Második orvosi forradalom

A biomechanikus gyógyászattól az informatikai gyógyászatig

A századfordulón a ragályos betegségek jelentették az elsőszámú halálokot, mára a krónikus betegségek foglalták el ezt az ominózus posztot. Negyven évi mérhetetlen anyagi áldozatot követelő rákkutatás után a tekintélyes orvosi folyóiratok egyetlen szóban képesek összefoglalni az eredményt: kudarc. A fizikális-mechanikus világnézethez kötődő biomechanikus gyógyászat, ami a XVII. század első orvosi forradalmának szüleménye, látszólag szilárdan tartja pozícióit, pedig valójában tudományos zsákutca. A hagyományos biomechanikus világnézet képtelen megbirkózni az utóbbi évek adathalmazával, ami egyre kézenfekvőbben igazolja a tudat fontos szerepét a betegséggyógyítás egyenletében. Lawrence Foss és Kenneth Rothenberg doktorok, a Second Medical Revolution (A második orvosi forradalom) című kötet szerzői hevesen támadják az orvoslás biomechanikus megközelítését, méghozzá azon a nyelven, amit e tudomány képviselői is beszélnek, vagyis a modern és posztmodern tudományosság nyelvén. Ez az interjú, melyet a Clarion Call c. kaliforniai folyóirat főszerkesztője készített – egy új orvoslási modellt vázol fel, az információs gyógyászatét. Khun-i értelemben ez együtt jár a paradigma megváltozásával is, ugyanis újabban szinte teljesen lelki módon közelítik meg az egészségvédelem és a gyógyítás kérdését, egészen csekély jelentőséget tulajdonítva világunk társadalmi és fizikális dimenzióinak. Az új paradigma sokkal átfogóbb világot feltételez, amelyben a szellem emberei otthonosabban élhetnek.


Mi késztette Önöket arra, hogy az orvosi praxis forradalmi megújításával próbálkozzanak?

Dr. Foss: Ami engem illet, én tudományelméleti háttérrel érkeztem. A tudomány filozófiája – talán túlzott önbizalomtól fűtve – különböző tudományágak alapjainak vizsgálatát tűzi ki célul. Régóta esedékesnek tűnt egy olyan alkalmazott tudományág alapjait is megvizsgálni, mint az orvoslás. A rendszerelmélettel is foglalkoztam valamelyest, ezért egyszer felkértek egy ésszerűsítő elemzés munkálataira. A nyugati partvidék egyik egyetemén működő betegápolói főiskolát akarták újjászervezni. Végül elvetették az ötletet, mondván, hogy a betegápoláshoz nincs szükség a modern orvosi kutatóközpontok hatékony felszereléseire. Éppen ez a furcsa döntés keltette fel a kíváncsiságomat, hiszen az én szememben a betegápolás eszményi lehetőségeket kínál a betegség biomechanikus és orvosi, valamint pszichológiai és társadalmi elemeinek vizsgálatára. Az orvosi egyetem kollektívája mégis elutasította a racionalizálást. Végére akartam járni, miféle premisszák húzódnak a nyugati biomechanikus orvoslás mögött?

Dr. Rothenberg: Én korábban közgazdasággal, mennyiségi analízissel és pedagógiával foglalkoztam. A filozófia iránt a “hivatalos” tanulmányi éveim után kezdtem érdeklődni. Oktatási téren több évig együtt dolgoztunk Larryvel. 0 eredendően érdeklődött az orvostudomány filozófiai vonatkozásai iránt, s mivel igen jó munkatársi kapcsolat alakult ki közöttünk, kezdtem figyelemmel kísérni tevékenységét, tanácsokat adtam, szóval így indult az egész. Közel hét esztendőt áldoztunk erre a témára. A szóban forgó izgalmas filozófiai kérdésekkel kezdtük, amik könnyen élet-halál fontosak lehetnek. A második orvosi forradalom című könyvünk e kérdések hosszas és alapos tanulmányozásának lett az eredménye.

Önök egy információ alapú gyógyászati modellt alkottak szemben a pillanatnyi biomechanikus orvoslással. Mit értenek pontosan az új gyógyászati modell kifejezésen? Ez ugye több egy új terápiánál?

Dr. Rothenberg: Igen. Egy többsíkú, összetett paradigmát igyekeztünk megfogalmazni, ami nemcsak gyógyító módszereket kínál az alkalmazott szinten, hanem olyan alaptudományokat is, amik ésszerűvé teszik az alternatív terápiákat. Olyan világnézetet ajánlunk, amely egybevág ezekkel az alaptudományokkal, s amit az is alátámaszt, hogy gyakorlati és elméleti berkekben egyaránt sikerrel alkalmazzák. A gyógyászati modell tehát nem csupán alternatív terápiákat jelent, hanem egy többrétegű rendszert.

