A lelki béke bére

Indiában még mindig nagyon sok az olyan ember, aki nem a karriert, nem a vagyon gyarapítását, sem a különféle státuszszimbólumok megszerzését, hanem a lelki béke elérését tartja élete legfőbb céljának. A nyugati ember számára ez nagyon elvont fogalomnak tűnik. Érthetetlen az egész, hiszen úgy tartják, akkor boldog az ember, minél több a pénze. Magyarországon is – főleg a rendszerváltás után – futótűzként terjed az anyagelvű életvitel. Úgy tűnik, a pénzhajhászás láza lett úrrá mindenkin. Mindebből kiindulva úgy látszik, manapság kétfajta ember él Magyarországon: az egyik, aki mindig panaszkodik, hogy nincs pénze, s a másik, aki mindig panaszkodik, hogy nincs elég pénze.

Ha nem lennénk oly kapzsiak, oly önzők, nem tévesztene meg bennünket a sok propaganda. Mert az anyagelvű életmódot igenis propagálják, méghozzá napi dollár milliókat költvén e célra. A hatás persze elmaradhatatlan: ellenállhatatlan erővel húz bennünket az örvény. Belekerülünk mi is a circulus vitiosus-ba, nincs is más választásunk, hiszen ki akar kitagadott lenni? Kell ez is, az is – annyi mindenre szükség van, súgja az a kis ördög belülről. De kívülről is rágják a fülünket: anyós, feleség, szülők, barátok, gyerekek stb. Megvesszük azt, ami divatos, s megvesszük azt is, ami a szomszédnak már megvan. Még 1931-ben írta a Ballyhoo Magazine a reklámról: “És irigykedj a te szomszédod autójára és rádiójára és ezüst étkészletére és a hűtőszekrényére és az ő minden tulajdonára!” Sokszor nincs is szükségünk arra a valamire, de megvesszük, mert meg akarjuk mutatni, lám, nekünk erre is telik. Magas életszínvonalat akarunk, anélkül, hogy tudnánk, mit is jelent ez. Kodolányi Gyula írja nagyon találóan: “Barátomnak egy kevés pázsitja van a ház előtt. Ezt persze nem használja, pedig tud kaszálni. Nem használ kézi fűnyírógépet sem, amit ide-oda tologatni jó testedzés volna. A madarak elhallgatnak, s helyettük barátom csillogó-villogó fűnyírógépe dalol hetente egyszer egy órán át…Barátom sokezer forintért vette a fűnyírógépet. Meg is kell dolgozni érte, meg a kis motorért is, amivel vásárolni jár a fél kilóméternyire levő ÁBC áruházba. Természetesen autója is van. Nincs ideje, hogy gyalog menjen el bárhová. Meg kell keresnie a többletjövedelmet, amibe életszínvonalának növekedése kerül. Mitől nagyobb az életszínvonala, mint 10 éve volt? Az autótól, a fűnyírógéptől és a kismotortól…”

Ennyiből állna csak az élet? Dolgozni, hajtani, minél több pénzt keresni? Azt hisszük, ha megszerezzük azt, amire vágyunk, utánna kényelmesen, boldogan élhetünk. Arra nem gondolunk, hogy az anyagi vágyak újabb vágyakat szülnek, de az sem jutna eszünkbe, hogy az anyagi dolgok, mint a pénz, s az azzal vásárolható komfort nem adja, nem adhatja meg azt, ami a boldogság alapja – a lelki békét.

Oly sok fiatalt hallottam sóhajtozni: “Bárcsak lenne egy-két millióm! Bezzeg akkor nem lenne gondom!” A modern ember legnagyobb hibája, hogy egyenes arányosságot lát a pénz és a boldogság növekedésében. Ha ez igaz lenne, akkor mindegyik milliomos boldog, kiegyensúlyozott ember volna, ám ebben az esetben a pletykalapoknak nem lenne miről írniuk.

Az ilyen életmód mindenképpen zsákutca, hiszen vagy azért vagyunk boldogtalanok, mert nem kaptuk meg azt, amire vágytunk, vagy pedig azért, mert életünk végén, a sok elért anyagi dolog mellett, a halálos ágyunkon azon töprengünk — hát ezért éltünk?

A bölcsek szerint a testi igények, vágyak kielégítése sohasem fog igazi boldogságot eredményezni. A baj – mondják –, hogy nem ismerjük igazi énünket, önvalónkat. Nem tudjuk, kik vagyunk, mik vagyunk, ebből adódóan természetesen azt sem, hogyan lehetünk boldogok. Indiában sokszor hallottam a partravetett hal példáját, amely vergődik, tátog, de hiába adnánk neki bármi szépet, bármi jót, csak egy valami segít rajta – ha visszakerül őselemébe, a vízbe. Hasonlóan, hiába látjuk el magunkat mindenféle anyagi jóval, csak szenvedünk, ha igazi énünkről, a lélekről elfeledkezve “élünk”.

Az önvaló ismerete a transzcendentális tudat. A Bhagavad-gítá (2.66.) szerint: “Aki nem rendelkezik transzcendentális tudattal, annak értelme nem szilárd, s elméjén sem képes uralkodni. Enélkül pedig lehetetlen a (lelki) béke, s hogyan volna boldogság béke nélkül?” Hogyan lehetünk transzcendentális tudatúak? Hogyan érhetjük el a lelki békét? Először is változtatnunk kell felfogásunkon. Ne hallgassunk a reklámra, az anyagi életvitelt hirdető propagandára. Jusson eszünkbe, a tömeg követése sokszor okozott már katasztrófát az emberiség történelmében! Ezért ne tartsuk se a pénzt, se az anyagi örömöket életcélnak; így leszünk csak képesek időt, energiát áldozni az önmegvalósítás tudományára, igazi énünk, a lélek megismerésére…

A. N.

1991/6.