Theodore Roszak: Információ-kultusz

Michael Dolan könyvismertetője

Információs társadalom, információáradat, információ-kultusz. Theodore Roszak új könyve szúrós szemmel veszi szemügyre az emberi kultúra egyik legősibb és legmegtévesztőbb mítoszának legújabb verzióját. Lewis Mumford a műszaki utópia eszményképét a gép mítoszának nevezte. A technológia fétisimádata idősebb, mint a piramisok – állítja -, és minden egyes találmány újfent elkápráztatja az ember fantáziáját. A gépek mítoszának legutolsó inkarnációja, az intelligens gép mítosza s a hozzá kapcsolódó információs kultusz emberfölötti pozíció elérésével kecsegtet, hiszen szemvillanásnyi idő alatt mérhetetlen sok információt leszünk képesek kezelni. Roszak a computermágusokat idézi, akik ezt az új alkímiát összekotyvasztották: “A szuperértelmes Gép minden megoldható probléma megoldására képessé tesz bennünket, s talán az ölünkbe hullik a világbéke, vagy az örökélet elixírje, lehetővé válik az ember apránkénti szuperintelligenssé varázslása, vagy a világ népességének egyetlen szuperintelligens személyiséggé kovácsolása.”

Roszakot igencsak aggasztja, hogy a számítógépek szinte határtalan lehetőségei által táplált grandiózus elképzelések eltorzítják a nyelv használatáról, a technika természetéről s az emberi gondolkodás és lét mibenlétéről alkotott felfogásunkat. Az is aggodalmat okoz neki, hogy a számítógép összehasonlítása az agyvelővel ugyan izgatja az ember fantáziáját és termékeny táptalajt jelent az új technológia kibontakozásához, mégsem segít hozzá a számítógépek szerepének helyes megítéléséhez. A reklámoknak köszönhetően ez a hasonlat mindinkább része lesz a mindennapos szóhasználatnak, ugyanakkor az intelligencia, memória, felhasználó-orientált, hálózat, on-line kifejezések új értelmet nyernek, egyre nagyobb befolyással lesznek gondolkodásmódunkra. Roszak rossz szemmel nézi ezt a pongyola gondolkodást: “A számítógép memóriája legföljebb annyira hasonlít az ember memóriájához, mint a fűrész fogazata az ember fogához. Távoli metaforák ezek, amik több különbözőséget fognak át, mint hasonlóságot. Az információs kultusz még arra is képes, hogy teljesen elmossa ezt a különbséget, sőt, a computer-memória felsőbbségét hirdesse, hiszen a gép sokkal több adatra emlékezik.”

Általában azt várjuk egy tudóstól, hogy egy új technológia jövőjéről mértéktartó becslést adjon. Ám a computer-forradalom kufárai és zsibárusai, akiknek biztos állása és hírneve a számítógépek sikerétől függ, azt hangoztatják, hogy a computerek felhasználási lehetőségei elméletileg korlátlanok. Robert Jastrow hitvallása szerint az emberi értelem hamarosan elhalványul sokkal magasabbrendű alkotása, a gépi intelligencia mellett. “Az emberi evolúció egy majdnem lezárt fejezet az emberi lét történetében. Az ember után újabb faj kell következzék, mely fölülmúlja az ember minden eredményét, mint ahogyan mi is túlszárnyaltuk elődünk, a Homo erectusnak minden sikerét… Az újfajta intelligens élet minden bizonnyal szilikon alapú lesz majd.”

Az adatkalmárok és IBM-klónok által emelt túlzáshegyekkel szemben áll Roszak, a magányos Don Quijote, akinek egyetlen fegyvere a józan ész: “Mai populáris kultúránkban a computerekről és az informatikáról szóló beszámolókat elárasztják az üzleti érdekek által motivált túlzások és a számítógépes intézményrendszer opportunista misztifikációja. Hanyag metaforáikkal, hamis hasonlataikkal és korlátlan tódításaikkal megfertőzték az információtechnikáról alkotott felfogásunkat. Több milliárd dolláros profit és nem várt társadalmi erő indokolja tevékenységüket.” E túlzásokra példaképpen Roszak Marvin Minskyt, a mesterséges intelligencia egyik prominens lelátói tamburmajorját idézi. Minsky harminc évvel ezelőtt megjósolta, hogy néhány éven belül olyan gépek állnak majd rendelkezésre, amelyek általános értelmi szintje vetekedni fog az emberével. Vagyis a gép Shakespearet fog olvasni, lemossa az autót, részt vesz a hivatali intrikákban, viccet mesél, vagy harcba bocsátkozik. Ennél a pontnál veszi kezdetét a gép autodidakta tanulási folyamata, mégpedig páratlan sebességgel. Néhány hónap alatt zseniálissá válik, további néhány hónap múlva pedig képességei már kiszámíthatatlanok lesznek.