Dr. Foss: A jelenleg uralkodó biomechanikus orvostudomány a XVII. század természettudományos világképén alapszik, ami az ipari forradalmat is kiváltotta. E modell szerint a betegség két paraméter együtthatásának terméke: az egyik valamilyen környezeti tényező, a másik pedig biológiai vagy genetikus. Vagyis az orvosi kutatások minden eredményét be kell szorítani e két kategória valamelyikébe. Ezért zsákutca e felfogás, hiszen az elmúlt évtizedekben rengeteg bizonyíték merült fel, mennyire fontos a gyógyításban a tudatosság és figyelmesség, melyeknek a biomechanikus gyógyászati modellben nincs helye. Vagyis ha meg akarjuk őrizni ezt a szemléletmódot, akkor vagy a tudatosság szerepét kell figyelmen kívül hagyni – például a placebo jelenséget, a konverziós tüneteket, vagy a pszichoszomatikus rendellenességeket -, vagy pedig redukálni kell a jelenségeket, s a két elfogadott oksági kategória valamelyikével kell megmagyarázni azokat. Egyik lehetőség sem kielégítő, ezért is van szükség egy új gyógyászati felfogásra.

A közvélemény általában nincs tisztában a XVII. századi Descartes-Newton féle mechanikus világnézet messzire ható, sőt, szinte mindenütt érvényesülő befolyásával. Ebből a világnézetből logikusan következik a biomechanikus orvoslás. Mi a véleményük, menynyire ásták bele magukat az orvosfilozófusok és tudományelméleti szakemberek a klasszikus világnézet logikájába, s miféle gondolkodásra készteti ez őket?

Dr. Rothenberg: A orvostársadalom a jelenlegi szervezeti keretek között a természettudományos világnézetből származó gondolati kategóriákat használja. E paradigma fizikálisnak, lemérhetőnek és redukálhatónak tartja a világot; Ez a szemléletmód perdöntő mértékben befolyásolja az orvosi kutatások menetét, s azt is, milyen képet alkot az orvos a betegről. Ezeknek az intézményesített gondolati kötelezettségeknek – nevezhetjük a gyógyászat gondolati világának -fényében a betegség pusztán biológiai talány, az elmének pedig semmi köze a testhez. S hogy mi ennek a gondolkodásmódnak a következménye, arra jó példa a fizikális-reduk-cionista feltételezésekből eredő “strukturális amnézia”. Az orvosi kutatások során egyre-másra megfeledkeznek arról, hogy a beteg egy bio-kulturális lény. Ehelyett inkább különálló rendszerek együttesének tekintik az embert: endokrin rendszer, idegrendszer, immunrendszer stb. A szervrendszerekben csak a szerveket, a sejteket és az egyre kisebb alkotókat látják, így végül a személyiséget is atomi szintre redukálják. Atomi szinten már szó sincs arról, hogy az ember társadalmi vagy kulturális lény. Vagyis a biomechanikai világnézet mérhetetlen befolyást gyakorol magára a gyógyászatra is. Ott van például az orvoslás szóhasználata. A beteget fizikális vizsgálatoknak vetik alá, s a betegség okait, de a gyógymódokat is pusztán fizikális fogalmakkal igyekeznek meghatározni.

Pedig az emberek általában így gondolkodnak. Lehet, hogy panaszkodunk a gyógyszerekre, s látjuk a biomechanikus világnézet hiányosságait – még ha nem is fogalmazunk így – mégis ennek a világnézetnek a fogalomkörét használjuk, s nem is vesszük észre, mennyire belegabalyodtunk már.

Dr. Rothenberg: Pontosan így van. Ezek a fogalmak szisztematikus módon beépültek a hétköznapi nyelvhasználatba és gondolkodásmódba is. Ez főként a XVII-XVIII. század izgalmas tudományos felfedezéseinek köszönhető. Ezek a felismerések ugyanis a nagyobb tudás -nagyobb hatalom ígéretével kecsegtettek, s az orvostudomány terén azt az optimizmust táplálták, hogy megtalálhatók a szükséges gyógymódok, és a betegségek mechanizmusa is kibogozható. Ahogy említette, gondolkodásunk sok esetben tükrözi a “tudás = hatalom” felfogást, de amíg az ismereteket feltáró kutatások egyre szűkebb területre összpontosítanak, a létező többsíkú összefüggések egyre nagyobb hányada marad ki a képből.

A természettudományos világnézet és a biomechanikus szemléletmód hatalomra kerülése érdekében az akkoriban uralkodó világnézettel le kellett számolni. Ezt nevezik Önök első orvosi forradalomnak. Az első forradalom bajnokainak hasonlóan nagyszabású feladattal kellett megküzdeniük, mint maguknak?

