Ászana 1.

Amikor Michelangelótól megkérdezték, hogyan volt képes egy olyan remekmű megalkotására, mint a Dávid szobor, csak annyit mondott: „…meghallottam az angyalt a márványtömbben. Lefaragtam róla a felesleget, hogy napvilágra kerülhessen…”

Az adottság mindannyiunk birtokában megvan, hogy a bennünk rejlő képességeket kibontakoztassuk, lehetőségeinket megragadjuk, hogy keressük és idővel megtaláljuk a mi saját gyémántunkat, amely bennünk van elrejtve, amely oly vastag sárréteg mögött rejtőzik. Életeink során mi fedtük be a halogatással, képmutatással, esetleges hazugságainkkal (melyre persze a körülmények kényszerítettek), és befedtük anyagias vágyaink tengerével.

A gyémánt ott van, a képesség készen áll, már csak az elszántság, az akarat, a döntés hiányzik hozzá, hogy véghez vigyük a felszínre hozás heroikus folyamatát. Ha még hiányzik valami, az igazi vágy, hiányzik a motiváció!

Belső lényegünk, a lélek, a mi „gyémántunk” várakozásra van kényszerítve. „A külső körülmények még nem megfelelőek. Majd, ha befejeztem a tanulmányaimat (hiszen az az első), majd, ha megtaláltam az életem párját, ha felépítettem a családi fészket, ha kirepülnek végre a gyerekek, ha végre nyugdíjas leszek… majd lesz időm, majd akkor ráérek foglalkozni ezekkel az egyébként nagyon fontos dolgokkal, mint önismeret, jóga… de most nincs időm rá.”

Nem bántásként, de ha most nincs, miért lenne később idő bármire is? Ha most nincs idő a lényegesre, nagy bajban vagyunk, mert az idő az élet szövedéke! Sürgős dolgok mindig vannak, lesznek, csak a prioritást kell(ene) megváltoztatni! Az önnön lényegünkkel való foglalkozás, annak megkeresése „kik is vagyunk valójában” mindennek az alapja.

Rohanunk aktuális tennivalóink kényszerétől hajtva, de nem tudjuk valójában melyik is a helyes irány?! „Annak a kapitánynak, aki nem tudja melyik kikötőbe tart, egyik szél sem kedvező!” Miért is érezzük, hogy üres az életünk? Csak múlik, de nem telik? Elfolynak az éveink. A belső űr folyamatosan nő, elégedetlenek vagyunk önmagunkkal, s végső soron az egész világgal.

Ha eleget szenvedünk, megérik a változtatásra való igény. Többnyire ebben a nyitott, kereső állapotban fordulunk a legtöbben a jóga felé, ami egy ésszerű és végeredményét tekintve a lehető legjobb választás, mert a jóga a helyes életmód tudománya. A majd helyett segíti a most felé integrálni a gyakorlót. Élni – és ugyanúgy jógázni – sem lehet holnap! Most lehet csak! Íme kis segítség, néhány tipp hozzá!

Korábbiakban szóltunk a jóga alapjairól, a helyes életmód elveiről, most lépjünk a fizikai testtel végezhető gyakorlatok felé. Az ászana testtartást jelent. Ebben benne vannak a különféle álló, ülő és fekvő pózok is. Patandzsali a Jóga-szútrában így fogalmaz erről: „sztiram szukham ászanam”, azaz a póz, mely kényelmes és stabil. Gyakorlással fejleszthető a képesség, hogy hosszasan, kényelmesen ülhessünk egy pózban. Ez a belső lecsendesülés és a meditáció alapja. A fizikai gyakorláson keresztül fejleszthető a test feletti uralom, mely kulcs az elme szabályozásához. Így az ászana eszközzé válik a magasabb tudatosság eléréséhez.
Az eredeti 8,400,000 ászana néhány ezer év alatt néhány százra zsugorodott, majd ebből kristályosodott ki az a 84, melyet manapság leggyakrabban használunk.

Mindjárt az első, amit már oly sokszor mondtak mindannyiunknak: „…hogy állsz édes fiam? Húzd ki magad!” Ez a tádászana, azaz hegyállás. Végrehajtása a következő: mezítláb, egyenesen álljunk, zárt lábakkal, a sarok és a nagy lábujj érjen össze. A farizmok, térdek megfeszítve, a térdkalács felhúzva. Has be, mellkas ki, egyenes a gerinc. Az egyensúly a talpon egyenletesen oszlik el. A vállak enyhén hátrahúzva, karok a test oldalánál. A szemünk a gyakorlat alatt egyetlen pontot néz szemmagasságban. Belégzésre fejtetővel, a fej moccantása nélkül nyújtás felfelé, mintha a plafont szeretnénk felfelé tolni. Kilégzéskor megszűnik a test feszülése minden külső látható jel nélkül, tehát nem roggyanunk össze! Következő belégzésnél ismét térd-popsi-vállak feszülnek, plafontolás fejtetővel, tehát nyújtózkodás. Akkor jó a gyakorlat, ha a nyakunkon hátul érezzük a nyúlást. Remek gyakorlat testünk helyes egyensúlyának kialakításához, amely a talp-lábfej torzulásait megelőzi, segíti a helyes testtartás elsajátítását. A vállak természetes helyzetbe (hátra)húzásával nyitjuk a mellkast, szabad teret adva a tüdőnek az átlélegzéshez. Amint a mellkas nyílik és a fej a rendeltetési helyére kerül (legfelülre), érezhetjük, hogy megnő az önbizalmunk is. Néhány apró mozdulat milyen csodát tehet!

A következő, nekem kedvenc gyakorlatom a vriksászana, azaz a faállás. Álljunk tádászanába, húzzuk fel jobb lábunkat, fogjuk meg a bokát, s helyezzük a talpat a bal comb belső oldalára. A sarok legyen közel a gáthoz, a jobb térd mutasson kifelé. Mindkét oldalunkra képzeljünk falat, amelyhez támaszkodva megkereshetjük az egyensúlyunkat. Amint stabilan állunk, érintsük össze két tenyerünket mintha imádkoznánk. Ez az andzsáli mudra, majd belégzésre összetett kezeinket toljuk a fejünk fölé magastartásba. Néhány légzésig maradhatunk ebben a pózban, belégzéskor felfelé nyújtva, kilégzéskor lazítva, majd kilégzésre kezünket és lábunkat leengedve álljunk vissza tádászanába. Most a bal lábat húzzuk fel, s helyezzük talpunkat a jobb comb belső felére. Mindkét oldalon azonos ideig végezzük a gyakorlatot, mely erősíti a lábizmokat és fejleszti az egyensúlyérzéket. Ezzel a gyakorlattal lemérhetjük elménk nyugodtságát is. Azt mondják a jógik, a nyugati emberek 1-3 másodpercig tudnak csak koncentrálni zabolázatlan elméjük miatt. Próbáljuk ki! Amikor a faállás már stabilan megy, illetve áll, csukjuk be a szemünket. Vigyázat! Érdemes közvetlen fal mellett próbálkozni a dőlésveszély miatt! Stabil, nyugodt elmével meg tudjuk tartani egyensúlyunkat. A kulcs az elme nyugalmához a légzés uralása, melyhez azért kis idő kell gyakorolni.

Kitartó gyakorlást és jó egészséget kívánok!

Dóczy László jógaoktató