E.M.B.E.R.

Az alapvető kód

“Mottó: “Az ember egy miniatűr univerzum, az univerzum pedig egy hatalmas élő test: a kozmosz egy nagy emberhez, az ember pedig egy kis kozmoszhoz hasonló, mondják a szufik.” (Kabir)

 

EMBER

 

A jobb oldalon látható mező az emberi géntérkép közvagyont képező változatában az egyes gén első 60.000 betűkódjának kezdete, tetszőlegesen választott, 60 leütéses sorokban. Ez a sorozat a DNS molekula kettős spiráljának egy szerkezeti részegységét reprezentálja. A szövegben szereplő betűk (A, C, G, T) egy-egy nukleotid bázispárt jelképeznek, melyben a spirál egyik szálán lévő mindegyik nukleotid egy neki megfelelő, kiegészítő párral kapcsolódik össze a másik spirálszálon. A betűk hármas egységekbe, kodonokba rendeződnek, s mindegyik kodon a 20 aminosav egyikének feleltethető meg. Az aminosavak sorrendje határozza meg a földi élet építőkockáinak, a fehérjéknek a felépülését.
Ha pontosak akarunk lenni, ez a részlet egy tetszőleges emberi kromoszóma tetszőleges bázispárjainak sorozata. Ez a sorozat ugyanakkor történelmi jelentőségű, mert ez volt az interneten hozzáférhetővé tett emberi géntérkép első egysége.
Furcsa mód a gyógyászat ókori szimbóluma a kaduceus – gondoljunk Hermész jelképére –, a rúd köré spirálisan csavarodó két kígyó. A DNS kettős spirálja talán nem más, mint a kaduceus XX. századi változata? A kígyó egyben a mindentudás kísértésének szimbóluma is – ez volna az ember bukásának kódolt előképe? Előrejelzés? ősi felismerés? Ezek az egybeesések még magyarázatra szorulnak…

Közös kutatás

Miben ragadható meg az ember lényege? Meg tudjuk- e egy szóban, vagy egy mondatban fogalmazni, mi is az ember? Tekinthetjük-e mozaikszónak az ember kifejezést, így: EMBER? S ha igen, mi volna a kifejtése? EMpatikus BERendezés? Vagy inkább Eleven, de Mulandó, Boldogságkutató Egyedi Rab? Eleven Mérlegelő Brachiokephal Elemi Reménység? Netán Elvetélt Minőségű Bornírt Efemer Romlás?

Egy reprezentatívnak nem tekinthető felmérésen az alábbi válaszok születtek az ember lényegéről:
· testi és tudati lény végtelen sokfélesége
· olyan, akár a fa, akárhová nyúlok, mindenféle gyümölcsöt találok rajta
· gondolkodó, kétnemű lény
· szabad akaratú észlény
· az állandó tanulni vágyás, az irigység, jóakarat, rosszakarat és kedvesség metszéspontja
· tudatos lény, nem pusztán az ösztönök játékszere, képes diszkriminálni
· felsőbbrendű lény, földi isten
· az isteni intelligencia része
· a fák és az emberek tartják az eget, vagyis az ember Isten reflexiója

Nagy Lajos képtelen természetrajza nyomán talán mondhatjuk, az ember olyan két lábon járó, pallérozott jószág, amely jól rejti angyalszárnyait, és szisztematikus módon, eltökélten halad a végzete felé. Két fajtája ismeretes: az ostoba, aki mindig a kellemeset választja és a bölcs, aki a hasznosat. Általános jellemzője, hogy nagyon jól tudja, mitől kellene tartózkodnia, de ezt képtelen megtenni, s tudja azt is, mit kéne tennie, ezt viszont nem képes megcselekedni.
Az ember több síkon határozható meg. Biológiai determináltsága a fajszerűségtől, genomjától, ösztöneitől, alakjától függ. Kulturális meghatározottságát szocializációja jelenti, ami gondolataiban, szavaiban, tetteiben tükröződik. Gondolhatnánk, ez mind az adottságokat, mind a lehetőségeket felöleli, ám a kulturális definiáltságnál magasabb a szellemi meghatározottság, az önreflexió, a kutatás szomjú vágya és egy ezzel szorosan összefüggő vonás, a szelektív készség. A tömegtájékoztatás agymosó tevékenysége idején a szelektív készség egyre fontosabb, a szellemi önvédelem egyik záloga. Az ember orientációjára utal az a hasonlat, ami a légy, a pillangó és a méhecske mezei röptét veti egybe. A légy az egész mezőn egy dolgot lát: az ürüléket, nincs választási lehetőség a számára, más nem érdekli. A pillangó szerencsésebb, úgy tudjuk, ő a virágok nektárját szívogatja, ami igaz, ám olykor mégis ráfanyalodik a légy táplálékára, az ürülékre. Természete szerint tehát választhat: nektári és bélsári orientáció között. A méhecskének ismét nincs választása, ő csak a virágokat látja. A negatív orientációjú ember a sok jó között is csak a rosszat látja meg, a maximálisan pozitív számára pedig megszűnik a rossz.