Dr. Foss: Azt hiszem, igen. Akkoriban a neo-arisztotelészi paradigma uralkodott, melynek megvolt a maga maradandó hatalma. Gyönge pontja a túlságosan metafizikai jellege volt. Az első forradalom hőseinek kísérletileg igazolható módszerek kellettek. Ők kerültek ki győztesen, és az általuk megalapozott kísérleti módszer győzött az addig általános ad hoc eljárások fölött, amelyek inkább szubjektív, a józan észre támaszkodó és cáfolhatatlannak kikiáltott módszerek voltak. Ezért oly sok a fizikai vonatkozású kifejezés nyelvünkben, ahogy azt az előbb is említette. A tudományos módszemek lehengerlő sikersorozatot tulajdonítanak, főként az orvoslás terén, aminek alapján sok vonatkozásban joggal becsülik a nyugati világot. így aztán sokan értelmetlen ellenkezésnek tekintik amit csinálunk.

Vissza a metafizikához?

Dr. Foss: Nem, sokkal inkább dialektikus módon egy harmadik állapot felé szeretnénk haladni, ami mindkét módszer előnyeit magába foglalja. A feje tetejére állított, redukcionista és analitikus természettudományos rendszert felváltó új szisztéma kulcsszava az önszervező mechanizmus, ami egyaránt szerveződik alulról fölfelé és fölülről lefelé. Ez a magyarázat a posztmodern tudományok – például a nem egyensúlyi thermodinamika, az evolúciós biológia és a kvantummechanika – eredményein alapszik: A biomechanikus modell szerint a betegség kialakulásában szerepet játszó mentális tényezőt biológiai módon kell megmagyarázni. Ez persze nélkülözhetetlenné teszi a biológiai jelenségek pszichológiai és kémiai fogalmakkal történő magyarázatát. A megbetegedésben és a gyógyulásban számos terápia elismeri a tudatot mint együttható tényezőt. Ezek a terápiák kétségkívül sikeresek is, de hogy miképpen lehet ezt “tudományosan” is megmagyarázni, arra aligha lehet választ adni. Mivel az uralkodó paradigma figyelmen kívül hagyja a mentális tényezőket, ha tudományos, de ugyanakkor biológiailag, pszichésen és társadalmilag is ható gyógymódot javasol egy orvos, rengeteget kell magyarázkodnia.

A tudományos világ nyilvánvalóan érdekelt a jelenlegi mechanikus világnézet fenntartásában, s éppen ez gátolja meg őket a változtatásban.

Dr. Rothenberg: A befektetések és gazdasági érdekek nagyon szövevényesek: rengeteg szakértő végezte el iskoláit, állta ki a próbákat és nyert fokozatot a biomechanikus világnézet szerint. Az egyetemi tantervek mind fizikai, kémiai és anatómiai alapokra épülnek. Az orvosképzés és az orvosi kutatások egyre inkább a molekuláris biológiára és a genetikai tényezőkre összpontosítanak. A gyógyszergyárak is rengeteg pénzt fordítanak olyan gyógyszerek előállítására, melyek kémiai úton változtatják meg a beteg biológiai állapotát. A kórházak is fizikális terápiákat alkalmaznak: sebészet, sugárkezelés, szervátültetés és így tovább. Vagyis az egész gyógyító mechanizmus az allopátiára épül.

Dr. Foss: A hivatalos világnézettel mindig együtt jár egy kifejlett infrastruktúra. Ha például kezébe venne egy orvosi szaklapot, megbotránkozna a gyógyszergyárak hirdetésein. A gazdasági rendszer, a jogi szisztéma és a szövetségi politi: ka mind a biomechanikus modellt tükrözi. Vagyis nem túlzás forradalomról beszélni, ha ezt a modellt szeretnénk kibillenteni hatalmi pozíciójából.

Úgy tűnik, a múltban az egyéb tudományágak – például a teológia, a lélektan vagy a szociológia -elhárították maguktól a betegség problematikáját, és szinte akaratlanul is egy egysíkú, anyagelvű kóroktant fogadtak el- a biomechanikus felfogást. Önök bizonyára jól látják, miként változik a helyzet napjainkban.

Dr. Foss: Először is a hagyományos orvoslás egyes területei, például a pszichoneuroimmunológia is új modellt követel. E szakterület egyik kutatója nemrégiben például azt mondta, hogy az elme tagadhatatlanul befolyásolja az immunrendszert, de nem tudnak pontos magyarázatot adni arra, hogy miképpen. Ez jól tükrözi az orvosi intézményrendszer pillanatnyi állapotát. Az orvosok kikelnek a megmagyarázhatatlannak tűnő tények ellen, pedig csak az eszközeik gyöngék, jelen esetben az elméleti eszközeik. így aztán az adatok parlagon hevernek, vagy pedig nem értelmezik őket megfelelően a jelenlegi elméleti rendszerben. Magyarán szólva cáfolják a tényeket, és a páciens mentális és érzelmi állapotát pusztán neurofiziológiai jelenségként kezelik. Drákói szigorral bánnak a nyilvánvaló tényekkel.

