Divatos vagy természetes?

Egy tanulmány évente közel 3 milliárd dollárra becsüli azt az összeget, amit az amerikaiak ráncaik kisimítására költenek. Fogyasztási statisztikák szerint csupán 1986-ban 24,4 milliárd dollárt költöttek az Egyesült Államokban kozmetikumokra és piperecikkekre.

A kozmetika hatása az egészségre

A mai kozmetikai ipar az óriási költségek mellett az egészségre is veszélyt jelent. Mintegy 125 olyan anyagot használnak, amely feltehetően rákkeltő, s további 25 születési rendellenességet okozhat. Az allergiás reakciókat kiváltó kozmetikai termékek között leggyakrabban az illatszerek szerepelnek. A kölnivizek, parfümök a napfény hatására olyan gyulladást okozhatnak a bőrön, ami maradandó pigmentációt hagy maga után (ez az un. Berloque-dermatitisz). A kátrányszármazékok, melyeket előszeretettel használnak parfümök, dezodorok, szappanol gyártására, szintén allergiás reakciót válthatnak ki. A festékek közül leggyakrabban a rúzsok és krémpuderek színezékei okoznak ekcémát. A parafenilén-diamin – a szempillafestékek, hajfestékek szinezője –szemhéjödémát, kötőhártyagyulladást okozhat. Az FDA Consumer egy tanulmánya szerint egy New-Jersey-i cég nemrég pl. kivonta a forgalomból az egyik szemfestékét, mert az súlyos károsodást, sőt akár vakságot is okozhatott használóinak.

Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a kozmetikai szerek,hajfestékek és parfümök nem maradnak a bőrfelszinen, hanem felszívódnak.Jó példa erre a hajfesték. A Consumer Reports magazin szerint olyan szénkátrányvegyületeket használnak a hajfestékekhez, melyek mutagén hatásukról ismerttek. Ezek könnyen átjutva a fejbőrön a vérkerigésbe kerülnek és a test minden részét, így akár az anyaméhben fejlődő magzatot is veszélyeztetik. A petefészekben levő petesejtek mutációi pedig átöröklődhetnek a következő nemzedékekre. Más termékekben is előfordulhatnak veszélyes anyagok. Pl. 1987-ben egy botrány során a Henkel cégről kiderült, hogy fogkrémgyártásuk során olyan mérgező habzáselősegítő szert haználtak, melynek 9 %-át fogmosásákor le is nyeli az ember.

Az állatkísérletek

Nemcsak a kozmetikumok közvetlen használóira, hanem élő társainkra, környezetünkre is veszélyesek e szerek. Az adalékanyagok, tartósítószerek és egyéb kémiai anyagok szennyezik, mérgezik a vizeket, a levegőt s így a növényeket, állatokat is.

Az újabb kozmetikumok hatásosságát, az egészségre káros dózisát állatokon kísérletezik ki. Csak 1987-ben pl. 14500 állat pusztult el bőrápolók, samponok, hajsprayek tesztelése során. A sprayekből kiszabaduló klorofluorokarbonok megbontják a magaslégköri ózon-oxigén egyensúlyt, minek következtében Földünk atmoszférája egyre melegszik.

Az esszenciális olajokból nyert illatanyagokat eredetileg vallási szertartásokon használták, ám az idők során a dolgok gyökeresen megváltoztak. Az ősi Indiában pl. az olajesszenciákat és az abból készített füstölőket a templomi istentiszteletek alkalmával ajánlották fel. A templomban imádott istenszobrokat naponta illatos olajokkal dörzsölték be és olajkivonatokat használtak a felajánlott italok ízesítésére is. Az ősi Indiában a testet Istentemplomának tekintették. A különböző vallásos meggyőződésű hívek a tilakként ismert agyagjellel díszítették homlokukat, amely így külsőleg is megkülönböztette egyik vallási irányzatot a másiktól.

A zsidó hagyomány

Az ókori zsidók a mirhát a Föld legértékesebb és legsokoldalúbb termékének tartották. A szent olaj alkotórészeként ezzel kenték be a szentségtartót, a frigyládát, az oltárt és a szent edényeket.

