Kőrösi Csoma Sándor

Kőrösi Csoma Sándor 1822 tavaszának néhány hetét töltötte Pandzsábban. Április 14-én érkezett meg Kasmírba, ahol a kedvező időjárási viszonyok elérkeztéig maradt és alkalmas útitársakra várakozott. Csoma nyomdokainak kutatása szempontjából talán ez a vidék a legérdekesebb, hiszen később a mai Dzsamu- és Kasmír államhoz tartozó Ladakh és Zanszkár földjén töltötte élete legtermékenyebb, legeredményesebb korszakát.

A festői Himalája vadregényes hegyvonulatai által koszorúzott Kasmírt Ázsia Svájcának emlegették. A lenyűgöző természeti szépségek szempontjából helytálló ez a hasonlat, de a társadalmi viszonyokról korántsem mondható el ugyanez.
Kőrösi Csoma Amritszárból Dzsamu érintésével a Himalája előhegyein áthaladva a 2750 méter magas Banihál-hágón keresztül jutott el Kasmír fővárosába, Szrinagarba.
Randzsid Szingh maharadzsa 1819-ben foglalta el Kasmírt, ahol 1753 óta afgánok uralkodtak. Dzsamu külön állam volt, melynek fejedelme hűbéresként adózott a pandzsábi uralkodónak.
Amikor Szkander bég ezeken a tájakon járt, tulajdonképpen a Szikh Birodalom fennhatósága alá tartozó vidékeken rótta az út porát. Amikor először kapaszkodott fel a Himalája hegyeire, még tavaszi hóolvadás veszélyeztette. A hegycsuszamlások gigantikus méretű sziklatorlatai, a mély szakadékok peremén kanyargó út leomlása állandóan fenyegette az utazót.
A mogul császárok nyaranta gyakran üdültek Kasmírban, ezért az út mentén futárposta állomásokat építettek ki. Amikor Indiát a monszunesők öntözték, s a párás fülledtség szinte elviselhetetlenné tette a létezést, a császár és családtagjai a magasabban fekvő, kellemesebb éghajlatú Kasmírba tették át székhelyüket. Dzsahangír felesége, Núr Dzsehán annyira megkedvelte ezt az országrészt, hogy káprázatos szépségű díszkertet létesített. Shalimár Bágh és Nishár Bágh, a Szerelem kertje, illetve a Gyönyörök kertje a pompakedvelő indiai uralkodók kertépítő művészetének gyöngyszemei közé tartoznak.
Kőrösi Csoma az 1566 méteres tengerszint feletti magasságban található Szrinagarban valószínűleg a Dzselám folyó vagy a Dál-tó valamelyik lakóbárkájában szállhatott meg. A vízen ringó bárkaházak népes családoknak nyújtanak otthont.
Csomának nyilván fogalma sem lehetett arról, milyen körülmények várhatják ezen a viszontagságos úton, melyet csak kasmíri és turkesztáni kereskedők elbeszéléseiből ismerhetett.
A Szrinagar és Leh közötti 437 kilométer hosszú útszakasz a világ egyik legnehezebben járható, legkockázatosabb útja. Az útvonal legnagyobb részén állandóan váratlan helyzetekkel, meglepetésekkel kell számolni a vándornak. Csoma Lehben kapta meg az engedélyt a helyi hatóságoktól arra, hogy megkezdhesse tibeti stúdiumait. Vajon miért a távoli, nehezen megközelíthető Zanglára esett a választása?

