Az istenek betegsége

Eskór, nyavalyatörés, epilepszia

Mi köti össze Szókratészt és Alfred Nobelt, Nagy Sándort és Mohamedet, Dantét, Newtont és Dosztojevszkijt, Jeanne D’Arcot és Van Gogh-ot, s mindezeket Julius Caesarral? Nem a politika vagy a tudomány, nem a nemzetiség vagy a művészet, hanem egy betegség, az istenek betegsége: az epilepszia.

Az epilepszia rohamszerűen jelentkező, majdnem mindig eszméletvesztéssel járó, kóros agyi izgalmi állapot, amelyet motoros, érző vagy vegetatív jelenségek kísérhetnek. A rohamot az idegsejtek abnormálisan fokozott aktivitása váltja ki.

Ez az egyik leggyakoribb krónikus betegség. Földünkön minden kétszázadik ember epilepsziás és minden huszadik embernek van az élete folyamán valamilyen kiváltó ok következtében legalább egyszer epilepsziás rohama.

A betegség az emberiség története előtti időkre nyúlik vissza. Az epilepsziás roham látványos, ijesztő, drámai: a benne szenvedőket hol istenként tisztelték, hol démonnak bélyegezték meg.

Az epilepszia szó görög eredetű, jelentése roham, megragadás, fogva tartás. A görögök „morbus sacer”-nak, szent betegségnek tekintették. A régmúlt magyar elnevezései is megbélyegzőek: rájött a nyavalyatörés, szívfogás, szívbaj, nehézkór, sülykór, frász.

A betegség gyógyszeres kezeléssel karbantartható, de nem gyógyítható. Súlyos esetekben a műtéti kezelés is szóba jöhet. A gyermekkori epilepsziák kis része csak egy adott növekedési fázis időtartamára korlátozódik.

E cikk a betegség orvosi leírása és története mellett kitér a „szent betegség” fogalmára is. Tárgyalja annak lényegét, az agyi „hitközpont” elhelyezkedését és működését, valamint azokat a jelenségeket, amelyek a hitközpont epilepsziás megbetegedésével kapcsolatosak.

A betegség leírása

A nagyroham, vagy grand mal a betegségnek az a formája, amelyet a köztudat leginkább epilepsziával azonosít. A beteg eszméletét veszti, elvágódik, fel is ordíthat, majd légzésszünete alakul ki. Gerincoszlopa kifeszül, szája habzik, esetleg a nyelvébe harap vagy vizeletét, székletét üríti. Majd lassan csökken az izmok feszültsége és néhány másodperc múlva az egész testre kiterjedő rángások jelentkeznek. A rángások percekig tartanak. Amikor megszűnnek, a tudatzavar még egy ideig megmarad, az eszméletvesztés fokozatosan megy át ködös ébrenlétbe, majd a tudat feltisztul. A beteg néha megérzi a közelgő rohamot, de a rohamra, illetve a roham utáni időre nem emlékezik vissza.

A roham drámai lefolyása sokszor vált ki félelmet, döbbenetet a szemlélőből. Ez az ijesztő kép az oka, hogy az epilepsziást a legrégibb időktől földöntúli tulajdonságokkal ruházzák fel. A rohamot hol a démonok támadásának látták, hol isten küldetésének tekintik.

Legtöbbször nem tudjuk, miért indul el egy-egy roham. Kiváltó tényező lehet az alvásmegvonás vagy az ismételt fényinger (pl. diszkó, megvilágított alagútban való utazás, tévénézés), de rohamot provokálhat a fáradtság, más betegség, a székrekedés, a menstruáció, a stressz vagy az alkoholfogyasztás is.