 

1. táblázat

A szív lótuszának részei Az ember tulajdonságai
kelti szirom erényes viselkedés
délkeleti szirom alvás, szendergés
déli szirom kegyetlen szándék
délnyugati szirom bűnös vaágyak, rossz szándék
nyugati szirom szórakozás vágya
északnyugati szirom nemi vágyak
északkeleti szirom tudás
a kehely örvén lemondás
a magházban átman-reflexió

 

Végül az ember legmagasabb identifikációja a spirituális meghatározottsága: eszményeinek, magasabb vonzalmainak varázsköre. Ezért mondják, eszményeiről ismerszik az ember…

Az ember legfontosabb része

Az ember általában kettős alkatú, egy maradandó lelki és egy mulandó testi összetevőből álló lény, mondhatnánk egyszerre angyali és állati. A mulandó testi burok egy speciális anyaghalmaz: háromnegyed része víz, továbbá kalcium a csontokban, némi szén, nyomokban foszfor, vas, nyomelemek s egyebek, mindösszesen néhány száz forint értékben. A szellemi, lelki rész értékét ennél sokkal többre becsüljük. Vivékánanda indiai bölcs szerint a hindu filozófia lényege, hogy az ember szellem, amelynek teste van, nem pedig test, amelynek olykor lelke is lehet.
Az ateizmus szerint lélek nincs, lelki jelenségek viszont ismeretesek, de ezek alapja, a testtől különböző spirituális szubsztancia nem létezik. A köznapi felfogás szerint az érzelem- és gondolatvilággal, az ember mentális szférájával azonosítják a lélek fogalmát. Mások egyfajta quasi-ateizmus szerint bizonyos testi funkciók – például a gondolkodás, érzés, akarat – összességének tekintik a lelket. Spirituális felfogás az, amely erőközpontnak, energiaforrásnak, a testi-lelki-szellemi szféra fókuszának tartja a lelket, egyesek személytelen erőként, mások személyes individuumként azonosítva azt.
Az emberi szervezetben található energiacentrumok, a csakrák valóságos létrát alkotnak, amelynek különböző fokain más és másként nyilvánul meg az emberi energia. Mondhatjuk, amely szinten, amely csakrában sűrűsödnek az energiák, olyan típusú az ember.
Az alsó csakráknál összpontosuló energiájú ember biológiailag orientált, evő-szaporodó gépnek tekinthető. A középső csakrák, elsősorban a szív-csakrán rezgő ember érzelmileg orientált, jószívű, kedélyes, jó ember, míg az energiáit a felső csakrákban összpontosító ember tudatilag orientált, akit a racionalitás, az alkotás, a megvilágosodás foglalkoztat. Ahány ember, annyiféle elegye a kombinációknak.
A pantheista felfogás segít annak megértésében, hogy a lélek a kozmosz része, a tudatosan és harmonikusan berendezett, művészileg felépített világ részese, s ebből reá is művészi hivatás hárul. A mindenség együvé tartozásának sajátságos továbbgondolása, amikor az egyéni lelket istenítik, az egyéni önvalót azonosnak tekintik a mindenség Lelkével.
A dualista-theista felfogás szerint a lélek metafizikai identitással rendelkező egyedi lény, lélekszikra, Isten szerves energiarésze, társa, aki egyszerre azonos is vele és különbözik is tőle, hiszen a nem isteni sohasem keresné az istenit. A lélek az élet hordozója, az ember lényege, transzcendens, spirituális energia, akit a rokonság kezdetnélküli köteléke fűzi Istenhez. Hermész Triszmegisztosz páratlanul költői megfogalmazása szerint Isten könnye az ember lelke, Hérakleitosz pedig hozzáteszi: „A lelkek születése esés, a lelkek úgy esnek le az égből, mint a csillagok, mint Isten vetése. Az emberi lelkek úgy röpülnek át a világon, mint a meteorrajok a Föld atmoszféráján.”
Ezért is tartja az ősi bölcselet: „(A lelket) valaki csodálatosnak látja, más csodálatosnak mondja, megint más csodálatosnak hallja, míg van, aki akkor sem érti, ha hallott róla.” (Bhagavad-gítá 2.29.)
Mégis mindegyik szférán és energiamezőn átível az ember egyetemes hivatása – a lelki kutatás feladata. Valójában a lelki kutatástól válik igazán emberré az ember.
Ha elfogadjuk, hogy az ember legfontosabb része a lelke, akkor ennek következményeit is meg kell vizsgáljuk. A mulandó burok helyett vagy mellett a maradandó lényeg gondozása, ápolása és művelése fontosabb. A parányi lélek csakis tökéletes értelemmel fogható fel. Úgy mondják, a lélek a szívben lakozik, ám hatását az élőlény egész fizikális szervezetére kiterjeszti a véráramon keresztül, jelenlétére pedig a tudat utal. A burokrendszer lehámlásával együtt fokozatosan nyilvánul meg egyre jobban a maga teljes mivoltában: a megtisztult ember egyben lelki ember is.
Az ókori indiai bölcselet talán legizgalmasabb fejezete az upanisad-irodalom, a titkos tanok foglalata. Az aszkéta- értekezések közé tartozó Nárada-parivradzsaka-upanisad pompás hasonlatsorral él. A lélek a szív lótuszában lakik, melynek arcai (értsd: szirmai) az ember különféle tulajdonságainak adnak otthont. (ld.  1. táblázat)
A lótuszvirág a tisztaság és a tökéletes harmónia évezredes természeti szimbóluma, így nem csoda, ha a megvilágosodás, a megtisztulás és a belső békesség emblémájának választják.
Jóllehet a magházában rejlő lényeg a lélek-kutatás, az átman-reflexió, az egyes szirmok változatos, akár ambivalens vonásokat is megtestesítenek. Az upanisadok emberképe tehát nem egy steril, érzésektől, kétségektől vagy akár hiányosságoktól mentes lényt tükröz, hanem nagyon is emberit, jóból s rosszból összegyúrtat, akinek mégis célja van: a nemesedés. Erény és kegyetlenség, szórakozás és gonoszság, nemi késztetések és higgadtság övezik a lótusz mélyén rejlő kincset, igazi énünket. Idézhető a buddhizmus alapmantrája is, az óm mani padme hum, vagyis: ékkő rejlik a lótuszban. A hibák, hiányosságok úgy fedik az ember erőfeszítéseit, akár a tüzet a füst. Márpedig a tűz szolgál, a füst pedig zavar. A megtisztulás ezért általában buktatókon keresztül halad.
Megpróbáltatások nélkül vajmi kevés az esély a továbblépésre, ellenben ott a legígéretesebb a fejlődés lehetősége, ahol a legnagyobb a feladat. A feladat szüli az erőt, ami a cél függvényében áll rendelkezésre. A tudat megtisztítása, felszabadítása viszi vissza a lelket a harmonikus állapotba, így az üdvösség az eredeti lelki helyzet visszanyerése.