A zsidó hagyományban is rendszeresen alkalmaztak illatszereket a vallási szertartásokon. Isten Mózesnek adott parancsolatai között azt is meghagyta, hogyan kell szent olajakat és tömjént készíteni (Exodus 30 .22-31). Az olaj nem közhasználatra, hanem a papok felkenésére szolgált, a tömjént pedig kizárólag vallási szertartásokra használták. Ezt erősíti meg az a tény, hogy a Messiás szó jelentése „felkent” (görögül krisztosz).

A három keleti bölcs egyike annyira kivételes értékűnek tartotta a mirhát, hogy ajándékként ajánlotta fel a gyermek Jézusnak.

János evangéliumában ezt olvashatjuk: Nikodémusz is elment, s vitt mintegy 100 font mirha- és aloekeveréket. Fogták Jézus testét és a fűszerekkel együtt gyolcsba göngyölték. Így szoktak a zsidók temetni. (19. 39-41)

A 45. zsoltár az illóolajat az öröm olajának nevezi. Akinek fejét megkenik olajjal, Isten által (23. zsoltár) örömmel, szeretettel, nyugalommal kenik meg.

Az egyiptomiak (Kr. e. 1250) vallási szertartásaikon a tömjént és a mirhát füstölőszerként használták. A papok és a paporvosok ismerték azokat a lelkiállapotokat, melyeket a különféle illatok idézhetnek elő az azokat belégzőknél. Az Ízisz tiszteletére bemutatott ököráldozat tetemét mirhával, tömjénnel és más illatos anyagokkal kitömve égették el. Az áldozatot az istennőnek kedves illattal ajánlották fel, így kedveskedve neki méginkább. A tömjénfüst belégzésének isteni erőt adó hatást tulajdonítottak.A majorannát Ozirisznek, a fekete ürmöt Izisznek, a pemetefüvet Hórusznak szentelték.

A vallás szorosan kapcsolódott az orvostudományhoz. A paporvosok és az orvosok egyszerre gyógyították a testet és a lelket. Az egyiptomi és általában az antik orvostudomány szent tudomány volt, alapul vette a kozmosz és az ember közötti megbonthatatlan kapcsolatot. A szépségápoláson kívül mind a lelki, mind a fizikai egészségmegőrzésben használták az illatanyagokat. A természetes szépséget kiemelő kozmetikumok egyben az egészségvédelem hatóanyagai is voltak. Az egyiptomi papok a bőr, illetve a fejbőr fájdalmainak enyhítésére, gyógyítására számos kozmetikai készítményt kísérleteztek ki. Ezek közül legjelentősebbek azok az olajok és kenőcsök, amelyeket eredetileg mumifikálásra, majd később bőrápolásra használtak.

Füstölőszereik kedvező mellékhatásait is ismerték. Akhnaton fáraó idejében pl. Tel-el Amarna város közforgalmú útjain aromatikus anyagok máglyáit égették, hogy megtisztítsák a levegőt. Terményeik védelmében is hasznát vették a füstölőszereknek, hiszen a tömjén füstje pl. távol tartotta a gabonamolyt és a babzsizsiket.

India

Az aromaterápia az ind társadalomban az ajurvéda, vagyis az élet-tudomány egyik ágaként bontakozott ki. Az ajurvéda talán az egyetlen olyan orvostudomány, amely az emberi történelemben mintegy 5000 évvel ezelőtti megjelenése óta érintetlenül maradt fenn. Így tehát az aromaterápia is jó ideje létezik.

Az ősi hinduk forróvizes edényekben növényi és gyógyfüvekből készült olajokat párologtattak a bőr lágyítására, az elme megnyugtatására és mirigyek működésének helyreállítására. Az ajurvédikus gyógyászat évkönyvei még azt is egyenként felsorolják, hogy melyik olaj melyik mirigyre alkalmazható. A szantálolaj különösen nagy becsben állt, már a Rámajánában és a Mahábharatában is megemlítették. Fehér szantálfából állították elő, külsőleg és belsőleg gyulladások ellen, enyhe fertőtlenítőként alkalmazták. Epilepszia leküzdésére mirhát, illatos rózsát ajánlottak. A szent bazsalikomot Visnunak szentelték, s úgy tudták, semlegesíti a kígyómérget. Általában a fűszernövények, az illóolaj tartalmú növények az ajurvéda szerint sokoldalúan hatnak a betegségek hármas okára, az ún. tridósára (lásd Kagylókürt … számát).