Az epilepsziás roham

Az emberi agyban az információ elektromos kisülések segítségével halad az egyik idegsejtről a másikra. Normális esetben minden kisülés más és más irányban jut előre és a kisüléseket aktiváló és gátló tényezők egyensúlyban vannak. Előfordul, hogy az agy egy pontján ez az egyensúly megbomlik és itt a gátló tényezők nem tudják az idegsejteket „kordában tartani” és egyre több idegsejt továbbítja az ingerületeket ugyanabba az irányba. Ilyenkor az egy irányba történő, egymással párhuzamos kisülések ereje oly mértékű, hogy másodperceken belül egyre nagyobb terület kerül ingerületi állapotba. A roham lefolyásának valamelyik fázisában újra előtérbe kerülnek a gátló tényezők és az egyensúly lassan helyreáll. Minél hamarabb áll helyre az egyensúly, annál kisebb az érintett agyterület és annál enyhébb a roham lefolyása.

Az agyat egy számítógéphez hasonlítva az elemek közötti kapcsolatok számában van legnagyobb különbség. Az idegsejt rövid nyúlványai, és a végénél szerteágazó hosszú nyúlvány számtalan idegsejttel teremt kapcsolatot. Az ingerületi utak száma beláthatatlan. Az agy fejlődésekor még nincs kész a rendszer, a szoftver építi tovább a hardvert. Ahol használják, ott sokszorozza magát, ahol nem, ott a töredékére csökken a kapcsolatok mennyisége. Nem könnyű egy ilyen komplikált rendszerben az egyensúlyt fenntartani.

Az epilepszia fajtái

Az epilepszia gyűjtőfogalom, sokféle eredetű, megje le nésű betegség tartozik e körbe. Az epilepsziákat sokféleképpen csoportosítják; eredet szerint (örökletesek, vagy szerzett agykárosodás következtében kialakultak); klinikai tüneteik alapján; az EEG alapján; az első roham jelentkezésének időpontja szerint (a 30. életév utáni jelentkezésnél késői epilepsziáról beszélünk).

A gyerekkori szindrómák

Az egyik kórkép az úgynevezett absence, ekkor a tudatzavar igen rövid ideig tart, és eszméletvesztés nem jön létre. Ezek a rohamok a gyerekkorban gyakoriak; és ezen belül is tudjuk, hogy melyik fajtája milyen életkorra jellemző. Az egyszerű forma az iskoláskor epilepsziája. A tudatzavar csak néhány másodpercig tart, a gyerek egy pillanatra abbahagyja tevékenységét. Mereven maga elé néz, majd ott folytatja, ahol abbahagyta, de a beteg maga az „elbambulást” nem veszi észre. Befolyásoltnak látszik, álomszerű állapotban van, lassan reagál, válaszol, de cselekedetei sokszor értelmesek. Ezt a szindrómát petit mal-nak, kisrohamnak is hívják.

Az újszülöttkori görcsök (West szindróma) legtöbbször az első életévben kezdődnek. Oka lehet fejlődési rendellenesség, szülés körüli károsodás, az agy veleszületett megbetegedései. Jellegzetessége a gyors, előre irányuló, rángásszerű mozgás; a fej hirtelen bólint, ezzel egy időben a csecsemő előre és oldalra veti karjait, az egész test összerándul, a beteg karjait felemeli és behajlítja a mohamedán köszöntéshez hasonlóan. Ezért nevezik salaam rohamnak is. Akár óránként százszor is megismétlődhet.

Ismerjük még az elvágódásos rohamot, ami többnyire az 1-9 éves fiúk betegsége. A tünet néha csak rövid bólintás, de néha a gyerek összecsuklik, vagy előrebukik a földre. A tudatállapot általában nem befolyásolt. Serdülőkori epilepszia esetén a rohamok általában a második évtizedben jelentkeznek, rövid, hirtelen, heves, rendszertelen rángások jellemzik.

A kiváltó ok alapján történő csoportosítás

Ha nem ismert a kiváltó ok, akkor idiopátiás epilepsziáról beszélünk.

