A Bolond az archetípusok útján

Király, Harcos, Mágus, Szerelmes és újra Király

Dél óta lovagolok, és amikor kijutottam az erdőből, a hegy tetejére érkeztem, ahonnan egy falu festői képe tárult fáradt szemeim elé a sötétben. A mai utazás utolsó része igen kimerített, hiszen át kellett kelnem az erdő homályos sűrűjén, amely hemzsegett a rablóktól, akik a magányos utazókra vadásztak alkonyat után.

Ismét szerencsém volt, és minden gond nélkül elérkeztem a fehér kőből épült fogadóba, amelyet fehér és ibolyaszínű akácok és liliomok díszítettek. Az arabok az ilyen épületeket karavánszerájnak nevezték, és ha nem tévesztettem el a falut, akkor ez volt négyhónapos utazásom végállomása. Kinyújtóztattam a nyakam, hogy a hátam fájdalmát enyhítsem, majd leszálltam a nyeregből, és kikötöttem a lovamat egy póznához. Bal kezemmel titokban megérintettem a selyem harisnyakötőt, és alig tudtam visszafojtani egy mély sóhajt.

Még hat hónap, és a pap áldó kezei alatt ölelhetem magamhoz szívem hölgyét. Még hat hónap, és végre hangosan kimondhatom az imádott hölgy nevét, amelyet most egy elhagyatott sivatagban sem mernék elsuttogni. Arrafelé vettem az irányt, ahol a hangos köszöntők és a nevetés utalt arra, hogy egy társaság a fogadós folyékony kincseinek ízét élvezi. Beléptem, körülnéztem, és kiválasztottam egy asztalt a terem végében, távol a hangos kompániától. Az egyik fáklya alatt foglaltam helyet, hogy jól láthassak, és egyben a figyelő szemek se vehessenek könnyen észre. A felszolgáló kihozta a boromat, hozzám hajolt, és elmondta, hogy egy hölgy vár rám a folyosó végén található szobában. Meglepődtem ezen a szokatlan és nem túl tisztességes ajánlaton. Erősen éreztem azonban, hogy a sors asszonya ma este is tartogat számomra valami fontos közölnivalót.

Odaléptem a nyitott ajtóhoz, ahol egy titokzatos idős hölgy éppen kártyákat rakott ki egy asztalra néhány rövidke gyertya sápadt fényénél. „Ó, megérkezett a mi bolondunk, akire az istenek vigyáznak! Kerülj beljebb, barátocskám, kerülj csak beljebb. Hosszú és nehéz utat tettél meg, amely sok ember számára fontos. Tudom, hogy a lépteid könnyedek, s felsőbb hatalmak vigyázzák őket, s a sorsod a szerencse és a siker felé vezet. Valamit azonban el akarok mondani neked.”

Ezekkel a szavakkal egy nagy kártyát tett le elém. „Ez a sas, amely szárnyaival távolról eltakar téged, szintén elfáradhat és megszomjazhat. Ez a ködben élő, csuklyás személy, aki nagyon bölcs és erős, keserűen mosolyog, pillantása átható, sok titokra tanított meg téged, és különféle erőkkel is felruházott. Légy azonban óvatos, mert egy napon arra ébredhetsz, hogy valójában az ő akaratát teljesíted, és nem a sajátodat.” A következő kártya egy szépséges lányt ábrázolt. A szívem hangosan dörömbölt. „Ez a szép madár hamarosan veled együtt fog énekelni, s megvalósult álmaid egén szárnyaltok majd, hiszen szenvedélyes álmodozó vagy, barátom, de figyelmeztetlek, nehogy elszomorítsd, mert a bánat és a szabadság elveszítése megölheti.” Nyeltem egy nagyot. A gonosz banya jobban célba talált, mint egy királyi íjász. „Azt se felejtsd el, fiam, hogy az arany korona néha nehezebb, mint a harcos kardja, és az udvari etikett néha veszélyesebb, mint a legádázabb ellenfeled a csatamezőn.”

Ebben a pillanatban egy figyelmes és megbízható kéz érintését éreztem a vállamon. Hátrafordultam, és egy ismerős férfi arcát pillantottam meg, amely lojalitást és barátságot tükrözött. „Uram, rád várunk.” Egy bólintással elköszöntem az idős asszonytól, és a barátom után eredtem a termen keresztül ki az udvarra. Odaértünk egy kis ajtóhoz, és beléptünk rajta. A fáklyák fényében tizennégy erős és nemes megjelenésű férfi állt. A vezetőm szembefordult velem, elém térdelt, és a többi bátor férfi ugyanígy tett. Felemelte nehéz és csodaszép kardját, és halkan, de ünnepélyesen így szólt: „Királyom, készen állunk a végső küzdelemre.”