Az aztékok gőzszobája, a temezcall is a hindukéhoz hasonló célt szolgált. A kicsi, forró vízzel teli kőmedencékből felszálló virág- és gyógynövényolajok gőzei töltötték be a száraz, forró levegőt. E gőzöket a vérkerigés serkentésére, a bőr lágyítására és a nyugodt lelkiállapot helyreállítására használták.

A híres római fürdőkben pedig mindig volt egy speciális unctuáriumnak nevezett illatszeres szoba, ahol fürdőzés után illatosított olajos masszázst lehetett venni.

Görögök

Görögországban éppoly elterjedtek voltak az aromatikus gyógyszerek és kozmetikumok, mint Egyiptomban. Mareszteusz neves görög orvos felismerte, hogy az aromatikus növények, főként a virágok szabályozó, nyugtató hatással vannak a lélekre és az érzelmekre. Anakreon a mellkas esszenciákkal való bedörzsölését javasolta, mert itt van a szív helye, nemcsak mint fizikai középpont, hanem az érzelmek centruma is. Az orvoslás görög istenének templomaiban márványtáblára vésve számos orvosi parfümhasználat receptjét találták meg. A gyógyító esszenciákat papnők készítették. Vallásos szertartásokon is nagy szerepe volt az aromatikus növényekkel való füstölésnek. Plutarkhosz arról ír, hogy Nagy Sándor 50 tonna tömjént égetett el az istenek tiszteletére. A gyógyító célú füstölés egyébként Hippokratészig megy vissza, aki füvet égetett Athén utcáin pestisjárvány idején.

A görögöknél és rómaiaknál közkedvelt volt az erdei fenyő, amelyből az egészségesek és betegek által egyaránt használt terpentinolajat készítették. A legjobb terpentinolaj a ciprusi balzsam volt, még rák ellen is alkalmazták. Szájöblítőként használták és a római nők általánosan használt dezodora volt. A porrá tört aloegyantát sebgyógyításra, hashajtásra, füstölésre, fertőtlenítő- és konzerválószerként, emésztési zavarok ellen és halottak balzsamozására használták.

A kozmetika és a gyógyászat összefonódása még a középkorban is tartott. Ennek jó példája az indiai kadzsal szemfesték is. A kadzsal szép, hosszúkás formát köcsönzött a szemnek (innen a lótuszvirág szemű kifejezés), ugyanakkor a látást is javította. Az indek más szépítő jelei megkülönböztető jelzésként szolgáltak, mint pl. a bindi, a homlok közepén viselt vörös pont, amely a nők jegyes vagy férjezett állapotára utalt.

Európában a szerzetesek őrizték meg a gyógynövények ismeretét. Latin és görög tudásuknak köszönhetően átmentették a kolostori orvostudományba a görög-római ókor, az antikvitás orvostudományát. A kolostorokban gyógynövénykertek létesültek, a szerzetesek gyűjtötték és termesztették a gyógynövényeket, az ő kezükben volt az aromaterápia is.

A XIV-XV. században a betegségek gyógyításában gyakran alkalmaztak illatos vizeket, ilyen volt pl. a Karmelitavíz (Melissengeist), a magyar királyné vize és más illóolaj tartalmú vizek. Az Aqua Reginae Hungarorae még a XVIII. században is közkedvelt volt, mindent gyógyító szernek tartották. Úgy tudták, hogy erősíti az agyat és a gyomrot, ezenkívül emésztésjavító, sőt a fülzúgás, ájulás, fejfájás, köszvény, valamint az erős szívdobogás orvossága. Bár neve magyaros volt, Franciaországban állították elő.

Gyógyszerészet

A XVI. századtól a gyógyszerészeket egyaránt nevezték apothecariusnak és aromatariusnak. A gyógyszertárak laboratóriumaiban illatszereket, fűszeres italokat, illóolajos mixturákat és más aromaterápiás készítményeket árultak. Az aromatikus vizeket is patikákban állították elő. A nagyszebeni városi gyógyszerész pl. nemcsak gyógyszereket, hanem fűszereket is árult. Ő szállította azokat az illatos füstölőszereket, amlyekkel1547-ben Izabella királyné lakosztályait illatosították.