A szimptómás epilepsziáknál a kiváltó ok ismert. Mechanikus ok vagy anyagcserezavar nagy mennyiségű idegsejt pusztulását okozhatja. Az érintett területen könnyebben indul el a kisülési folyamat és ez rohamok kialakulásához vezethet. Az agytrombózis, daganatok, gyulladások, sérülések és agyműtétek tartoznak ide, valamint a láz vagy alkohol hatására kialakuló anyagcserezavar.

A rohamok kiindulási pontjai alapján történő csoportosítás

A rohamok kiindulási helye alapján különítjük el a részleges és a generalizált rohamot. Ha a kiindulási hely az agy körülírt területére fókuszált, akkor a roham részleges és nem terjed ki az egész testre. Enyhe esetben a beteg a tudatánál marad, a komplex roham eszméletvesztéssel jár. Az agyállományban való továbbterjedés másodlagosan generalizált rohamhoz vezethet.
Ha a rohamforrás az egész agyon oszlik meg, akkor válik a roham generalizálttá, amely az egész testre kiterjed. Ide tartoznak a már fent említett nagyroham és a gyerekkori absence is.
A myoclonusos roham egy-egy tizedmásodpercnyi izomgörcsből áll. A rohamok ismétlődése izomrángásokat okoz, az arcon bizarr fintorokat és grimaszok sorozatát látjuk.

Ha a roham aktivitása nem szűnik meg és a nagyrohamnál az izomrángások öt percnél tovább tartanak, akkor beszélünk status epilepticus-ról, amely életveszélyes állapot s azonnali orvosi beavatkozást igényel.

A rohamok kiindulási góca felnőtteknél a leggyakrabban a halántéki lebenyben van, de vannak a homlok- vagy a tarkótáji lebenyből kiinduló epilepsziák is. A halántéki lebeny gócainak helye legtöbbször a mélyen fekvő hippocampus és a körülötte levő csavarulatok, valamint az amygdala.

Diagnózis és terápia

Az epilepszia diagnózisában döntő fontosságú a tünetek pontos megfigyelése, leírása és értékelése. A roham alatt az abnormális elektromos jelenség rendszerint elektroencefalográfiával (EEG) kimutatható, de a rohammentes fázisban az EEG teljesen normális.

Gyógyszeres kezeléssel az esetek nagy részében rohammentessé tehetők a betegek, vagy a rohamok gyakorisága csökkenthető. Súlyos esetekben szóba jön a műtéti kezelés. Ilyenkor tizedmilliméternyi pontossággal kell a roham gócpontját eltávolítani és ez nagyon komoly technikai felszereltséget és szakmai tudást igényel.

Stigmatizáció és védőszent

Az epilepszia története az emberiség történeténél korábbra nyúlik vissza, hisz a kutya vagy a macska agyában ugyanúgy létrejöhet egy kórosan fokozott kisülési lánc, mint az emberében. Régidőktől „szent betegségnek” tekintették, mert hol a rohamot hitték démoni ármánynak, hol az epilepsziás vízióját isteni üzenetnek. Ha a beteget rossznak tekintették, akkor üldözték, száműzték vagy bebörtönözték. Máskor szentnek tekintették őket, mert olyan könnyen elérték a testen kívüliséget.

Az egyiptomi hieroglifákon a rohambetegség jele víz, összehajtott anyag, két papiruszlevél vagy kenyérbél, amelyet az Ureus kígyója teker körül. Isteni megnyilvánulást jelent ez és a kígyós ember, az ellenség halálát.

A görögöknél az epilepsziát szent betegségnek, az epilepsziást az isteni hatalom megszállottjának tartották. Hippokratész viszont úgy vélte, a szent betegség gyökere az agyban keresendő. Ö jegyezte meg, hogy az epilepsziát csak akkor nem látják majd ördöginek, ha megértik okait és lefolyását.

Az antik Rómában az epilepsziát Morbus Comitialisnak, a „gyűlésterem betegségének” nevezték és az istenek átkának tekintették. A katonáknak sorozáskor egy forgó keréken át kellett egy fényforrásba (például a napba) nézniük. Ha rohamot kaptak, kimustrálták őket.