 

Dns - EMBER

Emberi alapkód

Embernek lenni éppen ezért komoly meghatározottság. Tekinthetjük az emberi létet, születést egyfajta hivatásnak, olyan kódnak, amit a természet programoz bizonyos egyedeibe, akiknek aztán ezt a pályát, ha törik, ha szakad, be kell futniuk. A földi lét a tapasztalatok életét jelenti, sikereket és kudarcokat tapasztalunk, tanulságokat szűrünk le, következtetésekre jutunk életünk során. Olykor az örömteli helyzetekből is keserű tapasztalatokat merítünk, de a nyomorult helyzeteket is megélhetjük lelki haszonnal. Ha az ember alapkódja a bármilyen körülmények között és bármi áron zajló spirituális fejlődés, akkor korunk taigetoszának, az in utero magzati szűrésnek nincs létjogosultsága.
Az emberi születés helyzet, a díszletek változnak, a feladat mindig ugyanaz – befutni egy pályát és valamilyen eredményt elérni. Ezért aktuálisak az évezredes történetek, vagy a szentírások problémái – mintha nem fejlődött volna az emberiség. Pedig nem erről van szó, csupán a körülmények változtak. Sztereotip élethelyzetek sorakoznak a történelem időhorizontján, amiket az adott ember éppen aktuálisan, szubjektíve megél. A Hamletet mindig adják, de a címszerepet aktuálisan más-más színész alakítja. Ezért mondhatjuk, hogy a jellem mitikus szerep. Amíg ezt nem ismerjük fel, az élet csak sodródás, és könnyen az elégedetlenkedés csapdájába esünk. A szerep felismerése, a befutandó pálya azonosítása ellenben a bölcs elfogadásnak és a megnyugvásnak lesz záloga. Így válhat a személyes sors az örökkévalóság aktualizálásává! Ezzel a sors elveszti fátum jellegét, s akár progresszív, akár degresszív életpályát fussunk is be éppen, az örökkévalóság tudatában minden a helyére kerül.
Az életút röviden összefoglalva mindössze ennyi: jöttünk, vagyunk, megyünk, vagy a mozgás irányán túl némi tartalommal is feltöltve: születtünk, szeretünk, meghalunk.
Gondolhatnánk, így az élet célja a halál, Madách szavaival élve:

Ádám: … cél voltakép mi is?
A cél, megszünte a dicső csatának,
A cél a halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.
(Madách: Az ember tragédiája, 13. szín)

 

Az életnek azonban a biológiai perióduson túl szellemi értelme is van, ezt kell felismerni az élethivatásunkban. Az élethivatás fölismerése a legtöbbször megrázkódtatások árán megy végbe – legyen az betegség, halálközeli élmény, vagy más trauma –, de nagy találkozások is előmozdíthatják. A lélekpár meglelése, vagy az életeken át tartó sors-összefonódás felismerése addig megmagyarázhatatlan feszültségeket enyhíthet. Az élethivatás fölismerésében segíthet az álom, vagy a megvilágosodás élmény, de a beavatás, a misztérium is.
Minden lényben ott rejlik az ontológiai őstudás, vagy legalább annak szikrája. Nevezik ezt a lélekbe oltott, szívbe vésett, homlokra rótt örök üzenetnek, vagy akár kategorikus imperatívusznak. Ez az a személyre szabott poéma, amivel a Mindenható útjára bocsátja a lelkeket, de a költemény utolsó strófáját nekünk kell elmondanunk. Ezért a fejlődés visszaemlékezés… A gyakorlati élet a maga nyüzsgésével elfedi a belső tudást. A megszületéssel, a karma, a sors, a hivatás szerinti determináltsággal együtt jár a feledés, ezért szükséges a kijózanodás, a megvilágosodás kutatása, az ősüzenet fölelevenítése. Cicero szerint az emlékezet minden dolog kincstára és őrzője.
Az ember sikerorientált lény, így nemcsak élete végén, hanem menet közben is eredményes szeretne lenni. Sikernek tekintik a hosszú életet, az utódok fölnevelését, az otthon fölépítését. Másoknak a vagyon felhalmozása, vagy sok nő meghódítása a siker – az élvezetek halmozása. Ezzel szemben a szentek sikere az aszketizmus, vezeklés, mások a karrierépítésben lelik meg életük célját. Élethosszig végzett munka igazol egyeseket, mások a könnyű megélhetés vámszedői. Érzelmi szinten vajon mi a nagyobb siker: az, ha minket szeretnek, vagy ha mi szerethetünk másokat? Költői kérdés…
Egyetemes sikernek tekinthető az önmegvalósítás fontosságának fölismerése. Az önmegvalósítás nem valamely világi ambíció betöltése, hanem öntevékeny spirituális önfelismerés, aminek végső célja a lélek eredeti helyzetének visszaállítása, de nem önmegváltás!
Az emberi életút tehát indulás a mindenség forrásától; elidegenedés; hányódás, sodródás; kijózanodás és fölfelé úszás; majd a megtisztulás és a beteljesülés, a visszajutás. A kisebb beteljesülés az élet során megtapasztalt örömök, fejlődések – a gyönyör, a karrier, a siker – megtapasztalása, a nagyobb beteljesülés pedig az életperiódus eredményes lezárása.