Harminc évvel később, 1984-ben Lewis M. Brans-comb, az IBM szakembere már elhatárolta magát az ilyesfajta túlzásoktól: “Az elmúlt évek extravagáns kijelentései sokunk számára gondot okoztak, mert láttuk, miképpen szült indokolatlan elvárásokat a közvélemény részéről a tudósok néhány túlzó állítása.” S ez így is van. Roszak még megjegyzi: “Már most sok olyan ember létezhet, aki nemcsak hogy nem tud ítéletet mondani a számítógépekről, de úgy érzi, nincs is joga ehhez, mert hiszen a computerek felsőbbrendűek az ő értelmi képességeihez képest. Az ember sohasem tanúsított a technika egyetlen korábbi vívmányával szemben ilyen tisztelettudást.”

Mint tanárember, Roszak az iskolai és egyetemi számítógépek hatása miatt is aggódik. Az iskolákat elárasztják a gyártók, de ezzel csak saját maguknak kaparják ki a gesztenyét, zsebre vágván a hasznot, miközben az oktatók vajmi kevésbé tudják, mihez is kezdjenek az új technológiával. Az adatkufárok rejtett szándéka az iskolák computerekkel való ellátásában talán csak any-nyi, hogy méginkább függővé tegyék az iskolákat, s mesés üzleti lehetőségeket biztosítsanak maguknak. Ugyanakkor nem teszik gazdagabbá a tanulók szellemi életét, mint ahogyan azt ígérték. Sőt, a számítástechnikában jártasságra vágyó tanuló intuitív felfogását kénytelen alárendelni a számítógépek által megkövetelt lineáris gondolkodásnak. Ezzel párhuzamosan kreativitásuk is csökkenhet, ami szöges ellentétben áll az oktatás igazi céljaival.

Roszak példaként a LOGO-programot hozza fel, ami ezidáig a legegységesebb iskolai programozásoktató terv volt, s rámutat, milyen csökevényessé tette a gyermekek művészetfelfogását. Nem krétát és papírt adnak a gyermeknek, hogy alkotókészségét így bontakoztassa ki, hanem egyszerű rajzaikat is igyekeztek körökre és négyszögekre redukálni, mivelhogy azokat könnyebb a számítógépen is megjeleníteni, bár a gyerekek így is órákat töltenek el a programozással, hogy aztán pálcáikat és dobozaikat szemlélhessék. Az eredmény nem más, mint egyfajta csúcstechnológiás irkafirka, de nem művészet.

A könyv magva az információ népszerű definíciójának kritikája, hiszen ezt a kifejezést a rossz használat során olyannyira elkoptatták, hogy szinte teljesen elvesztette jelentését. A szerző szerint az információ nem az intellektuális tevékenység alapja, és sohasem alkotja a gondolat szubsztanciáját. Az agyvelő ideákban, nem pedig adatokban gondolkodik. Az ideák azok az integráns formulák, amelyek kielégítik és megválaszolják jelentésigényünket. A legfontosabb ideák alkotják kultúránk alapköveit. Ezek a kulcs-ideák nem információkon vagy adathalmazokon alapulnak, hanem intuíción és hiten. Ilyen kulcsideák például: Jézus életét adta értünk a keresztfán, vagy a megnevezhető Tao nem az igazi Tao; minden dolog mértéke az ember; az ember racionális állat; Isten a szeretet. Ezek s más hasonló kulcsideák szerepelnek számtalan variációban a filozófiában, a vallásos érzületben, az irodalomban, az emberi társadalom törvényeiben. Honnan származnak? Saját belső tapasztalatainkból, s nem adathalmazokból, információk tömkelegéből.

Roszak véleménye szerint az oktatásnak a belső megtapasztalás minőségén kellene javítania, éppen azáltal, hogy az ideák világával foglalkozik, s nem erőszakkal akarja egy mesterséges adatfeldolgozási rendszer szűk keretei közé gyömöszölni gyerekeinket. Az adatfeldolgozás ugyan lehet hasznos a gépek esetében, de aligha emlékeztet az emberi gondolkodásra. Maga a számítógép is egy idea, mint ahogyan az agy számítógéphez hasonlítása is az. Csakhogy az emberi elme képes túllépni saját magán, egy idea szemszögéből szemlélni egy másik ideát. “Az elme képtelen megragadni saját természetét, és éppen emiatt lehetetlen olyan gépet szerkeszteni, ami méltó párja az elmének. Egyedül saját, természetes utóda mérhető hozzá. A számítógép nem lehet más, mint még egy idea alkotójának fejében.”