A középkorban a rohamot föntről jövő támadásnak, isteni büntetésnek, démoni megszállottságnak tartották.

A tizenkilencedik század közepén a Salpetriere kórházban, a modern ideggyógyászat szülőhelyén Jean-Martin Charcot az epilepsziásokat retardáltakkal, szifiliszesekkel és bűnözőkkel találta egy szobában. A nácik az epilepsziás életét – ugyanúgy, mint más nyomorékokét, érték nélkülinek tartották („unwertes Leben”).

Tanzániában és máshol Afrikában még ma is ördögi képességet és mágikus erőt tulajdonítanak az epilepsziásnak, és sokan úgy hiszik, hogy fertőzőek és az átok másra átvihető.

A stigmatizáció a fejlett országokban szerencsére egyre csökkenő tendenciával, de máig tartja magát.
Szent Valentint (Szent Bálintot) tartják az epilepsziások védőszentjének. Ha a történelmi hátteret kutatjuk, kiderül, hogy gyenge lábon áll ez a védőerő. Kínzó betegségtől és a kitaszítottságból szeretett volna a beteg menekülni, nem csoda, hogy mindenkihez imádkozott. Negyven szentről tudják, hogy az epilepsziások védőszentje volt. Csak a véletleneknek köszönhető, hogy épp egy Valentin vált „hivatalos” szentté. De melyik Valentin? A katolikus egyháznak tizenegy Szent Valentinje volt. Szerették a nevet Rómában, hisz annyit jelent, hogy erősnek, értékesnek, hasznosnak lenni. Kinek nem tetszene? A Szent Valentinok száma csak 1969-ben csökkent, amikor a második vatikáni zsinat még a legendák között sem találta meg a nyomát legtöbbjüknek.

Ki maradt meg, aki védőszentként szóba jön? A katolikus enciklopédia három mártírt sorol fel Claudius császár idejéből (zárójelben a haláluk éve): egy római papot (269), egy terni püspököt (270) és egy karthágói mártírt (273). A pap és a püspök jöhetne szóba, mert ugyanazon a naptári napon, február 24-én végezték ki mindkettőjüket.

Akit ma védőszentként ünneplünk és tisztelünk, az két személy. A terni püspök és egy másik, minden mártíromságtól mentes püspök Rétiából (ma Rhätien, Svájc és Tirol területén). Ő Németalföldről származott és 435-ben Passauba költözött téríteni. Ott Fallentinnek ejtik a nevét, mert a német a v-betűt faunak ejti. Fallentin és Fallsucht (az epilepszia német neve) olyan közel esnek, hogy ebből már könnyű szentet gyártani.

A temporális (halánték) lebeny

A temporális lebeny az agy több fontos funkcióval rendelkező területe. Itt van a hallásközpont, ehhez kapcsolódik a beszédközpont és a szómemória központja. A látásközpont komplex látási stimulusokat dolgoz fel. Ide tartozik az arcfelismerés, a jelenetek azonosítása és itt van a tárgyak érzékelésének és felismerésének a központja is. A memóriaközpontban történik az epizódusokra való emlékezés és itt van a hippocampus, amelynek az a feladata, hogy emlékeket szállítson a rövid távú emlékezés központjából a hosszú távúba.

A temporális lebeny tehát agyunk többfunkciós területe, ezért betegsége vizuális és verbális zavarokat okozhat; súlyosabb esetekben memóriazavar is felléphet. A hallásközpont érintettsége miatt az epilepsziás betegek gyakran túlzottan érzékenyek a különféle hangokra és zajokra, feszültté válnak a hangoskodás különböző formáitól. A roham kiváltó oka szintén sokféle lehet, de vannak alapvető indítékok; ilyen például a villódzó fény látványa, ami lehet autók fényszirénája, vízfelület vagy diszkófény. Fontos kiváltó tényező lehet az alvás megvonása is.

