A mudrák – a kéztartások művészete

Mindannyian tudjuk, mennyire megnehezíti a mindennapi életet, ha elvágjuk vagy megsebezzük az ujjunkat. Addig természetes volt, hogy a kabát begombolása, a cipő megkötése pillanatok alatt történik, s nem is gondolunk arra, hogy a fogás gondot is jelenthet. Szavaink, mondásaink azonban őrzik az ujjak fontosságát.

Góvardan hegy megtartása mudra

Góvardan hegy megtartása mudra

Ha valaki nagyon magabiztos, azt mondjuk, a kisujjában van minden tudás, egy nagyszerű embernek pedig a kisujja is többet ér, mint valaki más. A légből kapott ötleteket mintha az ujjából szopta volna az ember, s biztosan éreztük mindannyian, milyen kellemetlen, amikor ujjal mutogatnak ránk. A lusta ember a kisujját sem mozdítja a dolgok előmenetele végett, de ne feledjük azt sem, hogy ujjaink az érzékelés egy ötödét, a tapintást biztosítják számunkra. Agyunk jelentős hányada éppen a kéz mozgatását irányítja, s a gesztusok igen fontos szerepet töltenek be életünkben.

Az emberi jelrendszer

Tanulmányomban szeretném bemutatni azt a jelrendszert, melyet Indiában több évezrede használnak az érzelmek és a tudatállapot szavak nélküli közlésére, illetve egy emelkedettebb tudatállapot elérésére, amihez ezek a képies jelek elvezetnek.

A mudrák olyan ujjtartások, amelyekkel minden gondolatot, fogalmat, cselekményt ki lehet fejezni, sőt ujjaink begörbítésével, keresztezésével, kinyújtásával befolyásolhatjuk testünk-lelkünk egészséges működését is. A mudra szónak több jelentése is van: gesztus, kéztartás, de lehet pecsét, vagy szimbólum is. Gondoljunk csak arra, amikor beszélünk, vagy másokat hallgatunk, a mondanivaló leglényegesebb részeinél ösztönösen megmozdulnak az ujjaink, mintegy “megpecsételve” a mondandót.

Valójában a világon mindenütt jelenlévő kifejezési módról van szó. Őseink égnek emelt kézzel hívták az Istent, de hétköznapjainkban is használunk gesztusokat: tapsolunk, integetünk, mutatóujjunkat felfelé tartva felhívjuk valamire a figyelmet, vagy éppen ökölbeszorított kezünket rázzuk fenyegetően. Mégis egyedül Indiában alakult ki ebből tudatos rendszer, ami a vallásban gyökeredzik, de eredete a messzi homályba vész, ezért a mudrák elemzése során a megfoghatatlan titokzatossággal kerülünk kapcsolatba.

Hajdanán a Védák szent szövegeit sajátságos kéztartások kíséretében zengték, ami mnemo-technikai segédeszközként szolgált, a ritmus, a hangsúly, illetve a kiegészítő rituális aktusok és a sorrend pontos betartásához. Ugyanakkor a kéztartások megidézték az imádott istenségek erejét is. A hindu hitvilágban szereplő legtöbb személynek sajátságos kéztartásai (mudrák), testtartásai (ászanák), szemállásai (dristi), mozdulatai vannak, amik felidézése a szavak mindent megmagyarázó természetén túl magasabb szintű, finomabb megértést eredményez. Így válik a hívő számára teljesen nyilvánvalóvá, sőt átélhetővé az imádott személy hatalma, erénye, képessége.

A tánc hozzásegíti a hívő embert ahhoz a transzállapothoz, melyben az isteni lényeget megtapasztalhatja. Indiában a világtól elforduló aszkézissel egyesített táncnak ősi hagyománya és különös jelentősége van.

Az életigenlő tánc, és a világról lemondó aszkézis a nyugati elme számára összeegyeztethetetlen, két különböző irányba mutat. A keleti gondolkodás szerint azonban nincs ellentét. A szent táncnak az a célja, hogy közelebb vigye a nézőt egy magasabb tudatállapothoz, s ez az élmény meghaladja az értelmet.

Minden művészeti ág, amely elsődlegesen vizuálisan hat a szemlélőre (szobrászat, festészet, táncművészet) hasonló jelrendszert használ. Így a képzőművészetben ábrázolt személy ugyanúgy jelenik meg egy táncelőadáson is, annyi különbséggel, hogy a látvány mellett a zene és a mozgás dinamikája is segíti a teljes átélést. Mintha megelevenednének a történet szereplői, és a cselekmény a szemünk előtt, abban a pillanatban menne végbe, szemben azokkal a képzőművészeti alkotásokkal, melyek az időtlenség, az örök állandóság hatását keltik bennünk.