Dr. Rothenberg: Az alternatív terápiák terjedése a biomechanikus felfogás igen szűk betegségelméletének tulajdonítható. Sokféle gondolati iskolában felbukkannak ezek az alternatívák. Az emberek mozgolódnak, fénymásolatokat készítenek, élénk az információcsere. A tömegtájékoztatás is egyre többet foglalkozik a táplálkozással vagy a testmozgással. Azt hiszem, apránként változik a világ. Véleményünk szerint nem elég szisztematikusak ezek az erőfeszítések. Alkalmazott szinten, a gyakorlat terén vannak változások, de az elméleti alapok, a biomechanikus szemlélet hiányosságai szóba sem kerülnek. Az elégedetlenség nyilvánvaló, de nem eléggé koncentrált ahhoz, hogy egy komplett alternatív modellt teremtsen. A változás megindult, de még nem racionalizálódott.

Legalábbis a nyugati tudományos fogalmak szerint nem.

Dr. Rothenberg: Úgy van.

Ez vezet el bennünket a “kiegyezés kudarcához”, ha jól sejtem.

Dr. Rothenberg: A gyógyászat tájékán sok alternatív gyógymód, stratégia, attitűd és kutatási program ötlik a szemünkbe. A legjelesebbek például a holisztikus gyógyítás, vagy a környezeti és viselkedéselméleti orvoslás. Lázadóknak kereszteltük el ezeket a próbálkozásokat, hiszen megjelenésüket nagymértékben ösztönözte a biomechanikus gyógyászat szűk fogalomköre is. E lázadók követeléseit alaposabban megvizsgálva elég komoly elméleti zavart találunk. Egy-egy ilyen lázadó orvoscsoport gyakran igen meggyőzően érvel a beteg biológiai-, pszichológiai és társadalmi mivolta mellett. S mivel a biomechanikus orvoslás pusztán biológiai lénynek tekinti a pácienst, nem kezelheti megfelelőképp. A lázadók általában a biomechanikus orvoslás sikereinek és a holisztikus gyógyászat ígéretes gondozásának, megelőzésének ötvözetében látják a megoldást. A kettő együttese átfogóbb egészségvédelmet kínál a beteg számára. Az orvoslás plusz gondozás ösztönösen vonzó párosítása mégis gyöngécske elméleti alapokon áll. Ezt neveztük a kiegyezés kudarcának. A biomechanikus szemlélet egészen másképp szemléli a beteget, mint a lázadók, ezért problematikus a két felfogás párosítása. Éles nézetkülönbség van például annak megítélésében, okozhatnak-e betegséget a mentális és érzelmi tényezők. A kiegyezés azért vall kudarcot, mert egy fenékkel nem lehet két lovat megülni. Ha a lázadók komolyan vennék saját érvelésük következményeit, amit mi alap-iniciatívának neveztünk el, akkor feltétlenül egy új gyógyászati modellre lenne szükség, nem holmi öszvérre. Olyan kutatási programok kellenek, amelyek alátámasztanák erőfeszítéseiket. Amíg nincs egy ilyen alternatív struktúra, addig még a lázadók sikerei sem fogják alapjaiban megváltoztatni a biomechanikus gyógyászatot.

Az informatikai gyógyászat modellje olyan tudományos lehetőségeket kínál, amik a biomechanikus orvoslás eredményeit és a kórokozó, illetve gyógyító tudatosságot hangoztató írások tanácsait is ésszerű alapokra helyezik. Az információs medicina biológiai-kulturális lénynek tekinti a pácienst, és a betegség összetevőinek több, egymásra ható síkját öleli fel: a biológiai, lélektani és társadalmi-kulturális tényezőket.

Dr. Foss: Az alapok megújítása nélkül a mai gyógyászat tudathasadásos. Az orvosnak van családja, színházba jár, imádkozik, de a munkahelyén hirtelen megváltozik, egyszerű fiziológiai szervezet lesz belőle, legalábbis a lehetséges kórokozó tényezőkkel szemben. A helyzetnek gyászos oldala is van, ugyanis létezik egy egyes szám első személyű szemléletmód, s mellette egy harmadik személyű is. Ha pedig valaki ma tudós akar lenni nyugaton, akkor első személyben csak a hétvégén gondolkodhatna munkanapokon viszont harmadik személyben kell gondolkodnia. E két szemléletmód viszont eleve kizárja egymást. Az alternatív orvoslás hívei szeretnének változtatni a helyzeten, de amíg az alapok nem változnak, az alternatív gyógyászat – bár éppen a biomechanikus felfogás ellenfeleként alakult ki – öntudatlanul is alátámasztja azt.

Úgy vettem észre, könyvükben nem keleti gyógyászatról – mint például az ind ájurvéda vagy a kínai orvoslás – beszélnek.

Dr. Rothenberg: Azt hiszem, a keleti orvoslásnak más a feladata, mint a nyugatinak, hiszen mi más szókészletet és más eljárásokat örököltünk. Nyugaton egy magyarázatot akkor tartanak kielégítőnek, ha az tudományos eszközökkel is vizsgálható, bizonyítható.