Az Indus völgyében, a Leh közelében található kolostorok könyvtárai ugyancsak gazdag kéziratgyűjteményekkel rendelkeznek. Lámajuru, Spitok és Thiksey, valamint Hemisz gompák ugyancsak alkalmasnak tűnhettek ilyen jellegű tanulmányok végzésére. S itt még az élet kényelmesebb, komfortosabb lehetett – a táplálkozási lehetőségekről nem is beszélve.
Egy öreg helybeli tibeti férfi, Tiszan Rangtan elmondta, hogy Zangal kastélyának második emeleti szobájában tartózkodva kezdte meg munkáját az európai tanítvány, tibeti nyelven Csilengi Dásza, a tudós orvos-láma Szangje Punsztog irányításával.
A Szangje Punsztogra, a tudós lámára vonatkozó adatok ügyében a helyszínen kutatva 1998-ban értékes tájékoztatást kaptam Padamban. … Szangje Punsztog Tethában született és a Kargyak folyó völgyében cseperedett fel. Tehetségére korán felfigyeltek, és így kerülhetett ifjan Lehbe, a fejedelmi udvarba. Az éleseszű, szorgalmas fiatalembert segítették kolostori elöljárói. … Szangje Punsztog kitűnően elsajátította az orvoslás fortélyait, és alkalma nyílt zarándokként elutazni Lhaszába, Sigacébe, de megfordult Szikkimben és Bhutánban is. Korának kétségtelenül a legműveltebb, legfelkészültebb lámái közé tartozott, aki vándorlása és világlátottsága révén nagy tekintélyre tett szert a ladakhiak között. Nem véletlenül válhatott Csoma tanítómesterévé. Ismeretei kiterjedtek a vallás és az irodalom, sőt a természettudományok részleteire is. A zanglai király özvegyét vette feleségül, és ez a rokonság társadalmi értelemben felemelte a tudós lámát. Közel került a politikai döntéseket hozó körökhöz, s nyilván ez is közrejátszott abban, hogy vállalhatta Csilengi Dászát, az európai tanítványt, azaz Kőrösi Csoma Sándort, és így tájékozott volt a külföldi minden lépéséről.
A székely tudós Kanamban 1830. május 30-án írt levelében arról értesítette Kennedy századost, hogy tanítómestere a következő hónap 20. napja körül szeretne visszatérni Zanszkárba. Levele előrevetítette, hogy érdemi munkája befejeződött. Az európai tanítvány feltehetően 1830. novemberében mondott búcsút a fenséges Himalájának, s több, mint egy évtizeddel később jutott ismét a festői hegyek közé.
Kőrösi Csoma életének utolsó időszakát a brit-indiai birodalom fővárosában, Kalkuttában töltötte. Csoma mindennapi feladatai közé tartozott a könyvtárosi teendők mellett e tevékenység (a Bengáli Ázsiai Társaság, tudományos és kulturális intézmény működése – szerk.) állandó segítése, sőt a Társaság adminisztratív munkáiban való közreműködés.
A kiszámíthatatlan sors furcsa szeszélye, hogy a Himalája fáradhatatlan vándora éppen a Himalájában tette meg életének utolsó lépéseit.
Kőrösi Csoma Sándort Dardzsilingben döntötte le lábáról a gyilkos betegség. A buddhizmus eszmevilágát és a tibeti orvoslás fortélyait kiválóan ismerő tudós feltehetően tisztában volt súlyos állapotával, de kezdetben nem adta fel a reményt, hogy folytathatja útját Lhaszá felé. Amikor az első lázrohamok rátörtek, még bizakodott felgyógyulásában.
Élete utolsó napjainak tanúja, Archibald Campbell gondosan feljegyezte Csoma halála előtti szavait, mivel tisztában volt azzal, hogy egy rendkívüli embert sodort útjába a sors.

„Nem tartozom én azon gazdag emberek sorába, akik saját költségükön utaznak, élvezetet keresve, avagy kíváncsiságból. …szegény tanuló vagyok csak, akinek óhajtása, hogy lássa Ázsiának különféle országait, az őskor annyi eseményének színpadát, megfigyelje a különféle népek szokásait, megtanulja nyelvüket, abban a reményben, hogy eredményeinek a világ egykoron majd hasznát látja.”

(Körösi Csoma Sándor tibeti szótárának bevezetője)

Archibald Campbell feljegyezései Csoma utolsó napjairól:

„Noha 7-én sokkal jobban volt, mint az előző napon, rettegtem a láz közeli visszatérésétől, s ismét sürgettem, hogy vegyen be orvosságot, de hiába …
Mikor 9-én reggel dr. Griffith társaságában meglátogattam, láttam, hogy a láz visszatért. Zavarosan szólt, sőt kissé félrebeszélt, arca beesett, aggódó kifejezésű és sárga volt; általában rossz és veszélyes állapotban találtam. Sok bajlódás árán végre rávehettük, hogy nyeljen le némi orvosságot, …10-én este elvesztette eszméletét, s így is maradt 11-ének reggeli 5 órájáig, mikor minden hördülés vagy haláltusa nélkül elhunyt. 12-én reggel 8-kor földi maradványait eltemettük a helység sírkertjében. Magam tartottam a végtisztességet fölötte, csaknem az összes itt lakó urak jelenlétében.
Hagyatéka könyvekkel és irományokkal telt négy láda, abból a kék anyagból készült öltözékből, amit mindig viselt, s amelyben meghalt, néhány lepedőből és főzőedényből állott. Tápláléka teára szorítkozott, amelyet nagyon szeretett, ezen kívül egyszerű vízben főtt rizsre, amelyből igen keveset fogyasztott. A padlóra terített gyékényen, négy oldalt könyves ládákkal körülvéve ült, étkezett, aludt és dolgozott, sohasem vetkőzött le éjszakára, és ritkán hagyta el a helységet napközben. Bort vagy szeszt sohasem ivott, dohánnyal, vagy más élvezeti szerrel sem élt.”

34/2003.
Részletek Dr. Kubessek János:
A Himalája magyar remetéje c. könyvéből