„Most visszatérsz a jelenbe. Mire ötig számolok, kinyitod a szemed, és egészségesnek s boldognak érzed majd magad. Egy… kettő… három… az elméd békés, a tested ellazult, s pozitív érzelmek töltenek be… négy… és öt. Mosolyogva nyisd ki a szemedet.” Pár percig nem szóltunk egy szót sem, majd megtörte a csendet: „Elégedett vagyok a mai alkalommal. Azt hiszem, eljutott hozzád minden üzenet. Még engem is meglepett, hogy ilyen jól ment, mintha valami titkos erő játszott volna közre. Jungi pszichológusként azt mondanám, ez a szinkronicitás (egyidejűség) esete volt.” Nagy levegőt vettem, s így szóltam: „Előző életemben tehát király voltam. Ez már valami.” „Olyan király vagy, aki a száműzetésből tér vissza a trónra, ami azt jelképezi, hogy újra átveszed a valódi irányítást az életed felett, és kreatívan uralod azt. Ez nem csupán önmagadra, hanem a környezetedre is vonatkozik. ’Király’-ként az embereidre kell támaszkodnod, és ez fordítva is ugyanúgy igaz. Igazságosan kell ítélned, hiszen mindenki téged tekint az igazság megtestesítőjének. Emlékezz rá, hogy a királyi archetípus rendszerint azt jelképezi, hogy a körülötted élők számára bizonyos mértékben apai szerepet kell betöltened. Támogathatod őket, anélkül, hogy ezért bármit várnál cserébe. Amennyiben elfogadod ezt a helyzetet, felszabadíthatod magad az elvárások és a csalódások terhétől.” „Vajon mikor ér véget ez a harcos időszak?” – kérdeztem. „Tudod, a bennünk élő harcos az a szenvedélyes, energikus alak, aki mindig bizonyítani akar, mindig szeretne nyerni és sikereket elérni valaminek a nevében. A harcos megoszt, szembeszegül és megkülönböztet. Ő mindig keresi a sárkányt, amit elpusztíthat. Egy olyan célért szenved és hoz áldozatokat, amely sokkal fontosabb a személyes léténél. Bizonyos értelemben véve ennek az időszaknak soha nincs vége, különösen egy férfi számára. Te mégis király lettél, és egy királynak még a katonáknál is nagyobb a felelőssége. A király nem is annyira a problémákra, mint a megoldásokra koncentrál, ő inkább egyesít, mint megoszt. Azt hiszem, ez nagyban kötődik a hivatali és társadalmi karrieredhez, és ha elfogadóan viszonyulsz az új kihívásokhoz, összekapcsolódhatsz a király tápláló természetével. „Ha én egy király vagyok, akkor miért nevezett engem az a vén boszorkány bolondnak?” „Haha, ez valóban érdekes kérdés, azt hiszem, éppen a bolond kártyáját húzta elő a tarotpakliból. A bolond egy ártatlan, lelkes fiatalember, aki a rá váró nehézségekkel, szörnyekkel és ellenségekkel mit sem törődve lép rá az ösvényre. Bízik az univerzumban, ami gyakran annak köszönhető, hogy nincs tudatában az élet nyomorúságának, azonban állandóan angyalok vigyáznak rá, hogy ne essen baja. Mi ezzel a probléma? Ez arra utal, hogy mindig is a szerencse kísért, ahogy most is, és nincsenek nehézségeid. A ’bolond’ elnevezéssel illetik a szellemi gyakorló tanítványokat is. A bolondnak benő a feje lágya, s a szellemi vezetője vezetésével tudatossá válik önmagáról és az univerzumról.” „Ó, értem már. Ez volt a sas-mágus a kártyában. A jósnő megemlítette, hogy legyek óvatos. Lehetséges, hogy általam ismeretlen, esetleg helytelen célok érdekében manipulál valaki engem?” „Nem értem, hogyan lehetne tudatos valaki azoknak a céljairól és érdekeiről, akik felette állnak a hierarchiában. Mi csak tolmácsolhatunk, a képességeink függvényében. Nem mondanám azt sem, hogy ezzel bármi probléma lenne. Különösen akkor, ha elfogadjuk, hogy te vagy a szerencsés és ártatlan bolond, aki úgyis nyerni fog a végén. Akár a Grált megszerző lovag, Parszifál. Azt hiszem, ez a figyelmeztetés inkább egy éber utalás arra, hogy ne felejtsd el, hogy a tudós, aki befelé kutakodik, el kell hogy jusson valódi, benső középpontjához. Eggyé kell válnia a saját mesterével, és egy pontig ez az ő valódi, hősies célja, vagy megvalósítása, ahogy tetszik. Integráld a belső és a külső mestert. Kapcsold össze a külső és a belső központokat. Légy te magad a mágus! „Na, doki, látom, te is ügyes mágus vagy.” „Haha, elismerem, jól vág az eszed. Igen, a pácienseimmel való munka során én tényleg a mágus archetípusát játszom. A mágus tudatosan hívja le azokat az erőteljes energiákat, amelyek a többi embert jóra vagy rosszra sarkallják. Ő félreáll, gyakran a színfalak mögött foglal helyet, akár egy felvigyázó, egy rendező. Összekapcsolódik a tudás forrásaival, és ismeri a többi archetípust, az életük eseményeivel és a fejlődésükkel egyetemben. Hallgass ide, a lényeg itt nem az, hogy előző életedben tényleg király vagy hős voltál-e. A lényeg, hogy most légy hős, s érd el benső és külső léted valóban kreatív és harmonikus állapotát. Tanulj meg boldog lenni. Mi haszna egy lovagnak hölgy nélkül, vagy egy királynak királynő nélkül? Nem érheted el a beteljesülést, ha nem fogadod el a Szeretődet, s nem válsz vele eggyé. Ez az élet valódi alkímiája. Fel kell szabadítanod szíved hölgyét, ami nem más, mint saját benső feminin jelleged, és így gyakorlatilag megjelenik a megfelelő szerető. A megfelelő szerető az a nő, aki ösztönzi és megosztja veled álmaidat, kreativitásodat, tehetségedet. Ő az a karakter, aki kiteljesít téged. A szellemiség szintjén ez lehet egy szerelmi kapcsolat közötted és az Egy között – a hívek és Istenük, a szeretők és a szeretet tárgya között. Ez az, ahogy a mesterek, a mágusok a szerelmet megélik.” Ezután felálltunk, és az ajtóhoz kísért. Miközben elbúcsúztunk, azt mondta nekem: „Hadd emlékeztesselek rá, ifjú hős, hogy nem csupán a személyes harmónia, hanem az egyetemes harmónia megteremtése is a feladatod! Ez aztán nem kis felelősség!”