Valóban, a keleti gondolkodásban a nyugati típusú vizsgáihatóság és bizonyítás nem feltétele egy állítás igazának. India ősi gyógyászata például egészen más világnézeten alapszik, mint a biomechanikus szemlélet, vagy amit Önök kifejtenek könyvükben. Tisztán lelki, szellemi világnézet az övék, melyben a tudat a legfontosabb, az szervezi az anyagot.

Dr. Foss: Galilei és Descartes óta nyugaton a tudomány birodalma a térbeli kiterjedésű dolgok anyagi világát jelenti (res extensa), szemben a mentális dolgok – gondolatok, érzelmek, hit – elméleti világával (res cognitas). Csakhogy bebizonyosodott, ez utóbbi tényezők is számszerűsíthető hatással vannak a páciens állapotára. Ezért nekünk olyan átjárót kell szerkesztenünk, ami áthidalja ezt a szakadékot. Ez a híd az informatikai gyógyászat, amely a posztmodern természettudományok eredményeiből és az önszerveződő lények evolúciós elméletéből is merít.

Dr. Rothenberg: Érdekes, nálunk sokan úgy képzelik a kelet és nyugat szintézisét, hogy a keleti bölcselet és a nyugati tudomány határainak egybeesését bizonygatják. Mintha a két kultúra találkozása csak úgy lenne elképzelhető, ha az egyik behódol a másik előtt – Kelet beolvad a Nyugatba. Ezért szerintem a Fizika Tao-ja, vagy a Táncoló Wu Li mesterek című kiadványok oly módon akarják meghonosítani a keleti miszticizmust, hogy az mégis egybevágjon a nyugati tudománnyal.

Dr. Foss: Taktikailag választottuk azt a nyelvet, amit az orvostársadalom intézményesített fő vonala is használ, mert meggyőződésünk, hogy csak így közölhettük mondandónkat. Ha nem így tettünk volna, azonnali elutasításban lett volna részünk, ennyit már a kezdet kezdetén jól tudtunk.

Tehát az Önök modellje anyagelvű, abban az értelemben, hogy a posztmodern tudománnyal egyetértésben elfogadják az anyag elsődlegességét. Ez az alap, az elme és tudat pedig később alakul ki, amikor az anyag bonyolultabb önszerveződése folytán tovább fejlődik. Az Önök modelljében a ” lelki” tényező az ember pszichikai oldala, az anyag fejlődésének eredménye.

Dr. Foss: Hogy szemléletésebben fogalmazzak: a biomechanikus szemléletmód szerint a betegség kétdimenziós hálót alkot, melynek egyik tengelye a fizikális tényezők összessége, a másik a biológiaiaké. A beteg biológiai és fizikális rendszer, ami egy vizsgálatilag is igazolható állítás. A második orvosi forradalom egy harmadik, tudományosan is elfogadható tengellyel szeretné kiegészíteni ezt a hálót, pszicho-bio-fizikális rendszerként értelmezve a beteget. Ehhez elfogadjuk azt a posztmodern tudományos állítást, miszerint az anyag végső soron nem redukálható szubatomi részecskékre, hanem egy önszervező jelenség. Az anyag a hagyományos evolúciós elmélet szerint is folytonosan bonyolultabbá és bonyolultabbá válik. A miénkhez hasonlatos nyitott univerzumban ez az önszerveződés önrendező és önmagát meghaladó folyamat is egyben. Vagyis elméletileg az atomokból és kövekből fák és főemlősök lesznek, sőt olyan bonyolult rendszerek, mint ön, vagy én. Ezek olyan fejlődési, rendeződési szintek, amik alkalmasak a tudományos vizsgálódásra, és egymással is kapcsolatba hozhatók. Annak pedig sem elvi, sem gyakorlati akadálya nincsen a természetes evolúción belül, hogy egy ilyen önrendeződési szint pszichén túli vagy lelki legyen. Most tehát egy nyílt páciensről beszélünk, aki legalább is pszicho-bio-fizikális lény, vagyis szándékosan nem automatikusan önigazoló. A folyamat pedig eleve feltételezi a fejlődést, bonyolultabbá válást. Ha tehát rá tudunk mutatni olyan környezeti bizonyítékokra, amik a lelki jelenségeknek az egészségi állapotra gyakorolt hatását igazolják, akkor az informatikai gyógyászat elmélete olyan hálózatot nyújt, amibe ez is belefér.