A temporális lebeny epilepszia (TLE) gyakran társul különböző memóriazavarokkal, mivel a leggyakoribb epileptogén terület, a hippocampus a memória székhelye is egyben. A felnőttkori epilepsziás betegek mintegy 60-70 %-a temporális lebeny epilepsziás. A területhez és ezen belül is elsősorban a mediális régióihoz (hippocampus, entorhinális cortex, parahippocampális cortex és perirhinális cortex) kapcsolódó humán és non-humán memóriavizsgálatok külön hangsúlyt kaptak az elmúlt néhány évben, éppen az esetek gyakorisága miatt.

Az egyoldali temporális léziók nem okoznak teljes amnéziás szindrómát, de specifikus hatásuk van a verbális, vizuális és a téri memóriaműködésre (Smith, 1989; Goldstein, 1991; Loring, 1997). Az egyoldali temporális lobektómián átesett betegek vizsgálatai azt mutatják, hogy a baloldali temporális lebeny elsősorban a verbális tanulásban és a memóriát igénylő feladatok végrehajtásában játszik szerepet (Frisk és Milner, 1991), míg a jobboldali temporális lebeny a nehezen verbalizálható téri-vizuális ingerek memorizálásában vesz részt (Daum és munkacsoportja, 1991; Abrahams és munkacsoportja, 1997).

A kutatások során kiderült, hogy a rohamokon átesők egy része vallásos, misztikus élményekkel rendelkezik, a többieknél pedig gyakran jelentkezik rendelle nesszexualitás. Ezek az eredmények természetesen nagy érdeklődést váltottak ki hívő és nem hívő körökben egyaránt. Elképzelhető, hogy ezt már a múltban is tudták, amire a szent betegség (morbus sacer) elnevezés is utalhat.

Az istenélmény pszichológiája

Az újabb kutatások azt feltételezik, hogy létezik az agyban egy misztikus központ, ahol élményeink tudatosulnak, illetve amin keresztül kapcsolatba kerülnek az agy és a test többi részével. A dolog pikantériája az, hogy ez a „misztikus központ” szintén a temporális lebenyben van. A vallásos élmények vizsgálata alkalmával derült fény arra, hogy a mély meditáció során ugyanez az agyterület aktivizálódik!

E jelenség értelmezése ateista és hívő körökben természetesen eltérő. A hívők számára teljesen természetes, hogy Isten és ember kapcsolatában a fizikai testhez vezető utat is megtervezték, hiszen a kapcsolatteremtésnek anyagi vetülete is kell, hogy legyen.

Norman Geschwind és Stephan G. Waxman amerikai orvosok foglalkoztak elsőként efféle kutatásokkal. Munkásságuk nyomán az derült ki, hogy személyiségváltozáshoz vezethet, ha a temporális lebeny a rohamok közötti időszakban is aktívabb a megszokottnál. Ilyen esetekben mélyebb érzelmi élet, fokozott vonzódás a filozófia és a vallásosság iránt, megváltozott szexuális aktivitás figyelhető meg.

A későbbiek során derült fény arra, hogy nem azonos a jobb- és a balféltekei temporális epilepsziások átalakulása. David Bear és Paul Fedio kutatásai szerint a jobboldali epilepszia különös szexualitást és depresszív hangulatot hoz, míg a baloldali erős vallásos érdeklődést eredményezhet, a dolgok mélyebb értelmezésére inspirálja az érintett személyeket. Az utóbbiak esetében gyakori a küldetéstudat, vagy a grafomán hajlam – ami megjelenhet foglalkozásként, mint Dosztojevszkijnél, vagy csak folyamatos jegyzetelgetés formában –, hiszen a bal féltekében található az írásközpont is. Olyan betegek is előfordulnak, akik ugyan soha nem tudtak megtanulni írni, memóriaképességük ennél jóval alacsonyabb szintű, de folyamatosan jegyzetelgetnek naptárba, jegyzetfüzetbe, papírlapokra, bárhova.

