Összezsugorodott a világ…

Milyen céllal alakult ez a múzeum?


– A Magyar Földrajzi Múzeum, amely 1983-ban jött létre, egy nagyszerű földrajztudós áldozatkészségének köszönhetően alakult.

Balázs professzor rengeteget utazott ázsiai országokban, és több kitűnő munkája született, ami Ázsia tájait villantotta fel.

A múzeum anyagában, gyűjteményében is őrizzük olyan tudósok hagyatékát, akik ázsiai országokban kutatva, dolgozva gyarapították a tudomány értékeit. A múzeum kiállításának az egyik legértékesebb szekciója az Ázsia Terem, ami a magyar Ázsia-kutatókat mutatja be. Nem feledkezhetünk meg az első földrajzi utazóként tisztelt Juliánusz barátról sem, aki Magna Hungariaban kereste az őshazát a XIII. században. Nem véletlenül lett Antal Károly szobrászművész Juliánusz barátot mintázó gyönyörű alkotása a jelképünk.

Földrajzi szempontból Lóczy Lajos volt a magyar keletkutatás egyik kimagasló személyisége, aki a Széchenyi expedíció tagjaként 1877-1880 között hosszabb időt töltött Kína földjén. Ennek a Széchenyi Béla vezette expedíciónak a legnagyobb eredménye az a nagy mű, ami a Kínai birodalom részletes leírásán túlmenően új adatokkal gazdagította a földtudományokat, Lóczyt pedig a Transz-Himalája feltárójaként tette nevessé.

Lóczy tanítványai közül igen sokan mentek keletre: mérnökök, geológusok, geográfusok. Gondolok itt Gubányi Károlyra, a mandzsúriai vasút létrehozójára, vagy Cholnoky Jenőre, aki három évet töltött a sárkányok országában. Az ő munkásságuk bemutatása mellett az őshazakutató Reguly Antal műveiről és a Kaukázus magyar feltárójáról, Détsi Mórról is megemlékezik a kiállításunk. Germanus Gyula az iszlám világának volt nagyszerű ismerője, Baktay Ervin pedig India földjének és népeinek – állandó kiállításunkon őket is bemutatjuk.

A kiállítások mellett hogyan szolgálja a múzeum világutazóink és a Kelet jobb megismertetését?

– Számos kiadványt is publikálunk. Ezek közül kiemelkedik a Magyar utazók lexikona, amelyet Balázs Dénes szerkesztésében 1993-ban a Panoráma kiadó jelentetett meg, és meg kell emlékeznünk a Földrajzi Múzeumi Tanulmányok című folyóiratról, amelynek több száma ad képet keletkutatókról, geográfusok teljesítményéről. Cholnoky természetábrázoló művészetét magyar és angol nyelvű kötet mutatja be. Jómagam is több könyvet írtam, melyek közül A Himalája magyar remetéje Kőrösi Csoma életművének állít emléket. Ez a kötet húszévnyi kutatómunkám gyümölcseként kerülhetett nyomdába.

Sajnos a háborúk miatt nagyon sok értékes relikvia elpusztult, ami azt sugallja, hogy ami megmaradt, arra annál jobban kell vigyázni.

Mi jelentette a magyarok számára a vonzerőt?

– Részben a történelmi hagyományok, részben maga Kőrösi Csoma, akinek tevékenysége felhívta a figyelmet a keleti világ értékeire, szépségére. Kőrösi szellemi hatása nyomon követhető Stein Aurél kutatásaiban éppúgy, mint Duka Tivadar bengáliai működésében, vagy Baktay Ervin útjainak indítékaiban.

Manapság joggal vetődik fel a kérdés: mi a keletkutatás haszna?

A keletkutatás nem válhat egyetlen tudományág hitbizományává. Nagyon sokféle tudományág érintett: a nyelvészet, zene, vagy akár a kultúra, a művészetek. Minden olyan terület, amely értéket tud felmutatni, értéket talál, és értéket tud közvetíteni, annak helye van, és azzal foglalkozni kell.

A keletkutatás nemcsak a tudományt gyarapítja, nemcsak az önismeretünkhöz adhat építőkockát, hanem elmélyítheti és kiteljesítheti a világról alkotott képünket, horizontunkat. És ez nagyon sok iskolában érezhető, nyomon követhető a gyerekek érdeklődéséből is: nemcsak az egzotikum, hanem a valódi értékek foglalkoztatják őket. A mai forradalmi technológiai robbanás idején a lelkekben lévő hasadások, törésvonalak kínzóbb és nyomasztóbb terhet jelentenek, mint valaha. Ilyenkor a keleti művészetek, a keleti gondolatrendszerek, filozófiák, a vallások is adhatnak kapaszkodókat. Nem mondom, hogy helyettesítenek értékeket, de adhatnak kapaszkodókat. Sok ember keresi ezeket, s van, aki megtalálja.

Meséljen saját élményeiről!

