, amikor a zene piacán sajátságos hiány jelentkezett. A demográfiai hullám generációjából sokan már túl hangosnak találták a rockot, s a new age muzsika jó helyettesítőnek bizonyult. Egyfajta próbamuzsikálás volt ez, amit általában nem rögzítenek, de az emberek megszerették és vásárolták ezt a spontán zenét. Az ilyesfajta muzsika olykor feldobja az embert, de valójában nem nyit új korszakot. Segíti az ellazulást, de a lelki élet nem relaxáció kérdése. Beethoven Ötödik szimfóniája nem igazán megnyugtató, sokkal inkább intenzív, felkavaró és kihívó.

Kérdés: Milyen irányú fejlődést tartanál szerencsésnek a közeljövőben?
Tame: Szeretném, ha tudományos módszerességgel tárnák fel a zene különböző válfajainak objektív hatásait, mint tette azt Dorothy Retallack a növények esetében. Ezzel párhuzamosan meg kell találni azokat a lelkileg fejlett zenészeket, akik megértik a zene hatásmechanizmusát. Meg kell értsük, mi is az élet valójában, s akkor el tudjuk majd dönteni, melyik a jó zene. Ha elég sok ember érzi át az élet célját, vagyis lelki célkitűzését, akkor a mai popzene nagy része egyszerűen megszűnik létezni. A rock még él, de a nyolcvanas években kifulladt kissé. Nem történik semmi új, s az emberek inkább másra figyelnek.

Gyakran azt hisszük, hogy a boltok lemezkínálata, vagy a rádión sugárzott zene a hallgatók óhajai szerint alakul, de szerintem ennél többről van szó. Nem egy példa akad arra, miként teremtett igényt egy-egy lemezcég vagy rádiótársaság valami újnak a bemutatásával. Ha tehát megfogan egy erkölcsileg és szellemileg is egészséges zene, s az a világra is tud jönni, akkor bizonyára lesz rá igény is. Akkor lehet majd kimozdítani a holtpontról századunk zenéjét.

Ugyanakkor nem hiszem, hogy az ártalmas, negatív zene betiltása bármiféle megoldást jelenthetne. Az emberiségnek gyakorolnia kell a szabad akaratát, még akkor is, ha ez jelenlegi társadalmunk bukásához vezet. Meggyőződésem, a rockzene ezt a munkát könnyen véghezviheti, hiszen az elmúlt harminc év során is rengeteget ártott ezen a téren. A megoldás a magasabb minőségű választási lehetőség megteremtése. Az lesz majd az igazi new age zene.

S hogy milyen lesz ez az új zene? Egy időben az emberek merőben új muzsika megszületését várták, új zenei formákat, új hangokat, új tónusokat és hangszereket reméltek. Nos, mindez valószínűleg meg is lesz, de az új korszak zenéjének ismertető jele a magasztosabb szellemiség lesz majd. S ezt a nagyfokú szellemi, transzcendentális töltést bármely zene közvetítheti, a szimfonikus vagy a népi, de egy egészen újfajta zene is. Igazi new age zenére csak akkor számíthatunk, ha lesznek olyan jólképzett muzsikusok, akik egy személyben jelentős lelki emberek is. Az idők során elvesztek az ilyen nagy személyiségek. Ha viszont sikerül visszaszerezni ezt a hamisítatlan szellemiséget, akkor abból automatikusan következik a new age zene is.

David Tame gyakorló ezoterikus, író, a Critique rendszeres szerzője, jelenleg Londonban él.

1990/5.