A vallás – mint agybaj?

Az agy „meditációs központja” természetesen nem azt jelenti, hogy a vallásosság egy epileptikus betegség lenne – jóllehet Freud a vallásosságot neurózisnak nyilvánította. Inkább arról van szó, hogy a betegség során bekövetkező személyiségváltozással megerősödik a meditációs központ működése. Jeanne D’Arc vagy Mrs. White az epilepszia megjelenése előtt is mélyen vallásosak voltak. A roham alatti „extázis” minőségét a kulturális alapok határozzák meg. Mindenki a saját szellemi körén belül éli át e tapasztalatokat, s a megélés milyensége attól függ, miféle vallásos felkészültséggel rendelkezik az illető.

A kutatókban felmerült a mesterséges istenélmény létrehozásának lehetősége, amit kísérleti úton próbáltak elérni. E vizsgálatokban elektromágneses impulzusoknak tették ki az alanyok temporális lebenyét (Presinger). Többségüknél bekövetkezett a misztikus élmény, de emellett idegenélményük is támadt. A kísérlet során azt a tényt használták fel, hogy az ember fizikai önazonosítása szorosan öszszefügg egy 40Hz-es agyhullámmal a temporális lebeny környékén. Ezt megzavarva, kioltva megszűnik az énélmény. Ilyenkor válik alkalmassá az alany a végtelenség megélésére, ami minden meditációs folyamat alapja.

A kísérlet tehát másolta a meditatív állapotot, ami szintén arra utal, hogy ki van építve bennünk az Istennel való kapcsolat útja, csak meg kell tanulni a használatát. Éppen ennek ismeretében sikerült tibeti buddhistákat és ferences rendi apácákat bevonni a kísérletekbe. A két meditációs rendszer nem azonos, mert a buddhisták képre, míg az apácák szövegre koncentráltak. A kísérletben gyakorlott, a meditációban jártas alanyok vettek részt, akik az egyébként szokatlan körülmények között is képesek voltak fönntartani megváltozott tudati állapotukat.

A kísérletek azt bizonyították, hogy a homlok mögötti figyelmi terület aktivitása fölfokozódott, míg az agykéreg testi öntudatért felelős része gyakorlatilag kikapcsolódott, tehát az én-tudat megsemmisült, elvesztette fizikai határait. A továbbiakban arra is fény derült, hogy a kísérleti alanyok „idegen” gondolatokat tapasztaltak, kezdték úgy érezni, mintha valaki jelen volna a tudatukban, sőt, létrejött az „idegen kontroll” állapota. A felső fali lebeny kikapcsolása az énhatár elvesztéséhez vezetett, míg az alsó fali lebeny aktivizálása a „valaki van itt” állapothoz vitte el a kísérletben résztvevőket. A kettő együtt: találkozás egy végtelen lénnyel, az istenélmény.

Ebben a stádiumban már nem maradhatott ki az ima agyi reflexiójának kutatása sem. Természetesen nem ontológiai tényeket, tehát Isten létét vagy nem létét kutatták, pusztán a folyamat alatt aktívvá vált agyi területeket vizsgálták. Az emelkedett pillanatok során a caudate nucleus rész kezd működni, amiről már korábban kimutatták, hogy a boldogságérzés időszakaiban aktív, de a misztikus élmények során sokkal aktívabbnak bizonyult. A kutatások alapján tehát elképzelhető, hogy vannak csak az agyban lejátszódó „fiktív” misztikus élmények, és léteznek valóságos misztikus események nyomán bekövetkező transzcendens élmények, melyek az agy azonos területeit veszik igénybe.