A táncművészet jelbeszéde

A táncművészet egyik szanszkrit nyelven írt fő műve a Kifejezés tükre (Abhinajadarpana). Ebben minden testrész legapróbb mozdulata is rögzítve van, a fejmozgástól kezdve a nyak, a szem, a csípő, a mellkas a láb mozdulatain át egészen a kézjelekig. Ez a szigorú meghatározottság garantálja az ind táncművészet tisztaságát, hagyományát. Igaz, a kézikönyv képeket, ábrákat nem tartalmaz, de erre nincs is szükség, hiszen a templomok falain az időnek ellenálló kőbe vésve szinte minden táncmozdulat, mudra pontosan látható. Páratlan tanulási lehetőség, ha elmélyülten megfigyeljük e mozdulatok művészi megfogalmazását, harmóniáját.

A klasszikus indiai táncművészet különböző ágazatai ötven-hatvan kézjelet ismernek, ezeknek közel ötszáz alapjelentését azonosítják. Ezen túlmenően harminckét fő kéztartást, tizenkét fő kézmozdulatot, huszonnégy kombinált kéztartást és vagy nyolcvannyolcmillió (!) variációt említenek. A kézikönyvek ezek közül nyolc-kilencszázat tárgyalnak. A különböző stílusok között lehetséges némi eltérés, de egy iskolán belül mindig ugyanazokat a mudrákat alkalmazzák.

Az egyik gyönyörű klasszikus indiai tánc, az Odisszi harminckét egykezes, és húsz kétkezes jelet használ. Az egykezesek azt jelentik, hogy mindkét kéz ugyanazt a jelet mutatja, a két kéz érintkezése nélkül, a kétkezesek pedig együtt, egymást érintve alkotnak egy jelet.

A táncon belül az egykezes jelek variálódhatnak, így számtalan jelentésük lehetséges. Egy-egy jelnek legalább négy-öt jelentése ismeretes, attól függően, hogy mit akarunk közölni. A kézjelek megértését a testtartások, a lábhelyzetek is segítik.

De hogy érthető legyen, miről is van szó, vegyük sorra néhány olyan személy legjellemzőbb ábrázolását, akik a hindu hitvilágban fontos szerepet töltenek be.

Krsnától – Ganésáig

Krsna, akit India szerte különleges szeretettel imádnak és a Legfelsőbb Személynek tekintenek annak ellenére, hogy pásztorfiúként mutatkozott – keresztbe tett, hajlított lábakkal áll, kezében fuvolájával, melyet lágyan megérint ajkával, ujjaival pedig a sikhamukha mudrát formálja. Oldalra billentett fejével egész teste ívet formál, ami lágyságot, finom szépséget közvetít. Ezt a mozdulatot tribhangá-nak, három helyen hajlítottnak nevezik. Ez Krsna legjellemzőbb mozdulata, amiben együttesen van jelen a tánc, mint mozdulat, a zene, mint a fuvola és a transzcendencia, mint az a hang, amivel szeretett híveit csalogatja. A sikhamukha mudra más helyzetekben jelenthet elefántot, oroszlán fejet, áldozati ceremóniát, és még néhány olyan fogalmat, melyek megértése az eltáncolt történet kapcsán válik nyilvánvalóvá.

Siva különleges személy, aki az anyagi világot időszakonként táncával pusztítja el, ami egyben az újrateremtés gondolatát is magában hordozza. A teremtés és megsemmisülés olyan fogalmak, amelyek nem önmagukban léteznek, hanem együttesen, és a folytonosság, a változás fontos mozgatórugói. Siva a táncosok védő istensége, akitől a férfias táncok, míg párjától, Párvatítól a nőies típusú lírai mozdulatok erednek.

Az anyagi világ színpadát Siva kozmikus táncos aspektusa uralja Natarádzs, “a tánc királya” néven. Legjellemzőbb mozdulata, amikor bal lábát hajlítva a jobb elé megemeli, kezeit az egyik legismertebb, legtöbbször használt pataka mudrában tartja, amit a félelemnélküliség (abhaja) kéztartásnak is neveznek. Bal keze csuklóból lefelé, álló lába irányába, az alsóbb világok felé mutat, míg jobb keze felfelé az isteni szférába irányítja figyelmünket.

A képzőművészetben Sivát általában négy karral ábrázolják: egyikben dobot tart, mellyel saját kozmikus táncát kíséri, míg másikban a mindent elpusztító tüzet emeli a magasba.

Ez a mozdulat a táncosok misztériumát jelzi, hiszen csak az tud táncolni, aki képes elszakadni a földtől, s a magasba tör, egyszersmind megőrzi kontaktusát a földdel is. Az isteni tánc az anyag és a felsőbbrendű tudat kapcsolatának megnyilvánulása. A pataka mudrának rengeteg jelentése van, kifejezhet ajtó- vagy ablaknyitást, elvágást, de levegőt, folyót, áldásosztást, tagadást, jóságot, alvást is jelenthet.

