Híres epilepsziások

Pál apostol

Saul a kis-ázsiai Tarsusban született időszámításunk kezdetén. Apja római polgárságot szerzett zsidó volt, így Saul szabad polgárként élhetett. Tanult emberré és vezető tisztségviselővé vált. Az elbeszélések szerint azt a feladatot kapta, hogy vegye üldözőbe a Damaszkusz felé menekülő keresztényeket. Elindulásuk hatodik napján vakító fény jelent meg előtte és ő elterült a földön, amikor is egy hangot hallott: „Saul, Saul, miért üldözöl te engem?” Egy csodálatos alak állt előtte. „Ki vagy te, Uram?” – kérdezte rémülten Saul. „Jézus vagyok, akit te üldözöl.” Saul e pillanatban megtért. Kísérői vezették be a városba, ahol három napig vakon, magába süppedve gondolkodott, nem evett, nem ivott. Ananias, Jézus egyik tanítványa érte küldött, megkeresztelték, s visszanyerte a szeme világát. Így lett Saulból Pál apostol, üldözőből üldözött.

Így szól Pál apostol története, aki valószínűleg a hatnapos lovaglástól kifáradva, epilepsziás nagyrohamot kapott.

Ellen Gould White

1844-ben ezrek hagyták el egyházaikat és csatlakoztak egy mozgalomhoz, amely 1844. október 22-ére várta a világvégét és Jézus Krisztus eljövetelét. Földi javaikat szétosztották, társadalmi kapcsolataikat felszámolták, de a nagy találkozás végül elmaradt. Elképzelhető a csalódás, ám akik ebből mégis valahogy felépültek, megalapították az adventista egyházat. Az egyház növekvő sikerében igen jelentős szerepet játszott Ellen G. White, akinek élete során 46 kötete jelent meg, és nagyjából 200 profetikus víziót élt át.

Ellent kilencéves korában érte egy agysérülés, aminek következtében epilepsziás lett. A korabeli följegyzések szerint víziói kezdetén háromszor egyre halkabban elkiáltotta magát „Dicsőség”, majd ájultan rogyott össze. Miután felállt, izmai megmerevedtek, szeme nyitva volt de nem pislogott, felfelé nézett, tekintete kellemes volt, és egy távoli pontra révedt. A vízió elmúltával csak lassan tért vissza normális állapotába.

Gregory L. Holmes és Delbert H. Hodder kutatóorvos szerint Mrs. White úgynevezett komplex parciális vagy pszichomotoros epilepsziában szenvedett, amit kora gyermekkori agysérülése okozott. Erre az epilepsziatípusra az a jellemző, hogy a roham alatt jellegzetes mozgásautomatizmusok jelennek meg, mint például Mrs. White távolba nézése, mutatásra emelkedő karja és fejének a mutatott irányba fordulása. Másik jellegzetesség a különféle hangok, gépiesen mondogatott szavak, mondatok ismétlése, mint Mrs. White „Dicsőség!” vagy „Sötétség!” kiáltásai. A rohamot hallucinációk is szokták kísérni, és gyakran követi letargia, depresszív állapot, amit szintén leírtak Mrs. White esetében.

Dosztojevszkij (1821–1881)

A híres epilepsziások közül talán a leghíresebb. 18 éves kora után volt az első rohama, ami apja halálhírével összefüggő bűnügyi nyomozással lehetett kapcsolatos. Élete nem volt könnyű, amiben saját temperamentuma is nagy szerepet játszott. A pénztelenség, a játékszenvedély és az epilepszia együtt nagyon nehezen élhető meg. 1849 áprilisában, mikor felolvasta egy gyűlésen Bjelinszkijnek Gogolhoz írott levelét, letartóztatták, és cárellenes nézetei miatt vizsgálati fogságba került. 1849. december 22-én hozzáláttak halálos ítéletének végrehajtásához, amit az utolsó pillanatban száműzetésre változtatott a hatóság. Idegei teljesen legyengültek, többször kapott epileptikus rohamot. Játékszenvedélye öszszefüggött betegségével, többnyire akkor tört rá a roham, ha sokat vesztett a ruletton – mintha egy rohammal bűnhődött volna. 1859-ben II. Sándortól kegyelmet kapott, és visszatérhetett Szentpétervárra. Kicsapongó élete miatt keveset aludt, ami ismételten rohamokhoz vezetett. Hetente többször volt rohama, amit egy különleges boldog állapot (aura) előzött meg. „E néhány pillanat alatt olyan boldogság fog el, amelyet máskor, köznapi állapotomban még csak megsejteni sem tudtam, amelyet mások egyáltalán nem érthetnek meg. Tökéletes összhangot érzek magamban és a világban, s ez az érzés oly erős, oly édes, hogy e néhány percnyi élvezetért az ember szívesen odaadna tíz évet az életéből, de akár az egész életét is.”

Az orvosok tanácsára sokat utazott. Kétszer kötött házasságot, második felesége, egy fiatal gyorsírónő ápolói szerepet is betöltött mellette. 1878-ban hároméves kisfia, Aljosa egy epileptikus roham után meghal, de nem biztos, hogy az epilepszia volt a halál oka. 1881. január 27-én távozott el Dosztojevszkij, valószínűleg nem az epilepszia, inkább tüdőtágulás vagy tuberkulózis miatt.

Van Gogh

Van Gogh betegségéről Simkó Alfréd írt tanulmányt. Ebből kitűnik, hogy nem egyértelmű a kórkép, ami lehet epilepszia, de skizofrénia is. A festővel Dr. Gastus foglalkozott mint epileptikus, Dr. K. Jasper és követői más véleményen voltak.

H. G. Zapotoczky szerint Van Goghnak az 1888-90 között festett képein a körök, félkörök és csillagszerű alakzatok temporális epilepsziára utalnak. A stílusjegyek markáns előfordulása egybeesik a rohamok idejével. Simkó Alfréd szerint a festő mániás depresszióban szenvedett, epilepsziás, szifiliszes és alkoholista volt. Rosszullétei időszakában se nem festett, se nem írt. Miután kórházba került nagyon sokat festett.

2007/47.