Nagyon izgalmasnak találom, hogy a posztmodern tudományos felismerések milyen könnyen összeegyeztethetők például Teilhard de Chardin omegapont elméletével. Másutt persze nem szívesen beszélünk az ilyen párhuzamokról, de ebben a környezetben semmi sem feszélyez. Teilhard de Chardin szavaival élve: a posztmodern tudomány felismerte, hogy az anyag szükségszerűen evolúciós természetű. Ezért a pszichológia vagy a lelkiség az önszerveződés útján fejlődő anyag funkciója. Ha az elme-test egymásra hatásáról beszélünk, akkor az nem az anyag és nem-anyag összefüggése. Inkább az anyagi szerveződés egy bizonyos foka kerül összefüggésbe az anyagi szerveződés egy magasabb fokával. A keleti metafizika számára ez talán nem is olyan jelentős gondolat, de a nyugati tudományban valóságos áttörést jelent, mégpedig azért, mert éppen azt az együttműködést teszi lehetővé, ami a mechanikus világnézet módszertanában lehetetlen volna.

Hadd térjek vissza a keleti lelki világnézetre, ami mindent tudatként lát, s nem anyagként: Az anyag csak eltorzult tudat. Amit látunk, felfogunk (az anyag) a felfogás, a tudat hatalmában van, s nem fordítva. A biomechanikus világnézetben a mentális és szellemi befolyás nem más, mint puszta babona. Az informatikai gyógyászatban viszont legalább olyan fontos szerepet tulajdonítanak ezeknek a tényezőknek, mint a többi kóroknak. Az Önök modellje olyan világnézet része, ami kellemesebb környezetet biztosít egy lelki ember számára, mint a jelenlegi. Nem akarom kisebbíteni eredményeiket, de személy szerint nagy várakozással, tekintek egy harmadik orvosi forradalom elé.

Mi a biomechanikus nézet híveinek logikai lehetségesség érve?

Dr. Foss: A logikai lehetségesség érve csupán azt erősíti meg, hogy minden tudományos eredmény visszavezethető kémiai és fizikai magyarázatokra. Ugyan a genetikát még senki sem redukálta közönséges vegytanná vagy szubatomi részecskék kölcsönhatásaira, de az ígéret megvan erre. Mivel a tudományos technikai forradalom erre az elméleti feltételezésre alapult, s mivel az elmúlt három évszázad során ez a módszer jelentős eredményeket hozott, van okunk feltételezni, hogy ugyanezt az utat követve a ma még megoldatlan kérdésekre is megkapjuk egyszer a választ.

A posztmodern tudományos forradalom jelentősége abban rejlik, hogy nem kell többé várni valamire, ami vagy megtörténik,, vagy nem. A logikai lehetségesség érve támadás alatt áll, ugyanis olyan módszer áll rendelkezésünkre, amiben az embernek nem redukciós módon kell haladnia, hanem önszervezőén. Vagyis a genetikát nem szükséges az atomfizika segítségével megmagyarázni, inkább a genetika újrafogalmazására van szükség. A biológiát biofizikaként fogalmazzák újra, a lélektant pedig a pszichobiológia váltja fel. Ezek a létezés vagy ökológiai szerveződés egyre magasabb szintjére jutó, önszerveződő anyagi rendszerek vizsgálatának eszközei.

Úgy érzem, igyekeznek elismerni a jelenleg uralkodó világnézet erényeit. De vajon nem éppen a természettudományos világkép volt az oka sok olyan betegségnek, amit aztán a biomechanikus orvoslás kikúrált? Sokan épp e gyógymódokkal igyekeznek bizonygatni, hogy jó úton járunk.

Dr. Rothenberg: Bolygónk egészét tekintve könnyen lehet kórokozó tényező az olyan gondolkodás, miszerint az egyén személytelenül, kívülállóként is megismerheti a világot. A gondolatok éles elválasztása az anyagi világtól, s a tudat környezeti hatásainak mellőzése tömérdek problémát okozott: a tavak pusztulásától kezdve az ózonréteg kilyukasztásáig hosszasan lehetne sorolni az eseteket. Hiú ábránd, hogy a tudás hatalmat is adott az embernek. Tetteink váratlan következményei állandó meglepetéssel szolgálnak.
Dr. Foss: Egyre inkább tőlünk függ, miféle világot építünk magunknak. Ha a világot Isten teremtette, akkor a mi feladatunk annak karbantartása. S az ember megítélése attól függ, milyen jól végzi ezt a feladatot. Az első tudományos forradalom oly korban következett be, amikor a világ összes tőkéje az ember kezében volt. A második tudományos forradalom idején azonban ez az öröklött készlet már kezd kimerülni.

Dr. Rothenberg: A legszélesebb értelemben véve a gyógyítás ma nem más, mint alkalmazkodás ahhoz a környezethez, amit közösen gyógyítunk, újjáteremtünk. A posztmodern tudományok talaján kifejlődő modellt önszervezőnek hívják. Ezt kibernetikai megközelítésnek nevezik, szemben a biomechanikus modell technikai felfogásával.

Elmagyaráznák a különbséget?