A kolostorkertek gyógynövényei a XVIII. században a parasztkertekben kaptak helyet. Kolduló barátok terjesztették a gyógynövények, az aromatikus növények magvait és a növényismeretet.

Magyarországon a XVI-XVIII. században a főurak, jobb módú nemesek birtokain tevékenykedő vízégető és fűszedő asszonyok végezték a desztillálást, ám később ezt is átvették a gyógyszertárak. Az akkori patikai leltárak sokféle aromatikus vizet említenek (pl. fodormentavízet, veronikavízet, levendulavízet stb.). Pestisjárvány idején évszázadokon át használták nálunk füstölésre a borókát és a mósuszt (XV-XVIII. sz.).

Amikor még az illatanyagok materia medica, gyógyászati anyagok voltak, az illatok élvezhetősége teljesen mellékes volt. Az illatszerek csak az 1700-as évektől kezdve szolgálnak főként érzéki élvezetre. Manapság elsősorban a szépségápolással azonosítják az illatszereket és kozmetikumokat, melyek nagy része nem tartalmaz természetes alapanyagokat és olajesszenciákat. Ugyanakkor az utóbbi években egyre népszerűbbé vált a természetes életmód, minek következtében egyre több cég reklámozza a „természetes alapanyagokból‚” illetve „gyógynövényekből” készült kozmetikai termékeit. Van már csalánsampon, almaszappan és így tovább. Kevesen tudják, hogy az ily4n termékekben elenyésző százalékban van természetes alapanyag, inkább ügyes üzleti fogásról beszélhetünk, mintsem „tiszta” áruról.

A külső szépség felszínességének és a mélyebben rejlő lelki szépségnek a gondolatát háttérbe szorította az az elképzelés, miszerint a testi szépség szintetikus mérgek és szennyezőanyagok újabb és újabb rétegétől függ. Ám a testszépítő kozmetikumok, amelyek tulajdonképpen mérgezőek a használóikra és előállításuk során ártalmasak más élőlényekre is, valójában annak a zavaros és egocentrikus céltudatosságnak a csúf mementója, amivel mégis oly sokan élünk.

Az illatszerek gyógyszerként való alkalmazásának hanyatlása két történelmi eseménnyel is összefügg. Az egyik a parfüméria művészetének aranykora, ami a XVIII. század elején kezdődött. Ekkoriban vált a dél-franciaországi Grasse városa és annak vidéke az illatnövények termelésének és a parfümökhöz használatos esszenciák kivonásának központjává. Ez az illatszereknek a korábbiakhoz képest elképesztő mérvű élvezeti célú felhasználását eredményezte, jelentősen gyarapítva az esszenciák mennyiségét, javítva azok minőségét. Ezek illatkompozícióit nevezzük parfümnek.

Ezzel egyidőben a betegségek leküzdésére egyre gyakrabban alkalmaztak szintetikus gyógyszereket az addig uralkodó növényi szerek helyett. Amint felismerték a gyógyszerek erejét, a kutatók érdeklődése is erre a témára terelődött. A XIX. században kezdődött az aktív növényi hatóanyagok meghatározása és kivonása. A vegyészek kémiai szintéziseket fejlesztettek ki és egyre több olyan vegyületet hoztak forgalomba, melyek szerintük helyettesítik a természetes növényi anyagokat. Így az aromaterápia népszerűsége fokozatosan csökkent.

Keleten, főként Indiában és Kínában a hagyományos módszerek nem mentek ki a divatból, mint ahogy az a nyugati társadalmakban történt, hanem a modern orvostudomány és a természetes alapú gyógyítás egymás mellett létezik. Azok az európai kultúrák, amelyek nem engedhetik meg maguknak a modern orvosokat, gyógyszereket és kórházakat, szintén máig megőrizték és használják a régiek növényismeretét. Az aromaterápia mai kutatói ezekhez a társadalmakhoz fordulnak, hogy saját érdeklődésüket kielégíthessék.