Ganésa, vagy más néven Ganapati Sivának és Párvatinak a fia, akihez nap mit nap milliók imádkoznak India szerte az életben lévő oly sok nehézség, akadály elhárításáért. A tradicionális képzőművészet, amely a szentírások pontos leírása alapján önti látható formába az égi személyek alakját, tulajdonságait, Ganésát elefántfejű, emberi testű személynek festi le, aki egyik kezében lótuszvirágot, a többiben harci fegyvert, és kedvenc édességét a laddut tartja. A táncművészetben mindezeket el kell táncolni, amihez nagy segítséget nyújtanak a mudrák. Amikor a táncos egyik karja a test előtt könyökből hajlítva van és az ujjak a hanszaszja mudrát veszik fel, akkor Ganésa hosszú ívelt ormányát mutatja be a tánc nyelvén. Mikor pedig Ganésa kedvenc finomságát, a laddut szemlélgeti, a táncos alapadma és hanszapaksa tartásba emeli kezeit. Ezek egykezes mudrák, amelyek ebben a mozdulatban párosítva vannak, és így új jelentéssel bírnak. Ganésa hófehér, hosszú agyarát, az arc előtt elvezetett sikhamuka kéztartással lehet eltáncolni, persze mindig az egész test és az arc finom mozdulataival kísérve. A folyamatos mozgások időnkénti megállításával, egy-egy pózzal, Ganésa egész lényét, kedvességét meg lehet mutatni, akinek a harcoláson kívül kedvenc foglalatossága a tánc.

Az Odisszi tánc első része az áldáskérő fohász, a Mangalacsaran, ami Ganésának, Sivának és Krisnának szóló virágfelajánlás. A táncos sohasem használ segítségül eszközt a kifejezésre. Ez egyfelől nagyon nehéz, ugyanakkor olyan kifejezési formákat eredményez az egész test, szem, fej, nyak mozdulataival, ami páratlan a világ táncművészetében. Páratlan a néző számára látványban, az előadónak pedig érzésben, amikor ezeket a személyeket bemutatja. Táncán keresztül az előadó kifejezi a bemutatott személyekhez fűződő érzelmi viszonyát. Elengedhetetlen, hogy mesterségbeli tudásával együtt hitét, meggyőződését is megmutassa.

A kéz mint a test és az agy tükörképe

A mudrák elsajátítása nehéz feladat, nem csak nagy számuk miatt, hanem azért is, mert európai táncművészetünkben nem mozgatjuk külön-külön az ujjainkat. Tanuló éveim alatt balett tanáraim megtanították, hogyan kell az ujjakat együtt tartani, a karokat szépen vezetni, hogyan kell segítségükkel lendületet venni az ugrásokhoz, de arról nem tudtam, hogy az ujjaknak nemcsak esztétikai, hanem kifejezési szerepük is lehet. Indiai tanulmányutamon napról-napra fedeztem fel, hogy az ujjak “beszédre” lettek teremtve. Úgy éreztem magam, mint egy újszülött, aki a kezeit mozgatva fedezi fel azok különlegességét. Személyes élményeimet gazdagította az a felismerés, hogy ezek a mudrák, az ujjak finom kitartott mozdulatai szinte minden indiai ember közlési módjában megjelennek. A kezek mellett a fej jobbra-balra mozgatása is olyan sajátosság, amit sehol nem láttam Indián kívül. Így szinte magától értetődik, hogy a klasszikus indiai táncok teljesen beleilleszkednek e nép sajátos mozdulatvilágába. Hosszú évszázadok során kristályosodtak ki azok a klasszikus tánc irányzatok, melyeket szerencsére ma is ismerünk, láthatunk.

A mudrákat sokszor a testi-lelki harmónia megteremtése végett használják. Mint tudjuk minden jóga célja – a szó jelentése is erre utal – összeköttetés a kozmikus tudattal, vagy magával Istennel. Komoly testi és szellemi koncentrációt, a test és az érzékek feletti teljes uralmat követelő irányzatokról van szó, kezdve a hatha jógától, az önátadást, teljes lelki meghódolást végcélként megjelölő bhakti jógáig.

A hatha jógában huszonöt mudrát alkalmaznak, amihez szem- és testtartások (ászanák), valamint záró gyakorlatok (bandhák) is tartoznak, de az ujjak számtalan kombinálási lehetősége, kapcsolata a különböző testrészekkel, szervekkel külön ágat képvisel.

