Háború vagy békétlenség?

Emlékszem, néhány nappal azelőtt, hogy az USA megkezdte Irak bombázását, valaki megkérdezte tőlem, vajon lesz-e háború. Önkéntelenül is egy régi, de nagyon találó orosz vicc jutott az eszembe: Egy aggódó moszkvai diák felteszi professzorának ugyanezt a kérdést. “Nem fiam, háború nem lesz, viszont lesz olyan békemozgalom, hogy kő kövön nem marad!” – nyugtatta meg tanítványát a professzor.

A második világégés óta mindössze néhány háború nélküli napja volt az emberiségnek. A háború tehát állandó téma. Ugyanakkor a boldog békeidőkben nem is lehet hallani ezt a csúnya szót, csupán olyasfélét, mint baráti segítségnyújtás, megelőző csapás, légi békéltető akciók és a többi. Sőt a darwinizmus tudományában jártas tudósok megnyugtatnak bennünket, hogy még maga a háborúzás is teljesen normális dolog; az öldöklés teljesen normális folyamat az állatvilágban, harcias természetünket kissé széles állkapcsú, bozontos ősapáinktól örököltük.

Persze vannak, akik az efféle magyarázatot sértőnek találják, és sietnek kijelenteni, hogy a darwinisták majomtól való származását nem kétlik, de ők maguk civilizált, gondolkodó lények, akiknek semmi közük az állatokhoz. Állításukat bizonyítandó rámutatnak, az ember felsőbbrendű haditechnikájára. Lám, mondják, míg az állat karmaival, esetleg tüskéivel harcol à la primitive, addig mi a legfejlettebb, számítógépes haditecnikával semmisítjük meg nemkívánatos felebarátainkat. Micsoda különbség! S még valami – folytatják –, vegyük szemügyre magát a humánus szót. Ez kizárólag az emberre vonatkozik. Az állat nincs tekintettel arra, a másik mennyit szenved. Ezzel szemben mi, emberek igenis ügyelünk arra, hogy szerencsétlen ellenségünk ne szenvedjen sokat. Csupán erre való tekintettel kísérleteztük ki dollárbilliók árán a XX. század egyik csodáját, az egy gombnyomásra épületeket, sőt egész városokat eltüntető fegyvert. És hol található az állatok birodalmában olyan önzetlen segítőkész intézmény, mint a Vöröskereszt avagy a Vörös Félhold? Nincs szívetdobogtatóbb, szemnedvesítőbb filmhíradó annál, amikor a véletlenül életben maradt sebesülteket szépen összeszedegetik a csatatérről, majd gondosan operálgatják, szúrják-szabják őket, hogy felépülésük után ajándékokat adhassanak nekik: kitüntetéseket, mankókat és tolókocsikat. A háború kiváló alkalom a bajba került országok megsegítésére, a nemzetközi kapcsolatok építésére is: a németek először Irakot látták el vegyi fegyver technikával, majd a zsíros haszon egy részét önzetlenül Izraelnek adományozták, hogy ily módon segítsék őket az iraki rakéták okozta károk helyrehozatalában. Ezáltal újra példát mutattak az egész világnak, hogyan kell minden fajt egyenlően megsemmisíteni. Pardon megsegíteni.

Ezenkívül vannak olyan nemzetközileg elismert szaktekintélyek, akik felhívják a figyelmünket arra, hogy a háború hasznos is – jót tesz a gazdaságnak. Nincs jobb reklám annál a videofelvételnél, amin egy kecses ívben felszálló Patriot rakéta szétlövi az ellenség rakétáját, még mielőtt az célba érne. Jönnek a rendelések, fellendül a hadiipar, forog a pénz. Azt mondják, olcsóbb lesz az olaj, s minél több a halott, annál kevesebb a munkanélküli, és a lakáshiánnyal sincs annyi gond többé. Egy amerikai író könyvében megmagyarázta, mennyire gazdagította az emberiség kultúráját az atombomba és a hadviselés. Háborús időkben alkalom adódik az egészségesebb életre is: a gyűlölködés ugyanis hatásosan levezeti az idegőrlően unalmas békeidő minden felgyülemlett stresszét. Végre megint lehet gyűlölni egy fajt. Nem kell félni, ha majd az irakiak kipusztultak, ott a többi arab!

Mindezen előnyök ellenére némelyikünknek nem akaródzik tetszeni a csatazaj. Még a hadviselő USA-ban is előfordul nap mint nap, hogy százezrek tüntetnek a békéért. Na persze csak az elenyésző kisebbségről van szó, kiöregedett hippikről, elvált szülők gyermekeiről, narkózó háziasszonyokról – sugallja a sajtó. Ha valakinek mégis kétsége támadna az igazság felől, az nehogy elhamarkodottan következtessen, mert könnyen hibázhat! Kétely esetén mindig arról kell meggyőződni, hogy mit mond a többség. Kapcsoljuk be tehát a TV-t, nyújtózzunk el kényelmesen a pamlagon, és lazítsunk. Hamarosan megnyugodva halljuk majd a CNN bizonyítékát, miszerint az XY közvéleménykutató intézet szerint az USA lakosságának 87%-a szívből támogatja a háborút, és lelkesen élteti az elnököt. Nem kell aggodni hát, már nem kell sok idő ahhoz, hogy Irakot teljesen szétbombázzák. Addig tippelhetünk, ki lesz a következő…

1990/5.