Aromaterápia

Az aromaterápia kifejezést a francia Rene Maurice Gattefosse alkotta az első világháború idején. Vegyész, parfümszakértő és -gyártó volt, aki már hosszú ideje érdeklődött az olajesszenciák higiénés és antiszeptikus tulajdonságai iránt. Aromaterápiának nevezte az illatos növények, drogok és az illóolajok használatán alapuló gyógyító eljárások összességét. Szerinte ez az évezredekre visszavezethető gyógymód a jövő gyógymódja is, mind az öngyógyításban, mind az orvosi gyakorlatban. Így ír erről: „Harminc év kísérletei után összegezhetjük a témát és felmérhetjük a problémát. Az orvosok és vegyészek meg fognak lepődni az orvostudományban alkalmazható illatos anyagok nagy számán, valamint kémiai hatásaik nagy változatosságán… A ma már széles körben alkalmazott antiszeptikus és mikróbaölő hatásán kívül az illóolajoknak nemcsak energetikai és sebgyógyító, hanem antitoxikus és vírusellenes hatása is van. A jövő nagy szerepet tart fenn számukra.”

A háború után illatszergyárat, valamint gyógyszerészeti vállalatot alapított, hogy előmozdítsa laboratóriumi eredményeinek gyakorlati alkalmazását a gyógyászatban. Egyik ismertebb követője, az osztrák származású Marguerite Maury a hatvanas években klinikát nyitott Londonban, s az ő ösztönzésére néhányan Amerikában is meghonosították e tudományt. Maury szerint az illatoknak az egyén fizikai és lelki állapotára gyakorolt hatása a legértékesebb. Tisztábbá és élesebbé válik az érzékelés, és bizonyos mértékig felmerül az események túlszárnyalásának érzése. Sőt, azt állítja, hogy az érzékelést tompító érzelmi problémák gyakorlatilag feloldódnak.

Ma a legtöbb autodidakta aromaterapeuta tehát Indiát és Franciaországot tekinti a tudás és ihlet két fellegvárának.

A tudomány mai állása szerint a szaglás nagymértékben tudatalatti szinten fejti ki hatását. A szaglóidegek közvetlen kapcsolatban állnak a szenzomotoros cselekvéseket irányító limbikus rendszerrel, valamint a szexuális ösztönnel és a viselkedési mechanizmusokkal is. A szaglógumó inger hatására elektromos jelzéseket ad a limbikus rendszernek, így befolyásolja az egyén érzelmi viselkedését. Szaglóidegeink szoros kapcsolatban állnak memóriánkkal is. A francia pszichoanalitikus, Andre Virel pl. régi rejtett emlékek felidézésére használt illatszereket.

Mindent egybevetve tehát a megfelelő illat érzékelésével döntő módon befolyásolhatjuk egészségünket és lelki kiegyensúlyozottságunkat, sőt a kellemes illat a magasabb rendű lelki gondolkodást is segíti.

A mai modern aromaterapeuták több mint 400 illóolajat használhatnak gyógyító eljárásaik során. Ezeket az olajakat különféle növényi részekből –gyökerekből, levelekből, gyantákból, virágokból, magokból, kérgekből vagy gyümölcshéjakból stb. vonják ki, többnyire vízgőzdesztillációval.

Magyarországon is reneszánszát éli az aromaterápia. Egyre többen foglalkoznak a természetes anyagok helyes alkalmazásával, illetve előállításával. Egyre másra jelennek meg ebben a témakörben könyvek, s a piacon is egyre több illóolaj bukkan fel.A magyar aromaterapeuták is a népgyógyászat hagyományaihoz nyúlnak vissza. A Kárpát-medencében található mintegy 3000 növényfaj közül a magyar népgyógyászat kb.500-at alkalmaz, s ezek közül a leggyakrabban használt gyógynövények szintén aromatikus növények.

Az illatszerek és kozmetikumok puszta szépségápoláson túli használata tehát egyre jobban terjed manapság, akárcsak a természetesebb, egészségesebb kozmetikumok gyártása. Ennek eredményeképpen megértjük majd, hogy érdemlegesebb célokra is költhetjük a pénzünket.

(Megjegyzés: e cikk után közvetlenül a Védavati féle füstölőket, esetleg olajokat lehetne hirdetni – jobb, ha a hirdetések egy-egy odaillő cikket követnek; így sokkal hatásosabbak lesznek.)

Bordács Ágnes