Otthonomba érkeztem – és hamarosan egy korona nélküli király hajolt súlyos könyvei fölé. Kérj, és megadatik neked. Micsoda felfedezés egy röpke reggelen! Igyekeztem az inspiráció érzetét, a megvilágosodás ízét megőrizni, amelyet a pszichológusnál elvétve átéltem néhány pillanatra. Miután megkaptam a boszorkány és a varázsló tanácsait, ideje volt visszatérni a könyvekhez.

Jung és az archetípusok

Carl Gustav Jung szerint az archetípusok olyan bennünk rejlő és egyetemes szellemi hajlamok, amelyek a kollektív tudatalattiban lakoznak, s az emberi gondolkodást és viselkedést alkotják, szervezik és irányítják. Ezek szerte a világon megtalálhatók a mítoszokban, a jelképekben, a művészetben, az irodalomban és az emberek szellemi adottságaiban. Az archetípusok irányítják az emberi viselkedést és tapasztalást, s egy programozott sorozat révén valósítják meg az őstípusi tervet. Ezt a sorozatot Jung az élet állapotainak nevezte. Az archetípus egy minta, egy modell, amit először „formába öntöttek”. Ezek a modellek nem tudatosak, ezért képek, hajlamok és emlékek formájában nyilvánulnak meg, s csak közvetett módon, a viselkedési minták, a művészet, a kultúra stb. megfigyelése révén fedezhetők fel. Jung az „archetípus” kifejezést első ízben 1919-ben alkalmazta pszichológiájában, az archetípus feltételezése azonban Platónhoz és a platóni ideákhoz nyúlik vissza. Ez az ókori filozófus kijelentette, hogy az őstípusok tiszta gondolati formák, amelyek az istenek elméjében kélnek életre. Kollektívek, abban az értelemben, hogy általános tulajdonságokat testesítenek meg, nem pedig sajátságos jellemvonásokat. Jung először négy fő archetípust különböztetett meg: Az Én, az Árnyék, az Animus és az Anima. Később az archetípusokkal kapcsolatos elmélete lényeges változásokon ment át, és ahogy ez a tárgy a pszichológiai tanulmányok alapvető részévé vált, a Jungot követő pszichológusok számos különböző rendszert hoztak létre az emberi viselkedésminták jellemzésére. Az egyik ilyen rendszer, amely nem csupán a pszichológia, hanem a kultúra terén is nagy népszerűségre tett szert, a négy felnőtt férfi archetípusa: a Király, a Harcos, a Mágus és a Szerető.