Új tudomány: a neurológia

Az eredményekkel sokan szállnak vitába, de sokan pártolják is, mint ahogy az a tudomány bármely területén általában történni szokott. A neuroteológia a tudomány olyan új területe, amely a spiritualitás fizikai, neurológiai hátterével foglakozik. Nagynevű tudósok foglalkoznak efféle kutatásokkal, s furcsa módon éppen az ateisták támadják leghevesebben a tudomány ezen új ágazatát. Az egyik kiemelkedő kutató Dr. Micheal Persinger a 80-as években kezdte kísérleteit, amelyekben mesterségesen stimulálta a termonális lebenyt. Andrew Newberg buddhista és ferences rendi szerzetesekkel végzett kísérleteket, Dr. James Austin neurobiológus a „Zen és az agy” című munkájában elemzi e témát. Vilyanaur Ramachandran 1997-ben kezdett foglalkozni a temporális lebeny funkciójával és spirituális összefüggéseivel. G. L. Holmes már a XIX. században felvetette ezt a témát Mrs. White-tal kapcsolatban. Mario Beauregard és Vincent Paguette kutatásai szerint a folyamat nagyon összetett és több mint egy tucat területen észlelhető változás a spirituális élmény hatására. A. Newberg kutatásai során egy bonyolult hálózatot talált az agyban, ami a különböző vallásgyakorlatok szerint más és más szerkezetű.

Fontos megjegyezni, hogy egy spirituális élmény emléke, és maga a spirituális élmény nem azonos az átélésben sem, így az agy különböző területeit aktivizálják, bár vannak átfedések.

A hívőket természetesen nem az vonzza, hogy mesterségesen idézzenek elő spirituális élményeket, jóllehet a külső feltételek, a gyakorlatok, testtartások, hangés fényeffektusok, monoton kántálás, ének, tánc, ima vagy mantramondás, légzőgyakorlatok és kontempláció mind-mind olyan tényezők, amik előmozdíthatják a spirituális tapasztalást.

A jógameditációban járatos hinduk például azt mondják, manapság az ember nem képes maximálisan kihasználni fizikai és agyi képességeit. Az általánosan elfogadott indus világkép szerint korábban magasabb szinten, finomabban és érzékenyebben működött az ember fizikai mivolta is, amihez képest ma az ezernyi ártalom korlátozta csökevényes tudatunkkal nehezebben tudjuk felfogni az Univerzum működését. Nehezen indulnak be a rég nem használt járatok, de a lelki gyakorlatok oldják a szellemi akadályokat.

Ubornyák Katalin
Orvosszakértő: Dr. Lőke Sándor

„Hogy a nyavalyatörés néha traumatikus úton is beszerezhető – hallom ez ellenvetést. És valóban fel van jegyezve erről két eset. Egy nagyon szolid és nagyon nyárspolgári német vándorlólegény esete, akinek egy faluban az égő ház gerendája a fejére esett, megsértette az agyvelejét, nyavalyatörőssé és gyilkossá tette. Ez még érthető, hiszen a világ három legnagyobb gyilkosa, Hannibál, Julius Caesar és Napóleon is nyavalyatörős volt. Hanem egy olasz szegénylegénynek, egy afféle félbanditának egyszer szintén beütötték a fejét, annak is megsérült az agya és amikor elhagyta az ispotályt, szintén rendes látogatójává vált az epilepszia, de – a poézis is. A csaknem teljesen kulturálatlan ember egyszerre elkezdett vallásos – és nem szárny nélkül való – verseket írni. Igaz, hogy olasz nyelven verset nem írni szinte lehetetlenség, azért tehát megértem ezt is. Hiszen Mózes dadogó beszédképtelensége, rémlátásai, Jézus aszimmetrikus arca és Szent János evangéliumának egyes helyei, Mohamed pozitív formában is megírt nyavalyatörős volta mind arról tanúskodnak, hogy a vallásos elragadtatottság közvetlen szomszédai az epilepsziának. Most lehetne elgondolkozni azon is, hogy a két nagy hierarchikus intézménynek, a hadseregnek és a klérusnak miért egy tulajdonképpen az eredete, de ezért részben becsukhatják az embert, részben pedig most tovább kell sietni.”

Cholnoky Viktor:
Haldokló betegségek