Kezünk tükörképe testünknek és agyunknak. Minden ujjunkon, ujjpercünkön, a kezünkön ott van az egész testünk, szellemünk és lelkünk, ezért lehetséges, hogy ujjaink révén képesek vagyunk hatni rájuk. A különböző mudrákkal a durva anyagi energiákon túl, szemmel nem látható módon összpontosíthatunk olyan energiákat, amelyek gyógyítóan hatnak a test különböző részeire. A szakértők kiemelik, hogy a mudrák gyógyító hatását feltétlenül össze kell kötni a helyes táplálkozással, életmóddal, hiszen a nem megfelelő életvitel negatív gondolatokat, érzéseket gerjeszt. Sokan nem is tudják, hogy táplálkozásunkkal mennyire meghatározzuk mentalitásunkat, a világhoz való viszonyunkat. A jóság kötőerejében lévő táplálék jóságos energiákká, míg a tudatlanságot vagy szenvedélyességet tartalmazó ételek hasonló energiákká alakulnak át bennünk.

A mudrákkal az indiai ájurvédán kívül a kínai orvoslás is foglalkozik. Mindkét irányzat egyetért abban, hogy a kézjelek által beindított pozitív energia a legfontosabb tápláléka, védőburka az egészséges testnek-léleknek. Minden betegség a diszharmóniából ered, a gyógyulás feltétele a teljes harmónia visszaállítása.

Az öt ujjnak az öt durva elem felel meg: föld, víz, tűz, levegő, éter, sőt az öt csakrával is kapcsolatban vannak, amely testünk különböző részein, a gerinc vonalában helyezkednek el. A kisujjhoz a gyökércsakra, a gyűrűsujjhoz a szexuális csakra, a hüvelykujjhoz a solar plexus csakra, a mutatóujjhoz a szívcsakra, a középsőujjhoz a torokcsakra kapcsolható. A helyesen alkalmazott, meghatározott ideig kitartott mudrák hasonlóan hatnak, mint a zárt áramkörök, melyben folyamatosan, akadály nélkül áramlik az energia.

“Sorsod a kezedben van”

– tartja a közismert mondás és tudjuk, hogy Indiában a kézelemzésnek, a chiromantiának is komoly hagyományai vannak. A szakértők mint nyitott könyvből, úgy képesek kiolvasni az ember tenyeréből a múltból hozott karmikus csírákat és a jövőbeli lehetséges irányultságot. Kezeink az asztrológiával is kapcsolatban vannak.

Minden ujjnak egy-egy bolygó a megfelelője. A kisujjhoz a Merkur bolygó tartozik, ezzel együtt olyan jellemvonások, melyek a kreativitást, a szépérzéket, belső tisztaságot erősítik. Ehhez kapcsolódik a víz elem, ami az érzéseinkben nyilvánul meg. Hangulatunkat számtalan érzés befolyásolja, ami hasonlíthat egy tó hullámaihoz. Ezek lehetnek harmonikusak, ritmikusak, vagy erőteljesek, hevesek, ami hatására a víz csendes és nyugodt, vagy zavaros és piszkos.

A gyűrűsujjhoz a Nap kapcsolódik melegszívűséggel, védettséggel, családszeretettel együtt a földelem hatása alatt. Ennek az ujjnak a végétől ered egy meridián, ami a test hőmérsékletét irányítja, és jó működése esetén bármilyen élethelyzetben kiegyensúlyozottak lehetünk.

A középsőujj a Szaturnusz hatása alatt áll, tetterőt, rendszeretetet és józanságot eredményez. Az éter elemmel áll kapcsolatban, aminek legszebb megnyilvánulása, hogy ez az ujjunk a leghosszabb és a végtelenbe sugározza energiáját.

A mutatóujj a Jupiterhez tartozik, jó felfogóképességgel, individualitással és hatalmi törekvésekkel párosul. A levegő elem kapcsolódik hozzá, ami a szellemet és a gondolkodást jelöli. Hiszen a gondolat is láthatatlan, könnyű, megfoghatatlan, akár a levegő, ami nélkül nem létezhet az élet. Jó tudni, hogy gondolat előzi meg a tettet, ezért érdemes odafigyelnünk gondolataink tartalmára, érzelmi befolyásoltságára. Valójában a gondolatok is tettek, amelyek tükrözik mentalitásunkat, még ha nem is annyira látványosak, mint cselekedeteink.

A hüvelykujj bolygója a Mars, az akarat, vitalitás, ösztön erejével. Szorosan kapcsolódik a tűz elemhez, aminek energiája képes mindent elpusztítani, ugyanakkor megteremteni a lehetőséget az újrakezdéshez. Az erdőtűz hihetetlen pusztítást végez, de megteremti az új élet sarjadásának lehetőségét is. Hüvelykujjunk teljesen külön áll a többitől, energiájával hol táplálja, hol elveszi a többi ujj energiáját, így tartva egyensúlyban azokat.

Mladonyiczky Edit Aditi

táncművész