– Hosszabb időt töltöttem Thaiföldön, de megfordultam Tajvanon is. Meglepő élmény volt számomra, hogy az oktatás milyen eredményesen kamatoztatja itt Konfucius eszmerendszerét. Szeptember 28. Konfucius napja, ez az egyik legnagyobb ünnep Tajvanon. A szigetországon a fegyveres erők tagjai és a tanárok a társadalom kedvezményezettjei: nem kell adót fizetniük, mert a jövőt a tanárok formálják a leghatékonyabban. És éppen Tajvan példája bizonyítja, mire képes az ember, ha az érvényesülését, tanulását, kiteljesedését segítik – jóllehet az országnak nincsenek anyagi erőforrásai, gyémántmezői, aranybányái, kőolajtelepei. Tajvanon a buddhizmus mellett a taoizmus és a konfucianizmus is jelen van, de annak sincs akadálya, hogy valaki a protestáns vagy a katolikus vallást gyakorolja. Sőt, mohamedán közösség is létezik, és békében fejlődik. Döntéseink felelőssége éppen Tajvanon vált számomra nyilvánvalóvá, amikor az ottani muszlim közösség tagjaival beszélgetve az egyik egyetemi tanár kifejtette, mennyire jóleső érzéssel vették tudomásul, hogy Magyarország a balkáni háború idején befogadta a bosnyák, mohamedán menekülteket. Ezt az események után hat évvel mondták nekem, s megborzongtam, mennyire tudják a történteket. S azt is tudták volna, ha nem fogadjuk be a menekülteket, mert nekik ez fontos volt. Ilyenkor azt mondja az ember, hogy a múlt emlékeit hordozó múzeumi világ csak egy bizonyos részét képezheti a jövő valóságának, de fontos részét.

Meg kell említenem egy fontos szempontot. Ma összezsugorodott a világ. A közlekedési lehetőségek tömegek számára adnak realitást egy-egy keleti út megvalósítására. Mindez nagyobb felelősséget jelent azok számára, kik erről a térségről írnak, beszélnek, hiszen a szavaik könnyen ellenőrizhetőek. Százötven éve, amikor Vámbéry hazajött, elmondásait, elbeszéléseit nem lehetett ellenőrizni. Az emberek legtöbbjének nem volt lehetősége elmenni Perzsiába, Közép-Ázsiába, és megnézni, valóban úgy van-e, ahogy Vámbéry leírta. Mára ez megváltozott. Akár diákok is kijuthatnak Bengáliába, és megnézhetik, valóban olyan vöröse a napfelkelte, vagy naplemente, ahogy azt a Bengáli tűz című könyvben Germanus Gyula, Hajnóczy Rózsa neve alatt szépen leírta. A felelősség tehát megsokszorozódott, mivel van ellenőrzési lehetőség. Régen is igazat írtak, mert ezek a klasszikusok nem hazudtak, nem vezettek félre, csak más helyzetben éltek.

– Milyen az intézményi élet? Milyen a múzeum és a látogatók kapcsolata?

– Számos konferenciát, tudományos ülést szervezünk, évente kettőt is. Ilyenkor a tudományterület szakemberei egy-egy témát vagy személyt különböző oldalakról mutatnak be. Működik egy múzeumbarát körünk, amelynek rendezvényein színes, vetített képes előadásokat tartunk, tehát az emberekkel is kapcsolatban vagyunk. Működik gyermekszakkör, és közművelődési tevékenységet is végzünk Mácsay Anett kollégánk vezetésével. Kovács Sándor kollégám a helytörténeti kutatásokat koordinálja, illetve végzi, mivel a Földrajzi Múzeum Érden van, és az érdiek a magukénak tekintik. Dacára annak, hogy számos képviselő úgy döntött, a jövő évtől a város nem finanszírozza a múzeum fenntartási költségeit, és a megye kezelésébe adja át az intézményt. Nagyon fáj ez a döntés, mert úgy érezzük, mostohagyermekként kerülünk majd oda, akaratunk, szándékunk ellenére. Mintha a döntéshozók nem ismernék múzeumunk, tevékenységünk értékeit.

– Milyen programok voltak, vannak? Mi az, amiről beszámolhatnánk?

– Örülünk, ha minél többen keresik fel kiállításainkat, megismerkednek azokkal az emberekkel, kutatókkal, akiknek életműve nemcsak a magyar, hanem az egyetemes tudomány építőkövei közé is tartozik. A legbüszkébb és a legboldogabb akkor vagyok, amikor kiválóságaink a legmagasabb tudományos fórumokon kerülnek a véleményformálás középpontjába. A Magyar Tudományos Akadémia a Lóczy Lajos emlékévben szervezett konferencián, 1999. novemberében adott nagyon szép példát erről. Ennek magam is egyik előadója lehettem.

Az intézményben pedig annak örülök, mikor a látogatók közül többen megjegyezték, hogy egyik vagy másik, Kőrösi Csoma Sándorról elnevezett iskola növendékei, diákja, tanárai. Érden is van egy iskola, ami Kőrösi Csoma nevét viseli, továbbá Dunaharasztiban és Százhalombattán is. Ez nem véletlen, és talán múzeumunk is szerepet játszott a névválasztásban. A múzeum kertjében áll Kőrösi Csoma Sándor gyönyörű szobra. Nézzék meg önök is!

Lejegyezte:
Ubornyák Katalin