Roszak meglehetősen intrikus képet fest a computerekről és a számítógépes ellenkultúráról. Bepillantást enged a forradalmi technofil érzelműek világába s álmaikba, miként lehetne adatokkal, információkkal és tényszámokkal megmenteni a társadalmat. Bemutatja ennek a világnak a partizánjait, és a computer nyelvét értő lázadók küzdelmét a kiterjesztett tudat szerves birodalmának megszervezéséért, melyben életben marad a hamisítatlan őserdő vadonja, de megél a csúcstechnológia is.

Az írás vérfagyasztó eszmefuttatással zárul: mi történhet, ha rossz kezekbe kerül a computerhatalom? “Az informatika egyik alapköve a munkafegyelem erősítése, a munkahelyek racionalizálása és végső soron dehumanizálása, amit tulajdonképpen a hadiipar irányít. A számítógépek nagyon könnyen kikezdhetik a demokratikus értékeket. Ez a fenyegetés éppen az információ koncentrálásából és rendszerezéséből fakad, ami viszont a számítástechnika legfőbb vívmánya. Egyre több helyütt alkalmazzák a számítógépeket. Néhány felhasználási lehetőség – például a hálózatok létrehozása, vagy a mikrocomputerek használata az oktatás terén – igen felkapottá vált a reménykedő demokrata lelkek között, csakhogy az ilyen marginális és csekély lehetőségek eltörpülnek az általános felhasználási lehetőségek mellett, amelyek komolyan veszélyeztetik az emberi túlélést és szabadságot.”

Ilyen veszélyes forrás például a különböző állami szervek ellenőrző gépezetében tárolt adatbázisok összekapcsolása magán adatbankokkal, amelyek nyilvántartást vezetnek a.bűnözési statisztikától kezdve a tartásdíjfizetésen át a szavazási részvételig, az újságelőfizetésig, vagy a hitelkártyára vásárolt könyvek listájáig. Roszak hozzáteszi: “Nem pusztán a műszaki folyamatokat kifogásoljuk a társadalmunkban egyre jobban burjánzó ellenőrző gépezetben, hanem az utilitárius filozófusok társadalmi vízióját, amit a computerek teljes mértékben megtestesítenek. Előbb-utóbb olyan világban fogunk élni, ahol nem lesz árnyék, ahol semmi nem marad titokban, megszűnik a misztérium és mindenből lemeztelenített adat lesz csupán.”

A Pentagon nagyteljesítményű computereinek, hasonlóan baljós felhasználási lehetősége például a csillagháborús gépezetet szabályozó mesterséges hírszerzőrendszerek kiépítése, vagy az adott jelre automatikusan támadást indító rendszer számítógépes irányítása, hiszen a mikrochip-ek rendszeresen tévednek még a telefonszámla kiszámításában is.

A számítástechnikával kapcsolatos aggodalmai ellenére Roszak mégsem gépromboló luddista. Sőt, beismeri, hogy szövegszerkesztő program nélkül nem is írhatta volna meg könyvét. Nem az új technológiát kifogásolja, hanem az adatbankárok túlzó kijelentéseit, mert fölöttébb romboló hatású az ember lelkületére, ha folyton azt hallja, hogy a lelketlen gépek minden problémánkat megoldják majd. A számítógépek és az emberi gondolkodás összehasonlítása a tudomány köntösébe burkolózó dehumanizáláson alapszik. És ezt nem szabad szó nélkül hagyni. Információkultusz című munkájában Roszak alaposan feladja a kérdést az informatika-korszak botcsinálta prófétáinak, akiknek hitvallása csupa felfújt túlzásból áll. A gondolkodás mechanikus modellje ugyan hasznos lehet a programozók számára, de az emberi gondolkodást aligha tükrözi hitelesen. Roszak olvasmányosan fogalmazza meg józan érveit, ezért is érdemes végigolvasni a gondolkodás művészetéről szóló eszmefuttatását.

A könyv megjelent magyarul is, címe:
Theodore Roszak: Az információ kultusza, avagy a számítógépek. Európa Kiadó. Budapest, 1990.