A befutandó út

Az emberlét nem teljes kiszolgáltatottságban leélt kényszerpálya, hanem a lehetőségek és választások izgalmas játéka, melyben a tudat különb-különbféle megoldási módokat próbál ki. A feladat sikerében jelen van az erőfeszítés, a cselekedet és a sors, a gondviselés is. „Egy keréken nem halad a szekér, s a sors sem vezet sikerre az emberi törekvés nélkül. (Jágjavalkja-szmrti 1.351.)
Az élet nevű játéknak néhány alaptörvénye van, például a karma, a hatás-ellenhatás törvényszerűség morális kiterjesztése, vagy az örökérvényű premissza, miszerint mindenki a hite szerinti felismerésre jut. Ezért az élet valójában a tudat projekciója, majd a kivetített helyzet, szituáció tapasztalása, megélése. A végső szabály pedig a gondviselés jelenléte, mert végső soron harmónia lengi be a sorsot…
Amit művel az ember, azt éri el. Az anyag manipulálása legföljebb anyagi eredményt hoz, s az anyag áldásai a legtöbb esetben átoknak bizonyulnak. Gondoljanak a nyereségre: a játékszenvedély belső bugyrait Dosztojevszkij írja le a Játékos-ban, külső nyomorúságait a nyereményjátékok statisztikái mutatják: a legtöbb nagy összegű nyertes élete megfeneklett.

 

Ki milyen  módon méri a sikert?

Emberek rendje Minőség-befolyás Mit kezel? Mi a mérce?
kétkezi tudatlanság fizikai erő életkor
kereskedő tudatlanság + szenvedély gazdasági erő vagyon, pénz
lovag szenvedély szekuláris erő hatalom, befolyás
tudós-pap jóság szakrális erő tudás, tekintély
szent tiszta jóság szeretet-erő odaadás

 

A lelki gyakorlatok vezetnek el a lelki tökéletességre, a teljesítésből fakad a beteljesülés. A beteljesülés minőségét meghatározhatják az anyagi minőségek: a tudatlanság, a szenvedély, vagy a jóság; az ember eszményei; továbbá a lelki evolúcióban elért szintje (kezdő, haladó, fejlett), valamint a minőségi társulás, az elhívatás és a kegyelmi állapot.
A félig állat-félig angyal pálya befutásához önfegyelemre és magasztos bölcsességre van szükség. Az öntudatlanságtól s a hamis öntudattól jussunk el a hiteles öntudatig és önbizalomig, ami valójában a mindenség rejtjelének ismeretét, s az alázatos főhajtást jelenti. Ne abban a tudatban éljünk és haljunk meg, hogy a test az énünk. A lelket lelki módon kell elégedetté tenni az isteni kapcsolatrendszerben gyakorolt önzetlenséggel és megszakítatlansággal.
Az embert a tudomány Homo sapiens-ként definiálja, ám valójában háromféle emberről beszélhetünk, aszerint, hogy a mindenség ajándékai közül ki melyiknek szentelődik. Ez a három ajándék a bölcselet, a vallás és a művészet. „Az Isten három nagy adománya az embernek a filozófia, a vallás és a művészet. Amelyiknek szentelődik az ember, arról ismerszik meg. A filozófia jelenti ki, hogy létezik Abszolút Igazság. A filozófiának, tudásnak szentelődő ember a tudatos lény, akit megnyilvánuló öntudata emel ki a többi létező sorából. A vallás megmutatja az igazsághoz vezető utat, ezért valójában a vallása teszi igazán emberré az embert. Ha a vallásnak, örök hivatásának szentelődik, akkor a vallás embere ő. Mégis mi teszi a filozófia s a vallás teljességét széppé? A művészet, a játék; ez a szépséges tényező, aminek köszönhetően a legnagyszerűbb dolog is oly egyszerű, s aminek köszönhetően a legegyszerűbb dolog is oly nagyszerű. A művészetnek szentelődő ember a játékos. Mindegyik szükséges a beteljesüléshez, mégsem biztos, hogy filozófus leszel, s az sem, hogy hivatásos művész válik belőled. A szellem, az Isten, a lélek emberévé azonban mindenképpen válnod kell, s akkor igazi filozófus leszel, akkor igazi művész leszel, akkor is, ha egyetlen szentenciát sem tudsz, és csak fát vágsz élethosszig. A beteljesülés a legegyszerűbb cselekedetben is tisztán átsugárzik.” (Hanszakunda-upanisad 24.)

 

A három ajándék és a 3+1 ember

Ajándékok Embertípus Mit művel?  A negyedik embertípus
Filozófia Homo sapiens Philosophia perennis Homo illustris a megvilágosodott ember
Vallás Homo religiosus Mystica perennis
Művészet Homo ludens Amor perennis

Ez tulajdonképpen már a negyedikféle ember, a megvilágosodott lény, mondhatni emberfölötti magasságok bejárója. Nála végbement az ember racionális és emocionális integrálása: a szív eszesítése és az ész „szívesítése”. Az észtől a szívig vezető alig harminc centiméteres út megtételéhez vajon miért van szükségünk életek hosszú sorára?

 

48/2008.
Rácz Géza