Dr. Rothenberg: A biomechanikus modell szerint a kórokozó vagy egy kívülről támadó vírus, mikroba, vagy pedig valamilyen anyag túltengése, illetve hiánya a szervezeten belül. Erre a terápiás válasz fizikális, vagy kémiai változtatás, például szervátültetés, operáció vagy gyógyszer. A kórokozó is, a gyógymód is fizikális. A kibernetikai vagy önszerveződő nézet szerint a kórokozót nem lehet egy bizonyos fizikai egyedre redukálni, a kórok inkább a beteg sajátságos állapotában keresendő. Ezt az állapotot pedig biológiai, lélektani, szociológiai, kulturális, szellemi, érzelmi és további sok más szempont alapján lehet jellemezni.

A kibernetika olyan rendszerekkel foglalkozik, amelyek nem leegyszerűsíthető fizikális ismérvekből, hanem kölcsönös oksági viszonyban lévő folyamatokból tevődnek össze. A kibernetikai rendszerben az állapotot negatív vagy pozitív hurkok határozzák meg. Vagyis a rendszer állapotát nem külső tényezők határozzák meg, hanem a rendszer állapota magának a rendszernek a jellegét tükrözi. A negatív visszakapcsolás a rendszer újrarendeződése valamilyen zavar kiküszöbölése érdekében. A pozitív visszakapcsolás új típusú átrendeződés, aminek kettős alapja egyrészt valamilyen külső behatás, másrészt a rendszer belső törvényszerűségei által meghatározott viselkedés. A betegség technikai megközelítése az ok-okozati kapcsolatra összpontosít, vagyis egy bizonyos kórokot feltételez, aminek ‘égy bizonyos gyógymódja van. A kibernetikai megközelítés elismeri ezt az egyirányú oksági viszonyt, feltéve, hogy nyitott, többsíkú lényről van szó.

Hogyan egyeztethető ez össze Marguli és Lowelock Gaia-elméletével?

Dr. Rothenberg: A Gaia-elmélet azt sugallja, hogy a Föld önszervező rendszerként működik. Vagyis vannak olyan esetek, amikben a környezeti paraméterek, illetve az élővilág egyes közösségei egyrészt homeosztatikus módon átrendeződnek, másrészt evolúciós, önmagát meghaladó viselkedést is mutatnak. A Gaia-elmélet szolgál azzal a nélkülözhetetlen felismeréssel, miszerint maga az élet járul hozzá az életfeltételek fenntartásához. Vagyis az élet nem csupán “túlél” egy kíméletlen környezetben, hanem a létezés további fenntartása érdekében módosítja a környezetet. Ennek orvosi következményei is vannak: nemcsak alkalmazkodnunk kell a környezethez, de hatással is vagyunk fizikális, pszichikai és társadalmi-kulturális környezetünkre. Hozzájuk fűződő viszonyunk egyrészt az evolúcióban kifejlődött válaszokból, másrészt tanult “programokból” tevődik össze. Az ember komplexitásához hozzá tartozó tanult programok megismerése folytán könnyebb az egészség szempontjából kedvező módon változtatni viselkedésünkön és vélekedésünkön.

Dr. Foss: A Gaia-elmélet szerint a légkör egy katlan, melynek állapotáért egyre inkább felelősséggel tartozik az ember. A placebo-hatás is azt illusztrálja, miként mozgósíthatunk mentális, érzelmi és lelki állapotunk megváltoztatásával tudatosan olyan neurokemikáliákat, amik megváltoztatják a betegségnek táptalajt adó belső környezetünket. így győzedelmeskedik a szellem az anyag fölött. Ugyanakkor paradigmánk megvéd bennünket e szlogen mindent elsöprő erejétől. Szándékoltan önmeghatározó rendszert igyekeztünk alkotni, ami képes szabályozni saját mentális, érzelmi és szellemi állapotát, amivel befolyásolhatja a betegség környezetét. Ugyanakkor ez a terápiás körülményrendszer klinikailag még nincs kiaknázva. A bio-visszacsatolásos kísérletek további hasonló lehetőségeket, kínálnak. Vagyis ismételten oda lyukadtunk ki, hogy az elméleti változásoknak a gyakorlati orvoslásban is vannak következményei, ha viszont csak a klinikai vonatkozásokról beszélnénk, akkor azzal az ad hoc orvoslást támogatnánk.

Nem kétséges, ma az informatika korában élünk. De mit értenek Önök információn és informatikai gyógyászaton?

Dr. Rothenberg: Ha az informál szó eredeti jelentését nézzük, az nem csupán ismeretközlést jelent, hanem befolyást is. A tájékoztatás befolyást is jelent. Az informatikai orvoslásban a többféle szintről érkező információ befolyásolhatja az egyén egészségi állapotát. A biomechanikus modellben rengeteg energiát fordítottak a fizikális információáramlás megértésére, de mellőzték az információcsere pszichológiai, társadalmi és kulturális dimenzióit.

