Dzsamukku

A dzsamukku hengeres, fazékforma, egyik nyílásán bőrrel borított egymembrános dobféleség. Használatának célja az érzelemnyilvánítás: sírás, vihogás vagy kacagás, úgynevezett majom-kacaj hangjának utánzása. Rokon hangszerek a magyar höppögető, a lengyel burczybas, a német rommelpot, az afrikai puita és tambue, vagy a latin-amerikai adufo, quica, cuica vagy qweeka.

A dél-indiai Tamil Nadu tartomány nagymagyarországnyi területén – mint szerte Indiában – minden évben megünneplik Ráma győzelmének évfordulóját. A Rámájana eposz énekben, táncban és hangszerekkel megelevenített történetének fontos része Hanumánnak, a Rámáért áldozatot vállaló majomharcosnak és csapatának szerepe. A gonosz Rávana és démoni társai elrabolják Szítát, Ráma gyönyörű hitvesét. Az ő kiszabadítását segítő Hanumán és majomcsapatának csivitelését, majom-kacaját utánozzák e hangszereken. A színpadon megelevenedő segítőkész majomcsapat és az embernagyságú Hanumán sminkje órákig készül, még a szemgolyót is megfestik. A zenés táncban a színpadi mozgás mellett igen fontos szerepet kap az arcmimika: a szem és száj élénk mozgását kiemelik a feltűnő festékkel kihúzott vonások. A történetet kísérő majomcsapat hangját kisebb, míg Hanumán hangját és kacaját nagy méretű dzsamukkuval szólaltatják meg.

A bal kézben tartott hangszer membránjának közepére nagyon vékony zsineggel egyenes, körülbelül 4-6 mm átmérőjű, mintegy 40 cm hosszú, teljesen lesimított nádszálat erősítenek, ami a dobtest belseje felé nyúlik. A nádszálat zsineg is helyettesítheti, ilyenkor egy haránt kötött, fogantyúként szolgáló fadarabbal feszítik. A zsinórozott vagy kötött dobbőr feszültségét a hangszert tartó bal kéz ujjaival szabályozzák, míg a nedvesített jobb marokkal dörzsölik, magyarul höppögetik a nádpálcát, vagy zsineget a dob belsejében. Hasonló magyar formája a zárt agyagedényre feszített hártyától kifelé, tehát nem a hangszertest belseje felé nádazott. Magas és mély, hosszú és rövid hangok, sírások, kacagások kelthetők így, amik a korábban (Kagylókürt 43. szám) tárgyalt beszédes dobbal valóságos társalgó kört alkotnak.
Szítá hercegnő rabságban énekelt imáiban a dzsamukku a sírás hangját utánozza: „Óh, Ráma! Az erénynek áldozod élted, s nem látod miként rabolják hitvesed?!” A Szítá kiszabadításra szőtt tervek során Hanumán bölcs morgásai hallatszanak a dzsamukku hangutánzásában.

A Rámájana a hűséges házasság, a házastársak öszszetartozásának szent története. A hallgatóság ámulva kíséri figyelemmel a küzdelmes, fordulatokban gazdag, jó három órás előadást: nevet a majmok hangjával, s izgul Szítáért, Ráma győzelméért. Igazi dráma zajlik, s a közönség felfokozott fantáziájának, a történettel való azonosulásának jele a játék közbeni hangos felkiáltások, a biztatás és a nevetés.

Váray László
Széchenyi István Egyetem, Győr

2007/46.