Ez eddig igen száraz téma volt, amit nehéz megemészteni. Oldalak ezreit írták tele erről a témáról, amibe akár bele is fulladhatnék. Az ember nem lehet boldog azáltal, hogy könyvek ezreit halmozza fel. Eszembe jutott, amit a tanárom mondott egyszer nekem: a között, aki kutat, és aki talál, egyetlen különbség van, és ez a gyakorlat. Mi haszna hát a négyféle hős típusának, ha nem integrálom őket magamban?! Tovább folytattam az olvasást.

A Király az erő, a szemlélet és a hagyomány erejét képviseli, s az Atya, a Legfelsőbb Isten, a mester energiáját testesíti meg. Ő hozza el a rendet, ő az intézkedések középpontja, a bölcs igazság osztója, a tápláló, az egyesítő és a védelmező. A Harcos (vagy más néven Lovag) a változás és az átalakulás alapelvét jelképezi, s az elszánt törekvés hozta eredményt és az agreszszív erőfeszítést szimbolizálja. Ő az elszánt szolga, a védelmező és hódító, az aszkéta és az önfegyelem példaképe, aki készen áll arra, hogy bármelyik pillanatban sárkányokat öljön vagy a halállal nézzen farkasszemet. A Mágus az átadás alapelvét képviseli. Ő a tudás kincstárnoka, aki a titkokba és a misztériumokba bevezeti a tanítványt, ő a rendező a színfalak mögött. Ő a névadó, az árnyékok megszelídítője, a közvetítő, s ő hívja be a többi archetípus számára az energiát és az erőt. A mágus a teremtő, a mester, az alkimista, a sámán és a tudós. A Szerető (vagy más néven Trubadúr) a kapcsolatokat jeleníti meg. Ez a szerelem, az ünnep és az eksztatikus öröm kapcsolatainak alapelve, de egyben ő testesíti meg az elkülönülés okozta bánatot és fájdalmat is. A szerető érzelmes, művészi, eleven, érzéki és intuitív.

De akkor hol van a titok? Aha, már látom is, itt áll a következő bekezdésben.
„Ezért a pszichoterápia elsődleges feladatának az egyéni fejlődés egyhegyű kutatását tekintem. Ezáltal a törekvéseink a természet saját vágyát követik majd arra, hogy teljesen gyümölcsöző életet teremtsen minden egyénben. Csakis az egyén képes beteljesíteni saját léte értelmét, nem pedig a kalitkába zárt madár.” C.G. Jung

Az analízis kiváló eszköze mellett az archetípusok rendszere az önátalakítás remek módszere is egyben. Ennek révén megismerhetjük uralkodó őstípusunkat, s ugyanakkor a különféle tevékenységeinkben felfedezhetjük a fennmaradó őstípusok kivetülését is. Megérthetjük életünk különféle szintjeinek fő vezérlő elveit és élményeit. A benső őstípusok természetesen nem statikus képek, hanem mozgásban lévő mechanizmusok, amelyek egymással összefüggő részekből és rétegekből épülnek fel. Az egyik őstípus sem működhet a többi nélkül. A tudatosságunkat és a jellemünket építő törekvések segítenek abban, hogy ezek az őstípusok a fejlődés, az átalakulás láthatatlan spirálján haladjanak. Ez úton megvalósíthatjuk teljes és harmonikus személyiségünket, integrálhatjuk és összhangba hozhatjuk az archetípusok energiáit, s beteljesíthetjük az alkímia művét. Kialakíthatjuk és tökélyre fejleszthetjük benső világegyetemünket, amelynek középpontja tökéletes összhangban kapcsolódik a szintén teljes és tökéletesen harmonikus külső világegyetem középpontjához.

Elővettem egy tollat és egy üres papírlapot. Rajzoltam egy kört, amelyet négy részre osztottam. Nekifogtam az írásnak: „Én, a Király…” Elindultam a valódi hős útján.

Yasen Nickolov, fordította Erdődy Péter