Dr. Foss: Mindegyik szervezeti szint a saját bonyolultságának megfelelő módon kommunikál. A biofizikális rendszer a gének segítségével kommunikál, a hibás gén pedig beteggé teheti az egész rendszert. A pszicho-biofizikális rendszernek is megvan a hasonló adathordozója, ez a mém, aminek hibája szintén tönkreteheti az egész rendszert. A mém olyan szaporodó adathordozó, amely az elmét használja fel saját másának megteremtésére, mint ahogyan a vírusok használják a sejteket saját reprodukciójukhoz. Vannak tehát torz mérnek, mint ahogy torz gének is vannak.

Mi az orvos szerepe az informatikai gyógyászatban és mennyire tér el a biomechanikus orvosszereptől?

Dr. Foss: Röviden azt mondhatnám, hogy a molekuláris és genetikus orvoslás mellett a molekuláris és memetikus orvoslásra is szükség van.

Dr. Rothenberg: A biomechanikus orvos hatalmat gyakorol. A páciens panasszal fordul az orvoshoz, aki megnevezi azt. Az orvos az egyetlen információforrás. Egyenes oksági kapcsolatot tételeznek fel a vizsgált betegség és az orvos reakciója között. Az informatikai gyógyászat viszont felhasználja a kibernetika felismerését a hatalom illuzórikus mivoltáról. Ez különösen a kölcsönös oksági visszacsatolások által vezérelt rendszerek esetében igaz. Itt az uralom helyett együttműködés van. Az informatikai gyógyászatban a vizsgálat során az orvos megosztja véleményét páciensével annak társadalmi, pszichológiai és biológiai reakcióiról. E reakciókat az ember összetett természete által meghatározott, törvényszerű viselkedésként is felfoghatjuk. E válaszok viszonyrendszerének megismerése erősíti a beteg önismeretét, s így a doktorral együtt maga is részt vehet a gyógyulás folyamatában. Vagyis az orvos és a beteg is részese az eseményeknek, nem úgy, mint a biomechanikus felfogásban, ahol az orvos kívülálló személyként irányítja az események menetét.

Milyen tüneteket ismer az informatikai gyógyászat és milyen a diagnosztika?

Dr. Rothenberg: Kérdése a jelenleg uralkodó világnézet befolyását tükrözi. Ha tünetről beszélünk, rögtön mindenki fejfájásra, szúrásra, hasogatásra gondol. Persze jól ismerjük a betegség fizikális tüneteit. Eddig hatalmas erőfeszítések árán igyekeztek megérteni a betegség biológiai alapjait, de az informatikai gyógyászat emellett feltárja a pszichés és szociális tényezők szerepét is. Vagyis a betegség tünetei közé tartozhat például a beteges attitűd, az eltorzult világnézet, vagy az értékrend hibája is. A tünet-elmélethez hasonlóan tág a betegség elmélete is.

Milyen gazdasági háttere van az Önök modelljének?

Dr. Foss: Az alternatív terápiákkal szembeni előítélet olyan erős, hogy nem remélhetünk szövetségi támogatást, hacsak nem hódolunk be az uralkodó paradigmának… Modell-élőadásokon veszünk részt, aminek egyelőre nincsenek meg az intézményesített orvosi keretei.

Hogyan érintené pénztárcánkat, ha az informatikai gyógyászat válna általánossá?

Dr. Rothenberg: Erre nehéz válaszolni. Egyelőre az alapoknál tartunk, a gyógyászat alapsémáit vizsgáljuk. De merem állítani, hogy az egészségügy valószínűleg kevesebb pénzt emésztene fel, és minden bizonnyal többet nyújtana, mint most. Az általunk megfogalmazott rendszerben az orvos és betege azonos szinten álló partnerként működnének együtt. így sok költséges orvosi megoldást valószínűleg ritkábban kellene alkalmazni. A drága felszereléseket az esetek nagy részében elég lenne életveszély esetén bevetni. Mindenesetre merőben új egészségügyi rendszer lenne.

George Engell pszichiátriai és orvosprofesszor jelentékeny fejlődést elindító műnek nevezte könyvüket. Azt hiszem, ez nem kis dolog. De vajon milyen ellenállást tanúsít a biomechanikus orvoslás?

Dr. Rothenberg: Jól ismervén a biomechanikus modell erejét – ami él és virágzik – leginkább az agyonhallgatástól tartottunk. Szerencsére nem ez történt. Sokaknak persze nem tetszik, hogy a betegségek okait más dimenziókban is keresni kell, mondván, az fölöslegesen szétaprózza a kutatásokat. Milyen érdekes, hogy John Locke, akit gyakran az empíria atyjának is neveznek, ellenezte a mikroszkóp használatát. Attól tartott, a mikroszkóp használata komplikációkat hozna, meg kellene fizetni az emberi spekuláció árát és a kutatásban is zavarok állnának be. A tudósok mai ellenkezése a többsíkú kóroktannal szemben éppen olyan furcsa lesz, mint Locke ellenállása mai szemmel nézve.